Innuendo ​– Ellenszélben 88% 77 csillagozás

Nem mondom, ismeretlenül vágtam bele a könyvbe. Sem az írónő, sem az egyéb könyvei nem voltak számomra ismerősek. De egyáltalán nem bántam, hogy bele vágtam ebbe a könyvbe. A téma maga egészen zseniális volt. Tényleg minden benne van ami egy jó könyvhöz kell. Igazából engem nem zavart, hogy lassan indult be a könyv. Maga az, hogy az első ötven oldalában mindenkit megismerünk az csak elősegíti a későbbiekbsn, hogy az összes szereplővel valahol együttérezzünk. Nolan Rianon a tökéletes főszereplő volt Tara könyvében. Igazán markáns és egyenes jellem. Finn hozzá a tökéletes ellentét fiús lány mégis valahogy a kettőjük kémiája az egész könyvön keresztül kitartott. Ami még inkább jól esett, hogy a könyv lassan építette fel magát. Igazán lassan és körülményesen épül fel de kell a könyvnek ez a hangulat.

A történet gerince maga valóságos és hamisítatlan. Igazán lényeges, hogy az ember ebben az esetben igazán tudja kötni valamihez a könyv alapját. A Fianna az írek és maga az IRA is, ez az egész nacionalista érzet nagyon összetett mégis megkívánja az olvasótól, hogy végig figyelje. Valahogy Tara közérthető nyelve olyanná tette a könyvet mintha egy külső szemlélőként követte volna végig az ember a Fianna, Nolan és Finn kalandjait.

Ami pedig eme könyv kettősségét illeti. Az ember egyszerre kap egy hullámzó szerelmi történetet és egy egyre inkább torokszorító öngyilkosság történetét. Melyből egyre több szál bontakozik ki arra vonatkozóan, hogy a Fianna körül nincs minden rendben. Ez a könyv amennyire hullámzó örvény, annyira magával ragadó. A történetszálak változatosak és az ember a fejében örömmel rakja ki a puzzle darabjait mire a könyv végére ér.

Aki ismer az tudja, hogy nagyon szeretem a krimiket, de az ír legendákról nagyon keveset tudok, mondhatni szinte semmit. A szerző szépen fejtette ki a szálakat, és ahogy lenni kell, jól megtűzdelte csavarokkal a cselekményt. Igyekeztem kitalálni, ki állhat mindezek hátterében, illetve hogy ki lehet a titkos segítő. Nem voltam messze tőle, csak egy kicsi kellett, hogy egy kis részét megfejtsem. De annyira sokrétű volt az egész könyv, hogy elsodort a sok információ.

Ez a könyv meglepett.

Lehet lassúnak mondani az elejét, ahogy be lettek mutatva a szereplők. De én nem éreztem annak. Engem lekötött, érdekelt, hogy hogy alakult ki a barátságuk, honnan indultak és jutottak el oda, ahol a könyv jelen ideje volt.
Az is érdekes volt, hogy a két főszereplő nem került hozzám közel , de ez még se zavart annyira, hogy el vegye a kedvemet a könyvtől. Ettől függetlenül lekötött a történet és vártam, hogy mi fog kiderülni. Értelmesen volt leírva, hogy mit miért tett a páros, de ez már nagyon elvont és művészi szintre lett emelve. Az életstílusuk, gondolkodásuk nagyon távól állt tőlem. Mikor kezdtek megnyílni, akkor kezdtem én is kicsit jobban megkedvelni őket. De ez elég soká történt meg.
Emiatt a romantikus szál érzelem mentes lett. De a krimi vonalban nem volt zavaró.
A krimi szál rejtlyes volt. Gondolkodhattam én is. Bár sok mindenre hamar fény derült, de a tejes képet csak a végén lehetett látni. Okozott jó pár meglepetést.
spoiler
Amit sajnálok, az romantikus szál gyengesége és a könyv terjedelmét nézve lehetett volna benne több izgalom is.
Egyébként jó könyv.

Kicsit megtévesztőnek éreztem a fülszöveget, főleg az elején.
Nagyon lassan kezdtem bele, az első 50 oldal alapján nem is tetszett. De rákényszerítettem magamat az olvasásra, és kellemes kikapcsolódást nyújtott a könyv.
Zűrzavarosnak és kicsit feleslegesnek éreztem a legelejét. Vontatott volt, illetve nem tetszett az időben ugrás, hogy visszaugrottunk 10 évet rögtön.
Nolant eleinte nőnek hittem, aztán jön egy Finn nevű csaj… kicsit viccesre sikeredett, de sikerült mindent rendbe tennem :D
Tetszett, hogy ír legendákra lett alapozva az egész, hogy az írek ennyire kötődnek az óhazájukhoz és az őseikhez, a gyökereikhez. Szépek voltak a leírások, a fogalmazás, nem tartottam egyáltalán körülményesnek a dolgokat, mert illett a könyv hangulatához. Az erotikus jeleneteket pedig ahogy megfűszerezte… na ezt nevezem én igényesnek :)
A karakterek furcsák voltak, és lassan bontakoztak ki. Főleg a Fiannát volt nehéz megismerni. Nolan és Finn még önmaguknak is tagadtak, majd szép fejlődésen mentek keresztül.
A krimi szálról nem tudok sokat elmondani, mert ez nem az. Nem fogod lerágni tövig a körmeidet, mert (majdnem) minden látható előre, nem ér meglepetés. Igaz, a katona nagy meglepetéseket tartogat. Inkább úgy mondanám, hogy egy régi legendát elhoztak a mi világunkba.
Kikapcsolódásnak pont jó volt, a hangulata tetszett, és tényleg a fő karakterek és azok változásai hajtottak az olvasás alatt.
Köszönöm @Marcsi8909, hogy olvashattam :)

Ezzel a könyvvel határozottan felkeltette az érdeklődésemet Tara Monti. Nevetséges áron jutottam hozzá anno a kmk raktárvásáron, nem is fűztem hozzá nagy reményeket. Nagyon tetszett ahogy az írőnő csavarta a szálakat, hogy a végén minden értelmet nyert. Tény hogy néhol nagyon vontatottnak éreztem a cselekményt, de mégse tudtam letenni. Alig várom hogy többet olvassak tőle!

Zseniálisan csavaros történet. Sejteti a dolgokat, de nem árul el részleteket és nem is bizonygat semmit, kivéve a végén. Tetszett Finn és Nolan párosa, ami egyszerre volt romantikus, drámai és szórakoztató.

Tegnap még sokáig tanakodtam rajta, hogy a könyv utolsó lapjának elolvasása után mennyi csillagot is adjak rá. A 3,5 és a 4 között vacillálódtam sokáig, végül mégis számomra felemelkedett megannyi gondolkodás után 4-esre.
Akkor talán kezdjük a legelején :)

Volt, hogy hónapokig félreraktam, mert sokszor idő kellett ahhoz, hogy ismét belerázódjak. Aztán múltkor jött az isteni sugallat, na meg @Mazsidrazsi értékelése, hogy vergődjek már át végre rajta, nem lehet ez olyan rossz, mint én gondolom. De a közepe – a közepe az teljesen kikészített, alig vártam, hogy eljussak 60-70%-ig, hogy végre valami történjen. Persze aláírom én bőséges kézzel, hogy a cselekményszál csak még attól lett ütősebb, hogy ott mélázgattunk 45-60% között rendesen, de túléltem :) Egy hős vagyok, ezt mindenképp elmondhatom.
Az írónő munkásságát eddig még nem ismertem, sőt nem olyan régen tudtam meg, hogy egy magyar szerzőhöz van szerencsénk, ami még inkább felkeltette a könyv vége felé az érdeklődésem :)

Ahogy mondják, a sorsunkat mindig magunk alakítjuk. Mi határozzuk meg, hogy melyik utat válasszuk, hogy merre induljunk, és az út során kikbe botlunk bele. Hibákat és fájdalmakat cipelünk magunkkal, akár több éven át, melyet idővel a sors mégis levesz rólunk, tesz róla, hogy magunk mögött hagyjuk.
Irish Valley – Amerika Délen fekvő városa, melyet körbelengnek az ír legendák. Egy zárt közösség, ahol a szomszéd mindent tud rólunk, ahol nem mehetünk úgy el az utcán, hogy ismerős arcot ne látnánk. Csodálatos és egyben megható, hogy létezett/létezik ilyen hely, ahol a legendák sora úgy összekovácsolódik a közösség eszméivel, hogy menekülni nem lehet előle. Ez hozza össze ismét két főhősünket is – újra kénytelenek visszatérni gyerekkori színhelyükre és szembenézni a fájdalommal és önmagukkal is. Sok szelet és érzés jön ki a könyv lapjai közül, egy alaphangulat is körbelengi, mely magával szippant és nem ereszt.
A romantika lágysága megfűszerezve egy kis tökéletes és nem túlzásba eső erotikával ötvöződik a krimis és nyomozós szállal, mely kerek egészet alkotva szépen kiteljesedik.
A főszereplők kiismerése is elég nehézkes volt – sőt most se mondanám azt, hogy sikerült is, de összességében a fianna körül is voltak nehezen kiismerhető pontok számomra.
A karakterek közül senkit se tudtam igazán megkedvelni, ráadásul számomra meglepő fordulatok is maradtak a végére, és volt olyan ember, akiben igazán csalódtam szerepét illetően. Mégis úgy érzem, hogy zseniálisan kivitelezett és érdekes a maga nemében, jó kezdetet indított el köztem és Monti között, jöhet a következő regény :)

http://www.youtube.com/watch…

„Míg nap van az égen, homok a földön,
Míg partra zúg a hullám a föld peremén,
Míg szél van és csillag és szivárvány az égen,
Míg a hegyek a síkra nem omlanak,
– Hé!,
Mi kitartunk.
Ha addig élünk is,
kitartunk.”
(Queen: Innuendo)

Ez az első könyv a Fekete Macska jelzésű könyvekből, amit olvastam. Nagyon tetszett a stílus és az írónő fogalmazása sodorja magával az embert. Amint a nyomozás megkezdődött, az izgalom pergette a lapokat, jó újra és újra átélni ezeket az adrenalin-löketeket.
Egy kicsit idegesített Finn és Nolan marakodása időnként, úgy tűnt semerre sem tudnak haladni a problémaikkal. Szerencsére ez nem hátráltatta nagyon a cselekmény kibontakozását.
Az eleje nem fogott meg azonnal, a fülszöveget a könyv hátulján kétszer is újra kellett olvasnom, mert nem értettem, hogy mégis miről akar szólni a történet. De, ahogy korábban mondtam, a nyomozás beindulásával nekilendült a történet és az izgalom is.
Alapvetően egy remekül élvezhető történet a komolyabb kategóriában.

Olyan volt ez a regény, mint egy nagy folyam, amely lassan hömpölyög, aztán egyszer csak lépcsőzetesen megtörik a föld, és a folyam vízesésként zúdul alá, hogy aztán felvegye megszokott tempóját és csendesen elérje az óceánt.
Lassan bontakoztak ki a dolgok, ami nem baj, mert nem szeretem, ha rögtön az elején rájövök, hogy ki áll a dolgok hátterében. Itt is meglepődtem a végén, ugyanolyan naiv voltam, mint Finn. Számomra az IRA-szál is abszolút meglepő volt, mert nem egy terrorizmussal (is) foglalkozó könyvre számítottam. Igazából nem sokat tudok a szervezetről, úgyhogy ezek a részletek igazán érdekesek voltak, feltételezem, az írónő utána is nézett a dolgoknak, tehát nem fikció, amit leírt. Vagyis el tudom ezt képzelni a valóságban. Plusz úgy éreztem, hogy az ír közösségekkel kapcsolatos leírásai sem kitalálmányok. Azt is el tudom képzelni, hogy vannak az USA-ban ennyire elzárt és hagyományörző települések. New Orleans hangulata viszont nem jött át szerintem.
A főszereplő páros művészlelkű életfilozofálgatásait néhol soknak (és kissé unalmasnak) éreztem, de tetszett, ahogy lassan mégiscsak egymásra találtak. De igazából egyiküket sem zártam a szívembe, Nolan sem lett kedvenc, mint Sano.
Többször meghallgattam közben az Innuendót, és valóban illik a főszereplő pároshoz, bár szerintem inkább a szövege, mint a zenéje. Nekem zeneként inkább Loreena McKennitt The Mystic's Dream című száma járt végig a fejemben. Egyrészt a keltasága, másrészt a hangulata miatt. (Harmadrészt mert egyik kedvemcem ez a dal.)
Annak örülök, hogy az első kiadáshoz képest megváltoztatták a könyv címét, mert így az inkább a valóban főszereplő Finnre és Nolanre fókuszál.

Nekem ez eléggé tetszett. Az eleje szépen lassan csordogál, de mégsem unatkoztam, megismerjük a szereplőket, aztán valahol az 1/3-ánál elkezd beindulni a cselekmény, és egyre izgalmasabban alakul a történet. Érdekes a szereplők, nekem talán kicsit „nyers”, ahogy Finn és Nolan bánik, illetve beszél egymással, de pöttyet sok a múltbeli sérelem, ki nem mondott érzelem. Miközben nem a romantikus szálon van a hangsúly, hanem a gyilkosságon, pontosabban spoiler.
Emellett pedig tetszik az írónő stílusa, ha nem tudnám, hogy magyar a szerző, a tippem csak és kizárólag az lehetne, hogy egy amerikai-ír író tollából származik a könyv.
Itt van a polcomon a másik, már megjelent kötete, ha az is ilyen lesz, nem fogok csalódni.