After ​I Do 90% 35 csillagozás

Egy picit, de csak egy „picit” Taylor Jenkins Reid függő vagyok bevallom, és már egyik szemem sír is, hogy csak egy könyve van hátra amit még nem olvastam. Viszont a másik szemem nevet, mert rengeteg jó történetet olvastam tőle. Mindazok ellenére is, hogy a régebben megjelent könyvei, mint ez is nem ütött nálam akkorát, mint az elmúlt években írt könyvei.
Valamit tud Ő, amit kevés kortárs író. Úgy ír, hogy a történetei a mai korban játszódnak, de mégis valós érzetűek, nem holmi rózsaszín álmokba és ködbe elhintett szappanopera szerűségek, káromkodással és erotikával teletűzdelve. Eltudod hinni, hogy ez akár veled is megtörténhet vagy egy ismerősöddel.
Az After I do is ezt jól megmutatja, szerettem Lauren és Ryan történetét. Bepillanthatunk egy házasság pro és árnyoldalaiba, egy család teljes mindennapjaiba, aminek az olvasó teljesen a részévé válik a végére. Sokszor jókat is mosolyogtam a történeten, sok résznél pedig azonosulni is tudtam Laurennel.
Még, még, még TJR könyveket! :)♥

„The sun will rise no matter what pain we encounter. No matter how much we believe the world to be over, the sun will rise."
Taylor Jenkins Reid most egy olyan hihetetlen élményt adott és olyan ügyesen, hihetően nyúlt a házasságot érintő kényes témához, hogy teljesen megrengette a házasságmentes világomat. Talán még el is vette a kedvemet tőle.
Bárki, aki élt már (hosszú) párkapcsolatban, tapasztalhatta, hogy a dolgok egy idő után megváltoznak. Amikor azok a kis apró, bosszantó cukiságok a kapcsolat elején a mindent jelentik, egy idő után, valami megmagyarázhatatlan okokból egyszerűen az agyadra mennek. Képtelen vagy vele egy légtérben maradni.
Lauren és Ryan között egykor hatalmas volt a szerelem, de tizenegy éve együtt vannak. Ebből hat éve házasok és elhidegültek egymástól. Rá kell jönniük, hogy már nem szeretik egymást. Ez a felismerés nem olyan egyszerű. Még magának is nehezen vallja be az ember. Ezért úgy döntenek, egy évre váljanak külön. Egy év próbaidő a házasságuknak. Bevallom, nekem ez őrültségnek tűnik, de mivel nem vagyok házas, nincs jobb ötletem.
A történet főleg arról szól, hogy Lauren és Ryan újra megismerik önmagukat. Lauren fejlődése reális és jól nyomon követhető. Mind a két karaktert szerettem a maguk hibájával, de a legjobban Lauren hóbortos családját.
Kellett volna Ryan szemszöge is, hogy ő hogy élte ezt meg.
Szerintem a legtöbb romantikus rajongó a „boldogan éltek, míg” típusú olvasmányokat részesíti előnyben (én is), de mindannyian tudjuk, hogy majd a szürke hétköznapok gondoskodnak róla, hogy ez ne így legyen.
Az After I do a naplementébe való lovaglás utáni történet egy keserédes, de valósághű történet a házassági válságról, a család összetartó erejéről. Arról is, hogy érdemes ápolni a régi barátságokat és új barátságokat köttetni. Összességében nagyon szerettem, mert bár a téma nem volt a legvidámabb, azok az apró, de annál humorosabb jelenetek gondoskodtak róla, hogy ne terelje a szomorúság felé a könyv hangulatát. És végül, minden jó, ha a vége jó.

Olyan jó, hogy hallgattam a megérzésemre és elolvastam ezt a könyvet. Olyan nagyon jó volt. Végig egy görccsel a gyomromban olvastam a történetet, de amikor elolvastam az utolsó sorokat már boldogan csuktam be a könyvet. Olyan dolgokat feszeget, hogy nem tudom ha én lettem volna Lauern és Ryan helyében, hogyan tudtam volna ezt kezelni. Olyan fájdalmas volt olvasni, hogy 11 év ami 5 év együtt járás és 6 év házasság után arra a szintre kerülni mint a hősnő és a hős. Nagyon fájt, viszont ami igazán nagyon tetszett az az, hogy megpróbálták helyre hozni. Egy évet külön tölteni. A külön töltött egy évet nagyon rossz volt olvasni. Sokaknak nem fog tetszeni a számtalan döntés amit a két hős meghozott, én sem vagyok kibékülve, viszont olyan szintre került a házasságuk, hogy valahol legbelül egy nagyon de nagyon picit megértettem őket. Nagyon nehéz témát tár elénk ez a történet, mert ez bárkivel előfordulhat, hogy egy kapcsolat megromlik. Én nagyon ajánlom.

Van valami ironikus abban, hogy pont az eljegyzés után kezdtem el olvasni ezt a könyvet. Nem egy könnyű olvasmány, nem is egy egyszerű téma; tele van elgondolkodtató részletekkel és idézetekkel, amelyek biztosan velem maradnak hosszútávon.
Reid sok-sok kapcsolatot és személyiséget vett górcső alá, mindegyik másmilyen, és a legjobb, hogy az írónő nem akar egy fix megoldást kínálni a házasságon/párkapcsolaton belüli problémákra és nehézségekre. Vannak könnyebb és vannak nehezebb időszakok az emberek életében, és csak rajtunk áll, hogy ezek alatt is kitartunk-e a párunk mellett, vagy hagyjuk kihunyni a szikrát.
Azt hiszem, ez 2023 egyik legmeghatározóbb olvasmánya számomra; igaz, magamhoz képest nagyon lassan haladtam vele, de így talán jobban beleépült a személyiségembe, és cseppet sem bánom.
Ha kapcsolatban vagy, azért olvasd el, ha pedig nem, akkor azért. Nincs semmi gond azzal, ha máshogy éled az életed, mint a körülötted lévők, a lényeg, hogy felismerd, hogy neked mi a jó! Az élethez nincs egy konkrét recept vagy útmutató, ezt pedig nem szabad elfelejtenünk.

Azért vettem a kezembe ezt a könyvet, mert elhatároztam, hogy többet szeretnék angolul olvasni. Így, mikor márciusban Londonban jártunk, bementem egy könyvesboltba, és elterveztem, hogy szuvenír gyanánt a következő angol nyelvű olvasmányomat fogom hazahozni magammal. Taylor Jenkins Reid népszerű író, és mivel biztosra akartam menni, hogy nem egy nehéz nyelvezetű kötetre esik a választásom, a fülszöveg elolvasása után az After I do mellett tettem le a voksom.

A történet alapcselekménye az, hogy több év házasság után Lauren és Ryan úgy érzik, ha nem lépnek valamit, akkor kapcsolatuk tönkre fog menni, annyira elmérgesedett köztük a viszony. Nem átlagos módját választják a probléma megoldásának, ugyanis úgy döntenek, tartanak egy év szünetet, ami alatt egyáltalán nem kommunikálhatnak egymással, és ez idő eltelte után döntik majd el, hogyan tovább…

Nagyon szeretnivaló történet volt, életszagú, s egyben roppant kedves, humoros, és sokszor felettébb fájdalmas is. Lauren szemszögéből olvashatjuk ezt az egy évet – megismerjük elég részletesen a családtagjait és az ő történetüket is-, de belepillantunk Ryan mindennapjaiba is, és bizony sokszor megleptek, mégis annyira értettem őket. Komolyan mondom, ez a könyv egy terápia párkapcsolatban élőknek, sokkal-sokkal többet adott, mint bármilyen “önsegítő” könyv, amit eddig kapcsolatokról olvastam. Nagyon jó példával szolgált, hihetetlenül tanulságos volt, s eddig is borzasztó hálás voltam a férjemért és a házasságomért, ezután még inkább, s megerősített abban is, hogy egy kapcsolat akkor marad működőképes, ha folyamatosan teszünk érte.

Nagyon jó szívvel ajánlom a könyvet, nem tudom magyarul elérhető lesz-e, de szerintem kifejezetten könnyen érthető angolul is, nagyon hétköznapi a nyelvezete, így egy próbát biztosan megér!♥

Ez a kötet minden várakozásomat felülmúlta – sziporkázó, bájos, és egyáltalán nem (csak) a hálószobáról szól.

Lauren és Ryan annyira hihetetlenül, hétköznapian édesek, hogy semmi nem különbözeti meg más szerelmespároktól őket. Ettől szuper olvasni róluk.
Egy pontig még a veszekedéseiket is szórakoztató volt olvasni. De aztán nagyon fájt nézni, ahogy romlanak, szürkülnek, süppednek valami elkerülhetetlennek tűnőbe, amibe nem kéne. És bár 19 éves korukig repít minket vissza a mesélő és nem is harmincasok, amikor elkezdődnek a gondok, néha mégis olyan volt, mintha fáradt közép-negyvenesekről olvasnék. Ez nem az írónő hibája, ez pontosan így van. Huszonéves házasok gyakran érződnek negyvenesnek, ha nem vigyáznak.

Lassan nyitnom kéne egy füzetet, amiben csak az olvasmányaim tanulságait gyűjtöm össze, mert az After I dotól rengeteget tanultam. Többet, mint azokból a nonfiction könyvekből, amik arra szakosodtak, hogy a házasságról tanítsanak! Egy jó történettel semmi sem veszi fel a versenyt…

Sírtam, nevettem, vártam a közösen eltöltött perceket. Mi mást vár az ember egy jó olvasmánytól?

Szívmelengető. Ez a jó a szó erre a sokrétű, gondosan felépített regényre, és Laurenre meg Ryanre, az egész idióta, firifura családi kompániára és a szupervicces barátokra – no meg azt hiszem, Taylor Reidre is, szóval nagyon szeretnék még olvasni tőle.

https://vm.tiktok.com/ZMNwb43Qw/
Érzelmi hullámvasút volt ez a könyv. Az egyik pillanatban mosolygok, aztán nyomasztva érzem magam, nevetek, utána alig bírom abbahagyni a sírást, hogy utána megint nevessek, majd megint zokogjak.
Egy gyönyörű, fantasztikus könyvről van szó, amiben rengeteg buktatópont van, az írónő azonban mindet sikerrel veszi. A legjobban attól a pillanattól féltem, amikor spoiler. Féltem, hogy nem lesz hihető, nem lesz kellően átgondolt. De nem volt mitől félnem.
Ez tipikusan az a könyv, ami akárhogy végződhetett volna. Ha együtt maradnak, ha nem, akkor is lett volna értelme az egésznek.
És hiába voltak kuszák az érzelmeim a könyv során, az általános érzés bennem, hogy végig öröm volt olvasni.
off

Nagyon szeretem az írónő könyveit, teljesen átlagos, mindannyiunk életében jelenlévő témákat tud feldolgozni reális és szerethető módon.

Bár a történetben szereplő házaspár döntésével, ami az alapkonfliktust jelenti, annyira nem értek egyet, de mégis faltam az oldalakat, nagyon kíváncsi voltam, hogy mi fog velük történni. A vége lehetett volna valami drámaibb, vagy meglepőbb, de ebben a történetben az oda vezető út is nagy jelentőséggel bír, akarva akaratlanul elképzeli az olvasó, hogy mi lenne vele hasonló helyzetben.

A mellékszereplők zseniális karakterek, jót derültem rajta, hogy az én véleményem a konfliktusról leginkább egy nagymamáéval egyezik.

Ezzel az olvasással elmondhatom, hogy Taylor Jenkins Reid valamennyi megjelent könyvét olvastam, és egy kivétellel (One true loves) mindegyik nagy kedvencem lett, kíváncsian várom a következő művét.

Nagyon szeretem az írónő karaktereit, mert mindegyik élő, árnyalt. Így sokkal könnyebb bele élnem magam a történetbe, jelen esetben egy házasság viszontagságaiba. Nagyon sok elgondolkodtató gondolat volt benne, igazán élveztem még úgy is, hogy nem ez volt a legjobb könyve.

Taylor Jenkins Ried írásaiba az első elolvasott könyv után beleszerettem. A Malibu rising után visszafelé kezdtem el olvasni a megjelent regényeit. Az After I Do azért is maradt szinte a lista végére, mert hát a fülszöveg alapján a téma nem móka és kacagás. Mindig csak a „nagy boldogság” bekövetkeztéig ismerjük a történeteket. De mi a helyzet 11 év együttlét, 6 év házasság után, amikor a rózsaszín köd már régen odaveszett? Lauren & Ryan úgy döntenek, hogy egy évet külön töltenek – amely idő alatt nem beszélnek egymással – utána pedig eldöntik, hogy hogyan tovább.
Ebben az egy évben főként Lauren személyiségfejlődését követhetjük nyomon, de Ryan gondolataiba is bepillanthatunk a piszkozatban maradt e-maileknek köszönhetően. Az egy év alatt számos döntést hoznak, amely felett ítélkezhetnénk, de ők csak azt a boldogságot keresik, ami már eltűnt a kapcsolatukból. Bátor döntést hoztak, amikor felismerték, hogy ez így nem mehet tovább és bár a módszer sem feltétlenül mindennapi, amit a helyzetük megoldására választottak, de az írónő olyan érzékenységgel nyúl ehhez az egészhez, hogy az hihetetlen.
Így utólag már bánom, hogy a téma miatt ennyit halogattam az elolvasását, mert – ismét – egy csodálatos történetet kaptam, ami szerintem még sokáig velem marad.