Nap ​mint nap 80% 14 csillagozás

http://moly.hu/alkotok/terezia-mora/alkotoertekelesek

Teljesen más volt a hangulata, mint amire az előzetes recenzió-olvasásokból számítottam. Szerencsére jó irányba mozdult el a dolog, bár voltak jelenetek, mikor szinte utáltam a könyvet. Ezt a furcsa imádlak-utállak kettősséget végül a befejezés a szeretem oldal felé billentette. Elgondolkodtató a megoldás a végén, és persze ez a történet is oda lyukad ki, hogy ember, családban, közösségben létezel, ott találod meg önmagad.
Egy nagyon jó kis könyv, furcsa időstruktúrával, sok nézőpontkarakterrel, néhol humorral, néhol egészen zseniális meglátásokkal és gondolatokkal, néhol meg keményebb, felejthetőbb jelenetekkel (elenyésző). Szerettem benne, hogy az írónő direkt rájátszott Sopron kinézetére Abel szülővárosának leírásainál, aki soproni, azt hiszem különösen élvezi ezeket a részeket.
A végére az olvasó kicsit szerelmes lesz Abelbe, a főszereplőbe, mert képtelen kivonni magát az alól az állandóan hangsúlyozott furcsa hatás alól, amit mindenkire kifejt. És persze kedvenc szereplő lett Omar, a kisgyerek, aki természetesen megint képes pillanatok alatt helyrebillenteni a világból kibillent embert.

Terezia Mora regényének főszereplője Abel Nema, vezetéknevének jelentése a nem való vagy néma (szláv nyelvekben előfordul, hogy a németeket némának, a nyelvet nem ismerőket jelentő névvel illették) , bár tudjuk, hogy apja magyar volt, aki elhagyta őt és édesanyját Jugoszláviában. Az apa hiánya meghatározó a fiú életében. Amint leérettségizett, vonatra szállt, hogy megkeresse apját valamelyik barátnőjénél a 12-ből, akinél látni vélte, amikor édesanyjával jópár éve megtették ezt az utat.
Az apját nem találja meg, de szénmonoxid mérgezést kap, napokig eszméletlenül fekszik egy német kórházban. Amint magához tért, megtudja, hogy hazájában háború tört ki, s amint visszatér, besorozzák a hadseregbe, vagyis nem mehet haza, főleg, hogy immár katonaszökevénnyé is vált. Viszont egészen különleges képességet vett észre magán: kiélesedett a hallása, és szinte bármely idegen nyelvet képes lett megtanulni, hallás után.
Legális tartózkodási lehetőségnek tűnt az egyetemi vendéghallgató státusz. Talált támogatót, hiszen viselte a „jegyet”, amit azok hordanak, akinek élete kizökkent a megszokott kerékvágásból. Az egyetemen állandóan egyedül, ha kell, éjszaka, laborban tanulja meg a 10 nyelvet, amit el is hisznek neki meg nem is, hiszen nem tudják ellenőrizni. Mert végül is ki beszél finnül, rajta kívül? Ráadásul vendéghallgatóként diplomát sem kaphat, összehasonlító nyelvészetből készült doktori dolgozatát a laptoppal együtt lopja el alkalmi ismerőse.
Közben egészen elképesztő figurák között mozog, rajtuk is ott az a bizonyos jegy, de egyetlen közösségben sem oldódik föl. Nem részegedik le, nem tép be, folyamatosan kontrollálja önmagát. Úgy él, mint egy amőba, gazdaságosan, alig észrevehetően. Attraktív megjelenése vonzza az embereket, a nőket is és a zűrös férfiakat is.
Mintha volna benne valami törekvés a németekhez való asszimilációra, mert közben országa öt országra darabolódott, nem is tudna hová hazamenni. Névházasságot köt egy nővel, akinek fiával, a félszemű Omarral közel kerülnek egymáshoz, mind a ketten belelógnak a képbe, ahogyan a fiú fogamaz. Egy szemével nézve a világba, a látványba folyton belelóg az orra. Valahogy igaz ez Abelre is. Nem-valóságával belelóg a térbe, de mefoghatlan, mindenkit elbűvöl vagy irritál.
Sajátos elbeszélésmód jellemzi a történetet, nem az időrend szervezi, hanem az asszociációk és a motívumok rendszere. Nagyon különleges, hogy az „igazság” (már amennyiben létezik ilyen) egy halálos adag légyölő galóca elfogyasztása után következő hallucinációk képi világából bontakozik ki.
Összességében jó volt olvasni, tetszik az, hogy semmi nem az, aminek tűnik. Mint a valóságban. Ugyanakko vannak szövegrészek, amelyek talán szükségtelenül bőbeszédűek.

Könyvtári könyv akadt a kezembe „véletlen” két könyvjelző is bent maradt, különböző oldalakon.Talán nem véletlen.Én is elgondolkoztam, hogy a végéig eljussak vagy hagyjam-e.Voltak magával ragadó részek,de néha olyan értelmetlen ürességek.