A Kossuth-díjas író a rendszerváltás után több száz oldalas besúgói jelentéseken rágta át magát, hogy kiderítse apja sorsát, a valahai iskolaigazgató, aztán 56 után meghurcolt, és segédmunkássá „lefokozott”, majd tanítóvá „visszaemelt” id. Temesi Ferenc életének önmaga előtt sem ismert titkait. Miként vetették ki hálójukat a besúgóhálózatok az egyszerű kisemberre? S miért is kellett épp őt megfigyelni? „Mindössze” három bűne volt: magyar volt, és keresztény, ráadásul gerinces ember, aki visszautasította az államhatalommal való együttműködést! A Kádár-korszak „puha” diktatúrája hogyan bánt az emberekkel, miként fonta át az árulás pókhálója a generációkat, a baráti kapcsolatokat, a mindennapok életét? Árulók és elárultak, becsapottak és csalódottak élete sodródik örökre egy fonattá a kádárizmus időszakában. Temesi édesapja figuráján keresztül a történelmünket meséli el, a spiclifülekkel tarkított kiskocsmázásokat, ahol a „nagytestvér” tényleg mindenkit figyelt, de nem idegeneken… (tovább)
Apám 10 csillagozás
Enciklopédia 6
Várólistára tette 3
Kívánságlistára tette 6
Kiemelt értékelések
Tanulságos olvasni ezeket az egykori jelentéseket. Egy letűnt kor szürreális emlékei – amely sajna nem biztos, hogy örökre eltűnt, hisz ma bármikor megérhetjük újra . Megértem az indulatokat is. A zseniális Por mellett azonban azt kell mondanom, valószínűleg némileg kevesebb – ebben a történetben – több lett volna…
Bajban vagyok ezzel az értékeléssel. Sokáig ugyanis Temesi Ferenc volt a kedvenc kortárs íróm, elég sok könyvét olvastam, és a Por ott van a kedvenc könyveim között. Tehát mikor ezt a könyvet levettem a könyvtár polcáról, biztos voltam benne, hogy tetszeni fog. De sokkal jobbat vártam.
A korszak, a téma nagyon közel állt hozzám. Már a Por-ban is rokonlélekként tekintettem Temesire, úgy is, mint nagyjából kortársra, úgy is, mint nyelvbolondra, úgy is, mint kétoldali tanárgyerekre. Bár az én szüleim nem kerültek olyan sorsra, mint Temesi apja, de nem tudom (és nem is akarom tudni…), hogy ez mibe került nekik.
A nyelvezet és stílus volt az, ami időnként kibillentett. Nem szeretem a nagybetűkkel írást, pláne oldalakon keresztül, még akkor se, ha ezzel az író azt szeretné jelezni, hogy ilyenkor kibeszél a könyvből – de hát Temesi a nem nagybetűs részekben is folyton kibeszélt! A düh, a harag, a csalódottság érthető, de az eszközök zavartak. Egy kicsit több mérséklet, visszafogottság hiányzott, és a szóvicces, lekicsinylő gúnyolódás, mocsok szemétládázás sok volt. Mikor már sokadszor hivatkozott X őrnagyra úgy, mint őrkicsi, őrpici, szarnagy, vagy sokadszor figurázott az elvtárs-élctárs-félsztárs, főhadnagy-főhangya szavakkal, akkor már húztam a szám.
Mire végére értem a könyvnek, visszatekintve már ezek a zavaró elemek kisebbnek tűntek ugyan, de maradt bennem egy olyan érzés, hogy ez a könyv ennél sokkalta jobb lehetett volna. Billegett a csillagozás is, de győzött az elfogultság. Talán azért is, mert annyi szállal kapcsolódott ez a könyv a kedvenc Poromhoz.
Ez az olvasás ismét felébresztette bennem azt a gondolatot, hogy ki kéne kérnem a saját anyagomat az archívumból. Mert van, azt tudom. De ahogy fejlődtek az események, olvastam a „téglák” és besúgók jelentéseit és Temesi töprengését, vajon ki ki lehetett, melyik fedőnév mögött ki bújhatott meg, ki jelenthette róluk ezt vagy azt – bizonytalan lettem ismét, hogy vajon akarom-e ezt tudni… Meg akarok-e szembesülni saját huszonéves kishülye naiv magammal…
A maga nemében nyilvánvalóan megfelelő iromány ez, ám nekem a Por után megfeküdte a gyomrom. Túl tömény, kevésbé olvasmányos, kevésbé emészthető laikusok számára. Hozzáértőknek pluszt adhat. Szerencsére a Híd című regényét is kikölcsönöztem, várom is.
Hasonlít a Javított kiadásra, a betoldásaival, a poénokkal, a stílussal, azonban gyengébb annál. Temesi sem annyira jó, mint EP, és az apjával kapcsolatos tragédia (ami neki, természetesen, érintettként, nagyon fájhat!) sem mérhető az EP apjáról kiderültekhez képest. Mondjuk, hogy ez könyv a szegény ember Javított kiadása.
Népszerű idézetek
Apám már kisgyerekkorom óta vitt focimeccsekre. Ezt férfidolognak tartotta, a nőveremmel nem is próbálkozott. Nők nem értenek az ilyesmihez, kisfiam, mondta nekem. Először SZEAC-meccsekre vitt ki apám. A szegedi Egyetemi Atlétikai Clubnak volt a legjobb csapata Szegeden. Akkoriban. Azaz éppen most. aztán az 1968-as szegedi olajláz után SZEOL lett. […]
De voltunk SZAK-meccseken is, Újszegeden. Igazi, öreg futballpálya, öreg szurkolók, jó meccsek. Én meg a Szvese (SZVE – a szegedi vasutascsapat) pályáján láttam volt a Kiskocsist mint surbankó legénykét. Később ő lett a magyar válogatott középpályása, negyvenméteres passzai és harmincról lőtt szabadrúgásgóljai élményszámba mentek. Akkoriban sörözött még. Ezt onnan lehetett tudni, hogy a kapu keresztlécére tett sörösüveget a tizenhatosról – tízből tízszer eltalálta. Egy láda sör fejében.
Na, de térjünk vissza a Felső-Tisza-parti SZEAC-pályára. Az 1960-as évek eleje van most. Azután volt nem sokkal, hogy én MTK-drukker lettem, és bár azt se tudtam, mit jelent az, hogy „libások”, folyton verekednem kellett ezért az iskolában, mert a már TÉVÉN látott meccsen 5:3-ra nyert az MTK a Juventus ellen, és a két kispad szódásüvegekkel ment egymásnak, és a lassú kezű rendező későn keverte le. Bödör, Kuti, Sándor Csikar, utóbbi apám mellől, a Sírásók gúnynevű csapatból (a pálya a temető mellett volt), a szeged-móravárosi nyomorból küzdötte föl magát, és apám, az ő pályafutását, mindig is figyelemmel kísérte.
Na de most, a Fradi Szegeden. Erre a meccsre mindig kimentünk, akárhányadik is volt a két gárda. […] Ezen a meccsen majd harmincezer ember szorongott a lelátókon, meg a kerítésen biciklire állva, fákon, magasfeszültségű villanyvezeték traverzén, mindenhol. Apám több ismerősnek is odaköszönt, neki is visszaköszöntek. Ilyenkor még a tányéricázás bűnébe is esett (pestieknek szotyola), és kiabált is.
[…] Aztán jött a második félidő. Aztán jött Albert, az 1966-ban a brazilokat porba alázó válogatottjának egyik világklasszisa. (Csehszlovákiában, tévén láttam a meccset, Bene az első gólnál öt védőt küldött el gyufáért, aztán a 20. század legszebb kapásgólja Farkastól, aztán Mészöly 11-esből. A bíró nem adott meg még egy teljesen szabályos gólt meg egy tizenegyest – nekünk. És így is 3:1 állt a táblán a végén. Azt hittük ezután világbajnokok leszünk. És 2:1-re kikaptunk, a ruszkiktól. Mint a SZEAC ezen a meccsen a Fraditól. Ha nem ekkor, akkor máskor. Egy jó fél évtized után a Szeged először liftcsapat lett, hol volt, hol nem volt a Nemzeti Bajnokság első osztályában, aztán NB II-es, aztán NB III-as… Aztán. Emlékszem, a bíróverést akkor egész népes tábor fontolgatta.
80-83. oldal
Az olyan „jó diktátor”, amilyennek Kádár hitte magát, a nép pásztoraként gondol magára, ezért a birka engedelmességét követeli meg cserébe. Nem kellett őt szeretni, feltéve, ha a birkák egymást sem szeretik. Ennyi a titok, nem több. Az egyszerű birka pedig a bűnbak besúgásával, hamis tanúzással fizeti meg a túlélést biztosító jóindulatot. Ezért a pásztor lábakat, de torkot is harapó kutyája, a rendőrség elnézte cserébe, hogy belelegelt a vetésbe itt-ott, …
55. oldal
Szocialista nevelésem már kisdobosként elkezdődött. Miközben titokban a templomi kórusban kezdtem zenei pályámat, 1956-ról, apám állásvesztéséről, a Szabad Európa Rádió híreiből mindent tudtam, amit egy gyerek tudhat. És azt is tudtam, hogy erről hallgatni kell. Ez volt a kettős nevelés, gyerekek. Más volt az igazság otthon, az utcán, és más az iskolában.
127. oldal
Most friss kenyeret kaptak hozzá. Annak a fiúcskának, ott az asztal végén, kiesett a kezéből, tán mert annyian ácsingóztak arra a kenyérvégre.
Né vödd föl, Ferkó, az a halottaké, hangzott az intelem az igazgató úr szájából. Ha nincs karácsony a szívetekben, árvák maradtok, ahogy az írás mondja. De Jézus nem hagyja árván az övéit. Nem vagytok árvák, ha fölemelitek a szívetek hozzá.
Halottja, az mindenkinek volt itt. Csönd lett. Ezek között a gyerekek között egy sem akadt, aki a szüleinek ki tudta volna mutatni a gyermeki hálátlanságot, amely az igazgató úr kedvelt szavajárása volt.
134. oldal
Ám a kisfiúnak nagykarácsonytól kiskarácsonyig – vagyis szilveszterig – nyoma veszett. Nappal az indóházban meghúzódva melegedett, de éjjel kilopózott sokszor a temetőbe, és lefeküdt az édesanyja sírja mellé. Olyan hideg volt a föld, hogy szinte sütött. Vacogott a foga, reszketett, de nem mozdult. Nézte maga fölött a szegediek által Tévelygőjuhásznak hívott csillagképet. A juhász sosem tudja utolérni elbujdosott bárányait. Bár a nyomukban van. A föld szíve meg-megdobbant, ha elment a temető mellett a vonat. A kisfiú ökölbe szorította a kezét, és Szent Józsefhez imádkozott, Jézus nevelőapjához, hogy vigye őt is oda, ahol a szülei vannak.
Huszonöt év múlva ő lesz az apám.
137. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Horváth Péter: Getnó ·
Összehasonlítás - Rubin Szilárd: Aprószentek 83% ·
Összehasonlítás - Finy Petra: Kerti szonáta 82% ·
Összehasonlítás - Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje 94% ·
Összehasonlítás - Tóth Krisztina: Akvárium 92% ·
Összehasonlítás - Tóth Olga: Csupasz nyulak 91% ·
Összehasonlítás - Bereményi Géza: Magyar Copperfield 90% ·
Összehasonlítás - Fábián Janka: Emma lánya 90% ·
Összehasonlítás - Visky András: Kitelepítés 88% ·
Összehasonlítás - Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG ·
Összehasonlítás