A ​„másik oldal” 4 csillagozás

Kabbalista esszék
Tatár György: A „másik oldal”

„Hebraikus vagy klasszika-filológiai köntösben előadott, nagy írásművészettel megfogalmazott esszéi Isten-dicséretek. Egy hasonlíthatatlan szubsztanciájú tűz szépen megmunkált foglalatai. E szenvedés jelenlétét imaszerűnek látom, az egészet meg újra nagyon zsidó módon elmondott fohásznak, könyörgésnek észlelem: nem az esszé szövege az ima, nem is annak a hangulata, vagy választott tárgya, hanem az, amit le nem ír és ki nem mond, de azért mindannyiszor körbeír.” (Kornis Mihály)

>!
Kalligram, Budapest, 2014
252 oldal · ISBN: 9786155454219

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

>!
vargarockzsolt P
Tatár György: A „másik oldal”

„Az imák fénylő vándormadarakként húznak a magasban világról világra, miközben a vétkek sötét angyalokat szülnek a lentinek nevezett világokban.”
Ez szép. Sajnos, nincs részletesen kifejtve, pedig nagyon jó fantasyt lehetne belőle írni.
A fentiekből látszik, hogy ateistaként nem mindenre voltam fogékony Tatár György „kabbalista esszék” alcímű kötetéből.

Ami maradéktalanul tetszett, és ami lenyűgözött: a rendkívül mély Biblia értelmezések, amelyek a vonatkozó szakirodalom páratlanul alapos ismeretéről tanúskodnak.

Ami riasztott: a fundamentalizmusa. Tatár György tudja az igazságot, nincs szüksége kérdésekre. A Jó és a Rossz egyértelműen megnevezhető nála – gondolom ez a mélyen átélt hit következménye. Olyan volt olvasni őt, mintha egy hatalmas – szerinte végtelen – óceán partján álltam volna, és annak mélyéről hozott volna fel számomra kagylókat és gyöngyöket. Én abba a sok vízbe csak belefulladni tudnék.

A kötet végén vitacikkekben, kritikákban rendkívül keményen kiosztja Tamás Gáspár Miklóst, György Pétert, Romsics Ignácot és Maróth Miklóst. Saját állításait pontosan bizonyítva, ellenfeleinek állításait tökéletesen megcáfolva. Nem szívesen vitatkoznék vele. Ha találkoznánk, tátott szájjal hallgatnám, és nem hogy ellenvetést, még kérdést sem mernék feltenni neki.

15 hozzászólás
>!
Zálog
Tatár György: A „másik oldal”

Komolyabb előismeretek nélkül vágtam bele a könyvbe, de – magamnak sem mindig nyilvánvalóan – a következő kérdésekre kerestem elsősorban választ: mi az oka az évezredeket átívelő antiszemitizmusnak? Mi a kabbala, és milyen viszonyban áll a “klasszikus” zsidó vallással? Milyen válaszokat tud adni a ma emberének a zsidó Biblia?
Hogyan tekintenek a zsidók vallási szempontból a holokausztra, Izrael államra, a modern világra?
A könyv, ha sok sokszor nem is közvetlenül és részletekbe menően, de kínál válaszokat ezekre a kérdésekre.
Nekem elsősorban az alcímben ígért kabbalista esszék tetszettek, a kritikák nem hatottak rám mélyen, lévén inkább a témában történéseket és új megjelenéseket is nyomon követő közönséget szólítja meg inkább, az esszék pedig általános érvényűek, kevésbé függenek az adott időszak történéseitől. Az interjú a végén viszont jó döntés volt, még jobban árnyalja a szerzőről alkotott képet.
Nagyon szép és plasztikus, ahogy T.GY. a témájáról nyilatkozik, néhol már szinte lírai. Gyakran késztetett továbbgondolásra, különösen Isten és a teremtett világ viszonya, az isteni attribútumok, és a modern társadalom és a hellén istenek egymáshoz kapcsolása volt rám nagy hatással. Talán azt is jobban értem, hogy tud egy ilyen gyökereihez rendkívüli módon ragaszkodó tradíció a mai világban is ilyen vitális lenni.

Az egészen nyilvánvaló, hogy a szerző rendkívül alapos és felkészült, de külön öröm volt számomra, hogy humora is van, és egy ilyen témát tárgyaló műben nem szégyell pl. Harry Potteres hasonlatot használni.

>!
Biedermann_Izabella P
Tatár György: A „másik oldal”

Tatár György legújabb kötete csak részben esszékötet, hiszen csak a könyv kétharmadát teszik ki a Kabbalához, de leginkább a Biblia szövegéhez kapcsolódó hosszabb-rövidebb esszék. A fennmaradó egyharmad a szerző kritikáit, illetve egyéb írásait (viták, észrevételek) tartalmazza.
Az esszék lebilincselő írások. Aki ismeri Tatár Györgyöt személyesen is, esetleg csak a munkásságát, annak természetesen nem meglepetés az a tájékozottság és széles látókör, ami az írások hátteréül szolgál, ugyanakkor irigylésre méltó Tatár bibliai szövegek értelmezése iránti, már-már valóban kabbalai elkötelezettsége.
Szépen ír, megejtően jól látja a világunkat, ugyanakkor van az írásaiban valami mérhetetlen szomorúság és csalódottság is. Jogosan,
Ha nagyon egyszerűen akarnám mondani, talán arról a látomásról szólnak az esszék, amiben a világ a semmi felé száguld, a Tóra szavait tetteink törlik el a tekercsről, Isten elrejti az arcát az ember elől, a választott nép pedig visszaindul Egyiptomba, ezúttal hajóval.
Úgy érzem Tatár vágyakozik egy olyan világba, ahol a nép Isten népe tud maradni, közben azonban tudja, a vágya irreális, mert a világ kizökkent, tűnik a semmibe. Ezzel szemben a gondolkodó ember talán csak annyit tehet, hogy ragaszkodik a privát Exodusához, amelyben a sok lehetséges világ közül egy valamennyire boldogat teremt magának.
„Ezek a belülről is teljes univerzumokként felfogott világok végtelenül bonyolult kölcsönhatásban állnak egymással. (…) Miután mindennek teremtett helye van, és minden egy fölmérhetetlen és eleven összefüggés rendszerébe illeszkedik, minden tett, gondolat és érzés hatással van minden világra. (…) Erkölcsi megfontolásaink és cselekedeteink dolgokat vagy lényeket teremtenek valahol másutt. Az imák fénylő vándormadarakként húznak a magasban világról világra, miközben a vétkek sötét angyalokat szülnek a lentinek nevezett világokban. ”
(KERUBOK TÁNCA)

A kritikákhoz és a vitákhoz csak két dolgot szeretnék hozzáfűzni: egyrészt nem szeretném, ha valaha is olyan szituációba kerülnék, ahol Tatár György kritizálná az írásomat, mert olyan gyilkos iróniával teszi ezt, hogy nahát, másrészt nyilván több dolgok vannak földön és égen, mint amit bölcselmem álmodni képzelt valaha, például olyasmik is, hogy TGM nacionalistának bélyegzi Tatárt. Bizarr.

A könyv utolsó néhány oldalán Finta Szilvia interjúját olvashatjuk. Nekem sok újat nem mondott, de talán annak, aki nem ismeri, valami támpont.


Népszerű idézetek

>!
Biedermann_Izabella P

Minden, ami ekkor „van”, lehetne éppen máshogy is, beleértve, hogy az egész lehetne akár nem is.

22. oldal

1 hozzászólás
>!
Biedermann_Izabella P

Ahol pedig a bibliai szöveg visszatérően ugyanazt a suta szót használja eltérő dolgokra is, ami szó szerinti fordításban netán csúf és esetlen lesz, ott is a szövegben kell bízni mindenek felett, nem elfeledve, hogy a bibliai héberben a bizalom, a hűség és az igazság ugyanaz a szó.

137. oldal

>!
Biedermann_Izabella P

A Világirodalom történetében Dosztojevszkijhez elérve, Szerb Antal valahogy úgy fogalmaz, hogy a nagy orosz író regényeiben valószínűtlen időkben és helyeken valószínűtlen emberek gyűlnek össze, hogy valószínűtlen dolgokról beszélgessenek. Még azt is hozzáfűzi, hogy: „és beszélnek, beszélnek, és beszélnek”. Keresve sem lehetne ennél találóbban jellemezni a középkori zsidó kabbala szövegeivel első ízben ismerkedő európai olvasó alapbenyomását. A Zohárt felcsapva valószínűtlen időkben összegyűlő, vagy egyszerűen csak érthetetlen célállomások felé baktató rabbikra lelünk, akikhez útközben hasonlóan valószínűtlen útitársak szegődnek, hogy az olvasó számára teljességgel valószínűtlen kommentárokat fűzzenek a Tóra szövegéhez."

140. oldal

2 hozzászólás
>!
Biedermann_Izabella P

Talán több mint szimbolikus, hogy Rosenzweig 1929 végén bekövetkezett halálát követően, a nácizmus elől 1938-ban Jeruzsálembe menekülő Martin Buber végül is egymaga folytatta, és be is fejezte a fordítást. Nem hagyott fel az építkezéssel, bár potenciális értő olvasói részben elpusztultak, részben szétszóródtak „az egész földön”, részben teljesen megváltoztak. Walter Benjamin „tiszta nyelvének”, és Franz Rosenzweig „Egy nyelvének” tornya tehát valahol áll még a világban, és csúcsa változatlanul „az égig ér”. Oda kellene eltalálni.

139. oldal

>!
Biedermann_Izabella P

Ha az ember zsidóként forgatja a keresztény Bibliát és – mondjuk – a korai egyházatyák írásmagyarázatait, mintha idegen országban bóklászna. saját hazájának immár igazságtalan békével elcsatolt területeit járja, ahol a tájra és lakóira irgalmatlan asszimilációs nyomás nehezedik. Az ismerős hegyek és völgyek mind ott vannak, ahol még emlékezik rájuk, zömmel megvannak a települések is, csak a nevük változott meg, bár épp a nevek azok,amelyek nyomokban őrzik még a táj elcsatolás előtti nyelvét. Ott vannak még szövegotthonának egykori lakói is, akik azonban eredeti, betű szerinti identitásukhoz hiába is ragaszkodnak, mert magasabb, lelki-szellemi értelemben immár egy másik ország polgáraivá lettek minősítve.

IDENTITÁS ÉS ALLEGÓRIA

35. oldal

>!
Biedermann_Izabella P

A Zóhár talán legmaradandóbb belátása az a felismerés, hogy az emberi cselekvés nem elszigetelt színjáték a fizikai létezés roppant színpadának egy kicsiny, elkülönített körzetében. Mai világképünkben az emberi világot átjárhatatlan szakadék választja el a végtelen univerzumtól. Mindannak, ami világunkban jelentős, annak az égvilágon semmi jelentősége – sőt jelentése – sincs a mindenség szempontjából. A Zóhár számára azonban a jelentés maga is létező, sőt a leghatalmasabb létező.

154. oldal

3 hozzászólás
>!
Zálog

Azáltal, hogy a történelmi kereszténység szellemi alapító iratai közé bekebelezte a zsidó Bibliát, méghozzá mint alapvetően keresztény iratot, szükségképpen annak zsidó tartalmaival szemben, azaz saját magát azzal a zsidósággal szemben definiálta, amely zsidóság ezekhez a tartalmakhoz ragaszkodott. A keresztény kultúra és keresztény államhatalom hosszú története során mindennemű identitásába mélyen beépült a zsidóságtól való önmegkülönböztetés, és a vele szembeni ellenségesség.

239. oldal (Utószó helyett)

5 hozzászólás
>!
Zálog

A szükségszerűségek száma véges, a véletleneké azonban millió. Amikor az ember széjjelválogatni igyekszik a szükségszerűségeket a véletlenektől, irdatlan feladatra vállalkozik ugyan, de elég, ha arra ügyel, hogy a kezébe vett és óvatosan megforgatott tárgy milyen gyorsasággal enyészik el: a véletlenek hamarabb szívódnak föl, mint a nap tüzének kitett, forró sziklára vetett medúza.

192. oldal (Három testőr Ázsiában)

>!
Biedermann_Izabella P

Nehezen képes az ember elhárítani azt a benyomását, hogy fordítója e könyvet az elégetés helyett fordította le.

172. oldal

>!
Biedermann_Izabella P

És valóban, nemigen akad épületesebb gondolat annál, mint hogy Istennel szemben soha nincs igazunk. Kivéve talán egyet: hogy tudniillik ha az erre irányuló szerető emberi akaratot Ő maga egészítette ki azzal a méltósággal, amit egy mindenható hatalommal kötött szövetség kölcsönöz. A szövetség vallási eszméje ugyanis lehetetlenné teszi, hogy a hitet kizárólag szubjektív oldala felől lehessen szemügyre venni. Egy olyan híd, amelynek csak a felénk eső hídfője tapasztalható, lehet, hogy nem egyéb káprázatnál. Az természetesen elgondolható, hogy a híd túlparti végét sűrűbbnél is sűrűbb köd borítsa, a tekintet számára áthatolhatatlanul. De kell, hogy valamiféle szimmetria álljon fenn a két part és a két hídfő között: olyan híd nem lehetséges, amelynek két végén más-más igazság kémleli a túlpartot. Ami itt nem igazság, az a túlparton sem lehet más. A szeretet, már ha valóban az, csakugyan arra vágyik, hogy a másikkal szemben soha ne legyen igaza. Csakhogy szövetség esetén ugyanez a helyzet a túlparton is: ezért épült a híd.
AZ ARC ELREJTÉSE

80. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Rugási Gyula: Korszakok párbeszéde
Aryeh Kaplan: Zsidó meditáció
Köves Slomó: Zsidó szakadás
Ruff Tibor: Az Újszövetség és a Tóra
Kovács Éva – Vajda Júlia: Mutatkozás
Stanisław Vincenz: Találkozás haszidokkal
Márton László: Kiválasztottak és elvegyülők
Maimonidész: A tévelygők útmutatója
Gershom Scholem: A kabbala helye az európai szellemtörténetben I-II.
David Nirenberg: Antijudaizmus