Füst 94% 15 csillagozás

És keresztény kötelesség a megbocsátás, egy lelkésztől extrán elvárt dolog. De most mégis ki kell mondanom, hogy nagyon haragszom, miközben, köszönöm, jól vagyok lelkileg… Isten jelenlétében, elé állva is: dühös vagyok. Előtte szabad vagyok, hozzá mehetek ezzel is. Ahhoz, hogy majd meg tudjak bocsátani, most haragudnom kell. Mert mindennek megvan az ideje… És bátorítok erre mindenkit, aki szeretne tartós megbékélést: merjen először haragudni, igazán, mélyről jövően. És óvok mindenkit attól, hogy erőltesse a gyors továbblépést. Van helye a haragnak, kimondva, Isten előtt és egymásnak. Haragszom, és nagy szükségem van erre, hogy meg tudjam magamat védeni mindenféle tekintetben […]

76. oldal

Kora reggel volt a legtisztább, leglevegősebb a Ráday.Remény és csend áradt belőle. Nemesség, és elegancia. Volt, hogy teljesen egyedül voltam, míg végigsétáltam a 28-as számtól a Kálvin térig. Ilyenkor különös otthonosságot éreztem. Egy nagyváros kellős közepén egy olyan helyen, ahol nem is lakom, ahol név szerint alig ismerek valakit. Olyan ez, mint amikor valaki a természetért rajong, megérkezik az erdőbe, elmerül a fáj és bokrok sűrűjében, és a kitaposott ösvényen járva teleszívja magát tiszta erdei levegővel. Nem ismeri a fákat, de otthon van, s ezt a fák is tudják róla.

13-14. oldal

„A kép a Rádayban készült néhány nappal a tragédia előtt… A szeretett könyvtárban, ahol aznap este dolgoztam. Köszönöm a jó pásztornak, aki nem hagyott elveszni! Köszönöm a teológusnak, aki visszajött értem, és addig kopogott, míg meg nem hallottam. Sosem feledem a halál szagát, a fekete füstfolyamot, amibe el kellett merülnöm, hogy az életre futhassak. Másnap reggel az elhívási igém volt a kijelölt szakasz: »Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki nem zárhat be…« Új értelmet nyert…”

35. oldal

Nem szeretem, amikor bántják a keresztényeket, amikor az egyházat támadják demagóg, előítéletekkel terhelt módon, egyéni sérelmek és hiányok mentén, feltételezések alapján, lejáratás céljából.
Nem szeretem azt sem, amikor bántják a nem keresztényeket, az eltérő gondolkozásúakat, a világot másképp látókat.
És azt sem szeretem, amikor az igazság nem mondható ki, mert az feltehetően érdekeket vagy hatalmat sért.
Azt pedig végképp nem, amikor az igazság kimondásának köntösében mérünk megsemmisítő csapást a tőlünk különböző emberekre.

79-80. oldal, 10. fejezet - Teológusközösség (Harmat, 2020)

Ajándékba kaptam az életemet… Hát, köszönöm! És akkor most örökké lekötelezve kellene éreznem magam…?

89. oldal

Tehetetlenség. „Három napig gyászolj, aztán támadj fel!” – hangzott a közösségnek szánt jótanács a jóakaró segítőktől, „fekete öves” keresztényektől.

82. oldal

Tehetetlenség. Az elvárások tehetetlensége. Azzal kapcsolatban, hogy egy keresztény embernek hogyan kell hinnie, reménykednie és szeretnie. A végtelen megfelelni akarás, amit a legjobb szándékkal ültetnek belénk gyerekkorunktól fogva mindazon felnőttek, akik nevelnek.

83. oldal

A feltámadás a kereszténység szíve és lényege. A legfőbb, amit meg kell értenünk, a legnehezebb, amit el kell hinnünk, és a legalapvetőbb, ami nélkül hiábavaló minden.

108. oldal

És ki tudja, hány olyan dolog történt még, amiről tudomásom sincs, de megmenekültem a haláltól.

106. oldal, 14. fejezet - Húsvét (Harmat, 2020)