A ​pápa emberei (A pápa emberei 1.) (Erkel Tamás 3.) 37 csillagozás

II. János Pál titkos háborúja
Tarjányi Péter – Dosek Rita: A pápa emberei

II. János Pál halála után kiderül, hogy a béke pápájának hagyatéka nyomasztó titkokat rejt. Vajon érdemes boncolgatni a múltat? Igazságot kell szolgáltatni bármi áron? Tom és csapata különös feladatot kap egy titokzatos megbízótól. Bár abban sem lehetnek biztosak, hogy mit keresnek pontosan, háborús bűnösöket, vagy II. János Pál pápa merénylőit, mégis elvállalják az ügy felderítését. Nyomozásuk hatására azonban váratlan erők lendülnek mozgásba. Egyre megdöbbentőbb összefüggésekre bukkannak, és miközben próbálják kideríteni, mi történt valójában a Szent Péter téren 1981. május 13-án, és hogy mi volt a szerepe ebben a KGB-nek és a magyar titkosszolgálatnak, szembe kell nézniük azzal is, hogy azt sem tudják, ki az igazi ellenségük: Moszkva vagy a Vatikán.

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Lama Plus, 2013
ISBN: 9789638988607
>!
Libri, Budapest, 2012
460 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633101704

Enciklopédia 30


Kedvencelte 3

Most olvassa 4

Várólistára tette 22

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

gesztenye11 >!
Tarjányi Péter – Dosek Rita: A pápa emberei

Tarjányi Péter – Dosek Rita: A pápa emberei II. János Pál titkos háborúja

Megkapja az 5*-ot annak ellenére, hogy még a folytatást is el kell olvasnom a történet befejezéséhez. Ha Steve Berry annak a műfajnak a nagymestere, amelyik keveri a fikciót a történelmi tényekkel, akciódús, izgalmas, olvasmányos, akkor a Tarjányi-Dosek páros a műfaj magyar nagymesterei. Ebben a történetben ugrálunk 1940, 1981 és 2005 között, szó van benne lengyel hadifoglyok legyilkolásáról, a pápa elleni merényletről, és egy friss nyomozásról. Van benne számos tény és néhány fikció. Belekeveredik a KGB, a volt szocialista országok állambiztonsági szerveinek egyházügyi vonala és a vatikáni titkosszolgálat – és egy mai európai titkosrendőrség. Titkosügynökök, elhárítók, besúgók, beszervezettek, papok – és nagy kérdés, hogy ki kivel van, ki mozgatja a szálakat és mit is kell igazából itt kinyomozni? A pápa elleni merénylet megbízóit? Titkos dokumentumokat, amelyek listázzák a beszervezett – és tudtukon kívül a KGB-nek dolgozó – egyházi embereket? A cselekmény nagyon pörög, hiszen nem tudhatjuk, a következő részben éppen főhőseinket támadják-e, vagy a múltba ugrunk vissza, hogy jobban megértük az előzményeket és egyes emberek indítékait. Nagyon úgy tűnik, hogy az információ hatalom, és ezért sok ember sok mindenre képes, hogy megszerezze vagy megőrizze. A szerzők nagyon ügyesen fűzik a szálakat, a könyv nehezen letehető. Ajánlom ezért mindenkinek, aki az izgalmas kalandregényeket, politikai krimiket kedveli.

diamondfox>!
Tarjányi Péter – Dosek Rita: A pápa emberei

Tarjányi Péter – Dosek Rita: A pápa emberei II. János Pál titkos háborúja

Újraolvastam, mert tökre emlékeztem a borítóra, meg hogy barátnőmön keresztül vettem én ki a könyvtárból anno, de egyáltalán nem emlékeztem az egészre. PEDIG!!
Ahol a II. világháborúról, valamint az utána kialakult helyzetről van szó – az már rossz könyv nem lehet. Érdekes az alapszituáció is, az elején annyira nem értettem a sok utalást, majd rájöttem, hogy azért valószínűleg, mert ugyan nincs sorozatként jelölve, de én összefűzném a Balkán angyalaival illetve a folytatással (ami már a borítóból is lejön, hogy összefüggenek) A pápa hagyatékával. Ettől eltekintve egy remek, pörgős történet volt!
Személy szerint imádom az ilyen összeesküvés elméleteket. Zseniális, ahogy belelátunk az egyházi hierarchiába – természetesen nem tudom, hogy ebből mennyi a valóság, csak amit Dan Brown regényeiből szedtem össze. (hehehe.)
A történet pörög, a karakterek kicsit semmilyenek, szívesebben olvastam volna még róluk, de igazából Kippel múltja engem kárpótolt mindezért, mert nála így egy olyan karakterrajzot kaptunk, ami azért valljuk be, kevés helyen megtalálható – pláne, ahol a dokumentáció akár nyomonkövethető is lehetne.
Imádtam, holnap megyek vissza ugyan a könyvtárba, de kihívás okán a folytatást még nem tudom olvasni :(

lady_An>!
Tarjányi Péter – Dosek Rita: A pápa emberei

Tarjányi Péter – Dosek Rita: A pápa emberei II. János Pál titkos háborúja

Nekem nagyon tetszett. Az eleje zavaros volt mert volt kevés visszautalás egy korábbi könyvre, amit nem olvastam. De ez hamar világos lett, és ez egy teljesen önálló történet. Pörgős érdekes történet

Krumplicsku>!
Tarjányi Péter – Dosek Rita: A pápa emberei

Tarjányi Péter – Dosek Rita: A pápa emberei II. János Pál titkos háborúja

Számomra kezdenek egyfajta „guilty pleasure”-ök lenni a Tarjányi-Dosek könyvek, amennyiben olvasás UTÁN látom a könyvek hibáit, de olvasás KÖZBEN nem nagyon tudom őket letenni :-D Egyébként gyakoribb, hogy valakinek a jó stílusa is elvisz egy rossz témát, mint itt, ahol nyelvileg, stilisztikailag…. hmmmm…. hát nem irodalmi magasságokban szárnyalnak a dolgok, a cselekmény azonban annyira sodor hogy az előbb említett hiányosságokon nem ér rá rágódni a kedves olvasó (észrevenni se mindig)
A tájleírások, környezet ábrázolások továbbra sem a szerzőpáros erőssége, de ezek átugorhatóak. Időnként a nyelvezet is fura, kicsit pongyola, kicsit köznyelvi (arra gondolok, ami a magyarban nem olyan nyilvánvaló, mint az angolban vagy a németben, hogy a leírt nyelv eltér a nép által, hétköznapi szinten beszélttől) Így lehetnek olyan mondatok, hogy „nem az a fajta ember volt, akit hajnalban ébresztenek”, ahelyett, hogy nem az az ember volt, akit fel mernek ébreszteni hajnalban (a fajtát én akkor mondanám, ha az ember cselekvésére vonatkozna, tehát, nem az a fajta ember, aki hazudik… kb. mint az Indul a bakterházban Bendegúz :-D) vagy nem bízik senkiBE, senkiben helyett. (az ember persze simán leír ilyesmit, pláne neten, kommentelve, tehát ne jöjjön nekem senki azzal, hogy lám, én is ezt v. azt rosszul írtam…. egy kiadott könyvben ilyesmit a szerző vagy egy korrektor javítani szokta, és szerintem kell is nekik, még ha mondjuk olyan környezetben játszódik a cselekmény.. már persze, ha a fenti pongyolaságnak nincs valamiféle egyéb jelentősége, pl. hogy a beszéde stílusával jellemzi a szereplőt (de amit csak mint író ír, pl. a környezet leírására akkor sem)
De ezeken tényleg egy pillanat töredéke alatt túlkerül az ember, mert a fordulatok -bármilyen képtelennek is hangzanak- mégis hihetőek.
Nem hiszem, hogy a Tarjányi-Dosek könyvek ne érnék el Baldacci, Steve Berry könyvek szintjét, cserébe viszont magyar krimi, annak minden előnyével és hátrányával (nem véletlenül ír sok magyar szerző angol álnév alatt angol vonatkozású krimiket: valahogy jobban vesszük Mrs Marple-t és az idilli angol tájat, mint ha Kovács II. Béla százados nyomoz a nyóckerben :-D)
A könyvet mindenképpen javaslom EGYBEN olvasni a II. résszel a Pápa hagyatékával (érdekes, hogy anno leveleztem a moly-jal, mivel a Balkán angyalait csak egy kötetként voltak hajlandóak szerepeltetni, nem voltak hajlandóak elfogadni, hogy az két külön kötet, itt viszont -ahogy látom- igen, holott megjelenésben az is ugyanúgy két külön egység, ahogy viszont mindkettő egy kerek egész témája szerint… ez egyébként biztos nem egy nagy előny, ha valaki úgy olvassa az első részt, hogy a másodikat még nem adták ki, és várnia kell rá… meg úgy egészében nem nagyon csípem, ha egy könyv egy tévés sorozat mintájára nem áll meg teljesen önmagában is, nem oldja meg teljes mértékben a kötetben felvázolt konfliktust…. amellett persze, hogy lehet átívelő szál… ha ilyen, akkor kijöhet több kötetben, csak jelezzék, hogy egyiket a másik nélkül nem nagyon van értelme olvasni…. már csak azért is, mert ezzel megspórolható az olyan felesleges -itt is megjelenő- önismétlés, ahol a szerző gyorsan összefoglalja az előzményeket, ami az azt nem olvasónak általában édeskevés, az azt olvasóknak meg baromi unalmas…. de persze itt simán lehet velem vitatkozni, meg működő példákat is sorolni hasonlókra -Harry Potter?)

jaspi>!
Tarjányi Péter – Dosek Rita: A pápa emberei

Tarjányi Péter – Dosek Rita: A pápa emberei II. János Pál titkos háborúja

Néhány évvel ezelőtt egy könyvesboltban a kezembe akadt a szerzőpáros Balkán angyalai című regénye. A boltban elolvasott részlet elég meggyőző volt a vásárláshoz és a két kötet elolvasásához. A balkáni eseményekben való magyar részvételt nagy titkolózás vette körül, de a regényt olvasva az világos volt, hogy bőven van valóságalapja a leírtaknak. Az izgalmas, elgondolkodtató kalandregényre visszaemlékezve, komoly várakozással vettem kézbe a szerzőpáros új könyvét.

Az új regény több idősikon játszódik, egyrészt a második világháborúval kezdődően a kelet-nyugati szembenállás éveiben, másrészt napjainkban. A történészek munkáiból azt eddig is tudni lehetett, hogy voltak olyan papok, akik a kommunista titkosszolgálatoknak dolgoztak. Ez a kalandregény azt a kérdést feszegeti, hogy a KGB-nek, illetve a magyar titkosszolgálatnak milyen szerepe volt az 1981-es II. János Pál pápa elleni merényletben. A regény főszereplőinek többsége a Balkán Angyalaiból már ismert, hiszen a rejtély megfejtésére induló csapat tagjainak többsége a háborús bűnösök elleni hajszában is részt vett. Az új szereplők ügynökök, illetve a pápa emberei. A regény a korábbi művekhez hasonlóan most is mozaik darabokat tár elénk, ránk bízva ezek összeillesztését, de a teljes képhez szükség lesz a remélhetőleg mielőbb megjelenő következő kötetre is.
Nekem nagyot tetszett ez a könyv, mert segítségével képet kaphatunk a KGB beszervezési módszereiről, az ügynökök motivációiról és a történelem egy kevésbé ismert részéről, hiszen a könyvben kevesebb a fikció, mint a valóság…
Ez a kötet kisebb méretű, mint a korábbiak, és nem kemény táblás. Igaz, hogy a Balkán angyalainak két kötete és ez a történet csak lazán kapcsolódik egymáshoz, de mégis csak összetartoznak. Jobban örültem volna, ha ez az összetartozás a könyv külső megjelenésén is látszik.
Ajánlom ezt a könyvet a kémregények, akcióregények kedvelőinek, és azoknak is, akik szeretnének a közelmúlt dolgai mögé látni.

szangi>!
Tarjányi Péter – Dosek Rita: A pápa emberei

Tarjányi Péter – Dosek Rita: A pápa emberei II. János Pál titkos háborúja

Jónéhány adat egyezik a valósággal, de hogy mennyi belőle a fikció azt nem lehet tudni (talán jobb is). Összeesküvéselmélet, kémkedés, akciójelenetek egy nagyon jól megírt könyvben, és még elgondolkodtató is, hogy tényleg így működne a világ?
„Folytatása következik” , remélem hamarosan.

2021 újraolvasás, az oltásellenesek nem rontották el az izgalmas összeesküvéselméleteket számomra, éljen

Lhachtalion>!
Tarjányi Péter – Dosek Rita: A pápa emberei

Tarjányi Péter – Dosek Rita: A pápa emberei II. János Pál titkos háborúja

A nyelvezete elég egyszerű, de a sztori lebilincselő. Sajnos folytatásos regény és a vége kiábrándító lehet emiatt.


Népszerű idézetek

szangi>!

– Tudod, van mifelénk egy mondás, ami szerint az oroszoknak három dolog sikerült igazán jól: a vodka, a Kalasnyikov meg a moszkvai őrkutya. Ha ezzel a hárommal rendelkezel, nem érhet túl nagy baj a harcban!

Tarjányi Péter – Dosek Rita: A pápa emberei II. János Pál titkos háborúja

Kapcsolódó szócikkek: harc · Kalasnyikov · kutya · orosz · vodka
gesztenye11 >!

Tudod, két dolgot jól megtanultam: hogy az igaz ügy nem mindig igaz ügy, és hogy a hazának mi mindig feláldozhatók leszünk. Így volt ez a múltban, így van a jelenben és így lesz a jövőben is.

289. oldal

Tarjányi Péter – Dosek Rita: A pápa emberei II. János Pál titkos háborúja

Kapcsolódó szócikkek: haza
gesztenye11 >!

Tom nem is erőltette tovább a dolgot. Tudta, hogy az ilyen típusú emberek hajthatatlanok. Útközben eszébe jutott, hogy régen a kiképzéseken mennyit viccelődtek azzal, hogy egy jó KGB-s ügynök nem bízza a véletlenre az információ titokban tartását. Először bekapcsolja a televíziót, majd feltekeri a rádiót, majd megnyitja a zuhanyt, és csak ezután ül le magában gondolkodni…

170. oldal

Tarjányi Péter – Dosek Rita: A pápa emberei II. János Pál titkos háborúja

szangi>!

Ebben az országban az a szokás, hogy mindenki hazudik, és bármit el lehet tussolni, csak megfelelően pénzes vagy rangos emberek kellenek hozzá.

286. oldal

Tarjányi Péter – Dosek Rita: A pápa emberei II. János Pál titkos háborúja

Kapcsolódó szócikkek: hazugság · szokás
gesztenye11 >!

Kippel, ahogy a bíboros arcát figyelte, megértette, amit annak idején Leningrádban tanult. A „kettős kötést”, az „addig üsd a vasat, amíg meleg” elvét, a lerohanás pszichikai következményeit.

248. oldal

Tarjányi Péter – Dosek Rita: A pápa emberei II. János Pál titkos háborúja

szangi>!

Nem volt kibékülve a katolikusokkal, sőt egyik vallási szervezettel sem. Csupán ravasz gazdasági szerveződéseknek tekintette őket, számára a hit egészen más lapra tartozott. Úgy, gondolta, ahhoz nincs szükség egyházra. Főleg olyanra nem, amelyik ekkora hatalommal rendelkezik.

421. oldal

Tarjányi Péter – Dosek Rita: A pápa emberei II. János Pál titkos háborúja

Kapcsolódó szócikkek: egyház · hatalom · hit · katolikus
szangi>!

Minden kapualjban egy beszédes mozdulat, egy esernyő lerázása, egy újság szemetesbe dobása vagy egy hajsimítás jelezte jöttét. Az ügynökök kézről kézre adták a megfigyelt személyt, egymásnak jelezve, hogy egyedül van.

Tarjányi Péter – Dosek Rita: A pápa emberei II. János Pál titkos háborúja

Kapcsolódó szócikkek: esernyő · ügynök · újság

A sorozat következő kötete

A pápa emberei sorozat · Összehasonlítás
Erkel Tamás sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Frederick Forsyth: Ikon
Kondor Vilmos: A budapesti kém
Cserhalmi Dániel: Szibériai csapda
Jason Matthews: A Kreml jelöltje
Frei Tamás: A megmentő
David Autere: Máglyatűz
R. Kelényi Angelika: Mennyei bűnök 2.
Gráczer L. Tamás: Az Úr szukái
Réti László: Budapest Boulevard
Tom Rob Smith: A 44. gyermek