Annyira jól van megírva ez a könyv, hogy teljesen feledtetni tudta velem a hiányosságait. Olyan olvasmányos, hogy alig tudtam letenni, pedig szinte minden fordulatot lelő a fülszöveg, így nem sok izgulnivaló marad. Csak két ember drámája, de mégis van benne valami, ami miatt valósággal faltam az oldalakat.
Mindezt úgy, hogy a főszereplők egyáltalán nem is voltak szimpatikusak. Biztos ezzel fogok példálózni, ha azt akarom bizonyítani, hogy nem kell szeretni a karaktereket ahhoz, hogy egy regény jó legyen. Sajnáltam őket amiatt, hogy milyen igazságtalanság történt velük, mert egy ilyen helyzet mindkét félnek iszonyú nehéz lehet, de emberként nem kerültek közel hozzám. Royban végtelenül irritált, ahogy a nőkről meg a házasságról gondolkodott, Celestial viselkedése pedig nem volt valami etikus a végén. Nem ítélem el, nem az a baj, hogy továbblépett, csak ahogy tálalta.
Érdekes volt látni, milyen volt a házasságuk Roy letartóztatása előtt, és hogyan alakult később, hiszen még csak másfél éve voltak házasok. Nekem egyáltalán nem tűnt annyira tökéletesnek az idill, mint ahogy a fülszöveg sugallta, pedig még nagyon a kapcsolatuk elején voltak. Mindenesetre nekem meggyőződésem, hogy nem állta volna ki az idő próbáját, mert azért már akkor is voltak ellentétek és kis repedések. Alapból annyira más volt a két ember személyisége és ambíciói, hogy előbb-utóbb mindenképpen konfliktushoz vezetett volna. Nem is beszélve arról, ami a házassági évfordulójukon történt – feltételezem, hogy nem az lett volna az utolsó ilyen.
Számomra meglepő volt a könyv felépítése, amikor a dráma csúcspontján váltott át a kezdeti váltott szemszögből a levelekre, és csak utólag értesültünk magáról a letartóztatásról és a tárgyalásról, aztán Roy felmentése után visszatért az eredeti narrációhoz, kiegészülve Andre szemszögével. Ezzel kapcsolatban vegyes érzéseim vannak, mert ötletesnek tartom a levelezős megoldást, az érzelmek is itt jönnek át igazán, és közben ott van a bizonytalanság is, hogy vajon mennyi minden marad kimondatlanul, mit tartanak meg maguknak a szereplők. (Mint kiderült, jó sokat.) Viszont egy csomó elszalasztott lehetőséggel is jár, engem pl. nagyon érdekelt volna a vádemelés és a tárgyalás, az áldozat vallomása és Roy ártatlanságának tisztázása. Meg az igazság, hogy mi történt valójában azon az éjszakán.
Habár a társadalmi előítéletek és a rasszizmus nem kap akkora szerepet, mint amire számítottam – legalábbis nem nyíltan –, viszont így is óriási szerepe van az események alakulásában, és végig lehet érezni, hogy mindennek ez áll a hátterében. Egy fehér férfivel sokkal kisebb valószínűséggel eshetett volna meg az, ami Royjal. Számításaim szerint a kétezres évek elején játszódhat a történet, de végtelenül szomorúnak tartom, hogy azóta se változott sokat a világ, és még mindig rengeteg sztereotípia él az emberekben. Ezért is érdekes a cím, mert Celestial és Roy egy átlagos amerikai pár volt, akikkel megtörtént a legrosszabb, méghozzá az amerikai társadalom és igazságszolgáltatás beszűkültsége miatt.
A harmadik részben nagyon érdekes volt látni, hogy milyen hatással volt Royra a börtön, illetve hogyan viszonyult hozzá a többi ember. Hiába volt ártatlan, a rácsok mögött eltöltött öt év nyomot hagyott rajta, és úgy tűnt, hogy a környezete is másként tekintett rá, ami szerintem elég igazságtalan dolog. Valamilyen szinten érthető, hogy ennyire ragaszkodott a házasságukhoz, hiszen az apján kívül Celeste és a közös otthonuk volt az egyetlen biztos pont az életében, amihez visszatérhetett, de be kellett volna látnia, hogy van, amikor már nem érdemes küzdeni egy kapcsolatért. Főleg akkor, ha a másik fél nem is partner benne. Érthetőek az Andre iránti indulatai, de szerintem ő is meg Celestialék is rosszul kezelték a konfliktust. Nem is így kellett volna felvezetniük neki a terveiket, ez volt a lehető legrosszabb időzítés. Mindenesetre jól kiütköztek rajtuk a változások, és hogy mennyi mindent nem tudnak a másikról.
Andre egyébként nekem teljesen semleges karakter volt, kicsit karót nyelt, de inkább csak jelentéktelen. Viszont Davina szimpatikus volt, szépen támogatta Royt spoiler. Értékeltem, hogy a család fontosságát sem hanyagolta el az írónő, én főleg az apákkal szimpatizáltam. Nagy Roy nagyon aranyos volt, Celestial apjának pedig teljes mértékben igazat adtam a hálaadásnapi vacsorán. spoiler Waltert is bírtam, jó lett volna többet tudni róla.
A befejezéssel elégedett vagyok, nem viszi túlzásba az idillt, de kihozza a helyzetből a maximumot. Annak külön örültem, hogy visszatértek a levelek, így sokkal ütősebb és érzelemgazdagabb lett, mintha csak úgy el lettek volna mesélve az események. spoiler
És természetesen nem bírom ki, hogy ne lelkendezzek egyet a borító miatt. Szerintem elképesztően szép kiadás, és imádtam, amikor megvilágosodott előttem a fa jelentősége. Szimbólumként is működik, beleértve a kidőlő törzset is, de így még hatásosabb. Úgy szeretem nézegetni. :)
