Akkor ​majd éjfélt viselek (Sajogi Stefánia 4.) (Korongvilág 38.) 27 csillagozás

Terry Pratchett: Akkor majd éjfélt viselek

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Sajogi Stefánia, mint a Kréta boszorkánya a rászorulókkal törődés nem valami dicső munkáját végzi.

De valaki – vagy valami – félelmet kelt, sötét gondolatokat ültet el a fejekben és haragot szít a boszorkányok ellen. Stefániának fel kell kutatnia a nyugtalanság forrását, és gyökerénél kell legyőznie a gonoszt.

Az apró, de kemény csip-csap népek segítségével Stefánia szembeszáll a szörnyű veszéllyel: ha elbukik, vele bukik az egész Kréta is…

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Delta Vision, 2019
408 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633953013 · Fordította: Farkas Veronika

Enciklopédia 15

Szereplők népszerűség szerint

Sajogi Stefánia · Proust asszonyság · Zsáni


Kedvencelte 4

Most olvassa 2

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 26


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Terry Pratchett: Akkor majd éjfélt viselek

Pratchett Sajogi Stefánia alsorozatának darabjai különleges helyet foglalnak el nálam a Korongvilág regények között. Nem elsősorban azért, mert bizonyos értelemben ifjúságinak számítanak, hanem mert rengeteg olyan téma és motívum volt már bennük, ami visszaköszönt a saját életemből – elsősorban, de nem feltétlenül a saját a gyerekkoromból. A sorozatból eddig az Égből szőtt kalap volt az, ami leginkább megérintett és a legszomorúbbá tett.

Mert ezek a történetek – bár jó véget érnek – mégis átlengi őket a szomorúság.
A világ – a Korongvilág is – olyan hely, ahol az emberek tele vannak bizonytalansággal és félelemmel, s ahelyett, hogy a dolgoknak a mélyére néznének és megpróbálnák megérteni és elfogadni a dolgokat a maguk valójában, inkább ostoba módon ragaszkodnak az előítéleteikhez, a saját vélt igazukhoz, a kicsinyes hatalmukhoz, amit a még náluk is bizonytalanabbak fölött gyakorolnak. De cselekedni, a világot jobbá, vagy elviselhetőbbé tenni már nem képesek. Az ilyen emberek kisszerűsége leginkább abban érhető tetten, hogy milyen mérhetetlen irigységgel, arrogáns önteltséggel és lenézéssel kezelnek mindenkit, aki pedig akar és tud tenni azért, hogy a világ élhetőbb legyen.

Gaiman írta azt Pratchettről, hogy a lelke mélyén végtelenül dühös ember volt. Biztos vagyok benne, hogy jól látta: a Korongvilág regényeket minden eszementül vicces és kifacsart ötlet, a szellemes párbeszédek és szóvicc tömeg ellenére sem tartom humorosabb könyveknek, mint Vonnegut szatíráit. Lehet rajtuk teli szájjal röhögni – sőt néha kell is! – de nekem igen gyakran nyílt ki a bicska a zsebemben néhány antagonistától. Sir Terry olyan elementáris erővel tudott írni a velejéig hétköznapi gonoszságról, a közönyről, az emberek semmibe vételéről, ami csak egy nagyon éles elméjű és nagyon dühös ember sajátja.

Sajogi Stefáni történeteiből is süt ez a düh, de az egészet átitatja egyfajta szomorúság is. Mert nincs annál szomorúbb, mint amikor egy gyereknek kell magára rángatni az éjfél színeit és megoldania mindazokat a gondokat, amelyekről mások legszívesebben tudomást sem vennének. Ez a teher pedig túl súlyos ahhoz, hogy sérülés nélkül lehessen vele megbirkózni és az a gyerek, akinek ilyet kell cipelni, könnyen lesz az érett helyett koravén, aki talán soha nem is tud majd valójában felnőni.

Ebben a kötetben Stefánia már erősen kamaszodik, s mint Kréta elismert gyakorló boszorkánya folyamatosan teszi azt, amit egy boszorkánynak tennie kell: józanul gondolkozva igyekszik megoldani minden problémát, ami adódik. De mi van, ha az arctalan és pőre gyűlölettel kell megküzdenie? Mi van, ha egy ordas eszme rágja bele magát az emberek fejébe? Mit tehet olyankor egy kezdő boszorkány, akinek egy szellemnél is megfoghatatlanabb dologgal kell megküzdenie?
Felhasználja azt, ami jutott neki és nem csak felismeri azt, kikre számíthat, de el is fogadja azt, amit kap tőlük, így végül nem magányosan, még ha főként magára is támaszkodva oldja meg a helyzetet.
S ezzel nagy lépést tesz a felnőtt lét felé is.

Remek és tanulságos történet ez, még akkor is, ha dramaturgiailag több helyen is megbicsaklik – vannak benne elvarratlan szálak, túl hirtelen irányváltások, kibontatlanul hagyott és nem túl meggyőzően lezárt konfliktusok – de az összkép, a hangulat, a sok helyen megcsillanó szatirikus humor számomra élménnyé tette az olvasást.

2 hozzászólás
Bíró_Júlia>!
Terry Pratchett: Akkor majd éjfélt viselek

Szóval ilyen, amikor Pratchett ténylegcsakugyanigazából YA-t ír.
Mert itt most valahogy csupa olyan kérdés merül fel – mert a Krétán folyó boszorkánykodást épp Stefánia korábbi történeteiből elég alaposan ismerjük már, e téren újdonság igazából nem jelenik meg-, amit tetőtől talpig Estélyis Jelenetekbe burkolózva és Első Csókokkal körítve szokás megoldani Narratópia földjén. Mármint, ha a célközönség fülig gázol az első viszonzatlan éspervagy véget ért szerelmében, a külvilág meg nem értésében és annak a fojtó tudatában, hogy a jövő hét is nagyjából úgy fog zajlani, mint az előző.
Tulajdonképpen Stefániával is pont ez történik, ahogy fokozatosan maga alá temeti a jobb és rosszabb napokkal való hadakozás, és egyik napról a másikra nagyjából semmivé lesz a távoli kilátás is arra, hogy ez később esetleg máshogy lesz. Mert van itt ugyan új ellenség, időnként olyan megjelenési formákkal, hogy a japán horrorokon edzett vizualitásom elismerően vigyorgott tőle, de azért itt a fő konfliktus a vágyott és a valóságos élet között látszott folyni leginkább. spoiler spoiler Alátámasztásként megjegyzem, hogy Amáltól a komplett fígli klánig a mellékszereplők durván teljes egésze éppen csak azért bukkan fel, hogy látni lehessen, hogy megvan még. Most annyira nem fontosak, hogy bennem még az is felmerült, hogy minek belőlük mindegyik. spoiler
Viszont Sir Terry még mindig Sir Terry; a segítő szakmákban folyamatosan jelenlévő kiégésveszélyt, a fizikai és mentális kimerültséget igen közelről lehet itt tanulmányozni. Ahogyan azt is, mi a különbség a és a kéretlen, mindenki életét felborogató segítség között. Mint ilyet, különösen ajánlom a bármilyen segítő szakmákban dolgozóknak, meg azoknak is, akik valamiért szentül hiszik, hogy az előbbiek valamilyen különleges adottságokkal bíró emberek (akik pont úgy születtek, hogy meg tudják és akarják csinálni mindazt, amihez a többieknek épp nincs kedve meg ideje). spoiler

1 hozzászólás
ViraMors P>!
Terry Pratchett: Akkor majd éjfélt viselek

Nos, semmi értelme azon töprengeni, hogy vajon mi történhet, ha az ember egyszerűen kimehet és megnézheti a saját szemével.

– Most mi lesz? – kérdezte.
Ez volt a nagy kérdés. A boszorkányoknak akkor is el kell hitetniük a körülöttük lévőkkel, hogy tudják, mit csinálnak, ha igazából nem is.

Sajogi Stefánia lassacskán felnő. Helyt kell állnia boszorkányként, oda kell figyelnie Kréta népére, gondoskodnia kell a problémákról, amiket adott esetben senki más nem vesz észre, akkor is, ha senki nem kéri. Akkor is, ha a boszorkányok tetszésindexe éppen mélyrepül, és egyesek még a nac mag fígliknél is képesek lennének kihúzni a gyufát.
Felelősség, kötelesség, a halál és annak elfogadása, a tovább haladó élet és hasonló témák kerültek elő ebben a részben. Egy-egy vendégszerep erejéig felbukkan a Halál, az Őrség, Wiharvész Anyó, Ogg Nagyi és páran mások is, bár közülük egy-kettő mintha csak azért bukkant volna fel, hogy ott legyen.
Összességében érdekes volt, de… én vagyok a legszomorúbb, amiért ezt írom, de ez most nem volt az igazi.* Fellelhető benne a szokásos humor, és a Korongvilág rengeteg jellegzetessége, mégis hiányolom belőle az igazi erőt és lendületet, amiért annyira szeretem a sorozatot. Az sem segített sokat, hogy boszorkányok és/vagy Sajogi Stefánia témakörben rengeteget ismételte mindazt, ami az alsorozat előző részeiben hangsúlyozottan szerepel, de sok mindent már a Boszorkányok alsorozatban is többször lerágtak.

*spoiler

Dávidmoly P>!
Terry Pratchett: Akkor majd éjfélt viselek

Mindenkinek szüksége van egy boszorkányra, csak ezt nem mindenki tudja.
*
Az embereknek nem imákra van szükségük, Sprigli kisasszony, hanem arra, hogy valaki elvégezze a felmerülő feladatokat.
*
Minden egyszerű dolog mögött ott rejlik egy hatalmas, bonyolult farok.

Minden tiszteletem mellett, Sir Terry ezt kissé túlfőzte. Kicsit túl önismétlő, túl keserű és túl komor lett. Határozottan nem ifjúsági, különösen abban az értelemben nem, ahogy ezt a jelzőt általában használni szokták, de még a pratchetti értelemben sem. Kötelesség és felelősség, erőszak, félelem és harag: talán ez a legcinikusabb hangvételű Korongvilág-regény.
A magyar kiadást mintha megrémisztette volna ez a (mennyiségében legalábbis) szokatlan hangvétel, és elég gyámoltalanul téblábol ide-oda spoiler, mintha nem lett volna elég idő vagy energia átnézni a szöveget nyomdába adás előtt.
Négy nac mac fígli az ötből.

1 hozzászólás
Nienna001 P>!
Terry Pratchett: Akkor majd éjfélt viselek

A Pratchetti humor szinte teljesen hiányzott belőle. Kemény a téma, és a háromnegyedéig nem is nagyon tudtam szeretni ezt a részt. Biztos, hogy nem gyerekkönyv, olyan témákkal foglalkozik, ami sok lehet egy fiatalnak. Bárki tudja mire nyitottak a tizenévesek. Inkább 16-tól felefelé való a kezükbe. De nekem már az eddig Sajogi Stefánia könyvek is ijesztők voltak. A végére azonban helyrekattanak a dolgok. Akkor már jó volt olvasni, és rohamosan nőtt a csillagok száma. A végén pedig jó érzéssel tettem le. Azonban kivételesen azt hiszem ez olyan könyv lesz, aminek az utolsó negyedét fogom újra meg újra elolvasni, nem pedig az egészet.

Mindenképpen be akartam fejezni, mielőtt eljövök Erdélybe, mert nem akartam magammal hozni, így is hatalmas csomaggal utaztam, de nem akartam 10 hónapot sem várni a befejezésével. Bár jól felszerelt a helyi könyvtár, de nincs PRatchett könyvük. Szóval be kellett fejezni és egy nappal az indulás előtt sikerült is.

Fermin>!
Terry Pratchett: Akkor majd éjfélt viselek

Kicsit kevesebb volt a humor és komolyabb volt a téma a megszokottnál. A történet sem állt össze úgy, ahogy szerettem volna. A csip-csap népek azonban szerencsére felbukkantak és szokásukhoz híven el is vitték a sztorit a hátukon.

Eltiron>!
Terry Pratchett: Akkor majd éjfélt viselek

Nem tetszett nekem ez a könyv. Csupa métafór és allegyória – granny Weatherwax gúnyosan elhúzza a száját.
Nem tetszett az ensemble, az összes régi szereplő előbújik – már csak Rincewind hiányzott (nekem nem), hogy teljes legyen a nosztalgiavonat.
Az én egész életem kedvenc írójával szemben nagyon magasak az elvárások.
Szóval nem tetszett.
Aztán jött az utolsó néhány fejezet, meg a mindent lezáró kis utószó és picsogtam éjjel fél kettőkor az ágyamban, mint egy kamaszlány.
Lassan végére érünk TP mester életművének.
(Most valami nagyon okosat szeretnék írni).
Nekem mindig az marad meg, ahogy a hülye kalapjában ül egy mező közepén, jobb kezével simogat egy hatalmas nagy yorkshire-i kandisznót, közben az ölében dajkál egy 3 literes pezsgőt.
A végére megszerettem ezt a könyvet.
Letíciát, Stefániát.
Ahogy látom saját magamat az ő szemükön át.
Szépséges ez a könyv. Nem jó, de annyi szépség van benne.
Nagyon szeretem ezt az embert; talán ő is nevetne azon, ha olvasná: ő a kedvenc halottam.

Hippoforaccus>!
Terry Pratchett: Akkor majd éjfélt viselek

A Fíglik ismét előbújtak, hogy a kedvenc boszorkányaimmal karöltve újabb veszélyes kalandba keveredjenek. Kevesebb szerepet kaptak a tündérek, mint szerettem volna és inkább Stefánia lelki világa volt a fő téma, de elég viccesen lett tálalva a történet ahhoz, hogy ellensúlyozza ezt, és azt is, hogy nagyon egyszerűen le lett zárva a bonyodalom.

CyberMacs>!
Terry Pratchett: Akkor majd éjfélt viselek

Terry Pratchett egyrészt viccesen ír. Mégis, már nem is emlékszem, mikor nevettem egy jót a könyvein. Kicsit olyan ez, mint a híradó. Ott sem sírunk már, hogy milyen hülye világban is élünk. Terry Pratchett esetében sem nevetek már, hogy ők milyen fura világban élnek.
No nem azért, mert meguntam volna, belefáradtam, vagy ilyesmi. Egyszerűen ha Terry Pratchett, akkor elvárom, hogy abszurd és humoros legyen. Hogy elrepítsen egy olyan világba, ahol mindenki egy kicsit őrült.
Bár ha kinézek a való világba, akkor nem is tudom, melyik az, amelyik abszurd és jobban őrült…

Másrészt Terry Pratchett mindig visz mélyebb gondolatokat is könyveibe. Egyre inkább egyre többet. És a végén mindig kiderül, hogy a könyvben lévő őrült világ félig dilis emberei végül miért tudnak jó emberek (törpök, tündék, miegymások) lenni. Miközben nekünk valódi embereknek ez valahogy csak ritkán sikerül.

Közben pedig Terry Pratchett is mintha felnőne. Ez persze így furán hangzik, hiszen 62 éves volt, mikor ez a könyv megjelent. De a könyvei egyre inkább kezdenek felnőttesek lenni.

Fyndra>!
Terry Pratchett: Akkor majd éjfélt viselek

Kicsit több cselekményt, és kicsit kevesebb újra felmelegített boszorkánytémát elbírt volna; nem volt rossz azért így sem, de nem az igazi. Elég sok téma előkerült már korábban, és negyvenhatodszor már nem olyan csattanósak ugyanazok a gondolatok. A kezdés viszont baromi kemény, két napra félre is raktam, hogy oké, nekem ez az egész családon belüli erőszak ennyire töményen előadva túl sok, pláne kb. az első húsz-harminc oldalon. De igazából ez is hozzátartozik az élethez, meg sajnos Stefánia életéhez, akinek az ilyesmi keményebb kiképzés lehet Wiharwész Anyó legboszorkányosabb húzásánál is.

(Mellékes megjegyzésként hadd panaszkodjak kicsit az I Shall Wear Midnight tagmondatra, ami négyféleképp lett lefordítva, ezzel kicsit kizökkentve engem az olvasásból; biztosra vettem, hogy előkerül a cím a sztoriban, de arra nem számítottam, hogy ennyire változékonyan teszi. A Halál elmaradt kiskapitálisánál is morogtam kicsit, Vinkó rangja meg a címadó mondathoz hasonlóan változékonyra sikerült.)


Népszerű idézetek

ViraMors P>!

Ha túl sok könyv kerül egy helyre, ki tudja, mire képesek?

Kapcsolódó szócikkek: könyv
ViraMors P>!

Lehet, hogy igazuk van azoknak gondolta Stefánia, akik azt mondják, hogy fokhagymával minden elmegy. A vaníliasodót kivéve.

Kapcsolódó szócikkek: fokhagyma
2 hozzászólás
imma P>!

– Anyám mindig azt mondta, hogy a lovak izzadnak, a férfiak verejtékeznek, a hölgyek pedig egyszerűen csak fénylenek…

245. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Sajogi Stefánia
imma P>!

– (…) Te pontosan tudod, hogy az élet értelme az, hogy az ember megtalálja, miben tehetséges.

107. oldal

Kapcsolódó szócikkek: az élet értelme · Zsáni
[névtelen]>!

Fontos, hogy tudjuk, honnan jöttünk, mert aki nem tudja honnan jött, az nem tudja, hol áll éppen, és aki nem tudja, hol áll, az azt sem tudhatja, merre tovább. És aki nem tudja, merre induljon, az valószínűleg rossz irányba halad.

407. oldal A szerző utószava

Dávidmoly P>!

Valahol a lelke mélyén mindenki úgy gondolta, hogy a boszorkányok kisbabákat rabolnak és rontást hoznak a termésre, meg további hasonló ostobaságokat. Ugyanakkor mindenki azonnal a boszorkányokhoz rohant, ha segítségre volt szüksége.

76. oldal

Kapcsolódó szócikkek: boszorkány
1 hozzászólás
imma P>!

„Ankh-Morpork! Csodálatos város! A trollok magasak, a törpék lába sáros! Az egészségre csak mérsékelten káros! Ankh-Morpork! Csodálatos váááááros!”

132. oldal

[névtelen]>!

Balhüvelykem bizsereg, gonosz lélek közeleg, gondolta, miközben az éjszaka homályát bámulta.

373. oldal A király felégetése

Dávidmoly P>!

Őrűtt Parán Artúr nem bírta elfojtani a vigyorát.
– Hát semmi szégyenérzet nincs bennetek?
Rabló Bandi vigyorral válaszolt a vigyorra.
– Meg nem tudnám mondani válaszolta – de ha van is, akkor minden bizonnyal valaki másé volt eredetileg.

170. oldal

[névtelen]>!

– Milyen hangot ad a feledékenység?
Stefániának szinte el sem kellett gondolkoznia ezen.
– Olyat, mint a szél az elszáradt fűszálak között egy forró nyári napon.

337. oldal Reszkessen a lepedő


A sorozat következő kötete

Korongvilág sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

J. K. Rowling: Harry Potter és a Félvér Herceg
Kresley Cole: Vámpírharc
Virág Emília: Sárkánycsalogató
Kevin Hearne: Hounded – Üldöztetve
Diana Wynne Jones: A másik palota
Margit Sandemo: Örvényben
Sarah J. Maas: Throne of Glass – Üvegtrón
J. K. Rowling: Legendás állatok és megfigyelésük
Lilian H. AgiVega: A Bermudák királynője