Egykor ​és most 1 csillagozás

A hírnév a legzajosabb és legartikulátlanabb makogás, sziszegés és sikoly, a legbolondabb, legrosszabb hangú madár. Nem kell neki trombita, csak a saját gágogását szeretné hallani, ezzel méri fel a mennyei tereket. […] A hírnév átmeneti, fölösleges, liba istenség.

93. oldal (II. könyv, XVII.: A kezdetek)

A mitológiában alig van fontosabb történet annál a mohamedán elbeszélésnél, amely Mózesről és a Holt-tenger mellett lakókról szól. Valaha egy törzs élt ennek a tengernek a partján. Ez a törzs megfeledkezett a természet szaváról, mint ahogy mi is hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla. Hamisságokat hirdetett, ezért szomorú sorsra jutott: egy, a Holt-tengernél mélyebb tenger fenyegette elnyeléssel. A mennyeknek úgy tetszett, hogy elküldi hozzájuk Mózest, a prófétát, figyelmeztető szóval, amely orvosolhatta volna helyzetüket. A törzsnek nem tetszettek Mózes szavai, ahogy a szolgáknak nem tetszenek a hősök és próféták szavai. Unottan hallgatták Mózest, vigyorogva, pisszegve, ásítozva. Unalmasnak és semmitmondónak találták. Ez volt az őszinte véleményük Mózesről.
Mózes visszavonult, de a természet és annak igazságai nem vonultak vissza. Végül a törzs tagjai majmokká változtak. Felmásztak a fákra, onnan vigyorogtak a világra, locsogásuk teljesen értelmetlen és érthetetlen volt, az egész világegyetemet értelmetlennek találták. A világegyetem, mivel értelmetlennek gondolták, azzá is lett számukra. Még most is fákon ülnek, csupán szombatonként tér vissza valamelyest az emlékezetük. Füst szárítja az arcukat, és tragikus képet vágnak. Füsttől ködös szemmel nézik az alkonyatot, mert minden bizonytalan és értelmetlen számukra. Nem hallgattak a lelkükre, ezért elveszítették azt. Szombatonként homályosan eszükbe jut, hogy valaha lelkük is volt, amelyet elveszítettek.
Kedves olvasó, sohasem találkoztál még ennek a törzsnek a tagjaival? Pedig manapság, úgy gondolom, elég sokan vannak.

105. oldal, 4. fejezet - Egykor és most (Attraktor, 2010)

Harmadik György Anglia sorsa fölött döntött, átvezette az országot a francia forradalmon és az amerikai függetlenségi háborún, Robert Burns pedig közben söröshordókat ellenőrző finánc volt Dumfriesban. Kész Iliász dióhéjban.

65-66. oldal (Az egykori szerzetes, VIII. fejezet: A választás)

Úgy tartják, ha szolgák vagyunk, nem lesznek hősök, mer nem ismerjük meg a hőst, amikor látjuk, ezért a kontárt fogjuk a hősnek tekinteni, s urnákon s rostákon át azt kiabáljuk, légy te a mi királyunk.

63. oldal (Az egykori szerzetes, VIII. fejezet: A választás)

Valaha a leghidegebb szó is újdonságszámban ragyogó metafora volt.

91. oldal (II. könyv, XVII.: A kezdetek)

A tunyaság rosszabb, mint a mammonizmus, a tunyaság végképp reménytelen […] A munkában végtelen remény van, még akkor is, ha csak a pénzkeresetre irányul.

102. oldal (3. könyv: Korunk munkása, A mammonizmus evangéliuma)

Ateizmusnak hívom azt a nyomorúságot, amely korunk életfilozófiáját áthatja. A boldogsággal áltatjuk magunkat. Minden éretlen ifjú azzal áltatja magát, hogy boldognak kell lennie. Az olyan élvezetekre bukik, amelyek még az istenek számára is elérhetetlenek.
[…]
Byron dühösen csattant fel, mert úgy érezte, boldogtalan, ezt erőszakosan tudtára is adta a többieknek, mert úgy gondoltam, ez a hír mindenki számára érdekes lehet. Láthatóan nagyon meglepte saját boldogtalansága, de az ember nem szereti látni, ha a költő az utcán is ezt hirdeti, bár nem ezt szeretjük a legkevésbé.

106-107. oldal (3. könyv: Korunk munkása: A dilettantizmus evangéliuma)

Bull született konzervatív, ezért is nagyon tisztelem. Minden nagyszerű nemzet konzervatív, nem nagyon hisz az újdonságokban, a jelen bajait türelemmel viseli el.
[…] Tisztelem a kemény jellemet, akit tökfejnek nevezhetnek, de olyan tökfej ő, aki minden, egykor ünnepélyesen elismert szokást tisztel. Tudja, hogy ezek szabják meg az ember útját, és nem kérdez többet.

111. oldal (3. könyv: IV.: Az angolok)