Önéletrajzi ​írások 17 csillagozás

Thomas Bernhard: Önéletrajzi írások

Egy kötetben összegyűjtve, új fordításban olvashatók a felbecsülhetetlenül értékű irodalmi dokumentumok: Bernhard önéletrajzi írásai, az Egy gyerek, Az ok, A pince, A lélegzet és A hideg, a bernhardi életmű talán legérettebb, leggazdagabb munkái.
Thomas Bernhard (1931–1989) a Bécsben, Seekirchenben, Traunsteinben és Salzburgban töltött gyermekéveket, életének meghatározó időszakát idézi fel ötrészes önéletrajzi művében az emlékezés kezdeteitől a grafenhofi tüdőszanatórium végleges elhagyásáig. Figyelemmel kísérhetjük az író nagyapa (Johannes Freumbichler) hatása alatt felnövő fiatalember sorsát: a háború, a kollégium, a gimnáziumi tanulmányok, a kereskedősegédi munka, a betegségek, a kórtermek, a szanatóriumok viszontagságait. Bernhard a rá jellemző sajátos iróniával adja elő ifjúságának, életfilozófiája kialakulásának történetét.

Eredeti cím: Autobiographische Schriften

Eredeti megjelenés éve: 1985

>!
Ab Ovo, Budapest, 2007
460 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639378568 · Fordította: Lőrinczy Attila, Sarankó Márta, Szijj Ferenc

Enciklopédia 19

Szereplők népszerűség szerint

Montaigne · Pjotr Alekszejevics Kropotkin


Kedvencelte 7

Most olvassa 3

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

olvasóbarát P>!
Thomas Bernhard: Önéletrajzi írások

„Gyermekkorom és ifjúságom töredékei, semmi több.”

Meglehetősen lehangoló, 5 fejezetben tárgyalja életének alakulását. Már a gyermekkorban felmerült az öngyilkosság megoldásként. Nagyapja, az anarchista író, akihez a legjobban kötődött ezt tartotta járható útnak, ha már nem bírja a mindennapok nyűgeit. Az apa és az apakép hiányzik a családi mintából, az anyával kapcsolata bizonytalanságokkal, megoldatlanságokkal terhelt. Az apa már születése előtt elhagyta az anyát, a gyermek külsőleg is hasonlít rá, ezzel lehetetlenné téve a szeretetteljes kötődést, szereti és gyűlöli is a fiút, nem tud mit kezdeni a sorozatos kudarcokkal, amelyeket az iskolában produkál. Az anya prímabalerinának készült, de egy betegség megakadályozta abban, hogy ez az álom valóra váljon. A fiú a társadalmi (főleg az iskolai) elvárásokkal nem boldogul, kudarcok sorozata éri, egyedül a futás az, amiben sikereket ér el. Családtagjai és tanítói számtalan hibát elkövetnek a nevelésében, a meg nem értés, a megszégyenítés mindennapos.
A kötet egységbe rendezte és új fordításban adja az olvasó kezébe a korábban 5 kötetben megjelent műveket, amikor egy másik, a szerző által írt műbe beletört a bicskám @abcug volt szíves a figyelmembe ajánlani ezeket az írásokat. Már az első rész olvasása után értem a szerző indítékait, de úgy döntöttem, hogy lassabban fogom megismerni a következő részeket, mert Bernhard írásai nem arra lettek megalkotva, hogy gyorsan túlessünk rajta, ezért majd szépen, folyamatosan más szerzők műveivel felváltva folytatom a vele való ismerkedést.

Chöpp P>!
Thomas Bernhard: Önéletrajzi írások

Thomas Bernhard nagyon vonzó író számomra, annak ellenére, hogy nagyon keveset olvastam tőle. Először egy vékonyka kis könyv került a kezembe főiskolás koromban: Wittgenstein unokaöccse. Teljességgel elvarázsolt, megszállt és hetekre átvette az uralmat a gondolataim felett. Első ilyesfajta élményem után nem csoda, hogy minden létező írását kezembe vettem… és le is tettem, mert hiába a természet oly változatos, színpompás és érzéki megjelenítése, az ösztönök, a vágy – legfőként a halálvágy – képszerű leírása, az őszinteség oly heves megnyilvánulása, könyvei bizony olvashatatlanok voltak számomra.
Valamikor huszonéves koromban ráleltem A pince című rövid önéletrajzi kötetecskéjére, ami megint csak heves fellángolást okozott irányában. Nem volt olyan elemi erővel érintő, mint a Wittgenstein unokaöccse, de meglehetős örömet okozott. Most már tudom, hogy a bármikor elkövethető megrázkódtatással járó, de egyetlen túlélési lehetőségként választott „hátraarc” miatt, ami néha az ember valóban egyetlen reális esélye a túlélésre. Ez a gondolat akkor elementáris erővel és bizonyossággal töltött meg. Most újraolvasva a többi emlékezés között, helyére került és meglepetésemre a legtaszítóbb, legunalmasabb része volt az önéletírásnak. Mik vannak? Először újra sem akartam olvasni, aztán meg váratlan élményeket és tapasztalatokat okoz nekem! Tanulság: molyok, újra kell olvasni! Lesz, ami lesz.
A gyerekkor leírása csodálatos élmény volt számomra. Éppen olyan, amilyet olvasni szeretek. A kórházi és szanatóriumi „élményeket” viszont, még ahhoz képest is, hogy egészségügyis vagyok, undorral, haraggal és szánalommal olvastam.
Mindenen, amit csak írt, érződött az átható őszinteség. Nem értettem egyet minden elvével és gondolatával, de összességében megérte elolvasnom. Aztán hátha néhány év(tized) múlva megérek a regényei értő olvasására is. Most legalább tudom, hogy ha nem lettek volna rémes kórházi élményei, nem született volna meg a zseniális Wittgenstein unokaöccse.

4 hozzászólás
tgorsy>!
Thomas Bernhard: Önéletrajzi írások

Nem is értem, hogy nem lett öngyilkos már gyerekkorában. ennyi depressziót, ennyi magányt, ennyi közönyt, közömbösséget! Kivéve a nagyapját.
Most vettem csak észre, hogy kertész Imre és Th. Bernhard stílusa mennyire hasonló.

Byzo P>!
Thomas Bernhard: Önéletrajzi írások

Azt kell mondanom, hogy Thomas Bernhardnak az Önéletrajzi írások írása közben megeredt a nyelve. A forma ugyan részben maradt a régi: hosszú-hosszú mondatok bekezdések nélkül száz oldalakon keresztül; de a tartalmat tekintve fordulatos eseményeket, már-már pörgő történetet látunk. Milyen is lenne persze egy gyerekkor leírásának története a harmincas évekből, amikor talán a világgazdasági válság hatására keletkező munkanélküliség miatt is időről időre a Bernhard-családnak költöznie kellett a megélhetés érdekében az egyik központi szereplő nagyapástól és nagyanyástól, illetve a mostohaapával (gyámmal) együtt…, ha nem mozgalmas.
Gondolja mindezt a naiv olvasó a könyv első, Egy gyerek című fejezetének végéig, aztán a második elején visszakapjuk a már megszokott Bernhardunkat, amely nem rosszabb és nem jobb az előzőeknél, csak más.
Szoktak nyafogni, hogy Barnhard olvasása nehéz. Háromhetes országúti kerékpárverseny hasonlatával élve olvasási nehézségi fokozata például a második fejezetnek kétségtelenül órákon át tartó 10-15 százalékos emelkedővel ér fel, de – miképp a világ legjobb bringásai a Giro d’Italia, a Tour de France és a Vuelta mindegyikén a három hét alatt – Bernhard olvasásával is arra vállalkoztunk, hogy a legmagasabb csúcsokat másszuk meg.
Egyébként pedig Esterházy is ilyesmit mond: „Én avval szoktam (vagy inkább szoktam volt) gőgösködni, hogy nekem nincs nehéz meg könnyű olvasás vagy olvasmány. Hogy mindegy, hogy Rejtő vagy Thomas Mann. Ez nem teljesen igaz, de majdnem. Szóval például nekem az értelmezhetetlen volt, hogy Joyce az »nehéz«.”


Népszerű idézetek

Chöpp P>!

Semmit nem akartam ingyen megkapni, ez volt, ami megmentett és bizonyos fokig boldoggá tett.

A pince, 274.o.

Chöpp P>!

Az iskola nem jelent semmit, tehát az sem jelent semmit, ha lógok. Az iskolák egyáltalán, de különösen az elemi iskolák borzasztó, a fiatal embereket már csírájában romboló intézmények. Az iskola, mint olyan a gyerek gyilkosa. És ezekben a német iskolákban egyáltalában a butaság a szabály, és a rossz szellem a hajtóerő.

Egy gyerek, 34. oldal

Kapcsolódó szócikkek: iskola · oktatás
Chöpp P>!

A test engedelmeskedik a szellemnek, nem pedig fordítva.

A lélegzet, 311.o.

Chöpp P>!

Már régóta nem töprengtem azon, mit jelentenek a szavak, amelyek mindent csak érthetetlenebbé tesznek. Az élet mint olyan, a létezés mint olyan, minden csak közhely.
[…]
Életünk végéig együtt vagyunk olyan emberekkel, amik semmit nem tudnak rólunk, de örökösen azt állítják, hogy mindent tudnak rólunk, a legközelebbi rokonaink és barátaink nem tudnak semmit, mert magunk sem tudunk semmit. Egész életünkben azon fáradozunk, hogy megismerjük magunkat, és mindig elmegyünk szellemi eszközeink legvégső határáig, és aztán feladjuk.

A pince, 280.o.

6 hozzászólás
Cicu>!

Egyébként egész Európában már csak műemberek vannak, akikből az iskolákban csináltak műembereket, akármelyik embert megnézzük Európában, az nem lehet más, mint műember, egy visszataszító emberi tucatmű, amelyet milliónyi példányban, vagy ki tudja, milyen rövid idő alatt, milliárdnyi példányban dobnak ki magukból a gigantikus, szüntelenül és kérlelhetetlenül emberpusztító iskolarendszerek, egyetlen nagy, visszataszító ipari marionettizmus bömböl a fülünkbe, ha még képesek vagyunk meghallani és nincs sehol egyetlen természetes ember sem.

264. oldal

Kapcsolódó szócikkek: iskola
Chöpp P>!

A városi ember durvábban hárítja el magától a halálra ítélt öregeket és betegeket.

A lélegzet, 341.o.

2 hozzászólás
Chöpp P>!

Az öngyilkosság az egyik teljesen magától értetődő szava volt, számomra legkorábbi gyermekkorom óta főleg a nagyapám szájából ismerős szó. Tapasztalt vagyok ennek a szónak a használatát illetően. Nem volt olyan beszélgetés, olyan útmutatás részéről, amelyben ne következett volna elkerülhetetlenül az a megállapítás, hogy az ember legértékesebb tulajdona, hogy öngyilkossággal önszántából kivonhatja magát a világból, hogy megölheti magát, amikor csak jónak látja. Ő maga élete végéig fontolgatta ezt a gondolatot, a legszenvedélyesebben űzött töprengése volt ez, amit én a magamévá tettem. Bármikor, amikor csak akarjuk, mondta, elkövethetünk öngyilkosságot, lehetőleg a legízlésesebben, mondta. Hogy kereket oldhatunk, mondta, az egyetlen valóságos csodálatos gondolat.

Egy gyerek, 22.o.

Kapcsolódó szócikkek: öngyilkosság
Chöpp P>!

Marie Keletre menekült, Rudolf közvetlenül a mennybe, nagyapám a papi szemináriumból Svájcba, ahol műszaki egyetemre járt, és összejött néhány hasonló gondolkodású anarchistával. Lenin és Kropotkin kora volt ez. Nagyapám azonban nem Zürichbe, hanem Bázelbe ment, és hosszú hajat növesztett. A nadrágja kirojtosodott, ahogy a fennmaradt fotók bizonyítják, az orrán a híres-hírhedt anarchistacvikkert viselte.

Egy gyerek, 32.o.

Kapcsolódó szócikkek: anarchizmus · Pjotr Alekszejevics Kropotkin
Chöpp P>!

Csak a nagyapám iránti szeretet miatt nem öltem meg magam gyerekkoromban, különben könnyű lett volna, a világ számomra mindent egybevetve sok éven át embertelen teher volt, amely szakadatlanul azzal fenyegetett, hogy agyonnyom.

Egy gyerek, 79.o.

2 hozzászólás
Chöpp P>!

A nyelv hasznavehetetlen, ha arról van szó, hogy az igazságot mondjuk, hogy közöljünk valamit, annak, aki ír, csupán közelítéseket engedélyez, mindig csupán kétségbeesett közelítéseket a tárgyat illetően, a nyelv csak hamis hitelességet, ijesztő torzulást eredményez, bármennyire is igyekezzék az, aki ír, a szavak mindent letepernek és mindent elmozdítanak, és a papíron a legteljesebb igazságot is hazugsággá teszik.

A hideg, 427. oldal

Kapcsolódó szócikkek: nyelv

Hasonló könyvek címkék alapján

Alekszandr Szolzsenyicin: Rákosztály
Abraham Verghese: Könnyek kapuja
John Green: Csillagainkban a hiba
Papp Lajos: Csodák és tragédiák életemben
Kádas Mária: Kurgáni napló
Zacher Gábor – Karizs Tamás: A Zacher
May Szilvia: A Fásli Utcai Állatkórház
Dóka Péter: A kék hajú lány
Pergel Zsolt: Halálgyár
Charlotte Roederer: A kórház