Az ​Igazság (Korongvilág 25.) 73 csillagozás

Terry Pratchett: Az Igazság

VILMOS CSUPÁN AZ IGAZSÁGOT SZERETNÉ MEGRAGADNI. SAJNÁLATOS MÓDON MINDENKI MÁS MEG ŐT. ÉS EZ MÉG CSAK A HARMADIK KIADÁS…

Szavasshy Vilmos szándékán kívül a Korongvilág első újságjának szerkesztőjévé válik, és immár meg kell birkóznia a hírlapírókra váró hagyományos kihívásokkal: ismeretlenekkel, akik az életére törnek; egy leszokóban lévő vámpírral, akit öngyilkos vonzódás fűz a villanófényes fényképezéshez; néhány egyéb személlyel, akik más módon kívánják őt holtan látni – és a talán legrosszabbal: a férfival, aki folyvást azért zaklatja, hogy közölje a kertjében termő, vicces alakú zöldségek képeit.

Eredeti megjelenés éve: 2000

>!
Delta Vision, Budapest, 2013
492 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155314681 · Fordította: Járdán Csaba

Kapcsolódó zóna

!

Korongvilág

194 tag · 222 karc · Utolsó karc: 2019. szeptember 15., 09:22 · Bővebben


Enciklopédia 37

Szereplők népszerűség szerint

Halál · Lord Kozimo de Lodoci (Patrícius) · Vinkó Szilárd · Vasöntőfi Karott · Göcsört Görcsi · Angua von Überwald · Patkányhalál · Rettentheő Mustrum, Főrektor · Törmelék · Gaszpód · Igorok · Pöcetata · Richolt Ottó · Valagi Szendi · Ide-Nekem-A-Rozsdás-Bökőt Vigécz · Pénztárnok · Bendő Frédi · Drumknott Rúfusz · Együtt Elemér · Fájinbérc Gunilla · Féloldalas Arnold · Harák Henrik · Kacsaember · Király Henrik · Lord Szavasshy · Mézretsző Zaharissza · Pecek úr · Rettentheő Hughnon · Sanda úr · Szavasshy Vilmos · Tulipán úr · Vakkan

Helyszínek népszerűség szerint

Ankh-Morpork


Kedvencelte 7

Most olvassa 5

Várólistára tette 28

Kívánságlistára tette 35


Kiemelt értékelések

>!
vicomte P
Terry Pratchett: Az Igazság

Amennyire lehet, igyekszem minimálisra szorítani a napi bevitt hírmennyiséget, mert ezzel is úgy vagyok, mint a katonaság idején a sárga tányérba elém vágott menázsival: muszáj valamennyit magamba fogadni, de rohadtul nehezen veszi be a gyomrom.

Pratchett is így lehetett ezzel.
Ez a könyv a hírekről és az újságírás színéről és fonákjáról szól – elsősorban. Másodsorban meg szokás szerint körbejár néhány kérdést, elsősorban azt, hogy az emberek* számára az igazságnál gyakran sokkal fontosabb az, hogy kinek mi is a hozzáfűznivalója.
Ugyanis nemcsak két egymáshoz képest mozgó megfigyelő érzékeli másként a valóságot, hanem az igazság is erősen relatív, még akkor is, ha annak szintjelzője egy korántsem egzakt szubjektív logarlécen csúszkál fel s alá.
Az írott szó szinte mágikus erővel bír: hisz', ami nyomtatásban megjelent, az csak igaz lehet, nem? Aztán egyszer csak a legtöbb embernél eljön a pillanat, amikor rádöbben, hogy ez korántsem biztos**.
De vannak olyanok, akiknél soha nem üt be ez a felismerés.

Ebben a regényben Ankh-Morpork újsütetű napilapjának főszerkesztője egy politikai összeesküvés nyomára bukkan, és oldalán egy mazochista hajlamú, jó útra tért vámpírral, egy érdekfeszítő adottságokkal bíró újságíró-jelölt hölggyel és egy rakásnyi törpével*** neki is áll, hogy az oknyomozó újságírás alapelveinek megfelelően fel is gombolyítsa a szálakat.
Kerül, amibe kerül.

A rakásnyi szatirikus politikai utalással teli szövegben Pratchett elmereng a bulvár és a tárgyilagos újságírás közötti erkölcsi különbségen, s azon, hogy vajon egy újságíró meddig mehet el a tények feltárása érdekében. Főleg annak tükrében, hogy a puszta tények önmagukban gyakran megtévesztőbbek, mint a hazugságok,**** másrészt a legtöbb olvasót a szaftos részletek vonzzák, s nem pedig a szikár híranyag. Függetlenül, hogy azokat a szaftos részleteket ki főzte ki*****.

Pratchett főhőse nem az oknyomozó újságírás hőse, de tisztességes ember****** és ő maga is kételyekkel küzd, hogy érdemes-e mindazon keresztül menni, ami történik vele, hogy az örökkön éhes nyomdagép mohóságát kielégítsék.
Főleg, mivel pontosan tudja, hogy mi lesz a sajtótermék végső nyughelye.
Régi igazság, hogy a kéthetes hírnél nincs érdektelenebb.

Ám a kéthetes hír néha történelemmé nemesedik.

* Továbbá törpék, trollok, vérfarkasok, vámpírok…
** Nekem nagyjából 11 éves koromban Nemere Rejtélyes elődök c. opusza olvasását követően kezdett rohamosan nőni a kételyindexem.
*** Akik tényleg arannyá változtatják az ólmot.
**** Gondoljon csak mindenki a bulvárlapok címkreációs modus operandijára. Vagy a statisztikákra. :P
***** Ebben a könyvben olyasvalaki, akinek a főztjéből csak a legelszántabbak ennének. :D
****** Még akkor is, ha kékvérű neveltetése miatt komoly erőfeszítések árán tud csak a demokratikus elveihez hűen viselkedni.

7 hozzászólás
>!
krlany I+SMP
Terry Pratchett: Az Igazság

Az Igazság odaát van! Mármint Ankh-Morporkban. Merthogy ez a neve az újdonsült sajtóterméknek, ami lett légyen egy újság… aztán máris megpróbálják a sajtószabadságot sárba tiporni, a fotóriporter sorsa, pedig időnként kissé szétesőssé sikeredik…
Újságíróként/főszerkesztőként erről olvasni Pratchett szemüvegén keresztül, szerintem zseniális. Egyes belsős dolgok ilyetén kifigurázása, aktualitása meg egyenesen fenomenális.
Ez pedig, http://moly.hu/idezetek/346562 a mai napig nagy kérdés, és kezdem azt hinni, hogy a válasz: 42.;)

>!
Hanaiwa
Terry Pratchett: Az Igazság

Dícsérni jöttem Caesart nem temetni!
Örömünnep van, mert újra Pratchett felsőfokon! Azért e nagy lelkesedés, mert igencsak félve vágtam bele az újabb Korongvilág kötetbe. A mostanában olvasott regények közül az Agyaglábak- Gördülő Kövek- Érdekes idők szellemi kényeztetése után jött három nagy pofon, Carpe Jugulum, az Ötödik Elefánt, az Időtolvaj. Mindhárommal kegyetlenül megszenvedtem. Pratchett-mániám miatt persze elolvastam mindet, de nem túl jó szájízzel. Mintha hiányzott volna belőlük mindaz amiért megszerettem (a sziporkázó, de sokszor mély humor főleg) a karakterek laposak voltak, a történetek nyögvenyelőssé sikerültek. Magamban már kicsit temettem az öreg Terry-t, de most előjött az Igazsággal!! És megmutatta nekem, hogy kár volt előre leírnom, ő a legnagyobb. Még mindig! Minden karaktere zseniális, régiek és újak egyaránt, a párbeszédek ismét hatalmasak és a történet egy újabb nagy fricska a nagybetűs Élet egyik érdekes szeletének. Pratchett a Mester, 5 csillag!

4 hozzászólás
>!
risingsun
Terry Pratchett: Az Igazság

Az igazság elég szerteágazó, megfoghatatlan dolog. Mindenki mást gondol róla, vagy épp mást vél annak. Vagy elég, ha egynél többen ugyanazt gondolják (hiszik vagy tudják) valamiről és az máris igazzá válik? Esetleg az is elegendő hogy egyvalaki állítson (mondjon, írjon) valamit, de azt jó határozottan és hangosan és már az is egyértelműen igaz? Merthogy, ami az újságban megjelenik, le van írva az igaz, az az igazság.

Pratchett megint jó érzékkel nyúlt hozzá a Korongvilág fantasztikus világához és mindennapi éltünkből újabb elemet (újságírás, sajtó, szólásszabadság, stb.) sikerült zseniálisan beleépítenie. Ettől persze az egész újságírás témakör kapott egy jó kis Korongvilágos értelmezést és színvilágot, de pont ezt szeretjük benne, ahogy kifordítva tárja elénk valóságunk egy aprócska darabját. A szokásos és jellegzetes humor mögött persze megint akad megszívlelendő vagy épp elgondolkodtató tanulság is, ami szerencsére nem fekszi meg az ember gyomrát, köszönhetően a könnyed tálalásnak.

Mindent egybevetve csodás volt megint megmerítkezni a Korongvilág ismerős, szórakoztatóan tartalmas világában. Se többet, se kevesebbet nem kaptam ettől a könyvtől, mint amit vártam. Talán a nyomozós szál volt egy kicsit lapos vagy már inkább ismerős (korábbi Practhett könyvekből), de ezt leszámítva rendben volt minden. Az Őrség szorgalmas kis csapatát is jó volt kicsit ’kívülről’ is látni. Hozták a formájukat, csak épp most nem ők álltak a történet középpontjában. Felbukkanásuk azonban itt is emlékezetes marad.

Az igazság meg? Hmmm… Talán, odaát van?

>!
Delta Vision, Budapest, 2013
492 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155314681 · Fordította: Járdán Csaba
>!
RZednik
Terry Pratchett: Az Igazság

Szavakkal nehéz kifejezni, mennyire szeretem Pratchett írásait, így most a hozzá méltatlan hosszúságú értékelőmben csak annyit írnék, hogy …szot jó volt! :) Mit jó?! …szottul zseniális! :)
Na jó, annyit azért még hozzátennék, hogy annó a Mozgó képek az első Pratchett olvasásaim között volt, s már akkor megkedveltem az Ipari forradalom alsorozatot. Ennél fogva nagyon vártam az újabb megjelenést, ami először – kisebb meglepetésre – nem könyv, hanem film formájában érkezett el (a Going Postal-t minden Prattchett-et kedvelőnek látnia kell, a magyar vonatkozás pedig csak ráadás :)) Aztán eltelt újabb pár év, s végül eljött Az Igazság pillanata nyomtatott formában is. És ha már így esett, mindenki …szottul fogadja meg a tanácsom és olvasson Pratchettet! Nem fogja megbánni! Mert… ezen nincs mit szépíteni: Ez Az Igazság! :)

5 hozzászólás
>!
Shinzo P
Terry Pratchett: Az Igazság

Ez is ékesszóló, vicces, de valahogy mégis visszafogottabbnak érzem. Ennek ellenére nagyon élveztem. Egy újabb dolog, amiben számtalan lehetőség rejlik, és amit a mester maradéktalanul ki is aknázott, bár némely vonatkozásban talán kissé túlpörgött. Néhány ismerős karakter fel-felvillanása mellett egy egészen új szereplőgárda sorakozott fel, így a sztori akár önmagában is megállja a helyét. Még szép, hogy nekem is Ottó lett a kedvencem, ami ismét újabb megvilágításba helyezi a vámpírokhoz fűződő nem épp baráti viszonyom. Mert ja, Pratchett mester is bebizonyította, hogy lehet másképp is írni róluk. :)

>!
Fermin
Terry Pratchett: Az Igazság

Nagyon kíváncsi voltam, hogy Terry Pratchett mit hoz ki az újságírás témájából, mivel elég jól ismeri ezt a közeget. Nem csalódtam, mert jó munkát végzett.

A történet bemutatja az újságírás napos és árnyoldalait, melyben sokszor a szenzációhajhászás elnyomja az objektív hírközlést. Mert mi is a lényeg? Olyan cikkeket kell írni, ami érdekli az embereket, legyen annak bármilyen csekély igazságtartalma, mert a lapot el kell tudni adni valahogy. Az üzleti érdek sokszor felülírja a tisztességet. Persze azért akadnak kivételek. Mindenesetre a könyv, egy remek görbe tükröt állít az újságírásnak. Teszi mindezt nagyon humorosan, ahogy azt már Pratchett-től megszokhattuk. Ráadásul a történet még meg van spékelve egy kis politikai összeesküvéssel, szóval nem panaszkodhatunk.

Szerintem ebben a könyvben van a legtöbb szereplő (legalábbis az általam olvasottak közül), aminek nagyon örültem, mert szeretek új Korongvilág figurákkal megismerkedni. Lett két új kedvencem: Pöcetata, és Richolt Ottó, az ikonográfus vámpír. Sajnáltam viszont, hogy nem voltak most olyan humoros karakterek, mint Cohen a barbár, vagy a boszik a Kostetőről.

Végül azt kell mondanom, hogy nagyon találó a cím is. Az Igazság tényleg kényes dolog, nagyon könnyű elferdíteni, és nem mindegy milyen nézőpontból írjuk le, vagy meséljük el a dolgokat.

>!
mohapapa I
Terry Pratchett: Az Igazság

Megfigyeltem: egy Pratchett-könyv után kell pár hónap regenerálódási idő számomra, amíg a következőt kézbe tudom venni, és amikor kézbe vettem, kell minimum öven oldal, hogy visszaszokjak a néha kicsit komplikált asszociációs elbeszélés technikájához. Ez utóbbit iparkodtam érthetőn fogalmazni, de nem sikerült. Na, újra nekifutok: arr a a mondatszerkesztési technikára gondolok, amikor nem egyenest azt írja le, amit mondani akar, hanem csak viccesen körbeírja, utalva vagy az alanyra, vagy állítmányra, vagy bármire. Én meg csak forgatom a fejemet, és rendre újraolvasok, hogy oké, a szavakat értem, de a mondatot már nem, és egyáltalán, hogy kerül ide az a rengeteg, összefüggéstelen betű? S ezek az asszociációk, komplikált megfogalmazások megtörik a szövegértést, és nem csupán a mondatok lesznek tőle kuszák, hanem a történés is. Aztán mindig rájövök, hogy a hiba az én készülékemben van, Pratchett nyert. S az a helyzet, ha nem így fogalmazna, sem ennyire vicces, sem ennyire Pratchett-es nem lenne. Mert végső soron emiatt érdemes olvasni. Meg a humora miatt. Meg amiatt, hogy az elsődleges sztorin túl is mindig van mondanivalója. Mikor mi. Hol egy kis filozófia, hol egy kis vallás, hol egy kis morál, hol, mint most, egy kis társadalomlélektan etikával és pszichológiával nyakon öntve.
Arról van szó, hogy mire jó, hogyan működik az újságírás. Hogy érdekel-e bárkit az igazság? Mármint az igazi igazság. S ha érdekel is mindenkit, akarja-e mindenkit, hogy mindenki más tudja, mi az igazság?* Jó, ez utóbbi adja magát: nem.
Egy szinttel alább szállva, földközelbe: az újságírás önmagáért van, vagy az olvasókért? Informálni akar vagy kaszálni? Gazdagodni vagy gazdagítani? Hír-e a hír vagy a valóság tök érdektelen eseményeinek a tupírozása?
Még alább: érdeklik-e a hírek igazán az olvasókat vagy csak ráharapnak-erre-arra (többször elhangzik, hogy a hír olyan dolog, amit csinálnak és ami csak ma fontos, holnap már kuka, mert kit érdekel a tegnapi hír)? Igen, csak ráharapnak. És van-e a hírnek igazi súlya egyáltalán? Az ankh-morkpor-i puccs felfejtése közben hangzik el valaki szájából, hogy jó, de azért lesznek még vicces zöldségek (általában sikamlós testtájak megformázói) is a lapban, ugye? Szóval a hírek sokszor letarolnak mindent, de valójában olyanok, mint a már az általam többször említett Truman-show zárójelenete. Mindenki feszülten nézi, figyeli a tévében, hogy mi lesz Truman sorsa, hogyan dönt, sírnak, üvöltenek, drukkolnak a képdoboz előtt. Így tesz két biztonsági őr is a kis fülkéjében. Aztán amikor Truman dönt, letörlik a könnyeiket és az egyik odafordul a másikhoz:
– Te, mi megy a másik csatornán?
Seperccel Truman szabadság-döntése után.
S ez elmondj a hírek valódi súlyát. A hír voltaképpen: rágógumi. Szavak, hogy legyen miről beszélni, legyen kit szidni, legyen kivel foglalkozni. De mert egyfelől a hírrel kapcsolatban csak nagyon keveseknek van valódi cselekvési lehetősége, ezért igazából csak porintés az egész.
Viszont száll a por, és ha a szembe megy, fáj, elvakít, megszünteti a látást. Reggelente, a munkába menet átlapozom a világ legokosabb napilapját, a Lokál-t. A derültség kedvéért teszem. Voltaképpen iskolapéldája annak, hogyan nem lenne szabad újságot csinálni. A második oldal mindig a kedvencem: egyfolytában Vona Gáborról és a Jobbikról szól. Leleplező cikkeket olvashatunk a második legtámogatottabb párt elnökének és testületi egészének a felháborító dolgairól. Nagyon jókat röhögök ezen az izzadtságszagú, kétségbeesett, mindent elmondó próbálkozáson: van egy napilapunk, csökkentsük csak a másik támogatottságát! S minden reggel eljutok arra a felismerésre, hogy én vagyok a nevetséges a röhögésemmel, hiszen már Illetékes elvtárs is megmondta a nyolcvanas évek végén. „Ha azt mondom, hogy TomiTomiTomi, hát nem megy mindenki azonnal Tomi mosóport vásárolni?” Mert a duruzs előbb-utóbb megül a fülekben, és ha van valóságalapja, ha nincsen, ott lent a mélyben egész biztosan munkálkodik, Akármennyire kilóg is a lóláb, akármennyire egyértelmű, hogy itt nem újságírás, hanem lejáratás folyik.**
Pratchett könyvében is felvetődik a kérdés: rendben, lehozzuk a zöldségek mellett a lényegi kérdést is (s igen, persze, mi, akik lehozzuk, mi döntjük el, mi lényegi igazából), de vajon mi van akkor ha lehozzuk? Mennyi cikk könyv jelenik meg leleplező célzattal, mennyi mindenről kiderül, hogyan volt igazából, hogyan nem volt igazából, mi is történt valójában, valójában mi nem történt. Elolvassuk, tudjuk, s aztán persze minden marad a régiben. Vagy ha lesz is változás, semmi köze ahhoz, amit olvastunk. S közben persze van, hogy újságírók mégis tragikus váratlansággal haláloznak el… Biztos, ami biztos.
Pratchett becsületes: elmondja azt s, hogy még a legelkötelezettebb újságírók is emberek, kapcsolatokkal, családi háttérrel, anyagi érdekekkel. S hogy a nyilvánosságnak is vannak határai, ha a saját érdekeimet, ilyen-olyan lojalitásomat sértené. Nem szép dolog, de hát a fekália sem szép, mégis az élet mindennapi velejárója.
És becsületes Pratchett azért is, mert elmondja, az újságíró jobbára nem tevékeny részes, hanem csak elbeszélő: amikor valakit elsodor egy szekér, nem az újságíró fogja megmenteni, ő elsőnek a jegyzetfüzetéért nyúl, hogy leírja, ami történik. Legyen is ennek bármilyen erkölcsi súlya.
Szóval, nem, nem boncolgatja ezeket a kérdéseket Pratchett, még csak fel sem veti őket: ott vannak a szövegben. Nem rágódnak szájba, nem billentenek ki az egyensúlyunkból, nem bizgetik a szöveg olvasmányosságát sem, nem lesz itt tanmese, fabula, egyszerre csak ott van mindez a szöveg mögött. Miközben maga a szöveg: egy vicces, olvasmányos paraván. Pratchett-módra, szóviccekkel, börleszkes jelenetekkel, meglepő alakokkal (akikről normál esetben nem lennék hajlandó olvasni: vámpírok, zombik), és a Korongvilág teljes hangulati arzenáljával.
Azt mondom, tehát: ha akarom, Pratchett tömegíró. Mármint tömegeknek író író. Ha akarom, egyáltalán nem az, csak kapargassuk meg, amit olvasunk. De ne kapargassuk, mert ha adja magát, jó, ha meg nem, akkor minek erőlködni?
De Pratcett-et olvasni jó.
Nők, figyelem, még szerelem is van benne!
* Erről a utolsó mondatról az LGT mindenkis korszakának több száma eszembe jutott. Például, evidens, a Mindenki című dal.
** Hangsúlyos: itt nem a Jobbikon, hanem az újságírási technikán van a hangsúly.

>!
Erzsébet_Szászi
Terry Pratchett: Az Igazság

Úgy érzem, hogy mostanában minden könyvbe bele kell rázódnom. Ezzel is elég nehezen haladtam az elején, nem nagyon akart elkapni az a bizonyos gépszíj. De aztán megjelent Ottó, és megmentette a helyzetet. Remek figura. A másik kedvenc szereplőm Zaharissza volt. A történet második fele viszont kifejezetten izgalmasra sikerült, alig tudtam letenni. Összességében örömmel üdvözlöm a szabad sajtót, és annak képviselőit Ankh-Morpokban. Ottót még, még, még!!!!!!!

>!
imma AP
Terry Pratchett: Az Igazság

Először is: új kedvenc hőst avattam Ottó személyében :)
Amúgy szerintem ebben a Korongvilág regényben bukkan fel a legtöbb szereplő, de annyi bizonyos, hogy a legtöbb szereplő az Ankh-Morpork társasból. Nagyon jól szórakoztam, mialatt fejben az ismert lapokhoz passzintottam a megismert karaktereket.
A történet, a téma, az új szereplők mind-mind remekre sikeredtek, viszont nagyon fura volt az Őrséget kívülről figyelni.
Ebben a kötetben a korrektori munkára sem panaszkodhatom, ez külön boldoggá tesz, remélem, hogy ez a színvonal tartható (és hogy nem csak a történet lendülete miatt siklottam át a hibákon, hanem tényleg nem voltak).
Köszönöm, köszönöm.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
vicomte P

– Felteszem, én az igazságnak tartozom felelősséggel, uram.
– Ó, valóban? Egészen pontosan hogyan?
– Elnézést?
– Ha hazugságokat ír összevissza, netán meglátogatja az igazság és képen törli? Le vagyok nyűgözve. A hozzám hasonló közönséges, mindennapi személyek általában más személyeknek tartoznak felelősséggel. Még Lodoci is fél szemmel mindig a céheket figyelte… figyeli. De maga… magának az igazság előtt kell számot adnia a tetteiről. Elképesztő! Mi az igazság lakcíme? Olvassa a fickó egyáltalán a maga hírlapját?

205. oldal

>!
krlany I+SMP

– Természetesen ezt a… cikket megmutatja nekünk, mielőtt az utcára kerülne, nem igaz? – próbálkozott Lord Áfius
Vilmos könnyed fennhéjázással felelte:
– Ömm, nem. Nem hiszem, hogy sor kerülne erre, lordom. Elvégre ez az én újságom.
– Megteheti azt, hogy…?
Igen, lordom, megteheti – felelte Sanda úr. – Attól tartok, jogában áll. A szólásszabadság régi, becses hagyományunk itt Ankh-Morporkban.
– Egekre, valóban?
– Igen, lordom.
– Hogy maradhatott fönn egyáltalán?
– Meg nem tudnám mondani, lordom – válaszolta a jogász.

472-473. oldal

>!
imma AP

Ó, és még valamit, amivel nem találkozott korábban: egy különös alakról tudósítottak, aki éjjelente a Láthatatlan Egyetem épületeinek tetején szállong, és FÉLIG EMBER, FÉLIG MOLY?

292. oldal

>!
Fyndra 

Nagyon is jól ismerte a felelősségtudó polgárok fajtáját. Akárhol is bukkantak elő, mindenütt ugyanazt a jellegzetes, egyedi nyelvet beszélték, amelyben például a „hagyományos értékekhez való ragaszkodás” azt jelentette, hogy „fel kéne már akasztani valakit”.

105. oldal

>!
vicomte P


* Feszejt urat a legpontosabban talán az alábbi módon lehetne jellemezni: egy megbeszélésen vagyunk, amelyről szeretnénk minél hamarabb elszabadulni, ahogy szinte mindenki más is körülöttünk. A megbeszélésnek egyébként sincs túl sok tétje. És miközben lélekben már minden résztvevő egyéb fontos dolgaival foglalkozik, és a távozáshoz készülve rendezgeti a papírjait, megszólal egy hang: – Elnök úr, ha lenne szabad megemlítenem egy kisebb jelentőségű ügyet…
(…)
A multiverzum Feszejt urai leginkább a „szerény véleményem szerint” beszédfordulatról ismerhetők fel; amely kifejezésről ők maguk ugyan azt hiszik, hogy súlyt ad a mondandójuknak, de valójában csak rávilágít arra, mennyire kicsinyes és rosszindulatú is a világa azoknak, akiknek a társas viselkedések iránti érzéke leginkább egy hínáréhoz mérhető.

289. oldal - lábjegyzet

6 hozzászólás
>!
imma AP

– (…) Nagyon jól tudja, hogy mindig is papírmentes irodára vágytam…
– Igen, Főrektor. Ezért szokta betuszkolni az iratokat a faliszekrénybe, hogy aztán éjjel kidobálja őket az ablakon.
– Makulátlan asztal, makulátlan elme, ez a jelszavam.

36. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Pénztárnok · Rettentheő Mustrum, Főrektor
>!
ppayter

– Tudja, hogy hívják a kolbászos bucit Kvirmben? – kérdezte Pecek úr, miközben kettősük elsétált a lacipecsenyéstől.
– Nem – felelte Tulipán úr.
– Úgy, hogy kolbász le buci.

124. oldal

>!
eibh

Na és persze a varázslók is mintha manapság oly gyakran törnének be a Tömlöc Létsíkokra, hogy ezzel az erővel akár egy forgóajtót is felszerelhetnének.

63. oldal

>!
Dávidmoly 

Az ankh-morpokiak úgy tekintettek a helyesírásra, mint valami választható különlegességre. Ugyanúgy méltányolták, mint a központozást; mindaddig nem igazán számított, pontosan hova kerülnek az írásjelek, míg az ember valahova kitette őket.

27. oldal


A sorozat következő kötete

Korongvilág sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

David Almond: Szárnyak titka
David Almond: Skellig
Sophie Kinsella: Tripla koktél
Douglas Adams: Vendéglő a világ végén
Rhys Bowen: Holttest a könyvesboltban
Sophie Kinsella: A boltkóros és a nagy szemfényvesztés
Cally Taylor: A mennyország várhat
Charles Dickens: Karácsonyi ének
Dickens Károly: Karácsoni ének
Jane Austen – Seth Grahame-Smith: Büszkeség és balítélet meg a zombik