Azon gondolkozom, hogy mit gondolok arról, amit gondolok. Legalábbis azt hiszem.
– És az összes szörnyeteg vissza fog térni.
– Miért?
– Mert nincs, aki megállítsa őket.
Pár pillanatra csend lett.
– Hát, én itt vagyok – jelentette ki Stefánia.
És lőn…
Sajogi Stefánia zsebre tette a varangyot és az erősen boszorkányvérű nagyanyja után maradt birkakezelési útmutató, nyakon ragadta a serpenyőt és átlépett a nyúl üregén* a kapun a Dáma birodalmába, hogy legyőzze a szörnyeket és megkeresse az öccsét. Előtte, alatta, mellett utána és nyomában a nac mac fíglik, ezek a megveszekedetten mókás aprólékok, akik mindenhol ott vannak, mindenbe belekontárkodnak és akikkel jobb nem újat húzni.
Sajogi Stefánia jött, látott… és engem meggyőzött. Tulajdonképpen a kilenc évét leszámítva kb mindenről.
Valami rejtélyes oknál fogva kicsit ódzkodtam eddig a Korongvilág ’Ifjúságiként’ számon tartott alsorozatától. Igazán nem tudom, miért, mert Pratchett nem az az író, aki ne tudott volna kb bármit úgy megírni (legalábbis önállóan vagy a megfelelő írótárssal), ami nekem ne lett volna jó, vagy még annál is jobb. Szóval ideje volt bepótolni, és milyen jól tettem.
Ez egy szeretnivaló mese a Korong egyik eldugott sarkában, birkákkal, kistestvérrel, varanggyal, boszorkánnyal szörnyekkel nagymamával, meg egy csomó aprósággal… Sir Terry – nem először – adott egy taslit a tüdérmeséknek, kicsit körbejárta az álmok, a testvéri (v)iszony és a felelősség kérdését, és újfent remekelt.
Igazából az egyetlen, amit nem tudok neki elhinni, az Stefánia 9 éve. Hiába tudom, hogy egy ekkora családban a sor vége mindent és az ellenkezőjét is idejekorán eltanulja a sor elejétől, és hajlamosak korán érni, minden metafora, tanmese és átvitt értelem ellenére… ez a gyerek tuti nem kilenc éves. Az egyebekre viszont mély átéléssel bólogattam, legyen szó az igen csak terjedelmes Sajogi családról, a kistesóról, a nagytesó létről, vagy a testvérem akkor is az ÉN testvérem, ha amúgy a hátam közepére kívánom mentalitásról.
Egyébként hiába volt Stefánia a főszereplő, szerintem ez a könyv nagyrészt mégsem róla szólt, sokkal inkább Sajogi Nagyiról és az ő örökségéről.
Szóval jó volt. Okosan szórakoztató és humorosan tanulságos. Jöhet a folytatás.
btw ez volt az első általam olvasott Korongvilág regény, ahol a Halál nem cameózott. Hacsak nem lapoztam át, de ahhoz túl jó volt a könyv. Ez a sztorin persze nem ront, csak meglepett.
*Csak a teljesség kedvéért: volt nyúlüreg, csak ott a nac mac fíglik laknak