„Lehet, hogy bennem van a hiba, de be kell vallanom, sosem értettem az angol nyelvű regényekben azt a pillangós dolgot. Mármint amikor azt olvasom egy könyvben, hogy a regény főhősnőjének gyomrában pillangók verdesnek, ha éppen feltűnik a színen szerelme tárgya. Már elképzelni is tiszta brutál ezt a szitut. Imádom a lepkéket (az állatkert lepkeháza szerintem varázslatos hely), na de a gyomromban? Szegények. Akik ilyeneket írnak, azok nyeltek már le véletlenül bogarat? Na és a gyomorsavról hallottak már?”
Nos, ezt megint „befaltam” és idén már másodszorra vettem kézbe.
Talán mindenki találkozott már avval a érzéssel, hogy azt hitte utálni fog egy regényt, de legnagyobb döbbenetére az ellenkezőjét kapta olvasás közben.
Nem szokásom általánosítani, de nekem a „középiskola élet” az SZJG – vel azonosul, és mivel ki nem állhatom azt a sorozatot, így nagyon nagy pofira esés volt, hogy ezt viszont megkedveltem.
Elsődlegesen azért olvastam el kétszer, mert elsőre is elérte nálam, – teszem azt hozzá, ahogy most is –, hogy kiszakított a mindennapi, gondokkal teli világomból, és elérte, hogy mosolyogjak, helyenként hangos kacagásra is vetemedtem, és bár már második olvasásra tudtam, hogy végződik a kötet, mégis majdnem ugyan úgy izgultam.
A karakterek nagyon élethűek, szerethetőek. A hisztik valóságosak, és bár Lilla még az én idegeimet is kikezdte néha, valahol eltudtam fogadni, hogy ha ő így éli meg a kamaszkor szépségeit, akkor miattam mennyire ki lehettek anno bukva a felnőttek, sőt sokszor az társaim is!? Nos erre nem kell válaszolni….
Bár helyenként fogtam a fejem, a szülők is érthetően voltak „nehezen kezelhetőek”. Lilla anyukája a legtöbbször elérte, hogy a legszívesebben fejbe vertem volna egy péklapáttal, de valahol legbelül viszont örültem, hogy két ellentétes pólusú szülő mutatkozik meg a lapokon.
A tanárok külön kategóriák voltak, a matektanár volt itt a kedvencem, pedig ha azt veszem anno én magam is szenvedtem az órákon, és hasonló folyamaton mentem keresztül, mint Táncoslány.
A szerelmi szál, már ha lehet ilyet írni, hisz még oly halovány, inkább csak színfoltja volt a történetnek, sokkal jobban élveztem a közösség erejét, és a barátság hullámvölgyét.
Eredetibbnek érzem ezt a történetet, mint az értékelésem elején említettet, mert itt nem volt felesleges drámázás, teljesen hihető volt amit olvastam.
Valamint nem csak szórakoztat, de fel is tölti az olvasó lelkét, még akkor is ha már rég elmúltak azok az idők, mikor én magam koptattam a középiskola köveit.
Remek kezdésnek könyvelem el, és ha ilyen marad a színvonal, akkor többször olvasós polcom lakója lesz véglegesen.
Egy nagyon kellemes élményben volt részem! ♥
