Szívkeringő (Sulijegyzetek 4.) 107 csillagozás

Tavi Kata: Szívkeringő

Lilla és Krisztián végzősök lettek a Duna-parti Gimnáziumban. Az tanévben egymást érik az izgalmas események: szalagavató, pályaválasztás, és vár rájuk a mumus,a rettegett érettségi vizsga is. A pár kapcsolata egyre komolyabbra fordul, de képesek lesznek kezelni a szerelem komolyabb kihívásait? Lilla válaszokat keres arra, ki ő, merre induljon a középiskola után, és hol a helye Krisztián életében.

A barátok mindennapjai sem könnyebbek. Vajon Márk elég erős, hogy szembenézzen az évek óta eltitkolt igazsággal? Gréta és Ákos meg tud birkózni azzal, hogy eltérnek a jövőbeli terveik? Jázmin és Kristóf feláldozná-e a szerelmet a tanulásért? Vajon Flóra örök magányra van ítélve?

Senkinek sem könnyű kiegyensúlyozottnak maradni, amikor ilyen nehéz döntéseket kell meghozni. Megvalósulhatnak az álmok, vágyak, szerelmek, amiket eddig kergettek? Egyáltalán ugyanarra vágynak még, amire régebben?

Eredeti megjelenés éve: 2017

Tagok ajánlása: 16 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2017
448 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634572664

Kapcsolódó zóna

!

Sulijegyzetek

63 tag · 21 karc · Utolsó karc: 2018. július 29., 18:53 · Bővebben


Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Havasi Krisztián · Kárpáti Lilla · Zentai Márk · Szalay Kristóf · Szántó Jázmin · Reichart Ákos · Fábián Gréta · Hajnal Flóra


Kedvencelte 11

Most olvassa 11

Várólistára tette 77

Kívánságlistára tette 95

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Meagen
Tavi Kata: Szívkeringő

Szokásomhoz hűen nem most olvastam az előző részt, így nem meglepő módon maradtak ki részleteket, amiket felemlegettek a szereplők, így eldöntöttem, hogy erről le kéne szoknom és egy sorozatot elolvasni egyszerre.
Úgy tervezem, hogy ezt a sorozatot is el fogom olvasni mégegyszer.
Az elején fura volt Lilla szemszöge, kicsit bosszantó volt. De aztán egészen belerázódtam és tetszett.
A váltott szemszögök is nagyon jók voltak. Kicsit zavart, hogy ilyen hosszúra nyúlt egy fejezet, mert annyi minden történt és több szemszögváltás is simán belefért volna szerintem.
Krisztián és Lilla kapcsolatán kicsit meglepődtem. Gondoltam, hogy azért mégis igazi 18 évesek, de arra számítottam, hogy csak említőlegesen kapunk csak belőle. De így jobban tetszett, mert valósághűbb volt.
Sok fordulat volt benne, amik nem kicsit rázták fel a történetet.
spoiler
Féltem, hogy nem fog annyira tetszeni ez a záró rész, de végül azt mondhatom, hogy tetszett, és örülök, hogy a történet „részese” lehettem:).

>!
RVivi
Tavi Kata: Szívkeringő

Egyértelműen a kedvencem a sorozatból. Annyira nagyon aranyos volt. És sokszínű, hisz három szereplő szemszöge is benne van. Lilla, Krisztián, Márk. Nem tudnék közülük választani, mindegyiküknél volt valami, ami miatt tetszett.
Így a végére pedig az összes szereplőt sikerült megkedvelnem. De komolyan, mindenkit. De azért Márk és Krisztián közös részei voltak a legjobbak. Lilla szüleit nagyon bírom, plusz azok a beszélgetéseik… :D
Nagyon tetszettek a Balatonos részek. Épp sütött a nap is be a szobába, mikor ott tartottam, szóval teljesen nyár hangulatom lett tőle így tél közepén.
Cuki gimis sztori, amit megéri elolvasni.
De erről az utolsó borítóról ne is beszéljünk, olvasás közben könyvkabátot adtam a könyvre, szerencsére passzolt a méret. :D

>!
Beatrice8
Tavi Kata: Szívkeringő

Megadjam az öt csillagot? Legyen!
Valamiért Krisztiánba nem szerettem bele teljesen. Szeretem oké, de nem annyira, mint szoktam a főszereplő pasikat. Mindegy.
Lilla viszont nagyon jó főszereplő. Értelmes, nem idegesít, van személyisége. Eléggé különbözik tőlem, de engem sosem érdekelt, hogy hasonlít e rám a főszereplő. És Krisztiánnal nagyon cukik, tetszett, hogy a komoly témáról is többet beszéltek, hogy tudták, hogy minden problémá meg kell beszélniük. Ezt valahogy sokan elfelejtik a való életben és a fikciókban is.
A többi szereplőt is kedveltem.
Tökéletesen leírja a könyv, a pályaválasztás nehézségeit, a barátoktól való elválás fájdalmát, vagy azt amikor valamiért széthúz a csapat. A barátok energiát igényelnek, folyamatos munát, ha nem köt össze a mindennapos iskola, a közös órák, akkor nagyon nehéz. Én már csak tudom :).
Nem szépít, nem túloz, leírja pár 12.-es fiatal utolsó évét.
Imádtam, szórakoztató olvasmány. Semmi hibát nem találtam benne, nem lett kevenc, de az 5 csillagot úgy döntöttem megérdemli.
A borítója ennek se tetszik.
Ajánlom mindenkinek bátran, aki egy romantikus ifjúsági történetre vágyik.
Ui.: Én se akarok felnőni! Valaki állítsa meg ezt száguldó időt!

>!
Ashriver
Tavi Kata: Szívkeringő

Egy újabb korszak lezárása. Mondjuk elég sokáig tartott mire ez kijött, de sebaj. Még gimisként kezdtem el olvasni, így pont jó kis emléktúra volt a könyv. Bár már nem azt váltotta ki belőlem, mint anno, kicsit már gyerekes volt nekem és néhol már túlzás, de attól még jó volt végre befejezni ezt a sorozatot. Érdekelt, hogy mi lesz, ki hová megy, bár konkrétan nem lett kimondva semmi sem. Akkor most felvették Lillát? És Krisztiánnal mi lesz? Na meg a többiek… szóval lezárás is volt, meg nem is. Érzelmileg minden okés volt, megtudtuk amit akartunk, de a többi…. lett volna még mit kifejtenie az írónőnek.
Régebben jobban élveztem, most meg már csak túlestem rajta.

>!
BarbyMalik0112 P
Tavi Kata: Szívkeringő

Elérkeztünk a Sulijegyzetek-sorozat utolsó kötetéhez, amit egyrészt imádtam olvasni, faltam a sorokat, nem bírtam letenni, sok új izgalmat hozott, mégis ez a véget jelenti. Annyi mindent adott nekem az évek során ez a négy könyv.
Egyszerűen imádtam.
Rossz belegondolni, hogy nem lesz több része, ezzel végleg lezárult a sorozat.
Mindenkinek ajánlanám a Sulijegyzeteket, aki egy gimis, romantikus történetre vágyik, tele fordulatokkal, szerelemmel, barátsággal. Egy jó könyvet szeretne a kezébe venni, amit nem tud letenni, mert várja a következő oldal.
Köszönöm, hogy átélhettem ezt a kalandot!

Bővebb értékelés a blogon: http://barbyesakonyvek.blogspot.hu/2017/12/tavi-kata-sz…

>!
kte
Tavi Kata: Szívkeringő

Kellemes élmény volt olvasni a Sulijegyzetek sorozat negyedik részét. Jócskán kinőttem már a gimis korból és egyre ritkábban olvasok ilyen könyveket, ez a sorozat mégis beférkőzött a szívembe. Látok benne hibákat, például Lilla könyvön keresztül húzódó spoiler mizériája hiteles, de kicsit sok hangsúlyt kapott vagy túlzás volt, hogy a szereplők nagy részének éppen igazán komoly problémája van, de ezek apróságok és nem a történet lényegére, hanem a szöveg ritmusára vonatkoznak. Szeretem benne a magyarságot, az életszagú dolgokat, a nem nyálas, hanem időnként kicsit „bunkó” és „érzéketlen” fiú karaktereket. Jó volt a váltott szemszög és annak bemutatása, hogy időnként mennyire nehéz egy konfliktust megoldani, de ha mindegyik fél akarja, akkor sikerül.

>!
konnyufanni P
Tavi Kata: Szívkeringő

őszintén kijelenthetem, hogy Tavi Kata írónőnek ez volt a legjobbra sikeredett könyve.
Bár tudom hogy ez sorozat volt, és ez volt a befejező kötete, de nekem ez a utolsó kötet volt a nagy szívem csücske a sorozatból. Egyre izgalmasabb volt, én nagyon szeretem a mindennapokban történő cselekményeket.
Ez a könyv mutatta meg a „felnőtté válás” korszakot. Tetszett!

>!
Rebbencs
Tavi Kata: Szívkeringő

Olyan jól esett a lelkemnek ez a történet!
Annyira jó a hangulata, annyira egyszerű de nagyszerű, hogy bárkinek teljes szívből ajánlom ezt a sorozatot. Amit egyébként már meglehetősen régen olvastam és csak halvány képek derengtek róla. Az első kettőt szerettem, de a harmadik számomra visszaesés volt. Így kíváncsian vártam a negyedik részt, még újra is akartam olvasni a sorozatot, de ahhoz nem volt kedvem, szóval így vágtam bele a sorozat lezáró kötetébe. Egy kicsit halogattam is, de hogy minek azt már nem tudom.

Talán azért, mert már régen olvastam az első három részt, de nagyon lenyűgözött az írnő stílusa. Nem is emlékeztem, hogy ennyire jó. Ennyire fiatalos, laza, humoros és könnyed. Annyira szerettem olvasni!
Amihez Tavi Kata ért az az, hogy ennyire ért a fiatalok nyelvén, ehhez kétség sem férhet. Mind a zenék, mind a hétköznapi problémák, gondok és helyzetek. Jó volt, hogy végre Lilláeék nagyobbak lettek, és kicsit komolyodott a történet, de nem lett komor és nem veszített könnyedségéből. Hatalmas elismerés ezért az írónőnek.

Nagyon tetszett a könyv hangulata. Csak úgy faltam a sorokat és alig vártam hogy megtudjam, mi történik a szereplőkkel. Ráadásul mindig volt valami olyan szál, ami meglepett és fenntartotta a figyelmemet. Egyszer sem lapos.

A karakterek is kiforrtak, Lilla nagyon a szívemhez nőtt és örültem hogy végre megtaláltuk a hangját. Jó volt a szemszögen keresztül olvasni. Krisztiánnál meg olyan cukik voltak. Nagyon megszerettem a párosokat és a kapcsolatuk hiteles, valódi volt. A többi karaktert is újra meg újra megszerettem. Krisztián, Márk vagy Kristóf. Előbbi kettőnek pedig nagyon jól megtalálta a hangját a szerző, minden elismerésem újra meg újra.
Ákos pedig hatalmas kedvenc Grétaval együtt. Flóránam meg Márknak egész végig szurkoltam, aztán kicsit elvarratlan lett ez a szál, de én ennek nagyon örülök. Mármint ennek a befejezetlen, de mégis befejeztt végnek. Mert így nem lett fullos hepi end, amibe még a szereplők is belefulladnak, hanem az olvasók fantáziájára van bízva pár dolog (azért az én fejemben a belefulladós hepi end van;))

Összeségében ez egy remék élmény volt, egy nagyszerű, fiatalos sorozat klassz szereplőkkel, jó fordulatokkal és mai helyzetekkel. Egy fiatalos írásmód, élvezetes stílus. Minden megvan, ami kell. Biztos vagyok benne, hogy fogom még olvasni a sorozatot. Minél többször.

>!
Tibi_Sorok_Között_Könyves_Blog
Tavi Kata: Szívkeringő

Nem hittem volna, hogy a végére ennyire megszeretem a sorozatot, de most, ebben a pillanatban fájó a búcsúzás. Szívesen olvastam volna még Lilláékról, érdekelne, hogy mi lesz velük a jövőben, de érzem, ennek így kellett véget érnie. Az apróbb hibáitól eltekintve szerethető könyv lett, és az írónőre jellemző humor külön feldobta az egészet.

Teljes értékelésem a linken:
▶️ http://sorok-kozott.hu/2018/01/konyvkritika-tavi-kata-s…

>!
ieszti
Tavi Kata: Szívkeringő

Még jó, hogy beleolvasgattam az előző részbe mielőtt nekiláttam ennek a könyvnek, mivel még így is sok mindenre nem emlékeztem… De szerencsére hamar visszajöttek az események és magába szippantottak a történések. Aranyos sorozat ez, mondom ezt úgy, hogy már rég kinőttem a tini korból… Hisz a szereplőink kedvelhetőek (vagy éppen kicsit idegesítőek :) ), a történések pedig -bár hétköznapiak, mégis a könyv olvasmányos stílusa miatt – izgalmassak.
Ajánlom mindazoknak akik szeretik az ifjúsági könyveket: nem fogtok csalódni ebben a sorozatban!


Népszerű idézetek

>!
Vivian

– Agyonversz, Táncoslány.
Elengedtem a fülem mellett, mert igazából csak akkor tudtam volna ártani egy Krisztián méretű srácnak, ha hoztam volna a legjobb barátnőimet, egy emberevő kutyát és egy sokkolót.

11. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Havasi Krisztián · Kárpáti Lilla
>!
neverhood

– Nem hagyunk hátra senkit – mondta Krisztián úgy, mint aki komolyan is gondolja.
Márk a kezét nyújtotta neki, és biccentett egyet.
Senkit – ismételte.

Kapcsolódó szócikkek: Havasi Krisztián · Zentai Márk
>!
neverhood

Bírtam ezeket a csajokat, mert hozzánk tartoztak. Tőlünk vártak védelmet, hozzánk jöttek vigasztalódni, minket akartak mindenáron felbosszantani.
Bírtam a srácokat, mert a legjobb haverok voltak. Ha lett volna fivérem, olyat kívántam volna, mint Ákos. Ha csak egyetlen különc haverom lehetett volna a suliban, Kristóffal barátkozom össze, és ha kötelező lenne riválist választani, Zentai már úgyis bevált, mert minduntalan arra ösztönöz, hogy jobb legyek.
És ha nekem eszembe jutott, hogy az érettségi után ilyen lesz az életünk, és talán sose találkozunk ebben a felállásban még egyszer, akkor a többieknek is.
A remény vált a legjobb barátunkká. Ugyan mi másunk maradt még ezen kívül?

>!
Vivian

Amikor Havasi Krisztián és Zentai Márk egy társaságba keveredik, mindig történik valami izgalmas.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: Havasi Krisztián · Zentai Márk
>!
dilibogyoo

– Ákos megbetegedett. Elkapta az arrogancia maximus vírust
– És megmondtad neki, hogy egy jó nagy pofon meggyógyítaná?

259. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Fábián Gréta · Kárpáti Lilla · Reichart Ákos
>!
neverhood

Más osztályokat összekovácsol a végzős év, mi meg a legvégén borítottuk a bilit. Legfőképp egymásra.

>!
Vivian

– Mert én pont olyan vagyok, mint a többi lány, mi?

56. oldal

>!
BarbyMalik0112 P

– Az ellentétek érdekesek, de hosszú távon a hasonlóságok tartanak össze.

307. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Szántó Jázmin
>!
dilibogyoo

Szeret másoknak örömet okozni, ilyenkor annyira boldog, mint egy betépett tündérkirálylány.

Kapcsolódó szócikkek: Havasi Krisztián
>!
neverhood

– Megismételhetnénk a siófoki kiruccanást – dobtam be.
– Na jó – közölte Lilla felindultan. – Te nem Márk vagy, az biztos. Minimum az, hogy elvittek az ufók és átmosták az agyad, de inkább kicseréltek egy hasonmásra.
Azzal a hagyjál már fejjel vigyorogtam rá.
– Nem viccelek, te nem Márk vagy.
– Lil, akadjál már le rólam, de gyorsan.
– Na jó, ez a stílus már hasonlít.
Na bakker, arról ismer rám, hogy bunkó vagyok? Ezen ne múljék, oltani kezdtem.
– De ha megismételjük, előtte henteregd ki magad, mert akarjuk még egyszer végigélni azt a műsort, amiért félbeszakítottunk…
– Oké, fejezd be, nem kételkedem tovább. – felelte vörös fejjel.
Ákos odajött hozzám, rám vigyorgott és megkérdezte:
– Haver, hogy csinálod? Engem sose kért meg, hogy bunkózzak vele.
– Tehetség.

Kapcsolódó szócikkek: Kárpáti Lilla · Reichart Ákos · Zentai Márk

Hasonló könyvek címkék alapján

Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet
Papp Dóra: Tükörlelkek 2.
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény
Róbert Katalin: Szelídíts meg!
Hajdú-Antal Zsuzsanna: Léggömbök
Matthew Quick: Boy 21
Maros Edit: Hűvösvölgyi suli 4.
Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: Tűz
Marni Bates: Láthatósági mellény lúzereknek
Turbuly Lilla: Viszlát, kosársuli!