Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A vágy villamosa 136 csillagozás
Blanche, a darab főszereplője, a soha révbe nem érő Vágynak nevezett villamoson, egy szál bőrönddel érkezik meg húgához, Stellához, a poros, unalmas New Orleansba A gyenge idegzetű, álmodozó, jó családból származó úrinő, akit már eléggé megtépázott az élet, néhány nap alatt szétdúlja húga házasságát. Stella lengyel származású férjével, Stanley-vel él együtt, és éppen gyermeket várnak. Imádják egymást. Blanche megérkezésével két homlokegyenest ellentétes ember kerül szembe egymással. Stanley igazi hús-ember, egy vad bika, és házasságukban az erotikus vonzódásnak nagyon nagy szerepe van. Blanche lenézi a férfi műveletlenségét, brutalitását, nyers erejét, és húgát is meg akarja győzni arról, hogy nem hozzá való. Azt szeretné, ha úrinőként bánnának vele, de csak kinevetik. Kifinomult dámaként akar viselkedni, de Stanley nyomoz utána, és kideríti, hogy az úrinő álarca mögött egy nagyon is kétes hírű öregedő nő áll, s minden, amit el akart hitetni velük: hazugság.
Eredeti megjelenés éve: 1947
Enciklopédia 7
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 11
Most olvassa 6
Várólistára tette 109
Kívánságlistára tette 64
Kölcsönkérné 4

Kiemelt értékelések


Nem tudom, hány éves, egy biztos: gyereklány koromban láttam A vágy villamosát, nem csak hogy fekete-fehérben, de fekete-fehér tévén. Nyilván semmit nem értettem meg sem a történetből, sem a mondanivalóból, mégis valahol mélyen a retinámban elraktározódtak a képek, a fátyolködben úszó jelenetek. A vágy villamosa, mint egy szezám-tárulj, beengedett ennyi év(tized) múltával a színfalak mögé. Könyv és film tökéletesen egymásba fonódtak bennem. Az „Elysiumi mezők”-ön a háttérben kísértő „Desire” (= „Vágy") villamosa és "méla zongoraszó”, s a törékeny szépségű Blanche Du Bois (= Fehér Liget) felejthetetlen „molypille”-tánca nem önthető szavakba. Olvasni, látni kell A vágy villamosát!


Jó kis dráma, szerencsére ez sem rímekbe szedett, úgyhogy élveztem. Sosem láttam se színdarabként, se filmen, úgyhogy ideje volt már egy Tennessee olvasmánynak. Nem bántam meg, nem is hosszú történet, a hangulat nagyon fülledt (szó szerint, főleg mikor Blanche kiengedi a gőzt a fürdőszobából :-D). Amit sajnálok, az az, hogy a szereplőknél Stanley-t ilyen agresszívre alkotta meg, sokkal jobban örültem volna egy, a Blanche „köreinek” nem megfelelő, szimpla munkásosztályból való férfinak, aki viszont éleslátásával, gyanakvásával lerántja a leplet a hazugságokban élő nővérről. Így viszont egyik szereplő se vált szimpatikussá, még Mitch sem, hiszen a végén ismét védte volna Blanche-t… Stella felejthető, kis nyuszifigura (valahol az a fajta, aki meg is érdemli, hogy elnyomják, még a nővérével szemben sem képes soha erőssé válni, csak kiszolgál mindenkit)…. Blanche életének egy-két mozzanata megható, de nem indokolja azt, amit csinált, főleg azt, hogy még a testvérénél is hazudozik és játssza magát, nekem nagyon ellenszenves figura lett. De tény, hogy a műben szereplő Stanley-ben helyesen látta meg a rosszat, ugyanakkor morálisan neki aztán tényleg nem volt beleszólása (bagoly mondja verébnek alapon…)…
Viszont összességében egy nagyon olvasmányos dráma, jó volt olvasni és belecsöppenni ebbe a zenés-táncos-kártyázós-füstös világba…


Picit csalódás volt, illetve nem is csalódás, csak nagyon nehéz volt elvonatkoztatni a filmtől (az ’51-estől), így nehezen tudom önállóan értékelni, és nem folyamatosan magam előtt látni a (zseniális) színészi játékot és rendezést. Nagyon tetszett Williams hangulatteremtése, ahogy megfestette a 40-es évek New Orleans-át, a nagyon gyarló, de igazán emberi karakterei, és a feszültség, ami minden szereplőből és minden sorból áradt, különböző formákban. Nagyon gördülékeny volt az egész történet, és élvezetes a stílusa, viszont igazából pont Blanche karaktere, aki körül az egész cselekmény összpontosul, volt az, akivel nem nagyon tudtam mit kezdeni, így érzelmileg nem hagyott bennem nagy nyomot az olvasás.


Ezt a könyvet a Várólistacsökkentési kísérletnek köszönhetem – és milyen jó, hogy hozzányúltam! A vágy villamosánál megtetszett, hogy a rövidség mellett is milyen jól gömbölyödik a történet, és rákaptam a többi drámára. Csak rá kellett álljak a színházi leírás szerkezetére, és már repülnek is az oldalak. Eddig nem láttam a klasszikus filmeket, amiket belőlük készítettek, de most az olvasás jó apropó lesz azokat is megnézni.


Konfliktus konfliktus hátán, szinte az első oldalaktól. Csupa feszültség az egész darab és a végére sem jön a megnyugvás érzése, a befejezés nem helyezi nyugvópontra az eseményeket. Nem is tudom, volt-e igazán megnyerő szereplője a darabnak. Stanley szinte állatiasan ösztönlény (még szerencse neki, hogy nem volt akkoriban távoltartás), Stella egy ijedt kis nyuszi, aki mindenkinek meg akar felelni, Blanche pedig az örök hazudozó, mind maga mind pedig a külvilág felé.


Emlékeim szerint a film jobb, de meg kell újra néznem.
Nem biztos, hogy mindig értettem, hogy a szereplők, mit miért csinálnak. Valahogy az állatias ösztönök nem voltak meggyőzőek, így leírva valahogy hiányzott a darabból a varázs.
Az viszont mekkora, hogy egy villamost „vágy”-nak hívjanak! Vajon a debreceniek hogy neveznék el az ők kis épülő 2-es villamosukat?;)


Az író már a mű elején megteremti a feszültséget, és ezt végig sikerül fenntartani. Blanche az elejétől unszimpatikus, és ez a későbbiekben csak lefelé megy. Aztán a végén már csak sajnálni tudtam. Stella teljesen jelentéktelen, valószínűleg ezért is lehet megfelelő pár Stanley-nek. Stanley akár szimpatikus is lehetne, ha nem lenne ennyire agresszív. A dráma egész nyomasztó hangulata rányomta a bélyegét az olvasásra. Nagyon hatásos volt.


Nem hittem volna, hogy ennyire megfog ez a történet, annak ellenére, hogy belengi valami elkerülhetetlen szomorúság, ahogy a lecsúszott és érzelmileg labilis Blanche Dubois a húgához és annak férjéhez menekül a negyvenes évek Amerikájában.
Blanche, labilis, ez a legjobb szó rá, gyötri a bűntudat és a magány, egyik pillanatban még próbálja előadni azt a művelt déli úrinőt aki egykor volt, hogy aztán a következő pillanatban összeomoljon és még a legapróbb zajokra is összerezzenjen. Minden negatív dolga ellenére, amiből azért akad, ezért nem is kedveltem különösebben, mégis voltak pillanatok, mikor nagyon megsajnáltam.
Aztán ott Stanley, a másik véglet, lengyel származású, volt katona és gyári munkás, aki erőteljes, kérlelhetetlen, hirtelen haragú és gyakran erőszakos. Megbocsáthatatlan dolgot tesz, ami alól még a csodálatos Marlon Brando általi megszemélyesítés sem menti fel.
Végül pedig Stella, két tűz, a testvére és a férje közé szorult, igazából jóravaló és jószívű asszony, aki túlságosan fél elhagyni egy rossz kapcsolatot.
Nem feltétlen kedvelhető, de életszerű karakterek, egy reményvesztett korszak Amerikájában.
Azt hiszem több 20. századi irodalmat kellene olvasnom.


Színdarabot olvasni- ennek sose láttam semmi értelmét, de muszáj volt. Ennyire rég irritáltak emberek, mint a könyvben szereplők mindegyike. Egyébként gördülékeny, egynek elment :D


na, csak eszembe jutott, hogy őt is olvastam:) a fél csillag mínusz azért jár, mert félig kötelező volt, mert az ofőm elkeresztelt Blache-nak, ami mára már csak „Blanzs”.
Nem mondom, hogy nem jó könyv, mert jó volt olvasni, a történet is gördülékeny. Az viszont elrontotta az olvasást, hogy folyamatosan felkiáltottam, hogy ezt nekem miért kell elolvasnom, nem is ilyen vagyok…
Aztán megnéztem a filmet és levett a lábamról.
Hm. lehet, hogy újra kéne olvasni?:)
Népszerű idézetek




BLANCHE. Megmondom, nekem mi kell. Varázslat! (Mich nevet.) Igen, igen, én varázslattal szeretném megajándékozni az embereket. Én mindent elváltoztatok a kedvükért. Nem az igazat mondom, hanem azt, aminek igaznak kellene lennie. És ha ez bűn, akkor kárhozzam el érte…
95. oldal (Irodalmi, 1968)




STELLA: Éjjel a legrosszabb oldalát láttad, Blanche.
BLANCHE: Ellenkezőleg. A legjobb oldalát láttam! Az állati erejéből, amit egy ilyen férfi nyújtani tud, tegnap csodálatos bemutatót rendezett. Ilyen emberrel egy nő csak egyet tehet: lefekszik vele.




STANLEY (kissé bizonytalanul) Stella?
Stella se lát, se hall, csak zokog.
Most, hogy nővére eltávozott, teljesen belefelejtkezik a sírásba.
STANLEY (érzéki suttogással csillapítja) Jól van, édesem, szerelmem. Jól van, no. Jól van, édesem. (Odatérdel melléje, és ujjai megkeresik Stella blúzának nyílását) Jól van, na, drágaságom, jól van…




BLANCHE Kérem, ne álljanak fel.
STANLEY Senki se akar fölállni, ne izguljon!
Ezt a könyvet itt említik
- Crystal Green – Marie Ferrarella: Szappanopera / Csók a hóban
- Lee Child: Sohanapján
- Ljudmila Ulickaja: A mi Urunk népe
Hasonló könyvek címkék alapján
- Kathryn Stockett: A Segítség 96% ·
Összehasonlítás - Alice Walker: Bíborszín 91% ·
Összehasonlítás - Cormac McCarthy: Isten gyermeke 83% ·
Összehasonlítás - William Faulkner: Szentély 76% ·
Összehasonlítás - Reginald Rose: Tizenkét dühös ember 95% ·
Összehasonlítás - Edward Albee: Nem félünk a farkastól 87% ·
Összehasonlítás - Arthur Miller: Az ügynök halála 84% ·
Összehasonlítás - John Kennedy Toole: Tökfilkók szövetsége 82% ·
Összehasonlítás - Brittainy C. Cherry: A szív ritmusa 92% ·
Összehasonlítás - Sherrilyn Kenyon: Éjféli vad 91% ·
Összehasonlítás