Puskák ​és galambok 79% 132 csillagozás

Ifjúsági regény, amely a Tanácsköztársaság utáni restaurációs időszakban játszódik, és 1960-ban jelent meg. Az ember ilyenkor arra számít, hogy kap egy kis szájbarágós propagandát. Tatay Sándor azonban becsülettel eleget tett írói hivatásának, és hat kisvárosi srác történetében, a kamaszok észjárásán keresztül bemutatja, hogy a világ dolgai sohasem fehérek vagy feketék. Ha van is a regényben finoman árnyalt állásfoglalás, az egyáltalán nem zavaró, és minden bizonnyal szükséges is volt a cenzorok gyanakvásának elaltatására.
A regény remekül átélhető rajzot ad a száz évvel ezelőtti vidéki Magyarország életéről, az pedig különösen mulatságos, ahogy a fiúk egyik kalamajkából a másikba lavírozzák magukat, hol szándékosan, hol pedig valamilyen baklövés elkövetésével.
Mindazonáltal ma már inkább felnőtt olvasók számára lehet érdekes, de ha valakinek más tapasztalata van, kommentelje már be legyen szíves!

A korábban adott négy csillagot fenntartom.
Tulajdonképpen nem is annyira propagandamű. Nem foglal állást. Nem agitál… bár sejtet. Hiszen a „jó” felnőttek nem szidják, hanem segítik a kommunistákat….

Na jó pontosítsuk, Boda Feri apukája, a könyv menekülő embere, nem is biztos, hogy kommunista. A bűne, az, hogy a Tanácsköztársaság vívmányára utalva sztrájkot kezdeményez, amikor egy csille oldalára felírja, hogy 3x8=24, azaz három műszak, pont egy nap. Lássuk be a Tanácsköztársaságban (is) nem csak a kommunisták, hanem a szocdemek és még sokan mások vállaltak szerepet…

A történetet egy másodikos gimnazista Simeon Tamás meséli el… kicsit iskolásan, pont ahogy a szerepére büszke kiskamasztól elvárnám.

Mellesmeg a cselekmény, a kaland meg kellőképpen izgalmas.

Egy jó ifjúsági regény, és nem kell foglalkozni kommunista propagandával. Az szerintem tényleg nincsen benne. 6 kis gimnazista kalandjai 1919 őszén, egy dunántúli kisvárosban spoiler. Megmutatkozik a barátság, a kalandvágy és a tanulni vágyás, egy reménytelen szerelmi vágyakozás – mindez egy zavaros politikai környezetben, ami még a felnőtteket is komoly próbára teszi. A legérdekesebb, hogy mivel szórakoztak, játszottak az akkori tizenkét évesek, mivel töltötték a szabad idejüket – sajnos, ma ilyenek nincsenek. A könyv címe kicsit félrevezető, mert ugyan tényleg vannak benne galambok és 3 puska, de a lényeg a közösség építése, az együvé tartozás, a bajba jutottak segítése. Felnőtteknek nosztalgiázás gyanánt, de inkább fiataloknak ajánlom.

Szerintem ez egy nagyon jó kis ifjúsági regény. Eszembe juttatta mennyire élveztem általános iskolában és gimnáziumban az ilyen könyveket, és jó tudni, hogy felnőtt fejjel is ugyanúgy bele tudok merülni ebbe a világba.
A 6 elválaszthatatlan barát kalandjai, akik minden körülmények között kiállnak egymásért, meghatottak és örömmel töltöttek el. Izgalmas volt elkísérni őket az úton, ahol a bajtársiasságot szem előtt tartva, bátran lépdeltek végig egymásért.

Számomra az ilyen történet az igazi ifjúsági kalandregény. A fiúk egymáshoz való barátsága példa értékű. Gyerekek, akik nem értik a felnőttek világát, és ha kérdezni mernek jól kimért pofonokat kapnak válasz helyett. De ha nincs válasz, akkor kénytelenek elmélkedni. Minden helyzetben számítanak és számíthatnak egymásra. Különbözőségeik tökéletesen kiegészítik egymást, mindenki megtalálja a maga számítását a csapatban, mert együtt alkotnak egy remekül működő egységet. Az egyik fiú apukája bajba kerül, menekülni kényszerül, és a fiúk, hogy ne hozzanak még nagyobb bajt a Boda apukára, az általuk elrejtett puskákkal, kisebb nagyobb kalamajkák közben elszállítják máshová a fegyvereket, és közben felfedeznek egy barlangot is. Bajtársiasságuk és egymás iránti érzékenységük minden élethelyzetben megnyilvánul. Akár csak egy kis szilvaszedésről van szó, vagy arról, hogy segítsenek az iskolán kívül rekedt Ferinek tanulni, hogy ne maradjon le a tananyaggal. Persze azért a huncutság sem áll távol tőlük és a maguk módján meg is leckéztetik azt, aki szerintük rászolgál.

Sajnos nem nagyon tetszett, bár izgalmas, kalandos történet valóban. Csak azokat a szép kerek mondatokat tudnám feledni, ahogy ember nem beszél, maximum mikor házi fogalmazást ír.
Ritkán mondok ilyet, de ehhez tényleg nem árt tizenkét évesnek lenni. Kicsit elkéstem vele.
A címe viszont továbbra is marad a toplistámon, szerintem az egyik legklasszabb könyvcím!
Továbbá szerepel benne a dzsiu-dzsicu szó, mint mostanában mindenben, amit kinyitok. Úgy érzem, a dzsiu-dzsicu roppant népszerűségnek örvendett a századelőn. Haladéktalanul utánajárok!

Kedves történet – a kissé aktualitását vesztett politikai felhangtól függetlenül. Hat kamaszfiú története ez, akik igazi bajtársak, és jellemzi őket az a naiv kalandvágy, ami koruk velejárója. Menni kell, megismerni és felfedezni. Az egyetlen negatívum, hogy nem hihető, hogy ezt egy tizenéves írta (E/1, Simeon Tamás nézőpontjából ismerjük meg a történetet) – néhol túl irodalmi, néhol pedig beveti az „elfelejtettem mondani, hogy közben…” fegyvert, és a kettő nekem nem fért meg egymás mellett.

26 évesen újra rákaptam az ifjúsági regényekre, így a közelmúltban jó pár Delfin könyvet és egyéb más kis kalandregényeket olvastam. Ezek közül több olyan is volt, amit első ízben vettem kézbe, s utólag nézve sajnálom, hogy ez évekkel ezelőtt nem jutott eszembe.

Tatay Sándor regénye is azok közé tartozik, amiket most olvastam először – habár mindig is ott lapult a polcon. A Puskák és galambok klasszikus ifjúsági regénynek mondanám, amelynek főhősei egy – jelen esetben 6 fős – gyerekcsapat.

Korábbi olvasmányélményeimből ebben a tekintetben hasonlítani tudnám A Pál utcai fiúkhoz, a Vakáció a halott utcában-hoz, illetve A szebeni fiúkhoz, és még talán ide tudnám sorolni A Vöröstorony kincse c. regényt is. Esetleg még a kortárs irodalomból Elveszett csillagokat is.

A főszereplő gyerekcsapat tagjai sok mindenben külön egyéniségek, a közös élmények és barátság kovácsolja őket össze. Izgalmas ahogy kibontakozik előttünk a történet, a barlang aprólékos felfedezésétől a bujdosók menekítéséig. Van benne kalandozós, nyomozós szál is, ahogy az ilyen típusú regényekben lenni szokott. Persze témáját és hátterét tekintve átszövi a Tanácsköztársaság időszaka (hiszen 1919-ben játszódik), számos utalás található benne a kommunizmus és az azt ellenzők közötti viszálykodásra is. Érdekes – és egyben hitelesnek hatott –, hogy a naiv gyerekek számára mindez olyan megfoghatatlan és érthetetlennek tűnt (pl. az a rész, mikor a kommunizmusról faggatták szüleiket, hogy mit jelent ez a szó). A regényben érezhető a beleszőtt történelmi helyzet és a kommunizmus propagandája is picit – ahogy az akkori regények egy részében szintén tapasztalható (pl. Hegedüs Géza: Az erdőntúli veszedelem).

Összességében kellemes kis olvasmány volt, izgalmas és érdekes cselekménnyel. Ügyesen kidolgozott jellemrajzú szereplőkkel. :)

Nem igazán vagyok tizenkét éves, meg fiú sem. Pedig ez a könyv ott van anyukám könyvespolcán, szóval gyerekként biztos beleolvastam. Csak akkor sem voltam fiú :) Most kivettem a mentett könyveim közül, mert újabban jólesik ifjúsági könyveket olvasni. Aranyos kis könyv volt ez, bár eléggé papírízű. Hat barát kalandjai a nagy háború végefelének és a kommunizmus térhódítása kezdetének árnyékában. Volt benne csínytevés is, meg felfedezés is, meg politika is. No, meg az első kacsintások a szebbik nem felé. De épp csak annyi, hogy a fiúk lassan átléphessenek a gyerek-kiskamasz korból a nagyobb kamasz korba. Kicsit olyan semmilyen vége lett, de a fiúk számára ott és akkor véget ért a kaland.

Az a baj az ilyen előző századi könyvekkel, hogy az nálam vagy A Pál utcai fiúk, vagy minden más. És ez a minden más kategória, és sajnos nem is tetszett annyira, mint vártam. Pedig a húgom ajánlotta, aki nem arról híres, hogy sokat olvasna, vagy pont ilyesféléket, de azt mondta, ez neki tetszett, hát akkor egye fene, lássuk, mit tud a könyv.
Nem tudott sokat, és unatkoztam is rajta. Hat gyerek megpróbálja 200 oldalon keresztül eljátszani a Kétévi vakációt meg a grundos srácokat, miközben kicsit olyan az egész, mintha semmi lényeges cselekmény nem lenne.