Termann ​hagyományai 5 csillagozás

Térey János: Termann hagyományai

Termann nem keverendő össze Fannyval. Téreyvel? Talán. A könyv műfaji megjelölése: Lábjegyzet. Hm. Persze T. J. írt már panaszkönyvet is, melyben a szegény kisgyermek feleselt a bús férfival (férfivel). No de, akkor is! Lábjegyzet? Mihez? Prózai adalék a korábban megjelent négy verseskötethez? Felesleges szerénység volna ez, hiszen a lábjegyzet már csak topologice is a többi szöveg alatt keresendő. Ez nincs alatta. Mellette van. Termann Dezső imagójából előbújik a prózaíró Térey. Hímpor, színes szárnyak. Csillognak a napfényben. Szép, szomorú (Szép, Szomory) könyv. De leginkább Térey. Lehet derülni is. Az élhetetlen báb az útfélen marad. Szárnycsapások, irány a magas…

>!
Seneca, Budapest, 1997
110 oldal · keménytáblás · ISBN: 9638038683

Várólistára tette 1


Kiemelt értékelések

csend_zenésze>!
Térey János: Termann hagyományai

Már nem egy értékelésemben kiköhögtem magamtól ilyen mélyenszántó bölcsességeket, hogy az időzítés bizony fontos velejárója annak, hogy milyen lesz az olvasmányélmény. Valamelyik könyvnél, hiába érzi az ember lánya, hogy na ez egy igazán odatett műalkotás, egyszerűen a rosszkorrosszhelyen olvasás rondít bele a képbe, máskor meg szinte mindegy is lenne, milyen az a könyv, ez a varázslatos i betűs szó teszi emlékezetessé, szervesen életünk részévé a regényt.

Most az utóbbi esete vált be – bár tény, hogy azért Téreyt nem hiszem, hogy nagyon a „mindegy is, milyen” kategóriába sorolhatnánk. Viszont az, hogy Termann története is onnan indul, ahonnan az én új fejezetem is: „mikor elhagytam bölcsőhelyemet, hogy a fővárosban legyek tanárjelölt”, az Alföldnek pápát intettünk mindketten, hogy azt mondhassuk: „Az első másfél hónap Pesten: a prelűd.” Persze a történetünk egészen más irányt vesz gyorsan – meg máshonnan is indul, hiszen én már rég kávézom a reggeli mellé, nem vitás –, de az, hogy mindkettőnk körül nap mint nap köröznek „Izgő-mozgó, kaporszakállas alakok a TFK alagsori büféjében” a Kazinczy utcán, meg hogy „A stúdiumok túlságosan igénybe vesznek. Nyolctól négyig a főiskola kapui mögött sínylődöm, minden haszon és hozadék nélkül” (legalábbis most, látszólag), mégiscsak felvillant némi sorsközösséget.

Érzelmi kötődés ide vagy oda, ezt a könyvet a frissen megkezdett fővárosi lét kicsi szünetében, hazafelé a három és fél órás vonatúton olvastam el. Gyorsan és habzsolva, nem „lassan, tizenkétszer”, ahogy Szilasi tanár úr mondotta vala bölcsen a szegedi bölcsészkaron. Megvan a habzsolás böjtje, mert lám, most is csak hebegek meg habogok ahelyett, hogy érdemlegeset mondanék.

Termann élete nem egy habostorta, de aztán jönnek a varsói bélyegek, és még ahogy közeledik is a piros hatása, akkor is képes voltam jóízűen röhögni a lapok közé, mert mégis mit csináljak, sírjak? hát ő se sír, kéremalássan!

Ha háromféle Varsó létezik, vajon hányféle Budapest létezik? Hány őrült költözést, bélyeget, menekülést, kocsmázást és társait kell átélni, hogy megszámoljuk?

(És most hagyom abba a hülyeséget, inkább elolvasom még egyszer, mielőtt.)

postmodjane>!
Térey János: Termann hagyományai

Termann = Térey (?)
Szösszenetek íróvá válásról, barátokról, kávéházakról, telekről, nyarakról, őszökről.
Vannak benne nagyon erős mondatok, melyekben a Protokoll szerzője később még erősebb lesz.
Leginkább önvallomásnak érzem, ebben a tekintetben lehet a fülszöveg és a cím alapján egy lapon/ értékelésben említeni Termannt Fannival, aki 200 évvel korábban küzdött (sikertelenül) a társadalmi beilleszkedés problémáival. Hogy Termann rejtetten szentimentalista volna?
Ki nem?


Népszerű idézetek

postmodjane>!

Nyíltan akarok beszélni, mert émelyít a köntörfalazó kíméletesség.

104. oldal

csend_zenésze>!

Nyolcvankilenc augusztusában, mikor elhagytam bölcsőhelyemet, hogy a fővárosban legyek tanárjelölt, öklömet ráztam a vonatablakból Debrecen felé. Az első másfél hónap Pesten: prelűd. Nem volt se előtte, se utána ehhez méltó, ilyen mélységes, ilyen józanul zakatoló, békebeli őszöm, amely ennyiszer visszajárna kísérteni. Akkor határoztam el új időszámításomat is. El kellett temetnem a mamát, akit imádtam és akin csüngtem, hogy tántoríthatatlan legyek, és végleg a magam ura.
A nyolcvankilences ősz jelenetezése, az valami démoni.
Micsoda ősz. Ki fogja végigélni? Minduntalan föltettem magamnak ezt a kérdést, pedig testi épségemet akkor fenyegette a legkevesebb veszély.

15. oldal, Termann merül

csend_zenésze>!

Szeptember derekán már világos, hogy Pest nem fog megváltani.

16. oldal, Termann merül

csend_zenésze>!

Izgő-mozgó, kaporszakállas alakok a TFK alagsori büféjében.

17. oldal, Termann merül

postmodjane>!

Boldogult legénykoromban a Kopter izmait bámultam.

(első mondat)

csend_zenésze>!

Akkor éreztem először, hogy megfekszi a gyomromat Pest – ha egy hónapnál tovább, megszakítás nélkül tartózkodom a városkapun belül –, azóta veszem ujjongó örömmel a viéki kúriákba szóló meghívásokat.

41. oldal, Az Aréna úti február természetrajza

csend_zenésze>!

2. Varsót bevenni

Háromféle Varsó létezik. Mindhárom bélyegen ugyanaz a szirénembléma. Csak a színük más.
A mélyzöld szirén a nyárban doromboló városban rak le. Borkrémtekercset csomagoltatok a Bliklénél. Lanyhul az óvárosi hőség. Poros, esztrádos, biztos unalom. Hat-hét órát kapok a pénzemért a „fuvolázó békekorokból”.
A kanárisárga szirén az épülő gettófalak tövébe röpít. Mintegy tíz órát töltök a bepiszkolódott Varsóban, amely tele van idegenekkel. Azt szajkózzák: „poloskafészek”, „a tervszerűtlenség és a káosz melegágya”. Az orla utcai népkonyhán valami förtelmes lttyöt tolnak elém. A Krochmalnán utamba áll a Werkschutz, és nincs munkaviszonyom. Csöpög rám az ólmoseső. Tépetten kerülök haza. Időt kell nyernem, hogy kialudjam ezt az őszt.
A vörös szirént nem ajánlom. Kemény lecke volna. Harmincórás portya a lángba borult kefeüzemek környékén. Gépfegyverkattogás, a pernye bűze. Hajsza padlásról padlásra az átfúrt tűzfalakon keresztül. A bunkerekből a csatornába. Izzadt képpel araszolunk előre. Fészkelődés a Mila utcai vezérkari szálláson. A ciánkáli páratlan kincs. Benzines palackokat kötözök kisfiam derekára. Lelököm a balkonról, aztán utána ugrom.
Ezt a Varsót a földdel kell egyenlővé tenni, s ezzel elrettentő példát kell szolgáltatni egész Európának. Ez a város a kifacsart, ezer sebből vérző Varsó. A teljes védtelenség szinonimája A szűnni nem akaró önsajnálaté, a töéletlenségé. Az évszak szeszélyeinek kitett testek. Nincs gyógyír, de kalauzod tudatta vele, hogy utadnak „belátható időn belül” vége lesz. Nem kattanhatsz be. Kialszod a vörös szirént.
Varsó legedzettebb vendégeit is kikészíti ez a tortúra. Néhányan a padlóra buknak, és szűkölve kérnek kegyelmet. A syreni gród körvonalai egyszercsak szertefoszlanak.

67. oldal, A mézeshét

csend_zenésze>!

Egyszercsak azon veszed észre magad, hogy az Oktogonon állsz. Pesten vagy, rossz bőrben ugyan, de legalább egészen. Isten hozott, barátom.

89. oldal, Délszak


Hasonló könyvek címkék alapján

Hubai Gruber Miklós: Hajoljunk közelebb egymáshoz
Ács Margit: Kontárok ideje
Antalffy Tibor: Csoportos szex itt és most
Morsányi Bernadett: A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek
Nagy Zoltán (szerk.): Téboly
Ardamica Ferenc: Tejszínhabos halál
Irvine Welsh: Acid House