Tagadj ​mindent! 84% 100 csillagozás

Tavi Katával szemben vállaltan elfogult vagyok. Részben távoli munkatárs, részben pedig szerettem a Sulijegyzetek sorozatot. Emiatt nagyon vártam, hogy kezembe foghassam végre az új kötetét. Elöljáróban annyit, hogy engem a borítója nem talált meg, frászt kapok ennyi narancssárgától, de tagadhatatlanul romantikus kép a naplemente a Velencei tónál.
A főként tizenéveseknek szóló szerelmes történet helyszíne is a Velencei tó környéke, amely alig szerepel a hazai irodalomban. Örömmel tapasztaltam, hogy a cselekmény kiköltözött a fővárosból egy talán kevéssé ismert nyaralóövezetbe. A szerzőnek nagyon jól sikerült bemutatni a környék sajátosságait, a turistaforgalomra épülő időszakos vendéglátás és a közbiztonság kihívásait, a gyalogszerrel is könnyen elérhető távolságokat, és a fővároshoz közeli, mégis kissé elzárt települések elszigeteltségét.
A regény szóhasználata számomra meglepően a szlenges. Nem hibaként hozom, mert a tizenéves célközönség számára teljesen érthető, és valószínűleg sokkal közelebbi is, mint az irodalmi nyelvezet, és a főszereplők stílusához is jobban illeszkedik, de nekem már nehezebben csúszott, néhol meg is akasztott egy-egy kiszólás. Összességében azonban nem a nyelvezet bizonytalanított el.
A történet első 160-200 oldala minden jószándékom ellenére is untatott. Nagyon túl volt írva. A környezet alaposan és bőven be lett mutatva, minden érzés gondosan nagyító alá lett véve, végül már csak sóhajtottam a sokadik ki mit eszik, ki mit visel körön. Valahogy nem sikerült igazán jól megfogni a környezettanulmányt, mert sok apróság semmit nem tett hozzá a történethez, más fontosabb ügyek pedig bemutatás nélkül maradtak. spoiler
A regény közepétől aztán, ahogy a cselekmény felpörög, beszippantott az elbeszélés és aztán már nem volt időm fanyalogni rajta. Tempósan, gyorsan haladtam az olvasással, és a végére megkedveltem Konrádot, Emmát, és olvastam volna róluk még kicsit többet, kicsit mélyebben. .
Szeretem Tavi Kata írásaiban, hogy a szereplők valódiak. Vannak hibáik, a rossz döntéseik megmaradnak, nem tünteti fel őket tévedésként, nem menteget. Nincsenek túlidealizálva, mindegyikük pont olyannak tűnik, mint mi magunk is. Amellett, hogy lehet azonosulni velük el is dönthetjük, hogy a helyükben mi mit tennénk, meddig mennénk el, mit tudnánk megbocsátani. Pont emiatt valahogy jobban részévé lehet válni a cselekménynek. off.
A tökéletlen karakterek részben a fejlődés lehetőséget is magukban hordozzák, és itt erre sok példa adódott, másrészt módot adnak arra, hogy jobban megvizsgáljunk egy-egy helyzetet. Ha egyértelműen pozitív egy szereplő, többnyire csak elfogadjuk a döntéseit, itt viszont sokkal jobban lehet háborogni szinte mindenkin, vagyis sokkal több érzelmet tud kiváltani a regény. Legalábbis velem ez történt.
Tény azonban, hogy ez a regény nem nekem szól. Talán most először fordult elő egy young adult történet olvasása közben, hogy úgy éreztem kiöregedtem belőle, hogy olyan dolgokkal találkoztam amivel „bezzeg az én időmben” nem. Remélem, ez nem azt jelenti, hogy lassan el kell engednem a fiataloknak szóló könyveket. Mindenestre azt hiszem a középiskolások igazán szeretni fogják ezt a regényt, még ha én nem is tudtam maradéktalanul.

Erről a könyvről sok mindent lehet mondani, hiszen Emma 17 évesen árván egy szeretetlennek tűnő közegben él. Azt hiszi senki se szereti, meg akarja keresni a rokonait, közbe jön a továbbtanulás és a szerelem, az életút keresése. De akad itt szó alkoholról, drogról, evészavarról és iskolai vagy fizikai bántalmazásról is. Nekem nagyon tetszett ez a könyv, aki szereti a romantikust és az ifjúságit bátran kezébe veheti:)
Itt beszélek erről bővebben
https://youtu.be/rqKTfrSS7oc

Sajnos a főszereplő – hiába a látványos fejlődés – nem igazán volt szimpatikus (és akkor még finoman fogalmaztam). De ugyanezt elmondhatnám Konrádra is spoiler.
Anna, a nagynéni és a nagybácsi viszont sokat javítottak a könyv tartalmán spoiler.
Szóval értem, kamaszproblémák, útkeresés, felnőtté válás, de ez egy kedvesebb főszereplővel is simán átjöhetett volna.

Az idei évem egyik legnagyobb kedvence lett a Tagadj mindent! Az író komoly témákkal foglalkozott, szerintem sokan fognak rezonálni a célközönségben velük. De szerencsére nem maradt el az íróra jellemző humor, sem a romantikus szál, így tudott teljesen fogyasztható és könnyed maradni a történet a komolyság dacára is. Mit is mondhatnék még, alig várom az író következő regényét.

Bővebben a blogomon:
» https://sorok-kozott.hu/2021/09/konyvkritika-tavi-kata-…

Imádom a borítóját, hűen tükrözi a könyv hangulatát. Nagyon illik hozzá.
Nagyszerű könyv volt. Nagyon nehezen tettem le éjszakára, végig izgalomban tartott, h mi fog történni. Még nem olvastam Katától, de a leírás, a borító és a sok jó vélemény meggyőzött, h nekem kell ez a könyv. Nem csalódtam, sőt… :)
Fantasztikus utazáson mentünk keresztül Emmával, ahol megismerheti saját magát és átértékelheti az eddigi életét. Nem volt könnyű gyerekkora és a nagynénjéék sem voltak a helyzet magaslatán a felnevelésében. Emma viszont sok erőt talált magában, h változtasson a dolgain. Konrád segített neki elindulni a helyes úton,de sajnos emellett sokszor összetörte. Kalandos útjuk volt együtt mire a végére értünk. Nagyon tetszett és biztos vagyok benne, h nem először és utoljára olvastam.

Meg kell mondanom, hogy a fülszöveg elolvasása után nem pontosan ilyen történetre számítottam. Valamiért azt hittem, hogy lesz egy nagy központi témája a történetnek – ehelyett nagyon sok fiatalokat érintő probléma felmerült a regényben – és majd az lesz körüljárva. Ezért vártam, vártam és egyáltalán nem unatkoztam várakozás közben, mert Tavi Katától – olvasva a Sulijegyzetek sorozatát – már számíthattam rá, hogy nagyon gördülékenyen ír. Aztán amikor elérkeztem a könyv feléhez valahogy rá kellett jönnöm, hogy nem szabad, hogy valami nagy robbanásra számítsak. Ez a történet egy középiskolás lány útkereséséről, szerelmi életéről, barátairól vagy éppen ellenségeiről és a nagy problémáról szól: ameddig Emma is ridegen és zárkózottan áll az élethez és az emberekhez, addig ugyanezt fogja vissza is kapni.
Emma karakterét sokszor nehéz elfogadni, mert a legtöbb esetben bezárkózik és képtelen kimondani a magában megfogalmazott gondolatokat, ezért az olvasó úgy érezheti, hogy legszívesebben megszólalna helyette. És talán ez teszi a legélethűbbé ezt a karaktert. Hiszen annyi mindent nem mondunk ki a hétköznapokban, annyi probléma meg tudna oldódni, ha csak elmondanánk, ami bánt minket. Ennek a problémának az orvoslására pedig Emma megismerkedik Konráddal, a pár évvel idősebb rendőrrel. Ezután Emma életének rengeteg momentuma összefonódik a férfiéval, de legfőképpen a srác családjával. Amennyire a történet legelején nem nyűgözött le teljes mértékben sem Bence – Konrád öccse-, sem Konrád, annyira megváltozott a véleményem róluk a történet végére.
Konrád talán az egyik leghiggadtabb és legfelelősségteljesebb 22 éves srác, akiről eddig olvastam. Az apját is nagyon bírtam, ahogy ő is hozzátett Emma jó útra téréséhez.
A kicsit Hamupipőkébe illő otthoni munkakényszere a főszereplőnek spoiler. Az ő kapcsolatuk változása is nagyon szépre sikerült.
Végül is elmondható, hogy pár momentumot leszámítva a történet végére megoldódnak Emma életének nagy problémái. Így az olvasó is azzal a tudattal csukja be a könyvet, hogy igenis nagyon sok dolog az életben egyszerű őszinte beszéddel és akarattal megoldható.
Tavi Kata könyveit pedig továbbra is csak ajánlani tudom.

100 oldal erős kezdés után leült a történet, és ettől csalódott vagyok. Számomra egy átlagos könyv lett.
Olyan volt, mintha egy barátnőm történetét hallgattam volna végig, ami egyszerre jó és rossz.
Jó, mert szerettem a közvetlen hangvételét, a stílusát, ami nincs túl finomítva – az őszinte, érzés- és hangulat alapú, jól passzol a történethez.
Rossz, mert unatkoztam off. Mert bár a karakterek szimpatikusak voltak, a helyszín hozta a nyári hangulatot, mégsem volt benne semmi különleges. Egy hétköznapi történet volt, ami kicsit szórakoztatott és volt egy kevés mondanivalója – mint a második esély, és hogy olykor nem árt egy komolyabb önvizsgálat –, de semmi extra.
A figyelmem és érdeklődésem fokozatosan lankadt.
Szerintem TK nyugodtan elrugaszkodhatna kicsit a valóságtól, ennél több fantázia rejlik benne :-)

Tetszett, hogy komoly témákat is taglalt és mindemellett tudott könnyed humoros és romantikus maradni.
A borító pedig szerintem gyönyörű és nagyon hozza magával a könyv hangulatát. Kata írásstílusa gördülékeny és magával ragadó. Nagyon tetszett!

Szerettem Kata Sulijegyzetek sorozatát, és ez azzal összehasonlítva nagyon gyenge lett.
Borzalmasak a karakterek, többségük lóg a levegőben, nincs hátterük vagy nem jól van kifejtve, szinte mindenki ellenszenves, a főszereplő lány egy igazi pukkancs, még talán az ő története van legjobban felépítve.
Maga a sztori sem túl érdekes, és nem is elég összeszedett, van, hogy túlírt van ami meg több magyarázatra szorulna.
Összességében el lehet olvasni, csak ismerve az írónő korábbi írását ez csalódás.

Az első gondolat, ami beugrik nekem erről a történetről:
„Szeretni és szeretve lenni a legnagyobb boldogság a világon.”
Sajnos a főszereplő kamaszlány, Emma életében ez nem igen adatik meg. Miután árván marad, az apai nagynénje és nagybátyja veszik magukhoz. Nekik azonban nincs gyermekük, és nem is szerettek volna saját gyermeket vállalni, így számukra óriási kihívást jelent a lány nevelése. A maguk módján szeretik Emmát, de valahogy nem tudják ezt igazán kimutatni, éreztetni vele. Egy fiú miatt pedig még a gyermekkori legjobb barátnőjével is megromlik a viszonya. A boldogtalanság rányomja bélyegét a viselkedésére is. Nyers, szókimondó, ezért a lányok nem szívesen barátkoznak vele, a fiúk pedig inkább elkerülik.
Emma magányos, és kétségbeesetten vágyik némi szeretetre, odafigyelésre, és legfőképpen egy igazi, szerető családra.
„Senkinek sem meséltem az álmaimról, aminek nagyon régóta egy család áll a középpontjában, amire számíthatok.”
Úgy érzi, hogy őt nem szereti senki, ezáltal ő sem tud senkihez sem közel kerülni.
Szívszorongató érzés volt számomra, hogy ilyen fiatalon már ilyen érzésekkel kell szembenéznie, megbirkóznia.
Egy véletlen találkozás a fiatal rendőrrel, Konráddal felbolygatja az állóvízben csordogáló életét és érzelemvilágát. A fiú érdeklődéssel fordul felé, de sokszor ellentétes jeleket küld. Hol magához vonzza, hol pedig elutasítja Emmát. Volt, hogy haragudtam rá, spoiler, de utólag belegondolva még ő maga sem igazi felnőtt, nem tudja még kellő érettséggel kezelni ezt a helyzetet.
Mivel számomra eddig ismeretlen volt a szerző, a kiadó off és a borító off alapján választottam ezt a könyvet, és egyáltalán nem csalódtam. Gördülékeny a történetvezetés, és nagyon is életszagú. Az én lányaim most léptek túl a kamaszkoron, és sajnos azt látom a baráti és ismeretségi körükben, hogy egyre több a felületes barátság, az elmagányosodott, figyeleméhes gyermek. Van, aki csendben tűri befordulva, és vannak, akik szélőséges viselkedéssel próbálják felhívni magukra a figyelmet, vagy egyszerűen csak kitörni ebből. Ebben a történetben bizony erre is akadt példa. Ezenkívül ez a történet nagyon szépen rávilágít arra is, hogy hová vezet az érdemi kommunikáció hiánya. Mint, ahogy az előbbiekben is írtam, egyre több a felületes barátság, ahol a felek nem figyelnek igazán egymásra, de, mint ahogy ebben a könyvben is előfordul, a családok életében sem ritka, hogy a családtagok simán csak eléldegélnek egymás mellett, de a tartalmas beszélgetésekre sem idő, sem igény nincsen sajnos.
Nekem tetszett, úgyhogy már be is szereztem a szerző új könyvét.