Grace 6 csillagozás

Thilo Wydra: Grace

1982-ben ​egy monacói szerpentinen haladó autó áttörte a szalagkorlátot, és 40 métert zuhanva egy szakadékban ért földet. A járművet Grace Kelly vezette, aki másnap örök búcsút vett a földi léttől. A Hollywood aranykorának legnagyobbjai között számon tartott színésznő alakja azóta már-már mitikussá vált.

Grace Kelly élete a legkevésbé sem volt eseménytelennek mondható. Az ünnepelt színésznő Hitchcock múzsája volt, Clark Gable, Cary Grant, Frank Sinatra, Bing Crosby és sok más híres színész oldalán játszott, a legnagyobbak közé tartozott. Úgy tűnt, magánéletére is felkerül a korona, amikor pályája csúcsán egy igazi herceg, III. Rainier monacói uralkodó megkérte a kezét. Grace Kelly hercegné lett, pompában és luxusban élt, de valójában aranykalitkába zárta a férje, aki soha többé nem engedte feleségét a kamera elé állni.
A Grace elsősorban a színésznő korai éveire, filmszerepeire, hollywoodi kapcsolataira helyezi a hangsúlyt. Most először kerül a nagyközönség elé… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Alexandra, Pécs, 2021
398 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634479321 · Fordította: Oroszlán Anikó
>!
Alexandra, Pécs, 2021
398 oldal · ISBN: 9789634479345 · Fordította: Oroszlán Anikó

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 16


Kiemelt értékelések

Mariann_ P>!
Thilo Wydra: Grace

Először is elárulom, hogy a könyv 2/3 része az olvasnivaló. Képek, magyarázatok töltik ki a hátralévő részt .Én már olvastam egy bulvárosabb verziót, ami Grace Kelly életének azt a szakaszát mutatta be , amikor színésznővé cseperedett, és 2 oldalról égette a gyertyát, nem éppen szende kislányként élt.
Nagyon reméltem, hogy ebben más is lesz.
Ez inkább szigorú tényfeltáró könyv, minden eseményről beszámol, felsorolás szerűen.
Még a szülei életét is feldogozza.
Sokkal szimpatikusabb volt ezt olvasni, hiszen nem a szenzációra vágytam, hanem meg is akartam ismerni Grace-t , alig vártam, hogy elérjünk az esküvőig.
A könyv feldolgozza az egyes filmek cselekményét is, hiszen az is Grace élete része volt.
Házasságkötése után azonban vége a filmszerepeknek.
Írt ugyan alá szerződést filmforgatásra, de vissza is mondta. Monacoban nem volt összeegyeztethető a hercegnőség és a filmszerep .
Nagy hangsúlyt feketetett a könyv írója a baráti kapcsolataira.
Josephine Bakerrel, Alfred Hitchcock- kal való , életre szóló kötődésére.
Példás családanya volt , gyakran készítettek felvételeket róla gyermekei körében.
52 évesen halt meg tisztázatlan körülmények közt, balesetben.
Sok fényképet is találhatunk a könyv végén, méltó emlék egy különleges nőnek.

CZLOR>!
Thilo Wydra: Grace

„Az utolsó látvány, mely kocsijából valószínűleg a szeme elé tárult, Monaco látképe volt. A hercegség látképe. Az azúrkék tengeré. A szemkápráztató fényeké. Aztán egyszerre minden elsötétül körülötte.” Ezzel a szemléletes képpel kezdődik a Grace című önéletrajzi könyv és ezzel rögtön megfogott . A továbbiakban bevallom nekem kicsit száraz," szakdolgozat szerű" volt, teli vissza – visszatérő idézetekkel (ki mit mondott Grace – ről), filmek, forgatások leírása. Külön zavart, hogy arra sem vették a fáradságot hogy időrendbe tegyék a képeket a végén. Aztán az utolsó fejezet, melyben halálának körülményeit tárja az olvasó elé – egyúttal kérdéseket is megfogalmaz az olvasóban – megint tartogatott érdekességeket.

Havasi_Máté I>!
Thilo Wydra: Grace

Jó pár Kelly-életrajzot elolvastam már, szerintem ez volt a leggyengébb. Nagy általánosságban nincs vele baj, de újat nem tud mondani, a szöveg kissé csapongó, a végén található, Albert herceggel készített interjú elég sekélyes, a képmelléklet átgondolatlan, a fordítás pedig több helyen csapnivaló. Ha már Grace Kelly, nem ezt kellett volna választani, hanem mondjuk Donald Spoto művét.

Részletesebben:
https://monty.blog.hu/2021/10/26/konyv_grace_thilo_wydra


Hasonló könyvek címkék alapján

Charles Casillo: Marilyn Monroe
Anthony Summers: Istennő
Bernard Pascuito: Romy Schneider utolsó élete
Andrew Morton: Diana igaz története – saját szavaival
Tóth Júlia Éva: Borikönyv
David Foenkinos: Charlotte
Françoise Giroud: Egy tiszteletre méltó asszony
Király Jenő: Karády mítosza és mágiája
Joyce Carol Oates: Szöszi
Julie Heiland: Diana, a szívek királynője