Én erről a regényről egyszer már írtam értékelést – miután az angol kiadást olvastam. De mivel most elolvastam magyarul is, hát ide is bemásolom olvasásra buzdító szavaim, hátha többen kedvet kapnak az olvasáshoz. :) Szóval:
Theodora Goss magyar származású írónő, ez pedig az ő magyar utalásokkal is ellátott, tényleg minden tekintetben fantasztikus regénye. A legegyszerűbb, ha viktoriánus crossoveres fan fictionként vesszük kézbe, melyben főszerepet kapnak a tizenkilencedik század híres szörnyalakjai, azok közül is elsősorban – bár nem kizárólagosan – az őrült tudósok női teremtményei. De mivel ez egy nyomozós történet (épp az őrült tudósok, elveszett apák utáni nyomozás a téma), így természetesen nem hiányozhat Sherlock Holmes és Dr. Watson sem! OK, aki ezek után nem akarja elolvasni, az ne is tekerjen lejjebb, de azért még írnék pár érdekességet a regényről, mert tényleg nagyon szerettem.
A regény számomra izgalmas része ott kezdődik, hogy aki írta, az ha nem is az őrült tudós szemszögéből, de mindenképpen az elhivatott tudós, irodalmár szemszögéből nyúlt ezekhez az alapszövegekhez, s gyúrta egybe az anyagot koherens regénnyé. A végeredmény:
1) Szörnyirodalom, melyben a szörny a kor kulturális lenyomata, és így egyszerre beszél a tizenkilencedik század kultúrtörténetéről, (nagyon precíz korismerettel rendelkezve) és saját jelenünk problémáiról;
2) Feminista regény, melyben a szerző párhuzamba állítja a szörnyek és a nők társadalmi helyzetét, kiemelve azt, hogy mindkét csoportban mekkora felelősség terheli a férfiakat – de hangsúlyozva azt is, hogy a határokon túl lehet lépni, nem minden férfi őrült tudós, ugyebár, illetve a szörny nem egy stabil, bebetonozott fogalom;
3) Olyan szöveg, ami dialógust folytat az alapművek irodalomkritikáival. Különösen Ellen Moers feminista Frankenstein-olvasatát kell megemlíteni itt, a regény nagyon szépen fókuszál a teremtés-motívum mint a Female Gothic egyik alappillére elgondolásra.
4) Olyan formabontó narrációt, amely tovább erősíti a teremtés mint alkotói folyamat értelmezését – és a regényt is egyfajta szelíd szörnyként, az alkotótól származó kreatúraként értelmezi, ahol a legfontosabb szempont, hogy mindenki „hangja” érvényesülhessen, a korábban marginalizálódott szereplők, az elnyomottak saját hangon szólalhassanak meg. Női hangok ezek, a férfi karakterek miatt korábban érvényesülni nem képes szörnyek feltámasztásának szövegében. Ami a narrációt illeti: a történetet úgy ismerjük meg, hogy éppen regény íródik belőle, az egyik szereplő ugyanis pénzt kíván keresni a kalandok publikálásából – a többi karakter pedig folyamatosan kommenteli a leírtakat (illetve egy-egy részt megír belőle, mert mindenki saját maga írja meg a személyes történetét). Ez néha önigazoló vagy önreflektív, magyarázó tevékenység, időnként okos kontextualizálás, de javarészt karakterépítés, illetve kultúrtörténeti okítás, még ha sokszor nem is tűnik annak. A vége pedig írói hitvallás. <3
Mit mondjak még? A folytatásban a karakterek nemcsak Bécsbe utaznak, hanem Budapestre is – és akkor most muszáj eldicsekednem azzal, hogy én már jártam a regénybeli Dracula rezidenciájában… ;)