A ​Római Birodalom képe 0 csillagozás

Róma alapításától kezdve a nyugati császárság végéig
Thierry Amadé: A Római Birodalom képe Thierry Amadé: A Római Birodalom képe

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó Vállalata – Új folyam Magyar Tudományos Akadémia

>!
410 oldal · Fordította: Csiky Kálmán

Kívánságlistára tette 1


Népszerű idézetek

Fisu P>!

Az a könyv, melyet ezennel a közönség elé bocsátok, tulajdonképen se nem pusztán új lenyomat, se nem új munka. Részben napvilágot látott ez már az 1840. évben, mint Bevezetés „Gallia történelme a római kormányzat alatt” czimű művem elején. Ez a bevezetés, azon czélt tűzvén maga elé, hogy Rómának, mint polgárosító hatalomnak és az egyetemes társadalom fejének működése felőli eszméimet fejtse ki, – munkámban egy különleges részt képezett, melynek megvoltak a maga fölosztásai és megvolt egysége. Szükséges vala ez a római Gallia sajátos jelenségeinek megértése végett, mint a mely tartomány történelmét egy bizonyos általános szempont alá rendeltem. E szempontot fejtette ki ama bevezetés, és egy akkor teljesen új rendszernek, úgy szólván, kulcsát nyújtotta; alapjában véve tehát egy másik könyvhez csatolt önálló könyv vala az. Némely barátaim sürgetésére most elhatároztam, hogy e két könyvet elválasztom egymástól. Újra elővettem azon általános rajzot, melyből bevezetésemet készítém; hozzá kapcsoltam némely fejtegetéseket, melyeket régibb rendeltetésében és alakjában nem igényelt volt; egy önálló könyv módszeres szövegezésével láttam el; végre egy utólsó szakaszszal egészítettem ki, mely a barbár társadalmat a római társadalommal állítván szembe, előadja különböző fázisaiban az egyik világtól a másik világra működő hatás és ellenhatás mozgalmait, és a polgárosultságnak a barbárságra s viszont a barbárságnak a polgárosultságra gyakorolt kölcsönös vonatkozásait. E szakasz által összekötöttem Róma bölcsőjét a mai nemzetek bölcsőjével; a kettő közt eső tért a polgárosító nép nagy eseményei töltik be.

Thierry Amadé: A Római Birodalom képe Róma alapításától kezdve a nyugati császárság végéig


Hasonló könyvek címkék alapján

Serge Lancel: Hannibál
Montesquieu: A rómaiak nagysága és hanyatlása
Henri Maspero: Az ókori Kína
Gérard Walter: Brutus és a köztársaság végnapjai
Roman Ghirshman: Az ókori Irán
Renan Ernő: Marcus Aurelius és az antik világ vége
Léon Homo: A római kultúra
Maspero Gaston – Fogarassy Albert: A kelet ókori népeinek története
Gaston Maspero: A zsidók ókori története
Christian Jacq: Nofertiti és Ehnaton