Somlyó György:
Freskó: Konstatin győzelme Maxentiuson
Dárdaerdőre ver sátrat a távlat,
minden pontján fényben ropog a reggel,
úgy, ahogy minden idők óta felkel,
s ahogy, emberszem, mégse, sose láttad.
Titkos násza álomnak és aránynak,
a férfi formának a nő szinekkel;
minden önmaga – s még egy ritka hangszer,
lovak lábai lépkednek fugákat.
Középkor hajnala? a reneszánszé?
Oldalt nem inkább nekünk harsonáz-é
e vértelen győzelem kürtöse:
kék folyóknál és kék egek alatt majd
meglátni ez emberszem-még-sose-
látta, de bennerejtett-fényü hajnalt?
(Részlet a „Pierro della Francesca” című költeményből.)
