Nathalie 0 csillagozás

Theodora Green: Nathalie

A ​madridi repülőtéren utazáshoz készülődik néhány ember, a történet főszereplői, vetnek egy-két pillantást egymásra, ám fogalmuk sem lehet róla, hogy nem is sok idő múlva a sorsuk végzetesen egybegabalyodik. Nathalie, a gyönyörű francia asszony menekül az emlékeitől, keresi önmagát, ezúttal Bécsbe indul pihenni és felejteni, és nem sejti, hogy a múltja éppen ebben a városban áll majd elébe, hiszen azok a férfiak és nők, akiket futólag látott a reptéren, titokzatos módon kapcsolatban állnak azzal, amire ő nem akar emlékezni.
Feltűnik a színen egy kékszemű férfi is, furcsa is, rokonszenves is, ígéretesen induló kapcsolat veszi kezdetét, de egy váratlan fordulat arra készteti az asszonyt, hogy ismét útra keljen, ezúttal Kubába, ahová az imádójának különleges képességekkel megáldott húga is elkíséri.
Aztán a szigetországban elkezdődnek a megpróbáltatások, Nathalie börtönbe kerülve megtudja, hogy szörnyű cselszövés áldozata lett, amelynek a szálai a madridi repülőtéren… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Florence Könyvek STB Könyvek

>!
STB Könyvek, Kistarcsa, 2009
248 oldal · ISBN: 9789637435515

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Mo Xiang Tong Xiu: Az égi hivatalnok áldása 3.
Szaszkó Gabriella: Engedj el
B. E. Belle: Vallomások
Hugyec Anikó: Túl hosszú út
Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara
Mo Xiang Tong Xiu: A démoni kultiváció nagymestere 3.
Colleen Hoover: Reminders of Him – Emlékek róla
Ella Steel: Végtelen játszma
Lucinda Riley – Harry Whittaker: Atlas
Diana Hunt: Őrület határán