Misi ​Mókus kalandjai 85% 288 csillagozás

Hát, nekem nem lett kedvencem. Kimaradt a gyerekkoromból, de talán nem is bánom.
Valemennyire izgalmas, érdekes volt a mindig termő fa, de valahogy nem hozta azt a várt érdeklődést, mint szerettem volna. Néhol unalmas volt, inkább át akartam ugrani, semmint végigolvasni, de végül megtettem. Nehezen indul be, de aztán gyorsabban pörögnek az események, viszont ez nekem nem volt elég ahhoz, hogy tényleg élvezni tudjam.

régi olvasásom 2011-ből:
[szöveg: négy és fél makk, Kass János rajzai: öt dióbél]

Édes kis gyerekkönyv, remek szókincsfejlesztő és tanmese a megtért iskolakerülő mókusgyerekről – de más is: felnőtt meseként is értelmezhető: úgy rémlik, kedvenc Szörényi László prof'om mutatott rá valamelyik előadásában, a fekete (nem vörös!) farok 'szimbóleumára': aki már nem kismókus, emlékezhet erre az „átkosból”, a minden könyvön végighúzódó „vörös farokra” (kismókusoknak: a kötelező marxista lábjegyzetek beceneve).

Így is olvastam, és bizony beletalál, persze nem kell minden sorában szocialista paródiát keresni, alapjában és elsősorban mesekönyv ez, de itt van pl. ez az ügyesen elbújtatott részlet, amiben csak a vakok – és persze a kismókusok – nem ismernek rá a „szocialista versenygazdálkodásra” (na jó, talán a rendszerváltás utáni időkből is ismerős lehet):

„A nagy bajuszú cirkuszigazgató a nagy sátor egy kis fülkéjében fogadta őket. Valahonnét csuda vidám csinnadratta-zenekar hangjai harsogtak.
– Íme! Bemutatom Misi Mókust – taszította Misit az igazgató elé Bumba. – Szintén kiváló légtornász és póznamászóbajnok.
– Nagyon örülök – szólt az igazgató. – Magát esetleg szerepeltethetjük mint a mi nagy Bumbánk állandó versenytársát. Akarja?
– Akarom! – biccentett Misi.
– Hát akkor rendben van. Akár Bumba előzi meg magát a mászásban, akár maga marad el Bumba mögött, egyre megy. A közönségnek tetszik a versengés. Megértette?
– Meg, meg – bólogatott Misi Mókus.
– Akkor itt a kezem! Mától fogva maga a cirkusz rendes tagja, rendetlen díjazással.”
(21. fejezet)

De felnőtt könyv annyiban is, hogy ki ne ismerne a környezetében locsifecsi „Szajkó néniket”? (Aki nem, az alighanem maga is Szajkó néni/bácsi…) De a végére hagytam a fő-fő „bizonyítékot”: a zseniális figura, az őserdő mindentudó (valójában buta, mint a föld) varázslója, Apa-pirra-soka-tir (!) mi más lenne, mint a rendszer bölcs (valójában elaggott) rezsimje ill. apparátusa? (Kismókusoknak ezt sem kell tudniuk.) Persze ez csak „hozzáadott érték”, a mese magában is elbűvölő és megállja a helyét a maga értelmezései keretein belül is.

Az örökké termő fába pedig beleláthatjuk akár Micsurin elvtárs hírhedt kísérleteit, de akár (megfordítva a perspektívát) a szovjetizált végekről irigyelve lenézett, a jólétben fetrengő, eltunyult Nyugatot (lásd még a tunya, elhízott mókusokat is) az ún. jóléti társadalom szocialista kritikáját is – éppen az ilyen nüanszokban mutatkozik az író zsenialitása: el tudta adni a hazai cenzoroknak, másrészt kora esténként vele nevethetett minden ép eszű szülő, aki felolvasta a mesét a frissen felhúzott lakótelepek gyerekszobáiban (1953-ban jelent meg).
***
„újraolvasás”, 2019: hangoskönyvben hallgattam (inkább hangjáték ez,a rengeteg hangeffekttel és Rudolf Péterék mellett sok más színésszel, sőt kórussal, de annál jobb.)
***
olvassatok mókusokról! :) https://moly.hu/kihivasok/teli-mokus-hajsza-2

Aranyos kis mese, a kalandok révén színes szagok, elefánt, hajó, majom, krokodil, van itt minden. Misi is még kölyök, tehát érthető a lázadása, bár a végén azért egy kis büntetés szerintem járt volna neki, már csak azért is, hogy a gyerekek ne azt tanulják el, hogy ha rosszat csinálnak, akkor utána elég egy jót mondani és máris minden meg van bocsátva. Kicsit irreális persze, hogy Misi visszatalál az erdőbe, de hát mese :-D Az elefánt átverése nagyon jó volt :-D

Fura érzésem van, néha azt gondoltam olvasás közben, hogy ez bizony nem gyerekkönyv, túl sok benne a kegyetlen valóság, annak ellenére, hogy a végén hazatalál az a tekergő, csintalan mókus kölyök, tehát boldogság van. Nem igazán tetszett, azt hiszem nem fogom a lányomnak ajánlani.

Remek kis mese gyermekeknek. Bár a versecskék ritmusa néhol zökkent az én fülemnek, de ezzel együtt jó szórakozás volt. Tanulságos, világjárós mese.

Szeretem az állatos történeteket, ez is közéjük tartozik.
Mondás szerint az Okos más kárán tanul, az ostoba csak a sajátján vagy még azon sem.
Mire képes a kíváncsiság és az ellenállás? Sosem lehet annyira jó valami hogy annak ne legyen hátrányos következménye. A nagy jólét következményeként ellustulnak az emberek, állatok és már a saját önfenntartásukat sem fogják tudni biztosítani egy idő után.
Vannak időnként nehéz dolgok amiket meg kell tenni, még ha nincs is kedvünk hozzá, mert mindennek oka van. A nehézségekből sokat lehet tanulni ami által bölcsebbek, ügyesebbek lehetünk és előbbre tudunk lépni.

Az én iskolás éveimből ez (és néhány másik) könyv kimaradt, azonban kislányomnak már kötelező olvasmány volt, mire harmadikba ment.

Misi rakoncátlan kis mókus, egyik bajból a másikba kerül… Kicsit (?) lusta is. Alma, hogy még találja az örökké termő fát, hogy a gyűjtögetést megússza. Számtalan kalandban lesz része, mire véget ér a könyv. :)

Jópofa karakterek vannak benne, találok a neveik is.

Hogy újra fogom-e olvasni, azt most még nem tudom.

Néhol kihagyott a szöveg logikája, meg valahogy egyes részletek nem stimmelnek a bábfilm sorozattal :/ a cirkuszi részre például egyáltalán nem emlékeztem.

Férjem szerint ez Az ember tragédiája csak gyerekbarát változatban.
Nekem nem tetszett, nagyon nem volt szimpatikus Misi, pedig az elején jól indult, egy darabig élveztem is a kalandokat, aztán lapos lett a történet és Misi egyre jobban idegesített.
A nevek itt is jók voltak, a tanulság is, de nekem valahogy inkább felnőtteknek szólt, illetve Orwell is nagyon sokszor eszembe jutott.
Olyan volt, mintha ez egy gyerekkönyvbe bújtatott rendszerkritika lett volna. Örülök, hogy végeztünk, ehhez a könyvhöz nem feltétlenül ragaszkodom a jövőben.

Misi Mókus neve hallatán nem gondoltam volna, hogy egész a trópusokig vezet a története. A tanítói szándék kétségtelen, de pont a főszereplő annyira nem lett a szívem csücske. Bumba mondjuk még kevésbé.