Kssz! 64 csillagozás

Tatyjana Tolsztaja: Kssz!

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Azon ​a helyen, ahol Moszkva állt egykor, kétszáz évvel a Robbanás után éldegél egy közösség a maga primitív, mókás és gyakran brutális szabályai szerint. Az egyszerű emberek egéren élnek: abból főzik mindennapi levesüket, abból készül a ruhájuk, és azt használják a cserekereskedelemben is. A régi könyvek birtoklását betiltotta a zsarnokuk, Fjodor Kuzmics (áldassék a neve), aki plagizálja a régi mestereket, s ő népének egyetlen írója. A zsarnok egyik írnoka meséli el nekünk a városka életét és saját páratlan karrierjének történetét. Benedikt valósággal szerelmes a könyvekbe, de hiába olvas el mindent, ami a keze ügyébe kerül, képtelen bármiféle erkölcsi tanulságot levonni olvasmányaiból. Tolsztaja az egyszerű, jólelkű írnokból a zsarnok kegyetlen kiszolgálójává váló Benedikt torz nézőpontján át ábrázolja mindazt a mohóságot, kegyetlenséget, önzést és tudatlanságot, amely pusztulással fenyegeti Fjodor-Kuzmicsszk városát…

„Tatyjana Tolsztaja varázsvízzel meglocsolta a regény… (tovább)

A macskány címmel is megjelent.

Eredeti cím: Кысь

Eredeti megjelenés éve: 2000

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2004
306 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639602582 · Fordította: M. Nagy Miklós

Enciklopédia 2


Kedvencelte 14

Várólistára tette 103

Kívánságlistára tette 55

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Tatyjana Tolsztaja: Kssz!

De most tényleg, mi van ezekkel az oroszokkal, hogy csak úgy ömlik onnan a furmányosabbnál furmányosabb disztópia? Pelevin, Szorokin, Tolsztaja, és még mondjuk vegyük ide Glukhovsky-t is… Azt hiszem, köze lehet a veretes sci-fi hagyományokhoz, amik mellékesen arra is alkalmasak voltak, hogy szőrmentén, a cenzúrát kijátszva társadalmi anomáliákról beszéljenek. És talán az sem mellékes, hogy amikor a Szovjetunió összeomlása után kialakult ez a posztszovjet káosz – nos, ez akkora trauma volt, hogy onnan már tényleg csak egy lépés elképzelni egy még abszurdabb, még imbecillisebb világot: ahogy azt Tolsztaja teszi.

Azért azt ne higgyük el, hogy ez egy regény. Története legalábbis nincs, éppen csak annyi, hogy az olvasói tűréshatáron belül maradjon. A Kssz! kilóg minden értelmezési kategóriából: talán leginkább a szerepjáték-alapkönyvek és a szláv népmese-gyűjtemények szerelemgyerekének tekinthető. Tolsztaja már a nyelv kiválasztásával a közepébe talál: a szöveg stílusában végtelenül infantilis és mulatságos, tökéletesen kihasználja a kulturális szakadék adta lehetőséget, ami a főszereplő Benedikt (társadalmának tipikus, vagy majdnem tipikus gyermeke) és a jelenkori olvasó között van. (Micsoda fordítói bravúr! M. Nagy Miklós!) Ugyanakkor ez a játékos nyelv csak felerősíti bennem a kontraszt érzését: hogy ez egy rettenetes, borzalmas jövő, Fjodor-Kuzmicsszk városa pedig az én túlcivilizált szememben maga a pokol – és mégis, mihez hozzá nem szokik az ember: Tolsztaja szereplői helyenként mintha lubickolnának benne. Ez a kettős játék, stílus és tartalom ellentéte teszi ezt a kötetet igazi kultuszkönyvvé. Aztán persze (mint minden disztópiában) ott vannak azok a groteszk párhuzamok, amik a fiktív sík nyelvén az olvasó saját világára utalnak vissza, de ez már csak hab a tortán. Egyedülálló olvasmány.

8 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISP
Tatyjana Tolsztaja: Kssz!

Sose szerettem a disztópiákat/antiutópiákat. Az Állatfarm minden ismerősömnek tetszett, csak nekem nem. Az 1984-re szó szerint évekig készültem, mire el mertem olvasni.* A Battle Royale-t úgy húsz oldalig bírtam. Én ellenállok a műfajnak.
A Fahrenheit 451 győzött meg arról, hogy a disztópia nem feltétlenül csupa fulladozás meg hideg verejték, hanem van benne egy kicsi friss levegő is. Csak éppen annyi, amennyi nekem kell. A Kssz! pedig éppen ilyenfajta disztópia, bár közel sem esett ám olyan jól a könyvmoly lelkemnek, mint a Bradbury-regény. Vagy mégis. Vagy mégse.

Mert hát itt van ez a brutális-tündéri világ, kétszáz évvel az atomrobbanás után, nyakig a neolitikumban, annyira orosz, hogy Baba Jaga ahhoz képest nudli, és napi huszonnégy órában bűvös-bájos szövegekkel tömik az olvasó fejét, miközben egérhúst majszolnak, egérzsírból készült gyertyával világítanak, egérbőrből varrott sapkát viselnek, és némelyiknek a hónaljából nő ki a lábfeje, már hogy a kétszáz évvel korábbi atomrobbanás okán. Aztán a bűvös-bájos meséikben időnként egyeseket elevenen felfalnak, másokat megfosztanak a lelküktől, ismét másoknak apokaliptikus látomásai támadnak, mutáns oszloppal meg fenevaddal, amelyik egyszerre fut négy irányba, míg nem jön a szanitéc, és el nem viszi az összes mesélőt a Gulágra gyógykezelésre. Van olyan, hogy az embernek a hideg futkos a hátán, miközben röhög.

Meg itt van ez a Benedikt nevű galambocska, az angyali primitív stílusával, egy akkora darab ragyogó tekintetű jámbor marha, hogy a megjegyzésein az olvasó időnként (elég gyakran) haldoklik a röhögéstől, időnként meg (kicsit még gyakrabban) kedve lenne belemártogatni Benediktet a jeges vízbe, és csak azért nem teszi, mert úgyse fogná fel azt se. Időnként meg mind a kettő. Főleg akkor, amikor odateszik az olvasó elé ezt a Benedikt nevű galambocskát tükörnek. Na, akkor egy kicsit elmegy az olvasó kedve a nagybetűs élettől. Meg még mintha az olvasástól is. Jaj, lekopogom, nem, nem, nem!

Tessék olvasni Tolsztaja nénit (akiben nem vált ám vízzé se a nagyapóka, se a dédnagybácsika vére). Tessék olvasni. De mértékkel.

* Gimnáziumi legjobb barátném bezzeg már tizenhét évesen olvasta, és vagánykodott vele, hogy ő milyen bevállalós, én meg irigyeltem a háttérből.

7 hozzászólás
>!
sztimi53 P
Tatyjana Tolsztaja: Kssz!

Hát lehet erről írni? Lehet? Nem lehet, máris bánom, hogy belekezdtem. Az elején csak annyi jött át, hogy Fjodor Kuzmics a Robbanás utáni Prométheusz, aki elhozta a tüzet az embereknek, ő a költő aki idegen tollakkal ékeskedik. Újraépül a civilizáció, egy régészeti korszakban találjuk magunkat, fura fejlődéstörténet új nemzedékkel, akik atavisztikus bélyegeket hordoznak, és Régentiekkel, kik belekövültek az elmúlt kor emlékébe, és a halál csak ritkán kopog be hozzájuk. Kemény és puha diktatúrák járnak a pógárocskákra, de a főhős csak a betűkre koncentrál. Az említett úr ismeri a betűket, de igazán nem tud olvasni. A könyv befejezte után néha Benediktnek képzeltem magam, hogy legyűrtem a lapokat, de vajon értelmeztem is? Csak remélni tudom. Bekategorizálhatatlan műfajilag, egyszerre minden és semmi. De egyvalami biztosan: orosz. Nem tudom mit írhatnék még, mert káoszként zubognak a fejemben az általa kiváltott gondolatok, de úgy érzem, nem értek semmit. A fordító előtt kalapot emelek, nyelvileg nagyszerű, olyan szóbravúrokat hozott létra, mint az amúri parti szánok, a faszopáncs és csingiszkán, és Benedikt egyedi kifejezésmódját is imádom, meg azt az érdekes keverék nyelvet amit ez a nemzedék használ. Hallgat az ember nagyokat, vajon a küsz zaja eljut-e hozzá, cefetmadarat kémlel a fákon, és férfiakra nézve azon mereng, hogy ennek farkacska jutott, vagy pudenciál. Tudom, amit tudok, hogy ez egy nagyszerű könyv, hogy az emberiség legtöbb hibájával szembesít minket, újra elkövetett hibákkal. Néha bele is halunk. Azért van némi remény számunkra. Talán. Nyikita Ivanovics is megmondta, hogy “Ha vége, hát újat kezdünk.”

8 hozzászólás
>!
saribo P
Tatyjana Tolsztaja: Kssz!

Nagyon nehezen lendültem bele, és szoktam meg az egészen egyedi és különleges nyelvezetét. Le a kalappal a fordító, M. Nagy Miklós előtt, aki valami olyan egyedit alkotott, ami már szerintem felér egy komplett mű megírásával. Valószínűleg sohasem fogom megtudni, hogy milyen az orosz eredeti nyelve a – mondjuk úgy – mindennapi oroszhoz képest, de a fordítás brilliáns, a fordító által megalkotott szavak, kifejezések és a nyelv egészen különleges és találó.
Amúgy a történet szórakoztató karikatúrája a szovjet-orosz elnyomó rendszernek, fővezérestül, vodkástul-pálinkástul, május 1-jei felvonulásostul, októberi ünnepestül (ami persze novemberben van), ahol a nem túlságosan szeretett mirzák , élükön a Legnagyobb Mirzával, Fjodor Kuzmiccsal elrendezik a pógárocskák életét, akik békésen, egéren, rozsodán és gumbicán éldegélnek kis gunyhóikban a nagy Robbanás után, azokon a dombokon, amiken valamikor Moszkva állt.
A Tolsztoj családban pedig ezek szerint nem egyedülálló a írói zseni.
Áldassék a neve, kedves Fjodor Kuzmics, akarommondani Tatyjana Tolsztaja.

>!
tgorsy
Tatyjana Tolsztaja: Kssz!

Erről a könyvről értékelést írni… hát … azt hiszem én most nem tudok.
El kell olvasni.
Bájos orosz mesébe bújtatott pofán csapása az emberiségnek. De legalábbis a szovjet típusú emberiségnek. Meg a nem szovjet típusúnak. Az emberi önzésnek, idiotizmusnak, megideologizált emberi aljasságnak, bornírtságnak, semmiből nem tanulásnak, a sznobizmusnak, a hamis intellektualitásnak, a …
Egy nagy felkiáltójel.

>!
kalypso
Tatyjana Tolsztaja: Kssz!

Láttál már küszt? Nem? Hát akkor olvasd el.

spoiler
Zseniális, imádtam! (Kár, hogy a másik lefordított kötetecske nem sikerült ilyen jól.) Lehetne itt még kampányolni, hogy ilyen meg olyan hűdejó, meg hogy ebben a kötetben minden benne van, de tudjuk, hogy kampányolni ott kell, ahol valami hiba van. Ebben nincs hiba, nem kell erőnek erejével tukmálni.

S még egy utolsó mondat Akunyintól, ami talán elmondja miért is szerettem én bele ebbe a regénybe ennyire… „Tatyjana Tolsztaja varázsvízzel meglocsolta a regény eltemetett és elsiratott műfaját, hazahozta Amerikából, és kiderült, hogy tökéletesen eleven. Olyan ízletesen van megírva ez a regény, hogy szeretnénk cuppogva és kéjesen morogva megenni minden kifejezését.”

2 hozzászólás
>!
petibácsi
Tatyjana Tolsztaja: Kssz!

Hát… különös könyv. Egy hatalmas atomrobbanás utáni diktatórikus ősközösség keserűen morbid élete. Egy nonszensz, mutánsokkal teli poszt-apokalipszis, ami egyaránt igyekszik rámutatni a zsarnokság, a hataloméhség, a jóra való törekvés és az ezeket közös tető alá hozó hiszékenység természetére is.
Tényleg megvan benne Bosch festményeinek mozgalmassága meg Bruegel életképeinek nyomora, de hasonlíthatnám épp Yuriy Norshteyn vizualitásához, sőt akár a Sinistrához is.
Azért vonok le egy csillagot, mert az én ízlésemnek túlontúl sok fejezetet szentelt az írónő a regény világának bemutatására, megrajzolására, így a cselekmény kissé döcögve indul be (aztán később sem pörög fel túlságosan); és mert ahogy Benedikt, a főhősünk látszólag teljesen értelmetlenül vált bárhol E/1-ből E/2-re és E/3-ra, az többször volt idegesítő, mint szórakoztató.
És hogy mi az a Kssz? Hát az a küsz által kiadott hang. Nem, az itt nem a sneci, hanem a mutánsok társadalmának a mumusa, mint az erdélyieknek Drakula, Micimackónak Apacuka vagy az amerikai gyerekeknek a Boogeyman, értitek?! Ha egyedül vagy otthon, és nincs mitől félned, akkor hunyd be a szemed és már szinte hallod is: Kssz! Kssssz! :)

3 hozzászólás
>!
Szoba_Van_Kiadó
Tatyjana Tolsztaja: Kssz!

A csak a Mupett só mindenszarista öregjeihez hasonlítható un. „irodalomkritikusaink” modorában annyival el lehetne intézni ezt a könyvet, hogy » És megint egy medmekszkönyv«, de nem. A zépülő-szépülő, a „szép vagy-gyönyörű vagy!” Oroszország (amit mi nem ismerünk, mi régi emlékeinket vetítjük a mai Oroszország ege alá, Shigulik és Moscwitch-ok gázolják a praszpéktek kásás havát, furcsa kutyaorrú dobozos teherautók… a magyar Ikarus ég néhol stimmel is. Tolsztaja uchroniájában a mai Oroszország inverzét írja meg, még áram sincsen, de a millionyérek ugyanolyan tahók és bunkók, bohókás szörnyetegek, mint e rendes időben a napi 500 kilowattot fogyasztó villany-és futtatottarany márványpalotáikban. Ó, Benyegyikt! – mióta ezt a könyvet olvastam, ő a legkedvesebb szörnyetegem a világirodalomban. Ha nekem lenne egy moly-szájtom ( oroszul moj szajt) akkor emblémája lenne ez a könyv. Mert ez e könyv főlényege: a könyv mindenek fölött, a könyv mindennél többet ér, olvasni, olvasni – Tolsztaja csontig savazva löki elénk az internettársadalomban megvalósuló ideát, Fjodor Kuzmics atyuska szörnybirodalmában tilos az Ő Művein kívül mindenmás olvasása (mi még csak ott tartunk, hogy tanaraink gugliztatják össze copy/paste alapon gyerekeinkkel a házi feladatot) és Benyegyikt olvas, olvas és olvas, olvasni jó, ha más nincsen, Benyegyikt függvénytáblát olvas (ami magamfajta olvasásbuzival bizony előfordul, olvastam én már piacon palántacsomagolópapírt és mátrai hegyoldalon szélfútta újságtépetet, ami bizony törésénél NEM csokitól volt barna… Senki ne hallgasson a mindenfikaista hazavágókritikusokra, Tolsztaja könyve nem egy az ezer medmekszköny közül, hanem valami más: Az Olvasás Evangyélioma. Igen, igen, dugnak is benne! Tolsztaja ismer bennünket, hogyne is fűzne be valami szerelmi szálat, csak rajta, davaj, olvassátok!

7 hozzászólás
>!
pat P
Tatyjana Tolsztaja: Kssz!

No, molyocskák-pógárocskák, lelkecskéim, galambocskáim! Ez biza egy igen jó könyvecske. Sokadik könyv mostanában amiről az jut eszembe, hogy meg kéne tanulni oroszul, és eredetiben olvasni. Nem mintha nem lenne (szerintem) nagyon jó a fordítás, de hát mégiscsak. Úgy emlékszem az első 150 oldalon konkrétan nem történt SEMMI (és utána se olyan rettentő sok minden), de az a stílus! azok a szavak! (kedvencem a faszopáncs) az a humor! azok a szereplők! Isteni.

4 hozzászólás
>!
Sárhelyi_Erika IP
Tatyjana Tolsztaja: Kssz!

Remek, szellemes abszurd, aminél folyamatosan hangosolvasási ingerenciám volt, pedig nem a saját hangomon szeretném hallani: ez a könyv megfilmesítést kíván, mégpedig kusturicásan, macskajajosan. Esetleg tarantinosan? Nem, ahhoz túl kevés a vér. De látni akarom a g(!)unyhókat, a pógárocskákat, a 400 éves Régentieket, Varvara Lukinyisna és a többiek „Következményeit”, na és persze a küszt :) Lényeg, hogy könnyesre vigyorogtam magam, kedves Tatyjana Tolsztaja, áldassék a neve! :)

6 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
volna

Én ugyanolyan homo sapiens, polgár és mutáns vagyok, mint maga!

67. oldal, Zelo

>!
Sárhelyi_Erika IP

Benedikt csak a könyvet akarta. Azért akarta, mert nagy az elmaradottság a társadalomban, sötét a nép, babonás, az ágy alatt tartja a könyveket, vagy nyirkos gödörbe ássa el őket, azt a könyv pusztul attól, elrohad, szétesik, zöld penész lepi el, kikezdik a kukacok. A könyveket meg kell menteni, száraz, világos helyen tartani őket, óvni és dédelgetni, őrizni, csókolgatni – mert másik nem lesz, nincs honnét másikat venni, azok a régi emberek, akik írták őket, nincsenek már, kihaltak, árnyékuk se maradt, és nem jönnek vissza. Soha vissza nem jönnek. Nincsenek!

Kapcsolódó szócikkek: könyv
8 hozzászólás
>!
tgorsy

Hisz megnősülni, az nem csak palacsinta meg hímzés meg kéz a kézben sétálgatás a kertben, hisz akkor a nadrágot is le kelletik húzni!

133. oldal

>!
Sárhelyi_Erika IP

Benedikt habozott.
– Na, jöjjön el… Mutatok magának valamit… valami titkosat!
Kitartó egy nőszemély. Ruhástul is szörnyű, ha meg levetkőzik, azt megmutatja a titkát, akkor aztán egészen ijesztő lehet (…)
– De tényleg, jöjjön el… A művészetről fogunk beszélgetni… Tudom, hogy maga képes finom érzésekre… Azt hiszem, magában hatalmas potenciál van.
És lesütötte azt az egy szemét. Hű, a mindenit… Benedikt még bele is izzadt. Miféle izgató beszéd ez… Azt itt, a munkahelyen…
– Hát, épp nem kicsi… Még senki sem panaszkodott… Meg érzek is mindent szépen… De maga azt honnét tudja? … Hogy milyen a pudenciálom?

1 hozzászólás
>!
bazsalikom P

Virágot – na, az előfordul mostanság, hogy virággal megy a pógár látogatóba: szakít a kertben pár szálat, olyan jó színeseket meg améknek jó illata van, összerakja őket, aztán csokor lesz belőlük: na, aztán ezt a csokrot nyomja oda a nő kezébe: hogy aszondja, te is ilyen szép vagy, meg neked se rossz a szagod éppenséggel. Na, fogjad, aztán majd hancúrozunk.

240. oldal

1 hozzászólás
>!
petibácsi

Valami nincs rendjén. Mer ha a földre vetné magát, ha négykézláb állna, behajlított térdekkel, előre meg kicsit oldalt nyújtva a kezét, és homlokával a földet verné – akkor máris jobb lenne. Nem hiába találták azt ki. Akkor úgy árad az emberből az elragadtatás, mint a hányás; […]

64-56. oldal

3 hozzászólás
>!
tgorsy

Emlékezzünk Dosztojevszkijre! Pusztuljon az egész világ, csak én hadd ihassam a teámat.

129. oldal

>!
Timár_Krisztina ISP

– Igen, de… de azt mondta, hogy az egér a mi támaszunk. De hát akkor a mi házunkban miért nincs egér egy fia se?
– Nálunk azért nincs egér, mert mi szellemi életet élünk. Nekünk nincs szükségünk egérre.

184. oldal

Kapcsolódó szócikkek: egér
>!
Timár_Krisztina ISP

Meg Szintakszis, ez olyan illetlen szónak hangzik, de hogy mit jelent, a csuda tudja. Tán valami káromkodás. Benedikt átlapozta: úgy bizony, mindenféle csúnya szavakkal van tele. Úgyhogy félretette: ez érdekes. Éjszaka majd ezt olvassa.

189. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Kurt Vonnegut: Macskabölcső
Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak
Kurt Vonnegut: A Titán szirénjei
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: Sánta sors
Karel Čapek: Abszolútum-gyár
J. Goldenlane: Csillagok szikrái
Robin O'Wrightly: Andrea & Andrea
Jasper Fforde: Monokróm
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: Világvége a szomszédban
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: A hétfő szombaton kezdődik