A ​szív böjtje 5 csillagozás

Meglepne, ha az emberek boldogak volnának.

(első mondat)

…gyakran eltűnődöm: miért nem mond semmit az embereknek, hogy a nagy természettudósok többsége istenhívő. Einstein szerint a tudomány vallás nélkül sánta, a vallás tudomány nélkül vak. Na, nem azért járattam a fiamat templomi hitoktatásra. Úgy gondoltam, legalább lehetősége legyen a választásra. Az iskolában anyaghívővé akarják gyúrni, lássa a másik oldalt is. Tanuljon meg kételkedni. Az élet hit nélkül, a hit kétely nélkül nem más, mint halál. A fiam annak a századnak a szülötte, amelyben az emberek gyakorta nem hiszik, hogy a hit hegyeket képes megmozgatni, de hogy a hidrogénbomba igen, azt tudják. Nem akartam, hogy halálfélelemből legyen istenhívő. A templomba járás különben sem tesz hívővé, mint ahogy attól még senkinek sem lesz autója, ha sokat jár a garázsba. Azoktól is félek, akik a hitet jobban szeretik az igazságnál. Mert az ilyen ott folytatja, hogy a saját felekezetét, szektáját jobban szereti magánál a hitnél. És úgy végzi, hogy önmagát fogja jobban szeretni az összes imént felsoroltnál. Manapság különben sem a hívők és nem hívők között tátong a legmélyebb szakadék: hanem azok között, akik törődnek embertársaikkal, és azok közt, akik nem.
Ha nem lesz hívő a fiamból, akkor is lesz legalább valami fogalma az Írásról, mely kultúrák alapja. Nem csak annyit tud meg belőle, hogy a Biblia arra tanít: szeressük szomszédainkat, valamint ellenségeinket. Feltehetően azért, mert a kettő gyakorta egy és ugyanaz. Nem szeretném, ha fiam olyasfajta keresztény lenne, aki bűntudatot érez vasárnap azért, amit szombaton tett, és a jövő hétfőn is tenni fog. Az se baj, ha buddhista lesz. Csak higgyen valamiben.

Apám sugallata, avagy a hit olyan, mint a kenyér: kilopják a szádból, ha hagyod; Pannon, 1991, 115. oldal

Egyetlen ember sem lehet olyan okos, mint egy kutya. Nekem nincs egy gondolatom se, mégis többet tudok azoknál, akik minden napköltötte napon beszélő és villogó dobozokból hirdetik, hogy kiderítettek, kitaláltak, felfedeztek, feltaláltak – egyszóval megértettek valamit. Én, mint a legtöbb emlős állat, még a színeket sem látom, nekem a legcukrosabbra színezett kutyaeledelt reklámozó film is csak fekete-fehér. Hát nem ilyen az élet? Én még a kínai sakkon is eligazodom, pedig a kínaiak, ezek a ravaszdi kutyafalók (hogy borítaná be kutyaepe az eget fölöttük), akik fennen hirdetik, hogy a kutya a gazdája hatalmától oly erős; magyarul: a kutyát is meg kell becsülnünk a gazdája miatt – csupa egyformán fekete korongra vésték a piros meg fehér jeleket. Hiába.
Én tudom a titkot: nincs semmi tudnivaló. Csak egy, a szeretet. A körmöm hegyéig szeretetből vagyok én. A szívem sajog belé, ha rágondolok, hogy az embereknek már csak szívzörejeik vannak. A szívüket meg “ketyegőnek” hívják. Valamikor lelkes állatok voltak ők is, hasonlatosak a kövekhez, füvekhez, felhőkhöz, de gőgjükben megrekedtek az emberi állat szintjén. Agyuk és szívük között csupán a vér kering, nem a lélek fészkel bennük többé, csak a halálfélelem. És még ezt hívja némelyikük Istennek! Halálfélelem – jó vicc. Mintha egyáltalán meg lehetne halni. Én már 33 kutyaöltőt megéltem, s amilyen pechem van, a következő létben megint embernek kell lennem, de ezen a marhaságon már mosolyogni sincs kedvem. Kutyamosoly – nem hiszitek, mi?

8. oldal

Meglepne, ha az emberek boldogok volnának. Csak emberek hihetik azt, hogy ha bekerítenek egy darab levegőt, és elnevezik háznak, akkor már befoghatják a lélegző lelket is. Jóformán egyedüli fogásuk ez: körbekerítenek sárral egy ürességet, megégetik, és elnevezik edénynek; szavak csorba pengéivel, számok szegényes szilánkjaival körüldöfködik a megfejthetetlent, összefűzik, és könyvként kiadják; hangok színes tollaival körülcirógatják a kimondhatatlant, az érintéseket vonalak közé pöttyözik, és ezt hívják szimfóniának. A láthatatlant körbefestik, a megfoghatatlant szobraikkal körültapogatják, az elérhetetlent keresztül-kasul fényképezik kameráikkal, körültáncolják a mozdíthatatlant. És még büszkék is rá.

7. oldal

Találkoztam egy igazi állatbaráttal is: vagy húszféle állatot tartott, köztük egy disznót, akit Karcsinak hívtak, s akivel pálinkás reggeleken eltársalgott. Aztán egy téli hajnalon késsel esett a torkának, és maga is dolgozta fel az állat húsát eleven cáfolataként Morgenstein megjegyzésének, amely szerint a vegetáriánusok száma csillagászatira nőne, ha un. civilizált embernek kellene megölnie a fogyasztásra szánt élőlényeket.

22. oldal

Ez kérem, glaukóma, mondta ingerülten a lódoktor.
Én is ismerem a zöldhályog latin nevét, mondtam,
A pénzt azért elfogadta.

26. oldal

Ez olyan biztos, mint a tuti.

A kerti törpék Strasbourgba mennek, avagy Lou Reed & Lagzi Lajcsi esete egy bábuval; Pannon, 1991, 111. oldal

A házasság harci művészetekhez való hasonlóságát nem láttam meg – a kínaiak táj tyi csuán-nak, a japánok dzsúdónak nevezik a hajlékonyság művészetét, mi meg úgy mondjuk, hogy : „Igen, szívem.” Még a „szívem” kifejezést is utáltam, bár azt tudni véltem: a mézesheteknek akkor van vége, mikor a férj hazatelefonál, hogy később jön, de nem hallja más, mint egy cédula, melyet a feleség az asztalon hagyott.
Az sem zavart, hogy a feleségem velem együtt öregedett (kezdetben még fiatalodott is), pedig Agatha Christie már megírta, hogy egy régész a legjobb férjanyag. Minél öregebb lesz a nő, annál jobban érdeklődik iránta. Miként az sem igaz, hogy az unokák miatt érzi öregnek magát egy férfi. Egyszerűen attól a tudattól öreg, hogy egy nagymama a felesége.

Papa már nem lakik itt, avagy a házasságról; Pannon, 1991, 73. old.