A ​Legkisebb Jégkorszak 51 csillagozás

Térey János: A Legkisebb Jégkorszak

Befagy ​a Duna, és megnyílik a síparadicsom a Svábhegyen.
2019-et írunk, Európát és benne Magyarországot az izlandi vulkánok heves aktivitása nyomán bekövetkező globális lehűlés keríti hatalmába. Mátrai Ágoston, a Protokoll immár révbe ért főszereplője, konzulként dolgozik Reykjavíkban, ám amikor a mindent beborító hamufelhő miatt evakuálják a lakosságot, haza kell térnie Budapestre. A vulkáni tél lassanként beköszönt Magyarországra is. Vajon miként birkózik meg a magyar társadalom a váratlan katasztrófahelyzettel? Mihez kezd az épp regnáló szociáldemokrata-
jobbközép kormány Magyarországon? Miközben a felső középosztály fényűző díszletek között zajló kényelmes életét felborítani látszanak a hó és jég alatt is forrongó szélsőséges csoportok. Mi történik, ha csődöt mond a logisztika, a pénz sem bizonyul hathatós cserealapnak a túléléshez, és előbújnak a hegy kísértetei is? Egyáltalán: mi lett Bill Clinton régi, jó világával? És miért nem megy el a farsangi bálba Orbán… (tovább)

>!
Jelenkor, Pécs, 2015
624 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633107041
>!
Jelenkor, 2015
624 oldal · ISBN: 9789633107546

Enciklopédia 14

Szereplők népszerűség szerint

Makovecz Imre

Helyszínek népszerűség szerint

Budapest


Most olvassa 6

Várólistára tette 52

Kívánságlistára tette 37

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Térey János: A Legkisebb Jégkorszak

E művet óhatatlanul összehasonlítottam magamban Egressy Százezer eperfá-jával* – mindkettő egyfajta ökokatasztrófakönyv, ami (szűk!) társadalmi körképet ad egy természeti csapás sújtotta, elképzelt Magyarországról. De Téreynek sikerült az, ami Egressynek nem: megteremtette azt a valós regényteret, amin belül az eseményeket a realitás részének fogtam fel, de olyan szinten, hogy amikor este a 63-as busz húsz perccel indulás előtt beállt a megállóba, én konkrétan úgy éreztem, mintha a fagyhaláltól menekültem volna meg**. Pedig nem is volt olyan hideg – de az irodalom kozmikus ereje ismét lecsapott! Nem azért, mert Térey prófétai éleslátással lenne felfegyverezve, vagy olyan nagyon valószerű volna (ami azt illeti, én például alig hiszem, hogy 2018-ra olyan kaliberű szocdem miniszterelnök termelődhet ki Magyarországon, mint a regénybeli Radák***), egyszerűen olyan aprólékos részletességgel, olyan pontosan énekli meg a hóba ragadt Budát, olyan örök időknek szóló, szép és mégis szarkasztikus képet fest a Svábhegyről, az Istenhegyi útról, olyan bizsergetően életszerű, bár marginális kitérőket tesz szőlőhegyi mulatságokon, fáklyás felvonulásokon, hogy engem kilóra megvett magának. Mert ez a könyv mindamellett, hogy posztapokaliptikus tréfa (mint @n is céloz rá) és a társadalmi felszínesség kritikája (mint @Peónia írja), egyben az úri Buda eposza is annak jelenével és múltjával: séta a patinás villák árnyékában, és egyben pillantás a szekrénybe rejtett csontvázakra is.

Ami pedig a formát illeti, a Térey-stíl ezúttal is meggyőzött. A szabadvers gondolatritmusai szinte belekényszerítik az olvasót a megfelelő tempóba, ebben a módszerben az, ami prózában túlfinomodott vagy riasztóan cizellált lenne, botrányosan jól fest. Mit tudom én, hogy vannak-e mögötte megfelelő mélységek – nem mindenhol, talán –, de egész egyszerűen egy merő élvezet. Felvethetnénk persze, hogy ha megszüntetjük ezt a tördelési technikát, esetleg középszerű prózát kapnánk (ami azt illeti, a „szimpla” Térey-novellák engem valóban nem győztek meg eddig), de ez meglehetősen hipotetikus kérdés. Aki el akarja végezni ezt a kísérletet empirikusan, tegye meg, és utána esetleg (próbaképpen) tollal húzza be az összes elmaradt vesszőt a Cormac McCarthy-életműben is, hátha a végén kiderült, hogy csak egy unalmas posztwestern Zane Grey-átirat. Én a magam részéről csak szerettem szeretni, kedvem is támadt
Értékeléseim a továbbiakban szabadversben írni meg,
Csak fájdalmamra nem tudom (sehogy se!) elkerülni a rímeket.

* Amit, megjegyzem így visszarévedve, valami nagy evangélikus buzgalommal minimum egy csillaggal felülértékeltem.
** Köszönöm néked, te kedves ősz hajú buszvezető, kinek még a nevét sem tudom.
*** Meg amúgy is: Térey világának politikai koncepciója valahogy gyanús. De ebbe nem akarok belemenni, meg hát totálisan lényegtelen is.

4 hozzászólás
>!
n P
Térey János: A Legkisebb Jégkorszak

Már néhány oldal után azt írtam az olvasás bejelölésemnél, hogy ez egy kellemes meglepetés és hogy nagyon jól szórakozom rajta. Még akkor is, ha közben havat kell lapátolni, jégcsákánnyal kell közlekedni. Hóláncot a biciklikre! Mondják, hosszú hideg tél lesz (hát, ne várd a májust…) meg azt is mondják, hogy nem lesz. Meglátjuk. Ez a könyv a legjobb felkészítés a ránk következőkre, ami az időjárást illeti. Szóval, vicces a könyv, sőt úgy vicces, hogy már kezded éppen halálosan komolyan venni a jégkorszak jövetelét, amikor van egy mondat – sokszor tényleg csak egy – és hát kuncogsz egyet.Tökéletes logikával, minden részletre odafigyeléssel megírt verspróza. Merthogy a tördelése olyan, de rímekkel nem találkozol. De ez nem teljesen igaz, mert az egyik élet rímmel a másikra, a bukások (jégen jársz, vigyázz) a másik felemelkedésére. Egymás hegyén-hátán menetelünk, mindenki menti, amit mentésre méltónak ítél. Jaj, hát nagyon az életről szól. Intelligens humorral (van ilyen?) megáldott ember a Térey. Közben meg olyan komoly is tud lenni. Na, a lényeg, hogy egyszer úgy leszel vele ,hogy nagy kikerekedett szemekkel rácsodálkozol a csűrt-csavartságára, máskor meg úgy leszel vele, hogy behunyt szemekkel, de bátran beugrasz a lavinába és várod a landolást.Nem tudok róla okosakat írni, csak amit úgy közben éreztem, azt osztom meg veletek. Mások írtak róla pl. az ÉS-ben, meg itt-ott. Jó volt, nekem nagyon jó!

>!
eme P
Térey János: A Legkisebb Jégkorszak

Utoljára Puskintól olvastam verses regényt – ez a szinte prózaként olvasható szabadvers azonban legalább annyira messze áll tőle, mint a legkisebb jégkorszak épp’ hogy katasztrófája a metsző szibériai telektől. Mert bár társadalom és kritika, ironikus, parodisztikus és pontos rajz, a csípős mínuszok ezúttal nem is annyira csípősek. Mintha már arra sem lenne érdemes ez a svábhegyi világ, hogy része legyen egy igazi jégkorszakban meg egy jól odamondós elbeszélőben. És még Tatjanája sincs, aki tengő-lengő hőseink orrára koppinthatna.
Az elején sokat ígérő disztópia, amint lassan visszahúzódik a hegyek hegyére, egyre köldöknézősebb perspektívát nyújt. Nem ismerem Budát, a Svábhegyet még kevésbé, mégsem voltam igazán kíváncsi lakóira, annyira sablonos és felszínes figurák sablonos és felszínes életét élik. A könnyűség megmérettetése lehetne ugyan komoly vállakozás, mégis, ez a felvillantott képekből és alakokból álló, mozdulatlanságba dermedt tájkép inkább idilli (és giccses). Nyomasztó, fullasztó hóréteg helyett inkább szappanoperás, buborékos habtenger áraszt el mindent, és ez végül nem is olyan kellemetlen a sávbhegyi magasságokban, mint előre gondolnánk, főként hőseink sokkal súlyosabb gondokkal küzdő hétköznapjaihoz viszonyítva. A felfújt álproblémák eltakarják a legkisebbé zsugorított valós problémákat, avagy a fától nem látni már az erdőt.
Bár értékelem a becsületesen, jól megrajzolt miliőt és kliséalakokat, olvasás közben nem éreztem a kritika igazi, metsző élét. Mintha egy rendkívül éles szemű, ám megengedően ejnye-bejnyéző, a kialakult helyzeten szinte figurái könnyedségével átlépő elbeszélővel lenne dolgom, aki bár itt-ott elejt egy-egy fricskát, mégsem akar igazán eleven húsba vágni. Tényleg a legkisebb jégkorszak ez. Annyira kicsi, hogy már nem is hideg, inkább csak langyos.

>!
balagesh IP
Térey János: A Legkisebb Jégkorszak

Középszerű emberekről talán lehetetlen nem középszerű művet írni. Vagy legalábbis csalni kellene, és éppen azt játszani el, amit Térey kifejezetten nem akar: hogy még ezekben a körökben is néha, nagy ritkán megeshet valami nem középszerű. A végeredmény olyan, mintha komoly cenzorok kivágtak és lecsiszoltak volna szinte mindent, ami tényleg sebezhet, vághat, karcolhat, és csak annyit hagytak meg, amennyi jelezheti, nem is olyan szigorúak ők.
Hiába tehát a nyelvi változatosság, hiába a nagy formába öntött megannyi éleslátó megfigyelés, ha ezekkel az emberekkel semmi nagy nem bír megesni: na jó, egy kicsit fáznak, néha elakadnak a hóban, leesnek vagy elrabolják őket, de még végső esetben is olyan szépen írják ki őket a történetből, hogy nem kell kirakni a 18-as karikát. Így aztán a könyv végén is csak események vannak; dráma, katarzis, vagy bárminemű fordulat nincs.
Mondhatnám, hogy éppen ez a legadekvátabb ábrázolás, és minden tényleg így van a való életben is. Mégis kevés ez így, mert Térey éppen ezáltal csak udvari bolonddá válik. Akinek megengedtetik, hogy kinyissa a száját, hogy kimondja, mit mindenki gondol, ám egyszersmind tudnia kell, hol a határ, meddig mehet el. Pont annyira megy hát, ahol látszik, hogy tudna tovább is, de még nem lesz nagyszerű, kiváló. Megsuhint mindenkit, botránybaloldalt és vezérdemokráciát egyaránt, aztán visszarántja kezét. A kritikus, ki tetszést vadászik. Kenőccsel a kézben irritál…
„Szomorúság vagy irónia uralja a vásznat? // Idill ez barátaim, vagy annak csípős paródiája?” (314) – kérdi. Mondhatnánk: sajnos egyik sem igazán. Hiszen az nem erény, ha intenzív, de közben mégis behízelgő (113); mert így csak tenyérbemászóan dühítő, akárcsak a Bee Gees zenéje (117).
Pedig éppen ilyenek vagyunk manapság mindannyian ebben az országban, kivétel nélkül: ilyen senkit meg nem becsülő súlytalanok, akik mindenkiben találnak fogyatkozást, akik az életet cinizmus és illúziók váltogatásával űzik, akik gyakran még maguknak sem adják meg a tiszteletet.
Itt van ez a kétségkívül nagy tehetség által alkotott nagy mű, tehát adomány és munka egy helyen, a végeredmény mégis puhán fed csak, mint a hó, s úgyis olvad el. Persze lehet, hogy éppen erre van szükség. A nagyság záloga a súlyegyentartás.
Mégis úgy látom, mi kataklizmának indult, végül csak némi nem is oly kellemetlen emléket hagy maga után.
http://konyvelmeny.blog.hu/2016/03/20/terey_janos_es_a_…

25 hozzászólás
>!
Csabi P
Térey János: A Legkisebb Jégkorszak

Egy disztópia lenne Térey legújabb műve, a jégbe fulladt világ. Nagyot kockáztatott a szerző, amikor a követlen közeljövőbe tette a cselekményt, 2018. végén kezdődik, és 2020. őszén ér véget a regény, bár nagy része 2019/20 kemény telén játszódik. Hihető-e, hogy az országban ilyen radikális változás áll be ilyen rövid idő alatt? Szocdem miniszterelnök, jobb és bal szélsőségek lefaragva, szinte már polgári kéjben fürdik az ország. Inkább vágyálom, mint reálisan hihető alternatíva 2015-ből nézve. Tulajdonképpen kellemes is volt olvasni ezt a világot, bevackoltam magamat egy kicsit, próbáltam elképzelni…, de azért elhinnem nem sikerült, hogy egy kormányváltás, és máris ennyire problémamentes lesz ez az ország, már a mostanihoz képest.
Ebbe a polgári idillbe rondít bele a természet, Izlandon és Szicíliában kitörnek a vulkánok, előbb csak a légiközlekedés bénul meg, aztán a vulkáni por miatt atomtél nehezedik Európára. Izlandon és Szicíliában is megismerünk egy szereplőt (Mátrai és Alma), hosszasan követjük őket, mígnem a regény gravitációja behúzza őket a Sváb-hegyre, ahol tulajdonképpen az egész történet lejátszódik. Már ha beszélhetünk történetről, mert az nincs, megismerünk még egy rakat idevalósi közép- és nagypolgárt, két korábbi, főszereplőnek hitt hősünk fel is oldódik ebben a közegben, kiderül, hogy nincs is főszereplője a könyvnek, csak sok cselekményszála, amik itt-ott találkoznak, de nagyjából az egész egy Sváb-hegyi Barátok köztnek tűnik, tét nélkül kukucskálunk be hol ezen, hol azon az ablakon. Sváb-hegyi anzix behavazott tájjal. Érdekességet visz a történetbe Labancz Győző, aki migrénes rohamaiban visszahallucinálja magát 1945-be, a kitörés napjaiba, és élő egyenesben látja az akkori eseményeket. Hogy ez hogy jön ide, azt nem tudom, talán a Sváb-hegyről gyűjtött anyagból ezt az érdekességet nem lehetett kihagyni.
Na de talán a disztópia, az hoz valami életet ebbe a hatszáz oldalba. A hosszas felvezetés után, mint mondtam, beszűkülünk Budára, és megkezdődik a hópornó. Na most, aki megélte már ebben az országban, hogy leesett öt centi hó, az tudja, hogy onnan már mindegy, megbénult az ország. Semmi különös, innentől hóban követjük a szereplők hétköznapjait. Az érdekesség kedvéért vannak fundamentalista terroristáink, a Nemzeti Cserkelők, ilyen Magyar Gárda szerű alakulat népnemzeti ideológiával, sajnos nem hucul lovakon nyilaznak, hátrafelé, géppisztolyuk is van, nem akarnak semmit, csak káoszt. Pitiáner ország, pitiáner terroristái. Kb ennyi, nem kapunk kitekintést a világra, mi is történik, nem akar-e az orosz medve küldeni usanka-segélyt, de még azt sem tudjuk meg, mi van Bakonyböhönyén vagy Nyírtarhonyáson, ebben az országban úgyis csak Budapest számít, nem?
Na persze a politikai vonal nem maradhat ki, meg is kapja a magáét a bukott vezér demokrácia, bele van rugdosva rendesen a döglött oroszlánba (2019-ben vagyunk, ugye), bár a jelenlegi nomenklatúra emberei sem tűnnek sokkal különbnek, rajtuk keresztül kapja meg a magáét a mindenkori (jelenlegi) elit (nem is fog Térey egyhamar állami kitüntetést kapni, ez meg az én jövőbelátásom), egyedül Radák miniszterelnök tűnik ki közülük, bár neki is legnagyobb problémája, hogy két szeretője közül melyiket válassza.
Akkor tulajdonképpen mit is akar mondani ez a regény? Akármit is, de nem kellett volna kibélelni ilyen vastagon semmi kis életek érdektelen történéseivel, azt, hogy abcug Fidesz-KDNP valami kevésbé direkt, és kevésbé hólével felvizezett kiadásban is el lehetett volna mondani. Sokkal többet vártam ettől a regénytől, de úgy tűnik, hogy a disztópia nem magyar műfaj (l. Egressy Százezer eperfáját), ezek után kicsit félve várom Kőrösi posztumusz regényét.

3 hozzászólás
>!
ppeva P
Térey János: A Legkisebb Jégkorszak

Ez a könyv feladatként jelentkezett nálam, a 2015. évben kiadott magyar szépirodalmi könyvek olvasása keretében. Másként talán sose nyúltam volna utána. Még így, feladatom (és felelősségem) tudatában is nehezemre esett kihozni a könyvtárból. Levettem a polcról, belenéztem, visszatettem, és ezt megismételtem néhányszor, mire nagy nehezen elhatároztam magam. Nem volt ínyemre, hogy 600 oldalon verses regényt olvassak (bár volt már előttem az év elejéről egy nagyon pozitív példa).
Ezek után persze nagyon meglepődtem, hogy mennyire belefeledkezősen olvasmányos ez a könyv, a szabad versforma pedig mintha még külön segítené is az olvasmányosságot.
Egy új jégkorszak kialakulása a világban, közelebbről Európában, még közelebbről Magyarországon, még-még közelebbről Budapesten, de legeslegközelebbről Budán, a budai HEGYVIDÉK-en. Ahol ott él mindenki, aki számít. Ki a fene is akarna máshol lakni…
Mint ismeretes, vannak a budaiak meg a pestiek. Mivel lakcím szerint is meg lélekben is abszolút pesti vagyok, megvolt bennem a szükséges (szükséges?) alapállás, hogy remekül szórakozzak Térey „hegyieket” (politikusokat, celebeket, ó- és újgazdagokat, sznobékat-proccékat és tartozékaikat) jellemző, kifigurázó szövegein. Ez nemcsak vicc ám, van olyan fiatal kis ismerősöm (maga még semmit se tett le sehová, csak beleszületett valamibe, amiről azt hiszi, az ő érdeme), aki finnyásan szokta megjegyezni, hogy ő ugyan nem megy át semmiért a pesti oldalra, mert AZ OTT nemcsak ciki, de veszélyes is. Mikor Budán belül költözni „kényszerült”, hosszan ecsetelte, mely utcák jelentik a „lélektani határát” annak, ahová költözni hajlandó (természetesen csakis a XI. kerületen belül, és ismét csak nem a saját pénzéből és munkájából).
Mivel imádom fejben meg térképeken követni egy történet vagy regény eseményeit, nagyon élveztem az utcák és helyszínek név szerinti említését, meg a térkép böngészését a belső borítón. Ezek a helyek nem annyira ismerősek nekem, mint az otthonos „síksági” oldal utcái-terei, pláne a belvárosiak, de azért sokat ismerek közülük (mert be kell vallanom, én bizony átjárok Budára, akármekkora pesti lokálpatrióta vagyok is).
Kicsit azért mégis hiányoltam, hogy a pesti oldal jóformán említés szintjén se jelent meg a nagy legkisebb jégkorszak történetében. Legfeljebb annyiban, hogy ott is hideg volt, oszt jónapot. Bár ebből akár kiérezhető volt az is, hogy pártunk/kormányunk/(ál)elitünk ott fenn a „magasban”, a „luxusgettójában” remekül érzi magát, élvezi a jólétet, él és szórakozik, és fütyül arra, hogy a város vagy az ország többi részében alattvalóik hogy élnek-halnak.
Szóval őszinte meglepetésemre tetszett a könyv, kifejezetten jól szórakoztam rajta, legfeljebb a végére vártam volna még valamit, valami többet, mint egy spoiler, mert mikor becsuktam, nem éreztem úgy, hogy eljutottam volna valahonnan valahová. (Bár ilyen érzéseim sajnos sokszor a mindennapi történéseket látva sincsenek.)

12 hozzászólás
>!
Citrompor P
Térey János: A Legkisebb Jégkorszak

Az Átkelés Budapesten nálam aratott tavalyi sikere után elcsábultam, és amikor ajándékot vettem a könyvesboltban, nem tudtam ellenállni, hogy meglepjem magamat is ezzel a gyönyörű borítójú kötettel, ami így az idei év első vásárolt könyve lett. A kezdeti lelkesedés után lelassult az olvasási sebességem, ahogy fokozatosan fagyott be a Duna a történetben, és már csak jégtörő hajókkal lehetett utat vágni az egyre vastagodó jégtömegben, én is csak kimérten araszolva haladtam előre a történetben. Két hete pedig lendületet kapott az olvasásom, ugyanis a kánikula beérkeztével nem vágytam más olvasmányra a besötétített szobában, mint erre a zimankós, fagyos történetre. Mondhatjuk úgy, hogy képzeletben legalább le tudtam hűteni magamat.
Szeretem Térey csipkelődő, fanyar, intelligens humorát, az elejtett megjegyzéseit, a néhol rejtett, néhol a felszínre törő, metsző élű, társadalomkritikus mondatait. Mégis, kicsit untam a már-már szappanoperaszerű fordulatokat, belefáradtam a szereplők vergődésébe, a kilátástalanságukba. Jó volt, élveztem, de kissé túl hosszúnak találtam.

2 hozzászólás
>!
dacecc P
Térey János: A Legkisebb Jégkorszak

Az biztos, hogy Térey sikerrel vitte végig az elképzeléseit a könyvvel kapcsolatban. Ebből a szempontból nem látok benne hibát, a stílus nem ingadozik, egyenletes az elejétől a végéig. De valahol olvasás közben úgy éreztem, hogy a kezdeti izgalmas forma monotonná válik és a történetben nincs elegendő muníció ahhoz, hogy fenntartsa az érdeklődésemet. A szellemes történetvezetés a végére szellemeskedővé redukálódott, veszített lendületéből.
Érdekes tapasztalat volt számomra, hogy úgy olvastam, mint sima prózát, a szöveg stílusa irrelevánssá vált a befogadás szempontjából. Ha jól rémlik, akkor a Friderikusszal való interjújában is volt róla szó, hogy sima prózaként is megjelentek részletek valamelyik lapban. Kíváncsi lennék, vajon úgy szedve is ekkora sikere lenne-e. Tipikusan olyan könyvnek érzem, ami lenyomat a korunkról, a mai magyar mentalitásról, de a másik oldalról, amiről nagyon kevés könyv készül: a tehetősebb budaiakról. Szívesen olvasnék többet a felső középosztályról, tobzódunk a szegénységről szóló irodalomban.

3 hozzászólás
>!
Peónia
Térey János: A Legkisebb Jégkorszak

Kis országnak Jégkorszakból is kicsi, sőt a legkisebb jut. Térey A Legkisebb Jégkorszakkal nagyon beletalált a nagy magyar valóság pontos közepébe, de olyan finom humorral mutatja meg a felesleges, érték nélküli, fontoskodásba, céltalan rutinokba vesző életek hideg és üres kudarcát, hogy olvasás közben esély sincs belesüppedni a bús magyar borongásba. A regényben groteszk kavalkáddá áll össze a karrierbe már beleunt ügyvédnő, a bukott vállalkozó, a miniszterelnök, a sleppje, a férfiakra utazó nők, nőkre utazó férfiak, a fundamentalisták, a szebb időket megélt hajléktalan és a többi szereplő felszínes, fájdalmasan nevetséges, valódi értékeket nem hordozó, talmi élete. A regénybeli, Svábhegyen élő, gazdag vagy valamikor gazdag emberek ismerik egymást, kapcsolataik különböző formákban átszövik egymás életét, de csak gesztusokat, testet, illúziót, gyorsan múló érzéseket adnak egymásnak a hiúságuk kielégítésére vagy az ürességük elfedésére. Értéket nem cserélnek, mert már maguknak sincs. Ezek az egymáshoz közelítő, majd elváló életek egzisztenciálisan leszálló vagy éppen felszálló fonalaikkal összegabalyodnak, de többségükben fájdalom nélkül szét is válnak. Nincsenek veszteségek, mert nincsenek értékvesztések sem. A lehűlés és az azzal járó katasztrófahelyzet persze kicsit megbolygatja ezeknek a felső körökbe tartozó, elkényeztetett embereknek a hangulatát is, de nem újulnak meg a kapcsolatok, a felszínességet nem karcolja meg úgy a jég, hogy komoly repedések keletkeznének ezeken a beállt életeken. Ugyanebben a regénytérben vannak, akik a változásra voksolnak, de a zavaros (sámánista fundamentalista) eszmék mindössze szélsőséges tettek végrehajtására elegendőek, valódi változási esély ezen a síkon sem bontakozik ki. A legelszántabbak a Svábhegyen randalírozó vaddisznók…
Talán az újra ébredező humorérzékem is közrejátszott abban, összességében élveztem ezt a regényt, bár voltak olyan részletei, amelyekről gondolkodnom kell még.

8 hozzászólás
>!
korkata
Térey János: A Legkisebb Jégkorszak

Kellemesen csalódtam ebben a könyvben. Láttam belőle részleteket felolvasó színházban. Az egyáltalán nem fogott meg. A könyv azonban olvastatta magát. Voltak részek benne melyek kifejezetten tetszettek.
A drámáit azonban nem tudta felülmúlni.

9 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Akkor, amikor az újbaloldal
Alkura készül az ultrajobbal
Langyos lesz minden kriptonáci
Termoszában a Lipton Ice Tea

542. oldal

8 hozzászólás
>!
Csabi P

Oké, divatos író, de ez egy rosszízlésű nemzet

508. oldal

>!
balagesh P

Ha nem érzed többé a vetélkedés szellemét,
Ha véget ér kényszeres hasonlítgatásod,
A méricskélés magad és mások között,
És végül, hogyha négy óra alvás elég:
Nos, nyilvánvalóan megöregedtél.

67. oldal; Első könyv, V. fejezet

1 hozzászólás
>!
Kuszma P

Mert milyen az ember? Otthagyja nyomát a tájon.
Épít és koptat. Sipkát biggyeszt a hegyek tetejébe,
Kilátót, fából. Betömi a barlangok száját
Lassú vagy sehogyan sem bomló szemetével,
Borongott kedvenc erdőjében Mátrai.

162. oldal

>!
balagesh P

„Szóval azt hitte, hogy nemesít a kín?”
„Azt. Ami jó nagy hülyeség. Mert a nyomor,
Az nem jó semmire.” „Semmire?” „Ne vicceljen.
Nincs benne semmi irigylendő.
Sosem annak érdekes, aki benne rohad.
Nin-csen ben-ne sem-mi hasz-no-sít-ha-tó"

209. oldal; Második könyv, VII. fejezet

1 hozzászólás
>!
Citrompor P

     A Legkisebb Jégkorszak legelső telén,

November közepi egykedvű délután
Pesten rég látott grandeurrel eljött a tél.
Nem az első hó volt; talán a harmadik.
A pilinckélő pelyhekből nem lett latyak,
Ez már a jó vastag, túlélő takaró,
Nem a cukormázzal határos, hanem a
Provokatív fehér! Vakító, gyolcspuha!
A romlott lelkeket körbeburkoló lepel,
Mely nem terül el lucskos megadással a
Csikkel borított, szürke aszfaltsávokon.

111. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Budapest · · november · tél
>!
balagesh P

Kőnig az új trendet követi,
Amely szerint a periféria ábrázolása önmagában erény:
A szegényekről bábozni, fotózni, filmezni,
Majd kipihenni magunkat egy síparadicsomban.

231. oldal; Második könyv, VIII. fejezet

>!
Kuszma P

"Európa halott, Európa halott,
Nem találnak szavakat rá szóvivői!
Zavarba jönnek a hipokrita hírlapírók."
"Alszanak a salsabárok Ljubljanában, alszik a mísz Oslo,
A színes Szófia, és a Tiszta talján Toszkána is alszik:
E Tényleges Tusculanum is belerendül a télbe,
Nincs kilátás új életet kezdeni, érzi.
Bezárul mindegyik ország és főváros,
A rácsos ablakú Minszk és a fogyatkozó Kijev.
Délen a fadótól fád luzitánok
Most már végképp máshogy lesznek szomorúak,
Mint az ólomsúlyú nótáiktól nehéz magyarok."

87-88. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Oslo
>!
Kuszma P

Mátrai látott már valódi katasztrófát:
Lezuhant repülőt Madridban,
Robbantás után mecsetet Irakban,
Éhezőket Szomáliában,
Földrengést és járványt Haitin,
Magyarországon politikát;
Elkeveredett bőröndöt is egypárszor…

71-72. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen
Hajnal Mária: Cseppek és csillagok
Gergely Edit: A boszorkánymester
Sógor Béla: Kószálni hívlak
Anne Carson: Vörös önéletrajza
Széchy Károly: Szép Ilonka
Jász Attila: Xantusiana
Tóth Ágnes: Csillogó szemek
Kulinyi Ernő: Móka kutya és négy kis gazdája
Dimény H. Árpád: Levelek a szomszéd szobába