Egyetlen ​szerelmeim 45 csillagozás

Taylor Jenkins Reid: Egyetlen szerelmeim

Mit ​jelent igazán szeretni?

Emma Blair huszonévesen feleségül megy a gimnáziumi szerelméhez, Jessehez, és maguk mögött hagyva az otthonukat és az otthoni elvárásokat, kitalálják a saját életüket. Belevetik magukat az utazásba, élveznek minden boldog pillanatot, megragadnak minden izgalmas kalandot.

Az első házassági évfordulójuk napján Jesse éppen a Csendes-óceán felett forgat, amikor nyoma veszik a helikopterének és neki is. Azt hiszik, meghalt.

Emma, szakítva addigi életével, hazaköltözik, és megpróbál újra magára találni. Évekkel később, már túl a harmincon, összefut egy régi barátjával, Sammel, és újra szerelmes lesz. Amikor Sam eljegyzi, úgy érzi, újabb esélyt kapott a boldogságra.

Egészen addig, amíg fel nem bukkan Jesse. Kiderül, hogy életben van, és alig várja, hogy végre hazajusson hozzá. Emmának, akinek ettől a pillanattól fogva nemcsak egy vőlegénye, hanem egy férje is van, mélyen magába kell néznie – ki is ő valójában, és mire vágyik? –,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2016

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2023
368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633999431 · Fordította: Hajdú Beáta
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2023
368 oldal · ISBN: 9789635974993 · Fordította: Hajdú Beáta
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2023
368 oldal · ISBN: 9789635974986 · Fordította: Hajdú Beáta

Enciklopédia 1


Kedvencelte 8

Most olvassa 13

Várólistára tette 193

Kívánságlistára tette 324

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Edmond>!
Taylor Jenkins Reid: Egyetlen szerelmeim

Taylor Jenkins Reid az év felfedezettje nálam: idén olvastam a Daisey Jones & The Six, majd az Evelyn Hugo hét férje című könyveket, és mindkét mű hatalmas kedvenc lett, így izgatottan, és nagy elvárásokkal kezdtem el olvasni az Egyetlen szerelmeimet.

A történet főszereplője Emma, aki konkrétan az első oldalon egy váratlan telefonhívást kap vőlegénye társaságában, a férje keresi. Az a férfi, aki azt hitte, hosszú ideje halott.

Utána a könyv ugrik a múltba, és onnan halad végig, hogyan ismeri meg Emma élete első szerelmét, Jesse-t, hogyan házasodnak meg, utazzák be a világot és alakítják ki saját életüket.

Majd hogyan veszíti el a őt…

Aztán jön Sam, Emma második szerelme, aki a hosszan tartó gyász után újra érzelmeket ébreszt benne. Minden tökéletesen alakul, míg fel nem tűnik a színen újra Jesse, hogy felkavarja az állóvizet.

A könyv alapvetően egy szerelmi háromszög-témát dolgoz fel, de sokkal több, mint egy szimpla romantikus regény.

A nagy kérdés az, ki Emma élete egyetlen szerelme? Hiszen abban a szerencsés, vagy akár szerencsétlen helyzetben van a főhős, hogy megadatik neki két csodálatos férfi szerelme.

Nekem nagyon tetszett a könyv végkifejlete, a megoldás, mert akkor értsük meg igazán a könyv valódi mondanivalóját, Emma lélektanát.

Lázárné_Csernus_Anikó>!
Taylor Jenkins Reid: Egyetlen szerelmeim

Olvasás előtt megnéztem a film előzetesét, így azokat a szereplőket képzeltem el, de ez nem volt gond, mert szerintem jól sikerült a szereposztás. A fülszöveg alapján az volt a félelmem, hogy egy Pearl Harbor – Égi háború film szerű megoldása lesz ennek a hármasnak a lezárása, de Taylor Jenkins Reid bátrabban nyúlt a szerelmi szálhoz, így a lezárás is megnyugtatóbbra sikerült. Jól bánt a karakterek fejlődésével és a változásokkal is. Tetszett, hogy a Kisasszonyok itt is megjelent, akárcsak Evelyn Hugonál. Ahogy a szülői mintákról ír, ahogy lázadunk ellenük majd szép lassan rájövünk, hogy felnőttként is mögöttünk állnak (jobb esetben), az is szép keretet adott a történetnek. Szeretem, ahogy ez a nő ír.

2 hozzászólás
rita_kalydine P>!
Taylor Jenkins Reid: Egyetlen szerelmeim

„Éppen befejezem a vacsorát a családommal és a vőlegényemmel, amikor a férjem telefonál.”

Egy újabb kedvencet avattam. Az írónőtől ez a harmadik kötet, amit olvastam. A Daisy Jones nem lett kedvenc, de az Evelyn Hugo hét férje az lett..
Az első, ami eszembe jut, hogy mennyire érzelemdús és hiteles benne minden érzés, ugyanakkor van benne egy esemény, amit sajnos nem tudok elhinni, de mivel annyira nem részletezi, így szemet tudok hunyni felette.
A főszereplő, Emma számomra hiteles és szerethető személyiség, és nagyon szimpatikus, ahogy a gyászt feldolgozza.
A könyvesbolt egy bónusz, könyvtáros és könyvmoly lévén mindent imádok, ami a könyvekkel kapcsolatos.
A molybuborék könyvklubban mindig kibeszéljük, hogy ki, melyik pasit „választja”… nekem Sam volt az első pillanattól kezdve A férfi.

„Nem tudom, segít-e valamit, de én nem várom el, hogy ne szeresd őt többé miattam – mondta Sam, és közelebb húzódott hozzám.”

Csupa érzelem, hullámvölgyekkel, sok szimpatikus szereplővel, könyvesbolttal, cicákkal, gyerekekkel, utazással… szóval mi kell még?

„Mindenki változik. Az örömeinkre és a fájdalmainkra reagálva fejlődünk.”

Vien P>!
Taylor Jenkins Reid: Egyetlen szerelmeim

Taylor Jenkins Reid neve nem ismeretlen a számomra, ugyanis mind az Evelyn hét férje, mind a Daisy Jones & The Six nagy hatással volt rám, amikor olvastam. Első olvasásra szerelem, ami tudtam, egy életre szól. Így nagyon örültem, hogy idén két könyvét is hozta a Könyvmolyképző kiadó. Ezek közül az egyik az Egyetlen szerelmeim*, ami lehet nem a legjobb könyve (tekintve, hogy a fentieket nehéz is lenne felülmúlni), ugyanakkor mégis az írónőre jellemzően zseniális és annyira rezonált a lelkemmel, hogy az elolvasása után csak szorongattam zokogva.
* Külön kiemelném, mennyire elképesztő a fordítása a címnek. Imádom!

Az Egyetlen szerelmeim egy nem szokványos romantikus történet. Kicsit fura úgy fogalmazni, hogy egy nem átlagos szerelmi háromszöget mutat be, de végül is így is fogalmazhatunk. Ugyanis ez a regény két hatalmas és sorsfordító szerelem története – amik nem léteznének egymás nélkül – és mindemellett egy fiatal nő jellemrajza. Nagyon különleges történet, erőteljes karakterekkel és még erőteljesebb érzelmekkel – nem is feltétlen a cselekmény, sokkal inkább az érzelmi szál dominál. Mindez pedig olyan írásmóddal, ami Taylorra jellemző: letehetetlen, letaglóz, mosolyogsz és nevetsz, majd sírsz, majd mindkettő egyszerre… döbbenetes hatással van rád. Amennyire fájdalmas, annyira gyönyörű, végig.

A történet egy igazán ütős első mondattal indul, egy mondhatni bevezetővel, majd egy Előtte és Utána úgynevezett fő részekkel osztja ketté Emma életét, amit bizonyos esemény(ek) váltottak ki. Ő azt hitte, akkor hasadt ketté az élete előtte és utána pillanatokra, amikor elveszítette Jesset – de valójában akkor, amikor kiderült, mégsem veszítette el.

Az írásmód nagyon könnyed és olvasmányos, annak ellenére is, hogy elég gyorsan már nagyon nehéz érzelmi síkokat mutat meg. Milyen az, amikor elveszíted életed szerelmét? Hogyan lehet ezt egyáltalán túlélni? Milyen az, amikor újra szerelembe esel? Egyáltalán lehetséges ez? És milyen az, amikor rájössz, mégsem halt meg életed szerelme – de már az új társad is életed szerelme? Lehet minden ugyanúgy, mint régen? Kell egyáltalán olyannak lennie? Vagy már végletesen megváltoztattak a megtörtént események, mindkettőtöket, mindhármótokat?

Van egy másik szerelem is az életemben. De az más. Az nem ez. Nem pont ilyen. Jobb és rosszabb is egyszerre. De azt hiszem, ez a lényege a két ember közötti szerelemnek – nem lehet megismételni. Minden szerelem, minden választottaddal, más és más. Mert te magad vagy más.

A két főszereplő srác, Jesse és Sam teljesen különbözőek. Jesse a gimiben népszerűbb, híres sportoló, míg Sam visszahúzódóbb, művészlélek. Jesse kalandvágyó, Sam biztos pont. Mindketten csodálatosak és nagyon szerethetőek, ezért érzi át igazán az olvasó Emma érzéseit. Őszintén, fogalmam sem lenne, mit tennék Emma helyében, ha abba a helyzetbe kerülnék, mint ő. Ugyanakkor amennyire más a két srác, a lényeg nem más, mint az: Emma is más mellettük.

(…) a probléma szerintem nem az, hogy nem tudod, kit szeretsz, és nem is az, hogy mindkettejüket szereted. Hanem hogy nem tudod, ki vagy. Más ember lettél. Jesse elvesztése teljesen megváltoztatott. Szerintem itt nem az a kérdés, hogy melyiküket szereted jobban. Szerintem igazából azt kellene eldöntened, hogy melyik Emma akarsz lenni, az, aki Jesse mellett, vagy aki Sam mellett lennél.

Sok olyan történetet olvashattunk már, ami arról szól, hogyan élt túl az illető egy hajótörést vagy repülőgép katasztrófát, ahogyan arról is olvashattunk már, milyen két teljesen különböző szerelmet megélni, vagy arról, hogyan dolgozzuk fel a gyászt, amit egy szerettünk elvesztése hoz magával – de olyan történetet, ami arról szól, aki itt maradt, még nem nagyon olvashattunk. És a fenti érzelmek itt egymásból következnek. Mégsem a romantika része miatt szerettem főként ezt a könyvet, hanem a karakterfejlődés miatt, amin és ahogy Emma átment. Ahogy a vesztesége által megváltozott, majd annak a felismerése után, hogy Jesse mégsem halt meg, rájött, hogy igazából az igazi énje nem az, aki a fiú mellett volt.

Erősebbnek érzem magam, mint amikor megismertem őket. Biztosabban állok a lábamon. Türelmesebb is lettem. Nem dédelgetem már a sérelmeimet. Hálásabb vagyok azért, amim van, és kevésbé neheztelek azért, amim nincs. Kevesebbet aggódom. Sokkal több könyvet olvasok. Zongorázom. Menyasszony vagyok.
De ő mindezt nem látja.
Az egyetlen változás, amit érzékel, az az, hogy levágattam a hosszú, szőke hajam.

Sok olyan dolog van benne, ami közel áll a szívemhez: mint például az olvasás és a könyvesbolt, a zene, főleg a zongora, a cicák iránti imádatomról nem is beszélve. Biztosan ezek is rásegítettek arra, hogy ekkora kedvencemnek avattam ezt a könyvet, de messze nem csak erről van szó. Abban sem befolyásolt, ki lett a két srác közül a nagyobb szerelmem, mert ahogy Emmának, más módon, de mindketten azok lettek. (A végső döntését ettől függetlenül teljesen helyesnek érzem.)

Ennél nincs romantikusabb. Ölelni azt, akiről azt hitted, hogy elveszítetted, amikor már tudod, hogy soha többé nem veszíted el.
Nem hiszem, hogy az igaz szerelem egyetlen szerelmet jelent.
Szerintem az igaz szerelem annyit jelent, mint igazán szeretni.
Tiszta szívvel. A lelked mélyéből.
(…) De összetört szívvel nehéz szeretni. Fájdalmas, és arra kényszerít, hogy őszintén szembenézz önmagaddal, hogy ki is vagy valójában. Keményen meg kell dolgoznod azért, hogy meghatározd az érzéseidet, mert azok nem férnek bele semmilyen előgyártott skatulyába.
De megéri.
Mert nézd, mit kapsz cserébe!
Nagy szerelmeket.
Sorsfordító szerelmeket.
Igaz szerelmeket.

Mindent szerettem ebben a történetben. Minden karaktert, minden kapcsolatot, az egész írásmódját és a mondanivalóját. Az Egyetlen szerelmeim sokkal több, mint egy romantikus regény. Igazi túlélőtörténet: nem csak annak, aki elveszett, de annak is, aki maradt és annak is, aki által ezt a veszteséget fel lehetett dolgozni. Mindhárman veszítettek és mindhárman nyertek. A vége pedig csodálatos keretet ad a kezdeteknek. Taylor Jenkins Reid újra bebizonyította, hogy neki írnia kell – és nekem olvasnom kell, mert számomra most is egy mestermű, amit alkotott.

4 hozzászólás
Pandalány P>!
Taylor Jenkins Reid: Egyetlen szerelmeim

Szépen gyűlnek az olvasási listámon Taylor Jenkins Reid könyvei, melyek közül negyedik olvasmányom a nemrég magyarul megjelent Egyetlen szerelmeim lett. Az írónő mostanra teljesen meggyőzött arról, hogy mindent szeretnék elolvasni tőle.
Kezdem azt érezni, hogy bármilyen témához nyúl, nem tud melléfogni. A kifejezésmódja, a témái, az érzelmek kifejezése az erőssége. Természetesen muszáj megemlítenem azt is, hogy a szuper fordításnak köszönhetően jön át ennyire a könyveinek hangulata, bár tervezem, hogy eredeti nyelven is fogok tőle olvasni.
A regény azt a kérdést feszegeti, hogy vajon lehetséges-e, hogy az embernek több lelki társa legyen az élete során. Vannak, akik egyértelműen az egyetlen nagy Ő létezésében hisznek, viszont főszereplőnk, Emma Blair nem ebbe a táborba tartozik. Fiatalon, tizenévesen egymásba szeretnek Jessevel, akivel nagyon hamar összeházasodnak és együtt vágnak bele az életbe Kaliforniában, és fedezik fel a világot. Egy váratlan fordulat azonban elválasztja őket egymástól, mely után Emmának mindent elölről kell kezdenie: hazaköltözik és a szülei könyvesboltjában vállal munkát.
Bővebben: https://pandalanyolvas.blogspot.com/2023/11/blogturne-t…

Bogi_könyveskuckója>!
Taylor Jenkins Reid: Egyetlen szerelmeim

Te jó ég….
Nem gondoltam volna, hogy az Evelyn Hugo hét férje után lesz még egy könyv, amely teljesen kikészíti a lelkemet.
Nehéz szavakat találni egy ilyen történet után. Emma élete maga az álom, amíg el nem veszíti férjét. Aki már veszített el valakit valami oknál fogva azt sejtheti, hogy Emma min ment keresztül. Valamilyen szinten én is tudtam vele azonosulni. Ha elveszítesz valakit, akivel már hosszabb ideje együtt vagy, közös az életetek úgy érzed, hogy a világ teljesen megsemmisül körülötted és elveszíti az élet az értelmét. Abban bízol, hogy egyszer csak megjelenik a nagy Ő-nek hitt illető és minden a régi lesz. Aztán rájössz, hogy hiába vársz…fel kell állnod és menned kell tovább. A sebek begyógyulnak és lassan az életed újra értelmet nyer. Újra megnyitod a szíved és megpróbálsz újból szeretni. Aztán..hirtelen betoppan a régi szerelem és megdől minden, teljesen összezavarodsz.
Bevallom…nem tudom, hogy én mit tettem volna Emma helyében. Egy ilyen helyzetben nagyon nehéz döntést hozni. Sokszor engem is összezavart, néha a fejemet fogtam. Mind a két fiú nagyon szimpatikus volt számomra, igyekeztem pártatlan maradni. A könyv végére teljesen kifacsarodott a lelkem. Egyszerűen imádtam.

csikiadelka>!
Taylor Jenkins Reid: Egyetlen szerelmeim

Az idei évemben Taylor Jenkins Reid sok kedves órát ajándékozott nekem könyveivel. Izgalommal álltam neki az Egyetlen szerelmeim könyvének is, ám ahogyan kezdtem olvasni előjött belőlem, hogy most komolyan ezt a szerelmi háromszög témát lovagoljuk meg, amelyet egy esetleges filmből ismerünk? Kicsit félve olvastam tovább. VISZONT nagyon kellemes csalódás volt, egy másik, sokkal érzelmesebb szemszöget mutatott be, valóban éreztem minden vívódást, ki nem mondott döntési helyzetet. Azt sem tudtam kinek drukkoljak, én hogyan döntenek? Tetszett, hogy a női szemszöget emelte ki és megadta minden szereplő a lehetőséget a döntésre, hiszen másképp nem született volna egy jó megoldás.

Emma, Jesse és Sam emberfeletti empátiával fordult egymás felé, az elsöprő szerelem pedig lehet igazi még akkor is, ha nem tart örökké. Ezt viszem magammal ebből a könyvből!

Zseboroszlán>!
Taylor Jenkins Reid: Egyetlen szerelmeim

Még nem olvastam az írónőtől, de ezzel a könyvével teljesen levett a lábamról, meggyőzött róla, hogy mindenképp olvassam a többi művét is!
A sztori teljesen szürreális, az emberi érzelmek viszont maximálisan valóságosak. Nagyon szerettem mindkét férfit, Emmát is végig értettem, voltak ugyan megkérdőjelezhető döntései, de kinek nincsenek, pont ettől vált igazán emberivé. A többi szereplő is jól megírt, pontosan ellátják a szerepüket a történetben.
Nagyon szerettem a végét is, én is így döntöttem volna!
Összességében hatalmas kedvenc lett!
U.i.: zsepi legyen nálatok olvasás közben!♥

Baranyi_Nagy_Betti P>!
Taylor Jenkins Reid: Egyetlen szerelmeim

Pusztító volt ez a könyv és közben kedvencem lett. Képtelen voltam gyorsan haladni vele annak ellenére, hogy nagyon jól van megírva ahogy várható is volt az írónőtől. Érdekelt is nagyon a történet, de nagyon fájt olvasni. Van benne egy levél amit Emma ír, ahol úgy zokogtam mint egy öt éves a csokisoron amikor azt mondják neki, hogy nem kap semmit.
Valószínűleg azért talált be annyira, mert van egy csodálatos férjem, akit még ha gondolatban is merül fel, hogy elveszíthetem szinte fizikailag is el kezd fájni a mellkasom. Szóval nagyon át tudtam érezni azt amit Emma érez és az egész gyászfeldolgozás és ahogy leírja a fájdalmat az nagyon találó volt. A levél után pedig be lép a másik férfi főszereplő ill. visszatér és szépen lassan el indul újra az élet. Van egy másik nagyon maradandó gondolat a könyvben arról, hogy egy kicsit beleszeret az ember magába amikor elkezdődik egy kapcsolat és azt látod a másikon, hogy úgy néz mintha te lennél a minden és látod, hogy mennyi szerethető tulajdonságod van amit nem is fedez fel addig magadban.
Aztán újra összetörte a könyv a szívem és megint le is kellett tennem.
A könyv végével pedig nagyon nagyon ki voltam békülve. Remekül írja le az írónő azt, hogy egyszerűen megváltozik az ember és van, hogy amit addig természetes volt az idegen lesz. Ezek nem rosszak csak egyszerűen ilyen az élet és hogy semmilyen eseményt nem lehet semmissé tenni vagy azt hinni, hogy nem változtat az emberen.
Nagyon jól ráéreztem, hogy a két eddig olvasott könyve után az írónőtől, hogy mindent megveszek anélkül, hogy bármit is tudnék róla.

noryssza>!
Taylor Jenkins Reid: Egyetlen szerelmeim

Szerelmes lettem. Többször is
Összetörtem. Még többször.
Nem tudtam letenni. Nem akartam letenni.
Csodálatos.


Népszerű idézetek

Könyvmolyocska1 >!

Éppen befejezem a vacsorát a családommal és a vőlegényemmel, amikor a férjem telefonál.

(első mondat)

1 hozzászólás
Könyvmolyképző KU>!

A romantikus szerelem csodálatos – a megfelelő körülmények között.
De hát ilyen körülmények csak ritkán adottak.
Ritka, hogy az ember pont azt szereti, aki őt, és hogy csak azt szereti, aki csak őt.

Könyvmolyképző KU>!

Van egy másik szerelem is az életemben. De az más. Az nem ez. Nem pont ilyen. Jobb és rosszabb is egyszerre. Azt hiszem, valahol épp ez a lényege a két ember kapcsolatának – hogy nem lehet megismételni. Minden szerelem, minden választottaddal, más és más. Mert te magad vagy más.

Könyvmolyképző KU>!

Nem hiszem, hogy az igaz szerelem egyetlen szerelmet jelent.
Szerintem az igaz szerelem annyit jelent, mint igazán szeretni.

Könyvmolyképző KU>!

Nem a szüleidnek kell élniük az életedet. Te vagy te. Ez az én filozófiám. Te is tudod, hogy sokáig az ő játékszabályaik szerint éltél. Hamarosan eljön az az idő, amikor már a saját utadat kell járnod.

Könyvmolyképző KU>!

Szerintem az ember nem mindig van tisztában a valódi vágyaival. Néhányan csak akkor jövünk rá, mi az álmunk, amikor már benne élünk. […]Olyan jó érzés flörtölni. Pedig soha senki nem beszél róla. De abban a pillanatban úgy éreztem, mintha erről szólna az élet.
Az izgalomról, hogy vajon mit fog mondani a másik. Arról a bizsergető remegésről, amikor látod a szemében, hogy tetszel neki. Arról a szédítő érzésről, amikor le sem veszed róla a tekinteted, annyira tetszik az, amit a szemében látsz. A flörtölésnek az a lényege, hogy nem csak a másikba szeretsz bele, hanem magadba is.
Olyankor valaki más szemével látod magad, és rájössz arra , hogy rengeteg mindent lehet benned szeretni, és rengeteg oka van annak, hogy csüggnek minden szavadon.

Könyvmolyképző KU>!

Valószínűleg mindenkinek volt már olyan pillanata, amikor azt érezte, hogy onnantól már semmi sem lesz ugyanolyan, mint volt. Ha visszatekintesz a múltba, biztos találsz valahol egy olyan sarkalatos pontot, egy olyan eseményt, amelyik megváltoztatott téged, megváltoztatta az életedet – meghatározóbbnak bizonyult a többinél.
Egy pillanatot, ami létrehozott egy előtte és egy utána szakaszt.
Ilyen lehet például az, amikor valaki találkozik a nagy Ő-vel, amikor ráébred, hogy mi az, amit szenvedélyesen szeret csinálni, vagy amikor megszületik az első gyermeke. Lehet ez egy csodálatos, de akár egy tragikus pillanat is.
A lényeg, hogy új megvilágításba helyezi az emlékeidet, és attól fogva egész másként tekintesz majd az életedre, és onnantól számítva életed minden eseménye besorolható lesz egy előtte, illetve egy utána címke alá.

Könyvmolyképző KU>!

Ijesztő gondolat, nem igaz? Hogy a világon bárki elveszítheti az egyetlen igaz szerelmét, és holnap beleszerethet valaki másba. Amiben benne van az is, hogy a mi szerelmünk is beleszerethet valaki másba, ha elveszít minket.

Könyvmolyképző KU>!

Rájövök, hogy a róla őrzött emlékeim csak halvány lenyomatai a valóságnak.
Azt mondják, hogy amikor emlékszünk, valójában a legutóbbi emlékünkre emlékszünk. Valahányszor felidézünk magunkban egy emléket, változtatunk rajta egy kicsit – így új megvilágításba kerül, új érzések adódnak hozzá. Az eltelt évek alatt a Jesseről őrzött emlékeim is a másolatok másolatainak a másolataivá váltak. A számomra fontosabb momentumok akaratlanul is beugrottak, míg mások elhalványultak.
De az minden másolat másolatának a felidézésekor beugrott, hogy mennyire szerettem őt. Ám az, hogy ő mennyire szeretett, elhalványult.
De most már emlékszem, milyen érzés az, amikor az ember ennyi szeretetet, ennyi odaadást kap.

csak_olvass P>!

Csak azért, mert valami nem arra való, hogy egy életen át tartson, még nem jelenti azt, hogy meg sem kellett volna történnie.


Hasonló könyvek címkék alapján

Colleen Hoover: All Your Perfects – Minden tökéletesed
Cora Reilly: A vágy hatalma
Vi Keeland: Hívatlan vendég
Vi Keeland: Fiatal szerető
Vi Keeland: Csak szex
Lisa Kleypas: A kék szemű ördög
Meghan March: Csábító nappalok
Emma Chase: A királynő férjet keres
Vi Keeland: A viszony
Abby Jimenez: A póráz két végén