Üvegfigurák 11 csillagozás

Tennessee Williams: Üvegfigurák

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az Üvegfigurák Tennessee Williams első jelentős műve, melyben már megjelenik a későbbi alkotásokban kiteljesedő fő téma: az érzésekkel, vágyakkal, hamis vagy igaz álmokkal, gyöngédséggel és gyöngeséggel terhes emberek tragikus küzdelme, belső vívódása az őket körülvevő „egészségesek”, a céltudatosan törekvők, józanul mérlegelők társadalmával.
Amanda szegényes körülmények közt él együtt megnyomorodott fiatal lányával, Laurával és a nyomasztó családi keretekből kitörni készülő fiával, Tommal. Laura a sivár valóság elől szeretett üvegfigurái álomvilágába menekül. Az anyának egyetlen vágya, hogy gyermekei egyszer majd boldogok legyenek. Amikor Tom egyik este munkatársát hozza vacsorára, Amanda mindent megtesz, hogy lányát és Jimet összeboronálja. A parti ugyan nem jön össze, de Laura egy kellemes emlékkel és önbizalmában megerősödve kerül ki a találkozásból.

Eredeti megjelenés éve: 1945

>!
Magánkiadás, Győr, 1977
6 oldal

Enciklopédia 6


Kedvencelte 2

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 11


Kiemelt értékelések

krlany IP>!
Tennessee Williams: Üvegfigurák

Az tetszik benne, hogy a karakterek nem egyszerűek, bár annak tűnnek, közben pedig annyi lehetőség van bennük. A viselkedésük pedig kérdéseket generál bennem: miért? miért? Az atmoszféra tapintható, az anya figurája meg egyenesen kegyetlen, egy másik értelemben. Nekem való.

Shea>!
Tennessee Williams: Üvegfigurák

Még gimiben hallottam a műről az angol irodalomóráim keretein belül, és már akkor elhatároztam, hogy elolvasom. Most végre a nagy olvasási kihívásnak köszönhetően sort kerítettem rá, igaz nem eredeti nyelven, de így is megtette a hatását. Rövid és ütős. A karakterek érdekesek, a téma, amit körüljár, elgondolkodtató. Teljesen átérezhető a 30-as évek Amerikájának hangulata. Nem bántam meg, hogy szántam rá egy kis időt.


Népszerű idézetek

Shea>!

Egész megjelenését valami törékeny, légies szépség hatja át, mintha egy múló fénysugár rövid időre felszikráztatna egy áttetsző üvegtárgyat.

Kapcsolódó szócikkek: fény · szépség · üveg
Shea>!

A bűvész illúziói a valóság látszatát keltik. Én viszont az illúzió kellemes látszata mögött az igazságot hozom.

Kapcsolódó szócikkek: igazság · illúzió · valóság

Hasonló könyvek címkék alapján

Reginald Rose: Tizenkét dühös ember
Arthur Miller: Drámák
Borbás Mária (szerk.): A fizikusok
Edward Albee: Nem félünk a farkastól
Neil Simon: A Napsugár fiúk
Ernst Toller: A géprombolók
Ed Bullins: Irány Buffalo
Tony Kushner: Angyalok Amerikában
T. S. Eliot: Válogatott versek / Gyilkosság a székesegyházban
Arthur Miller: Az ügynök halála