Shakespeare ​Afrikában 1 csillagozás

Thomas Goltz: Shakespeare Afrikában

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

1976-ban Thomas Goltz, az akkor huszonegy éves, naív fiatalember elindul, hogy megkeresse Afrikában kóborló öccsét, s utazása során egyszemélyes Shakespeare-előadásokat tart a kontinens kisebb-nagyobb városaiban.
A hirtelen támadt elhatározást követően bejárja Kelet-, Közép- és Dél-Afrika városait és falvait. Miután autóstoppal átvág Kelet-Európán és a Közel-Keleten, megérkezik a háború dúlta Etiópiába. Találkozik bűnözőkkel, misszionáriusokkal, gerillákkal, prostituáltakkal, eszes utcagyerekekkel, viszonzatlan szerelmekkel, és természetesen Shakespeare-t szerető, egyszerű afrikai emberekkel.

>!
Mind, 2007
294 oldal · ISBN: 9789630630306

Enciklopédia 9


Várólistára tette 1


Kiemelt értékelések

MorcosMentatündér>!
Thomas Goltz: Shakespeare Afrikában

Ennek a könyvnek a mi családunkban hatalmas kultusza van, ezért lepődtem meg, hogy itt nagyjaból egészéből meg senki nem írkált semmit vele kapcsolatban. Mondjuk ez valószínűleg köszönhető annak, hogy baromi kis peldanyszámban jelent meg (anyukám is igazából a nyomdából szerezte munka közben), valamint a randa borítójának. Mert persze ne ítéld meg a könyvet a borító alapján, de ha szembe jön veled egy könyv, amiről meg sosem hallottál, és egy gyanús muki grimaszol rajta egy elszaturált Afrika-műholdkép előtt, akkor nem nyeri el a bizalmadat.
Pedig nagyon érdekes könyv. Önletrajz. Az önéletrajzokban azt szeretem, hogy igazak, vagy nagyrészt azok. Mert persze szép dolog gésákról meg fejüknél összenőtt ikrekről olvasni, de végig ott kattog a fejem hátuljában, hogy ennyi erővel akar sárkányokról meg űrhajókról is olvashatnék, azok legalább őszintén bevallottan mesék. Ez a bizonyos Thomas Goltz egy professzor amerikában (itt van róla egy weboldal is: link, de az afrikás korszakáról még egy árva képet se igazán találtam ), Azerbajdzsánról írt egy híresebb könyvet. Ez nem az, ez fiatal és bohó korának már-már abszurd leírása. A történtek 1977-78-ban zajlottak, még a hippi korszak erősen érződik. A szerző éppen a világot járja hatizsákos utazóként ide-ida csapódva, amikor kap egy levelet a bátyjától, amiben Afrika gyönyörűségeit ecseteli, és több se kell neki, elstoppol Afrikába.
No, én férfiasan bevallom, eddig nem sokat tudtam a kontinensről. Sokkal jobb így megismerni a különböző országokat, mint a föcióra száraz stílusában. Meg a közelmúlt történéseiről is képet kaphatunk, minden brutalitásával együtt. Gerillák, diktátorok, rasszizmus, háborúk, forradalmak, szegénység… Szinte bűntudatom volt, hogy Európában élek. És azt hiszem, utána fogok olvasni, hogy most mi si zajlik ott. Ha érettebb felnőtt lennék, valószínűleg jobban koncentráltam volna ezekre a részekre a könyvben.
A szerző a történtek alatt gyógyíthatatlan Shakespeare-mániában szenved, végig egy rongyos kötetet olvasgat, memorizál, idézget. A legmaradandóbb emlékem minden bizonnyal az lesz a könyvből, hogy a mindennapi kenyerét úgy kereste meg, hogy kis fából faragott figurákkal adott elő Shakespeare jeleneteket az utcán. Néhányszor színhazakba, iskolákba és fesztiválokra is bekerül a műsorával, de elmegyógyintézetben, éjszakai lebujokban is előadott. Egyszer a tévébe is bekerül, onnantól kezdve pedig (mert ugye egyetlen egy adó van) mindenhol megismerik, hogy ő az őrült Shakespeare előadó.
Rengeteg emberrel ismerkedik meg az útja során, csempészekkel, hippikkel turistákkal, farmerekkel, kabítószer-kereskedőkkel, turistákkal, egyetemistákkal, katonákkal, színészekkel és sok-sok örömlánnyal. Kaleidoszkópszerűen villan föl a rengeteg egyéniség, a fehér gazdálkodó, a bronzszobrász, a menekült nő, a földalatti aktivista mind-mind kapnak egy fél oldalt. Azt is férfiasan bevallom,.hogy kicsit sok volt a név, nem tudtam mindet megjegyezni, és amikor néha újból feltűnt valaki, általában nem tudtam hova tenni. Közben elég sokáig keresi a batyját, és óriasi mázlival meg is találja (ez azért nem olyan nagy spoiler).
Az egész könyvet átható spontán légkör volt az, ami igazán megfogott. Lehet félig legálisan jegyet szerezni Zanzibárba? Akkor elutazik Zanzibárba. Lesz egy fesztivál Rhodesiában? Akkor meglátogatja. Végig egyik napról a masikra élt, a legolcsóbb szállodákban szállt meg, adományokból szerzett pénzt. Persze ez a fiatalság-bolondság kora, de én most kezdem ezt a koromat élni, úgyhogy nekem eléggé imponál.
Eleg sok durva dologba keveredik az elbeszélő. Letartóztatják, börtönben ül, háborús övezetbe téved, embercsempészésért elkapják, ő meg trópusi betegségeket kap el, kábítószerkereskedésbe vonják be, feketepiacon vesz drágaköveket, a vége felé pedig mar a józan esze is kezdi elhagyni.
Mindezek ellenére meglepő humorral és lazasággal van megírva. Tulajdonképpen mi mást várnánk valakitől, aki végigstoppolta Afrikát, hogy Shakespeare bábelőadásokat tartson? Az események, amik akkor véresen komolyak voltak, az évtizedek alatt elveszítették az élüket, most már csak érdekes történetek.
De még milyen érdekesek!


Népszerű idézetek

MorcosMentatündér>!

Hogy van képed ehhez, mondtam magamban. Hogy merek úgy tenni, mintha egy tízdolláros hotelszámlába belerokkannék?! Hogy merek órákat, napokat fecsérelni az út szélén stoppolva, lemondva a buszról, merthogy az pénzbe kerül! Hogy merek ötcentes moslékot enni, amikor egy dollárért úgy lakomázhatnék, mint egy király!

105. oldal

Kapcsolódó szócikkek: (jármű) stoppolás
MorcosMentatündér>!

A Namíbiát Botswanán át Zambiával összekötő autóutat ezer mérföld hosszú egyenes vonalként jelölik a térképek. A gondot az okozta, hogy a nyíl egyenesen átsuhan a Kalahári-sivatagon, majd az Okavango-mocsáron, mely két ökoszisztémát joggal csodálja mindenki háborítatlan szépségéért és páratlan állatvilágáért, ám amelyen közismerten nehéz áthatolni, hacsak nem áll az ember rendelkezésére egy STOAL (Short Take Off And Landing – "rövid pályán felemelkedő és landoló") repülőgép, vagy egy tartalék vízzel és üzemanyaggal jócskán ellátott Land Rover. Mivel egyikre sem számíthattam, kénytelen voltam a hetente közlekedő vízszállító teherautóra várni, es reménykedni, hogy nem az előző nap haladt át a határon. Hamar szakértőjévé váltam annak az égető fontosságú biológiai kerdésnek, hogy hogyan görgetik le a szamárürüléket az útról a bogarak. Semmi egyéb dolgom nem volt. Memorizáljak Shakespeare-t? Eszement ötlet…

214. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Botswana · Kalahári sivatag · Namíbia · Zambia
MorcosMentatündér>!

Talán más magányos utazók is átélték már a megtekintett látványosságok hatására fellépő elhagyatottság-szindrómát: nincs senki, akinek egy bizonyos eseményről be lehetne számolni, maga az esemény is mintha vákuumban zajlana, s ez a vákuum minden örömöt és élvezetet kiszippant a magányos szemlélő lelkéből.

107. oldal

MorcosMentatündér>!

Mi, a hat rab, hajnali ötkor hagytuk el a cellánkat, amikor is kimentünk az udvarra, egy nyolc láb magas, drótkerítéssel körbevett, játszótér nagyságú homokos területre. Őrtornyok nem voltak, a legfontosabb biztonsági intézkedés azt írta elő, hogy a rabok nem vehetik fel a kapcsolatot a kerítésen túl elhaladó járókelőkkel, ám ez a törvény csak azért létezett, hogy megszegjék. Mindig járt arra valaki, aki befelé bámult. Én, érthető okokból, nagy látványosságot jelentettem. Csapatostul érkeztek a fiatal suhancok, hogy megbámuljanak, követ hajigáljanak, vagy legalább durva megjegyzéseket tegyenek.
– Ő azt mond, anyád meg döglött szamár csinálja gyerek, ez vagy te – fordította készségesen az őr a csvana nyelven elhangzottakat. – A másik azt mond, lányod meg tizenöt busman fekszik együtt mocsárban.
– Nincs lányom.
– Mondjam neki?
– Igen, kérem.
A ketrecünk közelébe vetődött néhány fehér ember ennek éppen az ellenkezőjét tette, amikor meglátott a rabok között.Ők átmentek az út túloldalára, vagy sarkon fordultak. Többségük európainak látszott, svédnek vagy németnek, vagy úgy általában skandináv jótét léleknek, aki nyilvánvalóan nemzetközi segélyszervezetnél dolgozott, s a legkevésbé sem akart a „Mentsük meg a gyanúba keveredett Fehér Ludat” kampányhoz csatlakozni. Legalább egy doboz cigivel megdobhattak volna.

138. oldal

Kapcsolódó szócikkek: börtön
MorcosMentatündér>!

Színészek voltak rajta. Talán, hozzám hasonlóan, fiatalkorukban arról ábrándoztak, hogy megszöknek otthonról, és beállnak egy cirkuszba, s boldogan szívják be az arcfesték illatát, élvezik a tapsot. Álmuk immár valóra vált: itt állnak, felduzzasztják sovány énjüket, szívvel-lélekkel igyekeznek elhitetni magukkal, hogy valaki mások, akárki mások, csak nem önmaguk legalább arra a kis időre, amelyet a színpadi álca lehetővé tesz számukra.

288. oldal

Kapcsolódó szócikkek: színész
MorcosMentatündér>!

Elizabeth megmutatta a sebhelyeit. Mindkettő mély volt, vörös, és cikcakkos. Nem amolyan „vágd fel az ereidet egy pengével, aztán ülj egy kád meleg vízbe” típusú öngyilkosságra vallottak, amilyet mások, esetleg saját magunk kísérletei után látni. Elizabeth sebhelyei „üvegcserepek által váratlanul okozott vágások” voltak, amelyeket valami „szétnyomkodott termesznedv voodoo baromság” csodája gyógyított be.

277. oldal

Kapcsolódó szócikkek: öngyilkosság
MorcosMentatündér>!

Annyi bizonyos, hogy Stan megadta a társaság hangulatát, ami nekem nem túlságosan tetszett. Nem Tarzan volt ő, a feher ember, aki indákon lendül egyik helyről a másikra a dzsungel fái között, és a jó állatokhoz kedves, a rosszakkal ellenséges. Stan egyszerű fehér ember volt, aki beleveszett Afrika sűrűjébe, csak éppen jobban eltévedt, mint James, és százszorta jobban, mint én, az atutazó. Rongyos ruhat, teniszcipőt viselt, s az állatokat egy autóroncs kormányrúdjából összetákolt mordállyal üldözte. Áldozatát bányászlámbával vakította el, majd végzett vele. Nem nemes vadember volt, hanem aljas, vérengző fenevad, engem minden esetre halálra rémített.

235. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Tarzan

Hasonló könyvek címkék alapján

Martin Johnson: Afrika csodavilága
Clara Bensen: Poggyász nélkül
Scott Kelly: Egy év az űrben
Oliver Sacks: Hála
Robert Iger: Hullámvasút egy életen át
Szemán Zoltán: Egy az Isten
Beth Nimmo – Darrel Scott: Rachel könnyei
Chimamanda Ngozi Adichie: Az aranyló fél napkorong
Robert Macfarlane: Lennvilág
Kien Nguyen: Amerika hazavár!