Afro-ázsiai ​dinamikák 0 csillagozás

Tanulmányok ázsiai államok afrikai szerepvállalásairól
Tarrósy István: Afro-ázsiai dinamikák

A kötet a nemzetközi és geopolitikai stúdiumok számára hiánypótló műként a 21. század globális rendszerét egyre jelentősebben átjáró, azt meghatározó afro-ázsiai kapcsolatokkal, az afro-ázsiai interkontinentális tér szereplői által keltett dinamikákkal foglalkozik. Az egyes fejezetek az alapvető történelmi áttekintések után a mindennapokban tetten érhető geopolitikai valóságokat elemzik, könnyen fogyasztható módon.
A gondolatmenet homlokterében Kína, India, Indonézia és Japán, valamint további ázsiai szereplők globális térben elfoglalt pozícióinak ismertetése és az általuk, egymás között különböző formát öltő „új regionalizmus” paradigmájának bemutatása, valamint az új dinamikák által keltett hatalmi kihívások – főként az USA és az EU számára – felvázolása állnak. Az érvelés során a szerző kitüntetett figyelmet szentel az afrikai kontinensnek, ugyanis meglátása szerint az „új dinamikák” egyik fő terepe a szubszaharai térség.

>!
IDResearch / Publikon, Pécs, 2016
240 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155457708

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Csizmadia Norbert: Geofúzió
Tim Marshall: A földrajz fogságában
Cseh Károly: Mitológia
Bodrogi Tibor: Törzsi művészet I-II.
Halász Gyula: Öt világrész magyar vándorai
Németh István (szerk.): 20. századi egyetemes történet II. – Európán kívüli országok
Besenyő János – Miletics Péter: Mali
Pénzváltó Nikolett: Törökország orosz rulettje
Az ördög a részletekben…
Reményi Péter (szerk.): Állam- és nemzetépítés a Nyugat-Balkánon