Fekete ​vetés / Falak 3 csillagozás

Macedónia nem itt van a szomszédban, de ha valaki azt gondolja, hogy a háború alatt és után levő problémák teljesen eltérnek azoktól, amit jobban ismerünk – tapasztalat, vagy magyar olvasmányok –, akkor nagyot téved. A háború nem kíméli az embert sem itt, sem ott. Marionettbábuként kell követni a hatalmasságok parancsait, elvárásait különben jönnek a megtorlások.
A Fekete vetés jól illusztrálja, hogy mivé alacsonyodik le az ember. Akinek hatalom kerül a kezébe, az kivetkőzik önmagából. Embertelen körülmények közt, értelmetlen utasítások, büntetések sorozata után sokan választják a megalkuvást, de jó néhányan az őrület kábító, a körülötte zajló világból már semmit fel nem fogó örvényébe merülnek. Akik még kitartanak, azoknak újabb és újabb kilátástalan nap kezdődik. A főszereplő – Done- iránt külön sajnálatot éreztem, mert a kopaszsága miatt (nem nőtt ki a haja) állandó kipécézés, verés, büntetés, gúnyolódás tárgyává válik a hatalmat képviselők szemében.
A második történetben már a háború után vagyunk, de semmi nem múlik el nyomtalanul. Azzal, hogy megszűnik a lövöldözés, még a sebek – legyen az testi, vagy lelki – nem gyógyulnak be rögtön és hibátlanul. Meg lehet próbálni visszatérni, újra építeni a házat, az életet, de már semmi nem lesz ugyanaz. Vissza lehet térni a családhoz, de amikor kiderül, hogy a család is olyan, mint egy idegen közösség, vagy még annál is rosszabb, akkor mi marad utána?
Az idős pár sorsa, a lassanként kibontakozó történet nagyon megérintett.

Nagyon sokkoló történetek, kellett is két hónap az értékelés megírásához (és még most is nehezen találom a szavakat).

Kezdjük mindjárt a háttérnél: görögországi macedón falvak lakói a XX. század elején, a görög polgárháború alatt, illetve után. Számomra ismeretlen történelmi háttér (kuriózum-kategória), és azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy eléggé megérintettek (=gyomorszájon vágtak) a kisregényekben történtek.

Fekete vetés

A II. vh. után járunk Görögországban, a polgárháborúhoz soroznak be embereket, köztük a főhőst is, Donét. Kicsit butuska, szerethető karakter. Az ő sorsa mellett felvillannak más sorsok is – és… Katonaság, szerintem nem kell bemutatni. Identitás elvesztése, összetartás, bukás, szenvedés, emberi mivolt elvesztése, maradjunk az ilyen általános nagy szavaknál.

Olyan szöveg, ami torkon ragad, és nem ereszt el.

Falak

A Falak ott kezdődik, ahol a háború véget ér. És igen, most jön az, amit később Böll is leír – a háború nem ér véget, mert ott van, ott munkál az emberekben. Az, hogy felfordul az életük nem elég kifejező erre… Mi lenne a jó szó?
Zseniális, ahogy Georgievszki felépíti a regényt, maga a szerkezet, minden retrospektív elemével és nézőpontjával együtt. Hogy a végére szépen kigömbölyödik a cselekmény egésze (persze közben párszor gyomorszájon vág, de istenem), és mindent megtudunk, amit szükséges. Kiemelném emellett a lélektani vonulatot (nekem tetszik ez a leíró lélektan, ami úgy mond valamit, hogy nem mond, hanem mutat).

Kell-e mondani, de olyan dolog ez, amit az ellenségednek se. El lehet gondolkodni a szörnyűségeken, hogy ha én lettem volna, ha a családom, barátaim, szomszédom, akárkim – tükörbe tudnék nézni? Megtenné? Valóban?

Megjelenése óta a polcon várakozott ez a könyv, nehéz téma, nem könnyű olvasmány. A férjem szüleit, rokonait, nációját érinti, tehát a tényeket ismertem. Bácsikája a partizánok között vesztette életét, hasonló fiatalemberként, mint az első történet főszereplője.
Mondom, az eseményeket ismertem, ez két kisregény azonban mélyebb érintettségig vezetett. Segített megérteni a ma történéseit is, amit Macedóniával művelnek még ma is a görögök. Tetszett az író gyűlöletmentes, szelíd, szinte tényszerű, száraz stílusa, és a sokféle emberi sors és viselkedés bemutatása. Egyszerű hőseihez és az átélt fájdalmakhoz illik. Először csodálkoztam ezen, de azóta úgy gondolom az ártatlan ember rácsodálkozása ez az acsarkodó gyilkosára. S így még szívszorítóbb.
Ajánlanám mindenkinek a XX. és sajnos még a XXI. század megértéséhez is elgondolkodtató olvasmány.