Sofőrök (A Manák trilógiája 1.) 88% 138 csillagozás

Pratchett gyakran akkor a legmagvasabb, amikor a legkönnyedebb. A Korongvilág Tiffany-alsorozata is időnként mélyebb gondolatokat rejt, mint a szerző „klasszikus” könyvei, és a Manák rövid kis története is meglepően sok komoly megfigyelést ad át az emberi gondolkodásról, viselkedésről. A manák vallása, világképe és a hagyományokhoz való viszonya nem is olyan görbe tükre az emberekének.
Ez a regény ugyanakkor azt a régi gondolatkísérletet is felidézi, amely így szól: mit gondolna egy idegen lény, ha minden előtanulmány (de nem minden előítélet) nélkül megjelenne a Földön? Mit gondolna rólunk, felismerné egyáltalán bennünk az értelmes lényt? A manák elképzelései az emberekről akár egy komoly SF alapját is képezhetnék.
Végül, de nem utolsósorban – mert Sir Terrynek egy réteg sosem volt elég – ez a könyv William Tenn: Of Men and Monsters c. regényének is zseniális paródiája.

Miylen fura is volt régen ezt a könyvét elsőnek olvasni a tisztelt írónak. Hisz nem a Korongvilág megszokott emberei, vérfarkasai, vámpírjai stb. voltak akiket eddig ismertem. De aztán rá kellet jönnöm hogy ugyan olyan jó. A manák egyszerűen szimpatikusak, szerethetőek. Mint már megszokhatta az ember Pratchett bácsi általában mindenbe belecsöpögtet humort, és vele együtt egy kicsi, ha nem rengeteg mondanivalót is.

Pratchett zseniális, mint mindig. Most is, mint mindig, tanít és szórakoztat egyszerre. Pontosabban szórakoztatva tanít. Teljesen mindegy, hogy épp a fiatalabb vagy esetleg az idősebb olvasóit szólítja meg egy adott könyvével, nem tud kibújni a bőréből, nem tud humor nélkül elmesélni egy történetet és nem tud elgondolkodtató (fő- vagy mellék) tartalom nélkül levezényelni, bocsánat megírni egy mesét sem. De pont ez a jó benne, ezért szerettem meg nagyon Pratchett írásait.

Ezúttal a manák (emberszerű lények, csak épp nagyon aprók, az emberek, bocsánat, humanók számára (szinte) észrevétlenek) szemén keresztül mutat be minket, embereket (= humanókat). A saját szűklátókörűségünket, butaságainkat, félreértéseinket, a világhoz, a világ dolgaihoz való hozzáállásunkat fordítja ki, zsugorítja össze és ülteti át a manák végtelenül egyszerű kis világába. Nem nehéz a párhuzamot meglelni a valódi élettel, mindennapjainkkal, sőt talán az emberiség gondolkodásmódjának fejlődésével és a manák csetlő-botló, esetlen, egyszerű kis világának fejlődése között. De talán sokkal jobb és kellemesebb így, mintha direktbe és durván az arcunkba tolnánk az emberiség összes ostobaságát. Azonban a nevetés mellett most is, mint mindig, ne felejtsünk el gondolkodni!

Azért a történetről pár szóban annyit, hogy a Sofőrök egy ifjúsági trilógia nyitó kötete (melynek további részeinek magyar nyelvű megjelenésére jó sokat kellett várni)(s számomra akkor derült ki, hogy az első magyar kiadás borítója valójában a trilógia második kötetének borítója)(azóta is rejtély, hogy tudták ezt így elnézni…), ahol az Odakint elő manák felforgatják az Áruházi manák megszokott életét. Mint kiderül, van az Áruházon kívül is élet, azonban ha az Áruházban maradnak, akkor hamarosan mindennek vége lesz. Kaland kaland hátán, mely mire igazán felpörög, már vége is a sorozat első részének. Közben persze megismerjük a cselekmény főbb szereplőit, akik közül nem egy kísértetiesen hasonlít Pratchett Korongvilág történeteiből már ismert karakterekre (pl.: Morkie Nagyi simán elmehetne valamelyik boszorkánynak a Korongvilágban). Nincs ezzel gond, sőt, kifejezetten élvezetes ezeket a hasonlóságokat, párhuzamokat is keresgélni.

Remek, könnyed, humoros, de magvas gondolatokkal teli olvasmány nem csak fiataloknak.

Akkora blődség volt ennek a könyvnek az alapötlete, hogy a happolás után majdnem egyből vissza is vágtam a Rukkolára, olvasatlanul. Aztán adtam neki egy esélyt, beleolvastam az elejébe. Aztán ott ragadtam. Aztán nem győztem röhögni. Aztán meg elgondolkodni. Ahogy ez az áldott emlékű Pratchett bácsival lenni szokott.

Mert az, hogy mi a valóság, ki hol látja a valóság határait, s hogy azok a határok ott vannak-e valójában, vagy csak ott akarom látni őket, ugye, Platon ismert barlang-hasonlata, vagy Descartes óta ismert filozófiai probléma. De legalábbis a Mátrix első része óta. Nem kis kérdés ez sem.

De egy mesefantasy tartalmának a határait odáig tágítani, hogy voltaképpen nehezen eldönthetővé válik a szerző célja, vajon valláskritikát gyakorol-e, vagy éppen a materiális nézeteket veszi össztűz alá, s arra hívja fel a figyelmet, hogy van valami nagy és hatalmas a valóságon (az Áruházon) kívül is, nos, ez nem semmi teljesítmény! S mindezt úgy, hogy mindkét nézet simán elfogadható, s könnyedén viszolyog az ember a bigott, a valóságot semmibe vevő vallásosságtól is, de a külső, nagy valóságot meglátni nem akaró, csak a látható és tapintható érzékekkel ezen valóságot teljesen félreértelmező materializmustól is.

Kalapot le! Mert ha fentiekre egy fikarcnyit sem figyelek, ha nincs kedvem gondolkodni, akkor is nagyon fincsi, röhögtető munka!

Ebben a bő kétszázötven oldalban sűrítve megkapjuk a Korongvilág esszenciáját: a klasszikus Pratchett-féle humoros kritikát, amivel alaposan kifiguráz minket, embereket. Ezúttal azonban az emberek helyett egy külső nézőpontból, a nálunk sokkal kisebb és más időérzékelés szerint érő manákon keresztül, akiknek mi csak buta humanók vagyunk. A vicces, értetlenkedő beszólások olvasgatása közben arra is választ kaphatunk, miért nem lépett kapcsolatba velünk még értelmes faj, ha egyszer a Földre érkezett. Vagy nem érzékeljük egymást, mint a manák és a humanók, vagy látva minket, legyintettek egyet, és továbbálltak.

Terry Pratchett feltalálta Mary Nortont. De tényleg. Csak ez jobb, mint a Csenőmanók.

Nem volt tervben idén ez a könyv, de @Miss_Mila-val spontán belekezdtünk, és milyen jól tettük! :) Fülszöveget nem olvastam, úgyhogy nem tudtam, hogy mire számítsak! De Pratchett-et ismerve semmi jóra! :D Vagyis hát mindenféle jóra és furcsaságra!
A manákat rögtön pár oldal után megszerettem, olyanok, mint az árva kisgyerekek, akik nem találják a helyüket ebben a komor és zord világban. Aztán persze jobban boldogulnak, mint hasonló esetben az emberek.
Az áruházi manák még érdekesebbek és viccesebbek voltak, főleg ahogy értékelték és magyarázták a különböző nekünk triviális dolgokat. :D
Maradhat ez egy nagyon aranyos, „bugyuta” kis mese, vagy az ember elgondolkodhat rajta, hogy az író, mit is akart a manákkal szimbolizálni! :)

Ez volt az első nem Korongvilág Pratchettem, így kicsit furcsa volt, hogy a megszokott stílus mellett nem az ismerős szereplőket találom. Mindenesetre a manák első pillantásra könnyednek tűnő történetében Pratchettesen magvas gondolatok és kérdések tűnnek fel. Ezek a kis népek görbe tükröt állítanak elénk, humanók elé.
Kíváncsi vagyok, hogyan folytatódik a történet, és a kis manák hogyan jutnak végül haza.

Már régóta érdekel a Korongvilág de túl nagy falatnak tűnik a sorozat? Még nem olvastál semmit Pratchettől? Szereteted a gyerekirodalmat, vagy csak valami könnyedre vágysz? Akkor a manák trilógiája neked való kikapcsolódás lehet, amennyiben fel vagy készülve, a töménytelen szóviccre, a manaizmus bölcsességeire és a fanyar humorra. Szó mi szó: én nagyon élveztem.
A Sofőrök mondanom sem kell egy görbetükör, ráadásul egy olyan fajta, aminek kedvéért Pratchett még inkább gyerek lett és a könyvet olvasva talán mi is. Lényegében a manák is gyerekek. Sokat kérdeznek, gyakran hülyeségeket mondanak, meglepően okosak és mégis boldog tudatlanságban élnek, ahogy mi is kezdetben.
Itt a manák azonban elkezdtek felnőni, felfedezni a világot, spoiler s bár a feladat nem egyszerű, ha összefognak talán sikerül is nekik. Nekünk.
A folytatásból kiderül…:)

Hiánypótló darab volt ez számomra, sokáig kerülgettem és ha nincs állandóan egy-két ösztönzőbb Pratchett-kihívás, lehet sosem fogom megtudni, hogy ez mennyire bűbájosan aranyos kis darab. Szóval, egyáltalán nem bánom, hogy elolvastam. Nagyon élveztem, nagyon tetszett, és bár nem röhögtem könnyesre magam, azért jókat vigyorogtam az apróságokon, ahogy vélekednek a világról, az emberekről, és ismerkednek az újdonságokkal. Bárkinek jószívvel ajánlom, korosztályra való tekintet nélkül, nem fogja megbánni. Én szinte biztos, hogy folytatni fogom. :)