Háttal ​a napnak 40 csillagozás

Terék Anna: Háttal a napnak

„Csak ​a közepe sötét az égnek” – ezzel a sorral indul Terék Anna új verseskötete. A kötet mintha abból a sötétből sugározna ki, abból a fekete lyukból, ahol egykoron a nap világított. A hiány csillagjegyében keletkezett versek a szilánkos személyiség magánmitológiáját rajzolják körül. A vers, akár a fényképezés, nem rögzíti, hanem újraalkotja a múltat, az ég sötét közepét, ahol minden a maga tükröződésében látható, a férfi, a nő és a nemtelen harmadik. A kötet azonban nem lehúzó, sokkal inkább behúzó, erőt ad, fölbátorít szembenézni a vakító sötéttel, rálépni a befagyott szibériai Bajkál-tó jegére. Kit szólítanak meg a versek? Kié a néma sikoly? Ha az olvasó egyszer is meghallja ezt a hangot, megreped talpa alatt a jég. A versek olyanok lesznek számára, mint a saját árnyéka, amely háttal a napnak sötétlik elő. Terék Anna a Halott nők című, emlékezetes kötete után újabb súlyos darabbal állt elő, amelyet igazi könyvtárggyá avatnak az állandó alkotótárs, Antal László karakteres… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2020

>!
Forum, Újvidék, 2020
126 oldal · ISBN: 9788632311329
>!
Kalligram, Budapest, 2020
120 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634681601 · Illusztrálta: Antal László
>!
Forum, Újvidék, 2020
120 oldal · keménytáblás · ISBN: 9788632311121 · Illusztrálta: Antal László

Kedvencelte 9

Most olvassa 4

Várólistára tette 26

Kívánságlistára tette 25

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

giggs85 P>!
Terék Anna: Háttal a napnak

Terék Anna műve, a Háttal a napnak a tavalyi év egyik legjobb verseskötete volt – méghozzá vitathatatlanul az. Bár attól, aki korábban már megírta a Halott nőket vagy a Duna utcát, talán már el is várható ez a konstans magas színvonal.

Elmondható, hogy az új kötet nemcsak színvonalában, de megszólalási módjában és nézőpontjaiban is idézi a vajdasági alkotó korábbi műveit. Ugyanis ismét csak egy végtelenül személyes lírát kapunk, amely bár ezer szállal kötődik a szerző személyéhez, mégis a gyászt, a fájdalmat, a dühöt vagy éppen a pillanatokra elővillanó boldogságot és a megtörténtekbe való belenyugvást olyan természetességgel ragadja meg, hogy ezeket az univerzális tapasztalatokat minden kellően nyitott olvasó a saját életére vonatkoztatva is tudja értelmezni.

spoiler

A kötet központi alakja – mint oly sok korábbi versben is – az apáé. Azé az apáé, aki elszakíthatatlan módon a múlthoz és a gyermekkorhoz köti az emlékezőt. Ez a múlt és ez a gyermekkor azonban minden, csak nem szép, nem jó és nem idilli.

Egy apát ugyanis feltétel nélkül szeretni kellene, és egy apának feltétel nélkül szeretnie kellene a gyermekét, ám a kétségkívül fel-felvillanó szeretetfoszlányok mellett az apa inkább csak a szigort, a fásultságot, a bajokat és a kötődési problémák origóját jelenti a megszólaló lírai én számára.

Ám a Háttal a napnak jócskán túlmutat egy valódi, ám évek óta halott szülőhöz intézett monológon, túlmutat azon, hogy a mára már felnőtt lány megmondja a magáét a folyamatosan alkoholproblémákkal küzdő apának, majd megbocsásson és elengedje a férfit; hiszen a legtöbb versben már nem egyértelműen az elhunyt apa lesz a megszólított, hanem egy mindenen és mindenkin túlnövő mitikus alak, aki szép lassan nemcsak az egész férfinemmel és a fenyegető maszkulinitással válik egylényegűvé, hanem magával az Úristennel is. Nem véletlen, hogy sokszor a megszólított pusztán csak „uram” névvel nevezhető meg. Így az itt szereplő verseknek van egy felsőbb hatalmakhoz, vagy magához a Teremtőhöz intézett olvasata is.

Ezeken kívül kiemelten fontos szerepe van még a költőnő szövegeiben az otthon, ill. otthontalanság és az ehhez kapcsolódó határontúliság témakörének, a jugoszláviai háborúk emlékeinek és jelenünkre gyakorolt hatásának, vagy annak a folyton magunkkal cipelt hiánynak, ami minden súlyos traumán átesett ember sajátja.

A Háttal a napnak fontos és jó mű, viszonylag könnyen értelmezhető és letehetetlen alkotás, ami a benne szereplő illusztrációknak is hála szinte kész műalkotásként hat. Aki hozzájut, ne gondolkozzon rajta, olvassa!

1 hozzászólás
balagesh IP>!
Terék Anna: Háttal a napnak

Hernádi Judit. Azt szeretném, hogy Hernádi Judit előadja ezt a kötetet. Mert ez olyan kötet, hogy elő lehet adni, ő meg olyan színésznő, aki ezt elő tudná adni.
Bizony, ezt a szöveget az elejétől a végéig A mondja B-nek. A hangsúlyosan nő, B hangsúlyosan férfi – utóbbi meg is van nevezve, de azért hamar kiderül, minden férfi, beleértve a magasságosig!, meg vagyon szólítva. Anna prófétanő nem tesz kivételt egyikőnkkel sem. Itt most a férfiak bűnieről, mulasztásairól, durvaságairól és gyengeségeiről van szó. A fekete-fekete-fekete ruhában, kedvvel, gondolatokkal a megfeketedés prófétai felismerését teszi versbe. Amit ő lát. Amitől és ahogyan ő szenved. És mindezt élőbeszéddé lágyítja. Ezért adható elő.
Hernádi Judit pedig azért, mert az ő előadásmódjában van meg a két véglet: a csábító, közelengedő, illetve a sértődötten elhajoló vagy néha egyenesen kézzel ellökő. A két véglet, amelyek ugyan elkülönülnek, ám folyamatosan átúsznak egymásba. Mindig megvan a meghittben is a visszahúzott karmok fenyegetése, de a bántásban is a bújásvágy dorombolása. Vad és csábító, de megszerezhetetlen.
Olyan, akinek esélye sincs bármilyen traumát nem tovább súlyosbítani.

6 hozzászólás
_natalie_néven_ IP>!
Terék Anna: Háttal a napnak

Először úgy éreztem, helyettem mondja, aztán, hogy velem. Nem tudom, kinek mondta, de én meghallottam. Nem biztos, hogy mindent értettem, de rá figyeltem.
Ez a kötet a gyászmunka része lett.
Részletgazdag, tűpontos, kíméletlenül őszinte. Rendkívüli költői nyelvvel megáldott.
A legjobbak közül való. Nem hiszem, hogy tévedek.

.

falt
spoiler

legutóbb amikor kijelentettem
hogy jó a döntetlen is
dörmögtél valamit aztán
hangosan káromkodtál
láttam hogy az egyik védésnél
ökölbe rándult a kezed
én a bírót szidtam hogy
minek nyúl bele a meccsbe
te az idegenlégiós anyját
az üres kapu mellé gurított lövés után
mondtad hogy jó a döntetlen a bajnokaspiráns ellen
de akkor mondtad csak amikor már vége volt
pedig lehetett volna úgy hogy elejétől végig
ugyanazért a csapatért dobban együtt
kihagyó ritmusok között a szívünk
és ha más hely nem lett volna
ahová megérkezem veled
akkor is lenne egy legalább
ahova most hazavágynék
kiürült csarnok a szív benne
zártajtós mérkőzéseket játszanak
spoiler

(21 01 21)

Juci P>!
Terék Anna: Háttal a napnak

Egy nő találkozik egy férfival a Moszkva téren, valahova mennek együtt, és közben mesélni kezdi a gyerekkorát, az apját, a félelmeit, fájdalmait. Csak uramnak szólítja, és ebben van valami olyan megalázkodás, ami az egész találkozás tranzakciós jellegére enged következtetni (ugyanakkor a magánbeszéd mintha néha fohászba váltana át, és a versek megszólítottja talán nem is mindig olyan egyértelmű). Egyfajta női szemszögű Perdita-ciklusnak tűnik tehát először a szöveg, az ember fejében hamar összeáll a kép, hogy a pozitív apakép hiánya meg a bántalmazás hova tud juttatni egy nőt.
De aztán egy ponton túl széttörik ez az olvasat, ahogy egyre személyesebbnek tűnik a visszaemlékezés, ahogy a megszólított férfi alakja háttérbe szorul, és a versek egyre magabiztosabban beszélnek arról, ami történt, és ami még mindig fáj, nagyon érzékletesen ragadva meg például a függőség vagy a depresszió képét. Már nem fohász, nem magyarázkodás, nem is captatio benevolentiae, ami itt történik, hanem terápia, amelynek a megszólítottja tulajdonképpen a versbeli beszélő; nem a hallgatóság, hanem a saját maga kedvéért tárja fel, elemzi, írja szét azt, ami vele történt. Ennek a munkának az ereje pedig végül szétfeszíti a fikciós keretet (vagy a versek egyik képét használva: lyukat vág annak közepébe), és – egy tipográfiai váltással jelezve – egyesíti a versbeli beszélőt a költő saját lírai énjével. Átgondolt, erőteljes munka, még ha nekem néhol már túl konkrétan személyessé vált is. Ami az erénye ennek a kötetnek – a feszes, egyetlen ívre felhúzott szerkezete –, az a hátránya is egyben: az egyes versek ebből az egységből, kontextusból kiszakítva (kevés kivétellel) veszítenének az erejükből szerintem.

deaxx P>!
Terék Anna: Háttal a napnak

Nekem sincs már mibe kapaszkodnom, Uram.

Terék Anna verseskötete egy szépen felépített utat jár be. A versek tematikusan kapcsolódnak egymáshoz, vissza-visszatér pl. a megszólított, újra és újra megjelenik az apa alakja.
Meglepő képekkel dolgozik, mondanám, hogy szép, de nem lenne elég kifejező.

Van benne valami, amivel eltalálja a rezdüléseimet. Bejárja az saját útját, annak minden hullámosságával együtt, és vele hullámzok én is. (Ennél kifejezőbben leírni, hogy akár percenként is változhat, hogy viszonyulunk valamihez!)

Útról beszélek – aminek különösen szép lezárása az utolsó vers. Valahogy megérintett ez az elbeszélésmód, ez a történet. Látszik, hogy rengeteg munka van benne.

Jó olvasni. Ajánlom.

>!
Kalligram, Budapest, 2020
120 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634681601 · Illusztrálta: Antal László
szevaszlujzi>!
Terék Anna: Háttal a napnak

Senkit ne tévesszen meg a cím, Terék Anna a kifeszített égboltra szögezi a Napot, és bátran szembenéz vele. Az ég alja sötétedik, mindenütt repedések sejlenek fel, száll a por. Ebben a miliőben halljuk az édesapját elvesztő költőnő monológját. A versek egymásba fonódnak, hangvételük, képi világuk szinte azonos, a történetmesélés lineáris. Változatosságot az érzelmek skálája biztosít: benne van a düh, a szomorúság, a megnyugvás, és az elengedés.

2 hozzászólás
theodora P>!
Terék Anna: Háttal a napnak

Nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog nekem ez a kötet! Erős életrajzi vonatkozása van, nincs sok közös bennem és a lírai énben… mégis. Úgy éreztem, hogy egy hosszú verset olvasok, amikben visszatérnek jelenetek, témák, és újra meg újra megpróbálja Terék Anna elmondani azt, ami foglalkoztatja. Röviden: édesapja elveszítése, ill. a tőle hozott félelmek, viselkedések, kis részben a vajdasági gyerekkora.
A nyelvezete tetszett, nem kellett küzdenem, hogy megértsem – vitt magával a szöveg, érzelmeket ébresztett – egy ponton majdnem könnyeket is.

G_Ódri>!
Terék Anna: Háttal a napnak

Bombaerős csodálatos költészet, utána csak szédeleg az ember

Látja ezt a földet, uram?
Szép, töretlen talaj.
Pedig a nap
veri ököllel minden reggel,
feszíti minden éjszaka.

Ebbe a földbe vagyok én
térdig belefagyva.
És kúszik bennem
egyre feljebb ez a hideg.
Amikor eléri a szájamat,
mások arcához szorítom magam,
de üres maradok,
és csak hullanak a fogak.

Beleszögezett valami ebbe a földbe.
Olyan erősen tartja egybe a sok
göröngyöt a fagy,
hogy képtelen vagyok mozdulni tőle,
a lábam hideg,
az erek belül már virágzanak.

Nem is lehet, igaz?
Sehová sem lehet elmenni innen, uram.
Az mondják, mindenütt egyszerre ismétli
önmagát a világ, és hogy
az ember nem tud a saját földjéből kibújni,
mert más, idegen földekbe
ugyanúgy belefagy.

Pedig, tol bennünket valami, uram.
Tol mindannyiunkat
az életen keresztül,
mindig csak előre, bárhogy is fáj majd.

Szép, szabályos minden éjszaka.
Húzódik szét, tágul a félelem.
Álljon ide elém.
Hogy legyen, mi eltakar.
Aki fél, szeret csak tíz-húz centire nézni,
s nem látni, mi van távolabb.

Azt mondják, el kell engedni mindent.
Mindent el kell engedni, uram.
Ha el tudtam volna engedni magát,
már rég nem ácsorogna itt,
velem szemben,
háttal a napnak.
Hanem boldogan dolgozná magát halálra
egy másik kontinensen,
idegen országban.

Látja, ezért áll itt mögöttem apám,
három teljes hadtest
és pár hullafoltosra vert gyerek.
Minden elengedhetetlen.
Pedig csak meg kéne csinálni
magunkban az újnak a helyet.

Gondoljon bele, uram,
mennyire fényes Kanada!
Magát ott is biztosan szeretnék,
ehelyett áll itt,
nem mer megmozdulni,
néz engem.
Engem néz.
De mégis miért engem, uram?
Hisz olyan gyáva vagyok már,
még a ráncok is az arcom mögé bújnak.
Mögém bújik minden, az a sok halott,
elhalt álom, irány, cél,
amerre harmincnégy éve indultam.

Azt mondják, Kanadában ezüstből van a hó.
A fagy nem harap az izmokba,
nevetnek benne az emberek,
de összemosódik minden mosoly,
fehér fogak a szitáló hóban.
Onnan mosolyog majd maga is vissza rám,
én meg, térdig a földbe fagyva
majd integetek.

Szabályos éjszakák közé kifeszítve
nézek majd maga után.
Ha továbbra is ilyen ügyesen szorítok majd
magamhoz mindent, biztos, hogy
mindig gondolni fogok magára.
Elképzelem, amint a
kanadaiakkal a hóban nevet,
lesz olyan prémes bundája,
ormótlan csizmája, csupa hó lesz a haja,
a képzeletemben nem fog fázni a lába,
én meg, ígérem, majd integetek.

Tudja bánt, hogy nem szól hozzám.
Bánt is az, ahogy földbe fagyva állok, gyáván
és már én sem merek semmit sem mondani.
És halványodik, maga is egyre csak halványabb.
Olyan napokon, amikor sok minden történik
egyszerre velem,
már csak a könyökét látom,
azt a szép, széles alkarját,
a kezét, amit éppen elengedek.

Pedig tényleg,
csak el kéne engedni mindent.
Helyet csinálni magunkban az újnak.
Összeszorított szájjal tűrni, hogy
zuhanunk.

Mégis,
hány hónapig tart egy mozdulat, uram?

juhaszm04>!
Terék Anna: Háttal a napnak

Húsvéti hosszú hétvégére tartogattam, és tökéletes soundtrakcje volt. „ és tudtam, hogy többé, már ő sem szenved.”


Népszerű idézetek

szadrienn P>!

Út Magadanba

Vajon mekkora távolság van
két ember vágyai között,
nem érdekli, uram?
Csak nevet, mit tudja maga,
Magadan milyen messze van.

Ha mégis
elmentünk volna,
én a jeget nézném,
maga a végtelent,
így tükröződnénk
abban a simára fagyott
Szibériában.
Épp, ahogy vagyunk egyébként:
én mozdulatlan,
maga meg mint akinek
soha nincs vége.

Rálépnénk együtt
a Bajkál-tó jegére,
hogy hallgassuk,
hogy reped.

96. oldal

2 hozzászólás
giggs85 P>!

Ott van a jóisten, uram, minden kifáradt ember üvöltésében.
Nem csak a mosolyokban lakik, nem gondolja?
Nem fogja soha senki a kezünket.
És épp ez ebben a nehéz.
Csupasz kezekkel állunk, keressük a falon, az égen a repedéseket, közben tátong bennünk az a betölthetetlen űr.

_natalie_néven_ IP>!

van egy pont,
amikor megáll minden
a levegőben.
Még mielőtt a dolgok
zuhanni kezdenének.

19. oldal

_natalie_néven_ IP>!

Nem tudom,
hány lépés választ el
két embert végleg egymástól,

35. oldal

_natalie_néven_ IP>!

Ebben a csorgó fényben
egész nap azt keresem,
merről indul el a megbocsátás.

24. oldal

_natalie_néven_ IP>!

és még mielőtt
minden zuhanni kezdene,
az ember egy pillanatig
otthon érzi magát.

20. oldal

giggs85 P>!

Gombostűk

Csak a közepe sötét az égnek.
Félni támad kedve
az embernek ilyen
délutánokon.
Mert, látja uram,
úgy sötétedik az ég,
mint bőrön az ütések nyoma.
Elég rémísztő ez,
mert most mondja meg,
ki veri ennyire a jóisten egét,
hogy így sötétedik, foltosan?

De egy cseppet se féljen.
Ugyan, üljön közelebb!
Csak bátran uram,
húzza ki nyugodtan
a szememből
egyenként a könnyeket!
Hagyni fogom.
Az arcomat maga felé
fordítom és többé
nem mozdítom
a nyakam.

_natalie_néven_ IP>!

Talán van valahol egy pont,
amit ha átlépünk, visszajutunk
minden elengedett kézhez,
és ott talán majd vár rám
apám tenyere, valahol,
a tévé előtt a távirányítót fogja
vagy a garázsajtót nyitja
majd épp vele,
valamit keres vagy szerel,
és én kicsi leszek újra,
olyan kicsi, hogy
a tenyerébe férjek,
hogy a zsebébe tegyen,
a cigaretta mellé,
hogy nevessek,
éppúgy és olyan hangosan,
mint régen.

33. oldal

_natalie_néven_ IP>!

Azt mondják,
sokan taposnak ki bennünk
egy-egy utat.

99. oldal

_natalie_néven_ IP>!

Egészen apróra fogyunk
ebben a melegben,
pont mint az ember nyomai
halál után a házban.
Kisöpri a kéz
a nyomokat a porral,
letörli egy-egy langyos vizes ronggyal,
és nincs többé.
Vagy csak látni nem lehet.

22. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Bozsik Péter: Behódolt tartomány
Orcsik Roland: Legalja
Bíró Tímea: Hosszú
Böndör Pál: Vásárlási lázgörbe
Domonkos Domi István: Yu-Hu-Rap
Kollár Árpád: Nem Szarajevóban
Ladik Katalin: Ladik Katalin legszebb versei
Kiss Klára – Kiss Melinda – Vajda Gábor: Négykezes
Böndör Pál: Kóros elváltozások
Bozsik Péter: Gourmandiai partraszállás