Az ​Igazi Macska 82% 147 csillagozás

Ahhoz, hogy ezt a könyvet értékelni, értelmezni tud valaha macskát kellett tartanod. Na nem úgy, hogy volt a családba egy, hanem az igazi macskás értelembe, amikor felfogod, hogy te vagy az ő „szolgája”. Nekem ez gyerekkoromba, tinédzserkoromba volt, így megérintett a könyv, valahol régi emléket is hozott elő bennem.
Amúgy ez a kis könyv olyan „igazi” Pratchett-es, azzal a jóféle humorral fűszerezve, amikhez nagyon jól passzolnak a illusztrációk.
Minden macskásnak ajánlom, hogy kiderítse igazi macskája van-e, és hogy ő igazi macskatartó-e?

Elképzeltem, hogy milyen is lehetne ez a macskológia kezdőknek és haladóknak, ha rendesen lefordították volna. Ezért adtam rá annyi sok csillagot, amennyit.
Bevallom, nem szeretem a macskákat. Nem úgy nem szeretem, ahogy sokan, hogy hajkurásszák, netán belerúgnak, megmérgezik őket – ezeknek még a gondolata is távol áll tőlem –, hanem csak úgy szépen, passzívan nem szeretem őket. Ezt eddig még egyetlen macska sem volt hajlandó tudomásul venni. Valahányszor felbukkan a környékemen egy példány, mágnesként vonzom magamhoz, jön, hozzám dörgölőzik, rám mászik, elhúzza a farkát az orrom alatt, összeszőröz, megjelöl, mittudomén, még mit csinál velem, majd, miután megkapta a neki természetszerűleg kijáró simogatást, távozik. Ennyit rólam és a macskákról. Koegzisztálunk, ha már muszáj :).
Na de hogy a könyvről is mondjak valamit: aranyos volt, jókat nevettem rajta, mert tényleg tipikus macskahatározó. (Csak a fordítás lehetne jobbacska, mondom még egyszer.) Pratchett azon mondatát, miszerint azért jutottak macskához, mert ki nem állhatták őket, együtt érzően magamévá tudom tenni. Macskásoknak valószínűleg kötelező, nem-macskásoknak is jó mulatság.
(Azt a rusnya fajzatot pedig, amelyik rendszeresen ide jár vécézni a kertbe, szívesen távol tartanám valahogy…)

Könnyed délutáni kikapcsolódást nyújt ez a könyv azoknak, akik elolvassák. Ugyan, mifélék is a macskák? Mi a véleményük rólunk, emberekről? Már Lovecraft is kifejtette a véleményét, hogy a macskák olyan titokzatos lények, melyeket lehetetlen igazán kiismerni. Mindegyik egy külön egyéniség, önállóak és szabadok. Nem hízelegnek be (ok nélkül) és talán képesek dimenziókon keresztül is utazni – bár ez nem bizonyított. Lényeg a lényeg, ez a könyv feldobott egy kissé. Dobjon fel téged is! ;)

Többet is kihozhatott volna a könyvből Pratchett, de így is kellemesen szórakoztató, hozzá méltó olvasmányt alkotott, ami próbára teszi a rekeszizmokat. Nyilvános helyeken nem is ajánlom olvasni, még a címet meglátva is furcsán fognak nézni az emberek, és hívják a mentőket, hogy szállítsanak be minket a vigyorgóba. Nekem is volt macskám, most épp nincs, de egyszer majd megint lesz, úgyhogy maximálisan át tudom élni a leírtakat, és csak egyet tudok érteni (kivéve a fajtiszta macskákról szóló részt, nekem nagy kedvencem a sziámi).

Egy Igazi Macska fáradt büszke alattvalójaként tulajdonosaként a könyv több pontja felismerő mosolyra fakasztott. Természetesen én is bolyongtam már eszelős ábrázattal a környező utcákon, a kölyök nevét kiabálva, miközben a szomszédok csak azért nem fakadtak gúnyos kacajra, mert azt megelőző nap ők kiáltozták tele a környéket saját nak vélt macskájuk után. (Aki közben békésen aludt hallótávolságon belül, a háztetőnkön.)
Megfigyelésem szerint a kölyök legjobban tényleg a rászáradt ételmaradékoktól mintás tányérból szeret falatozni, a tisztára súrolt tálkákban pompázó friss falatok általában undorodó elfordulást eredményeznek. Továbbá hozzáfűzném, hogy bár minden macskakönyv hangsúlyozza, hogy adjunk naponta friss vizet kedvencünknek, ez a tálka a lakás legelhagyatottabb részlete, és az egyetlen cselekmény vele kapcsolatban, hogy hetente pár alkalommal belelépek/felrúgom zoknis lábbal. Nem, a kölyök leginkább a bojlerből kicsöpögő vizet preferálja, vagy a kádban maradt szappanos levet, esetleg a kerti madáritató poshadtlevél- és rigóaromájú esővizét.
Ismerős tevékenységeit fedeztem fel a Türelmetlen lábak, és a Macskasakk játékban. Utóbbiban legjobb társa a szomszéd Rajzfilmacska. Aki mellékesen téren és időn át vándorol, de a kölyök is járt már szerintem a hipertérben. Ott is nyilván olyasmiket hagyott maga után, mint amik nem várt helyszíneken lapulnak néha, és nem lehet nem szeretnénk őket azonosítani.
Könnyed, jópofa könyv, inkább csak macskatartóknak. Kacagásra nem ingerelt, de rövid kikapcsolódásnak megfelelt. A rajzok nagyon kifejezőek, ámde nagyon csúnyák, tudom, hogy poénkönyv, de ekkora orrokat rajzolni a macskáknak… hát a borneói nagyorrúmajom piszébb ezeknél, ekkora ormánnyal fennakadnának a féreglyukakban. :)

„A főgonoszok macskái nem Igazi Macskák. (…) Nincsenek
a) döglött madarak a lézervezérlésű kémdaraboló asztal alatt,
b) kaparásnyomok a szuperrakéta műszerfalán,
c) szánalmas cincogó játékok szanaszét, hogy az ember elbotoljék bennük,
d) félig telt, rothadásnak indult macskaeledel konzervek a szemétégető berendezésben. Valahogy nehéz elképzelni, hogy egy főgonosznak Igazi Macskája legyen (bár néhány tagunk rámutatott, hogy számos főgonosz bőrkesztyűt visel a kezén és/vagy csak fél szeme van, úgyhogy előfordulhat, létezik otthon Igazi Macskája, amelyet rendszeresen dédelgetni próbál a világ túszul ejtésének napi kemény munkája után).”

Imádom a macskákat, és amikor megpillantottam a szekéren, rögtön beleszerettem. Mert macskékról szól, és mert egy hhíres író műve spoiler.
Amikor belekezdtem, nagyon furcsa volt, hogy áltudományos körítés volt az egyszerű macskás történetek körül. Nehéz volt megszokni, hogy ez amúgy mi (valószínűleg az író se tudta), de legalább szórakoztató volt. Főleg ha az ember már tényleg a történekre számít, akkor hangosan felröhögős könyv lesz, amit csak imádni lehet, mert annyira átérzi az ember, és csak bólogatni tud, hogy igen, ez velem is megtörtént…
Néhány momentumban látszott, hogy az író amúgy szereti a sci-fi történeteket is, főleg, mikor a Schrödinger macskákról ír, és kifejti mibenlétüket (hangosan röhögős, de ha valaki nem ismeri az eredeti elméletet, ebből nem biztos, hogy meg fogja ismerni)
A rajzok hát… retrok voltak. Mármint nem rossz,. csak nekem ez a stílus egyáltalán nem jött be, így a cuki cicák helyett kaptam rajzfilmmacskákat. A kiadónál viszont nem a legjobb minőségű képek voltak, mert a nyomtatásban pixelesek lettek (tudjuk be ezt a kornak és a régi kiadásnak)
Aki szereti a macskahumort, annak tetszeni fog. Néhol agyament, néhol kicsit fura, de igazán cicás. És én imádtam :)

Bár olvastam már az írótól, de csak társszerzőként. Valamiért mégis tartottam tőle. Szóval egy újabb tévhitemet sikerült levetkőznöm. A stílus ugyanis nagyon tetszett. Volt jó pár mondat, amit csak azért olvastam újra, mert megdöbbentett, hogy valaki így képes egymás után rakni a szavakat. Ha lehetne ezért adnék egy további csillagot. Maga a téma nem igazán áll közel hozzám, de a végére megerősitést nyertem, hogy jobb is így. Ennek ellenére lekötött, nem éreztem, hogy csak az időmet pocsékolom. Örülök, hogy végre sort kerítettem rá.

A hobbiállat-tartás nem nekem való strapa, ahogy azt eme könyvecske is megerősítette. Nem egy nagy etwas egyébként, nettó 1 órás kikapcsolódás, de Pratchett alapjában véve egy jó humorú fazon, így egy olvasást voltaképpen megér.
Mivel a Korongvilág rengetegedik köteteiben már a kelleténél messze több az önismétlésre hajazó önismétlés (nos, igen…), az újszerű téma mindenképp üdítően hatott. Az íróval ismerkedési célra azonban nem optimális.

No jó, kihirdetem „Az év legnagyobb csalódása” verseny győztesét.
Oké, azt aláírom, hogy az Igazi Macska az tényleg ilyen macska, és nagyon találó, pontos, macskatartók ezreinek bólogató egyetértésével találkozó igazságokat fogalmaz meg számos helyen. E helyeken röhögtem is becsülettel.
De egyébként a Ludas Matyi – Korongvilág skálán jellemezhető humortani jellegzetességei sajnos inkább a skála alsó végén helyezkednek el. Különösen ami a rajzokat és azok feliratait illeti – ha más nem, ezek aztán végképp alá tudják ásni az olvasásélményt. Ja, és némely mondat / bekezdés olyan furcsa és összefüggéstelen, hogy én bizisten nem is értettem a bennük rejlő logikát. De ezt hajlandó vagyok a fordításra fogni.
Maradjunk annyiban, hogy végül is rövid, lehet rajta nevetni helyenként, és hát végül is Pratchett, no. (Még ha erre csak a borítón lévő névből lehet is rájönni, szerintem.)

Sajnos nem tudtam elkapni a fonalat, pedig éreztem végig, hogy jó humorú szerző tollából származik, helyenként meg is mosolyogtatott, de túlnyomó részt untam kicsit. Nem kapott el a gépszíj, helyenként nem is nagyon értettem, hogy mit akar mondani, és kb. úgy olvastam végig mint valami alvajáró. Pedig volt macskám, ízig-vérig igazi macska volt :D Stílusosan az előző házunk környékén maradt (költözés előtt eltűnt és azóta nem láttuk, de ismerve őt tudom, hogy jó helyet talált magának).
Az is lehet, hogy túl kutyás fejjel olvastam :D Nem tudom, de nem lett kedvenc.
Lehet újra olvasom majd ha ismét lesz macskám (saját kötet előnye bármikor elő lehet húzni).