XIX. ​századi magyar fantasztikus regények 1 csillagozás

Tarjányi Eszter (szerk.): XIX. századi magyar fantasztikus regények

A ​magyar fantasztikus irodalom mindig is mostohagyereknek számított, és még Karinthy Frigyesnek vagy Babits Mihálynak a műfajba tett kirándulásai sem ismertették el igazán az irodalomtudománnyal. Így aztán méginkább kuriózum a most megjelent három, jószerivel ismeretlen magyar regény, melyek nemcsak a fantasztikus irodalom iránt érdeklődők, de a 19. századi magyar irodalom szerelmeseinek figyelmére is számíthatnak. A három író közül a leginkább Jósika Miklós neve lehet ismerős, ám a Két élet című regénye is már egy feledésbe merült, kései mű, melyet brüsszeli emigrációjában írt. A másik két íróról nem túlzás kijelenteni, hogy teljesen ismeretlenek, Privigyey Pálról a regényén kívül (Magyarország nem volt, hanem lesz) szinte semmit nem tudni (sajnos a kötet szerkesztoinek sem sikerült adatokat találniuk), és Tóvölgyi Titusz neve is csak a korszak jó ismerőseinek mond valamit, akárcsak regénye, Az új világ. A három regény közül Jósikáé közelít a leginkább a klasszikus fantasztikum… (tovább)

A művek szerzői: Jósika Miklós, Tóvölgyi Titusz, Privigyey Pál

Tartalomjegyzék

>!
456 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639296635

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 10

Kölcsönkérné 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Franz Fabian – Bárány György (szerk.): Fantasztikus történetek I-II.
Jókai Mór: Egész az északi pólusig
Jókai Mór: Óceánia
Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert
Jókai Mór: A cigánybáró / Párbaj Istennel
Jókai Mór: Az elátkozott család
Dallos Sándor: A nap szerelmese / Aranyecset
Mikszáth Kálmán: Prakovszky, a siket kovács
Szabó Magda: Régimódi történet
Wass Albert: Mire a fák megnőnek