A költőházaspár is mitologizálódott: a feminista kritika mártírként kanonizálta Sylviát – Tednek az önző, érzéketlen és hűtlen férj szerepe jutott. Ő maga harmincöt éves hallgatást tört meg, amikor halála évében, 1998-ban közre adta ezt a kötetet, rémdrámába torkolló szerelmük és házasságuk történetét, ahogyan ő látta, és ahogyan Sylviához írt levél-versek formájában megfogalmazta. A baljós árnyak kezdettől rávetülnek erre a kapcsolatra. Sylvia napos énje, a színjeles tanuló, a barnára sült, életerőtől duzzadó amerikai lány mögött ott sejlik az árnyékos oldal is, a titkos démonaival küzdő, rémálmok gyötörte, váratlan dührohamokra hajlamos lény, akinek arcán a sebhely első öngyilkossági kísérletéről árulkodik. Gyökeresen más a két ember kulturális és történelmi háttere is, amint ez már francia- és spanyolországi nászútjukon kiderül. „A te Párizsod, úgy gondoltam, amerikai… Az én Párizsom annyi volt csak, hogy nem német. A Megszállás fővárosa, az a régi lidércnyomás.” "Spanyolország… (tovább)
Születésnapi levelek 10 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1998
Európa, Budapest, 2001 Enciklopédia 1
Kedvencelte 2
Várólistára tette 12
Kívánságlistára tette 18
Kiemelt értékelések
A könyv olyan akár egy posztmodern levélregény, egy önvallomás, amelyet több jeles műfordító (Tandori rulez!) ültetett át magyarra. Mindegyik (szabad) vers egy-egy levélke Sylvia Plath-hoz, az angol író amerikai feleségéhez, aki 1963-ban követett el öngyilkosságot. Ted Hughes kronológikusan és tárgyilagosan írja le az ő és a feleség között húzódó emberi és szokásbeli különbségeket, de megtartja véleményét. De mi tudjuk: Sylviával nem lehett könnyű együtt élni. Persze Ted is ludas, két felesége is, Sylvia és utána Alessia is öngyilkos lett (gáz), s ha így nézzük költészete agresszív, véres a halál ott lebeg központi motívumként. Aki egyszer elolvassa mindig emélkezni fog a "Méhlepény és magzatburok”, az „Epifánia”, az „Ujjak”, vagy a „Kutyák eszik anyátok” című versekre.
Nekem nem tetszik Ted Hughes költői stílusa. Mint verseskötettel nehezen barátkoztam meg a Születésnapi levelekkel.
De ha nem versekként, hanem Sylvia Plath és Ted Hughes életrajzi adalékaiként olvastam a könyvet, akkor nagyon érdekesnek találtam! Több helyütt vannak magyarázatok a fordítóktól, szerkesztőktől a versekben található utalásokra, és ezek nélkül azt hiszem nem is olvastam volna végig.
Népszerű idézetek
Te égtél, úgy beléd voltam zárva, olyan fényerővel,
Hogy minden más kívüled csak vakfolt maradt.
Hűség (részlet)
Epifánia (Magyar)
London. Koszlott lila,
Lágy áprilisi este. Épp
A Chalk Farm hídon át
Vitt utam a metró felé.
Friss apa – kissé kába voltam
A kevés alvás és az új helyzet miatt.
Egyszer csak jön felém egy fiatal srác.
Már mellém ért, amire odanéztem,
Mert feltűnt (alig hittem el),
Amit addig nem vettem észre.
Nem a dudorodó kis állat
A rágombolt kabát alatt,
Mint a lámpa a vájárkabátban,
Hanem a pofája. Fürkésző szeme, ahogy
Elkapta az enyémet – ezt ismertem!
Nagy füle, lopott, ravasz tekintete –
Ez a félelmen át is vad, kihívó nézés
Ott a két hajtóka közt.
„Rókakölyök!”
Hallottam döbbent hangom, és megálltam.
Megállt a srác is. „Hol szerezte? És
Most mit csinál vele?”
Rókakölyök
A Chalk Farm híd tetején.
„Egy fontért megkaphatja.” "De hát
Hol találta? Mit akar vele csinálni?"
„Á, megveszi valaki. Olcsó,
Csak egy font.” És vigyorog.
Azon tűnődtem:
Mit szólnál hozzá te? Hogy illesztenénk
Szűkös terünkbe? A babával együtt?
Mit kezdenél erős szagával,
Neveletlen energiáival?
És ha megnő és viháncolni kezd,
Hova tennénk egy kiszámíthatatlan
Izmos, ugráló rókát?
Hosszú nyelvű, villódzó jellemét?
Éjjel a betevő húsz mérföldjeit?
Feneketlen éhségét, amit át se látunk?
Hogy bírnánk kozmikus zavarával,
Valahányszor költözünk?
A kisróka megnézett másokat is,
Ezt is, azt is, aztán engem megint.
Csak szerencséje lenne:
Nem volt már bolyhos kölyök,
De a szeme apró,
Kerek, árvanézésű, keserves,
Mintha sírna. Oda volt
A kék tej, a tollas-szőrös viháncolás.
Az odú boldog sötétje. A konstellációk
Hatalmas sustorgása,
Ahonnan mindig megjött az Anya.
Gondolataim, mint nagy, tudatlan kopók
Köröztek, szaglásztak fölötte.
Továbbmentem,
De akár az életemből.
Visszadobtam
Egy rókakölyköt
Londoni jövőjébe, menekültem
Talán a föld alá. Ha fizetek,
Ha megfizetem a fontot, és visszajövök
Hozzád egy nyaláb rókával –
Ha felfogom, hogy bármit hoz egy róka,
Az lesz a házasság próbaköve, bizonyítéka –
Nem bukom meg a vizsgán. Te megbuktál volna?
De megbuktam. A házasságunk megbukott.
Mesterházi Mónika
Fekete kabát
Emlékszem, kimentem oda,
Az elhúzó apályban, az északi-tengeri jeges szél
Felvérző elevenembe
Vágott – a határon kívüliség nosztalgiája
Volt ez, boldog érzés. Egyedüli emlékem
A fekete nagykabátról. Tapodás a nedves
Homokzátonyon. Azt hiszem, bámultam
A tengert. Megpróbáltam teljesen magányosnak
Érezni magam, egyszerűen csak magam, éles határaimmal –
Én és a tenger, egyetlen nagy tabula rasa,
Mintha visszatérő lábnyomaim
A sugárszövedékből, a horizontszéles törléssávból
Mindent újra tudnának kezdeni.
Két cipőtalpnyom.
A jelem ennyi.
Jelentéktelen párbeszéd a tengerrel.
Nekem elég.
Porba rovása annak, ami a tenger híg nyelvéből
Tolmácsolható. Hang nélkül is.
Terápia.
Példázatok, amelyeket nem tudtam megfejteni
Akkor, de amelyek elraktározódtak fekete
Dobozomban, későbbre. Mint a vad szarvas
Etetése burgonyaszirommal,
Mozdulatod a fényképen, amelyről
Visszakiáltasz rám és a masinámra.
Sejtelmem sem volt hát, hogy beléptem
A barna íriszedben fészkelő
Paparazzo-orvlövész
Távcsövének látómezejébe.
Talán te sem sejtetted.
Messze voltál, félmérföldnyire, meglehet,
Onnan néztél. Figyelted, ahogy
Rögzítem a tengerhatárt.
Sejtelmem sincs,
Hogy az a kettős kép,
A szemedbe épített kettős megvilágítás,
Kétágú szíved kettős látású
Tévhitének kivetülése,
A kísértet teste és én, a homályosan átlátszó,
Hogyan kerültünk egyetlen gyújtópontba,
Amely éles határú, határozott, mint a célpont,
Ott áll, csapdaként,
A kimerevített tenger előtt,
Amelyből halott apád éppen elővonszolódott.
Nem éreztem meg,
Ahogy látcsöved lencséje megfeszül,
És ő odasiklik, belém.
Gergely Ágnes
111. oldal
És szellemházadban ébredtem, fejjel lefelé,
Kapáló végtagokkal, amelyek nem az én
Végtagjaim, kántálva, és a hang nem
Az én hangom, egy történetet, amelyről
Nem tudtam semmit. Szédelegtem
A füstben, a tüzet te tápláltad,
Én lobbantottam lángra, öntudatlanul,
És most fehéren izzott suttogó ráolvasásod
Oxigénsugarában.
206. oldal - Az Isten
Hasonló könyvek címkék alapján
- Faludy György: Test és lélek 96% ·
Összehasonlítás - William Blake: William Blake versei 96% ·
Összehasonlítás - Elizabeth Barrett-Browning: Portugál szonettek 93% ·
Összehasonlítás - Kosztolányi Dezső (szerk.): Idegen költők 94% ·
Összehasonlítás - Szerb Antal (szerk.): Száz vers 92% ·
Összehasonlítás - Algernon Charles Swinburne: Tenger és alkonyég között ·
Összehasonlítás - T. S. Eliot: Versek / Drámák / Macskák könyve ·
Összehasonlítás - Elizabeth Barrett Browning: Portugál szonettek / Sonnets from the Portuguese ·
Összehasonlítás - William Blake – Robert Burns: Blake / Burns ·
Összehasonlítás - Karácsonyi ajándék – újabb versek, mesék, történetek téli estékre ·
Összehasonlítás