Szürke ​galamb 83 csillagozás

Tar Sándor: Szürke galamb Tar Sándor: Szürke galamb

Mondhatjuk rá, hogy vérbeli krimi, de annál ez több, mondhatjuk, hogy regény – de annál ez vérbelibb. Mondhatjuk, hogy bűnregény; hozzá hasonló a magyar irodalomban eddig nem született.

„A POKOL PEDIG A FÖLDÖN VAN, ÉS ÉLETNEK HÍVJÁK.”

„Fura ez a Tar. A férfinak férfiszaga, a nőnek nőszaga van, a helyiségnek Danubius-rádió szaga van. Aztán szinte észre sem vesszük, a nőnek férfiszaga van, a férfinak nőszaga van és nekünk erős Danubius-rádió szagunk van. És nem tudjuk, mitől.” (Bodor Ádám)

Eredeti megjelenés éve: 1996

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magvető Zsebkönyvtár 2.0

>!
Magvető, Budapest, 2018
370 oldal · ISBN: 9789631436853
>!
Magvető, Budapest, 2018
370 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631436525
>!
Magvető, Budapest, 2005
290 oldal · ISBN: 9789631420432

1 további kiadás


Kedvencelte 24

Most olvassa 13

Várólistára tette 85

Kívánságlistára tette 68

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
sztimi53 P
Tar Sándor: Szürke galamb

Röviden kurva jó (a rövid értékelések kedvelőinek).
Bővebben kurva jó. Tar Sándor olyan világba vezet minket, ami maga a pokol. Sötét, komor, fertelem. Rögtön a második oldalon felkavar, megbotránkoztat, hidegráz. Városszél, hideg, hó, lucsok, mocsok.
Kitűnő szociográfiai munka a rendszerváltás utáni arcokról. Kik az ő szereplői? Mint mindig lecsúszottak, nyomorultak, bűnözők, betegek, elmebetegek, alkoholisták, csavargók, besúgók, hiénák, akik rendszertelenül éheznek, és néha felötlik bennük a kérdés – amit Tar mindig megkérdez – lehet én is ember vagyok?
Aki fennkölt stílust vár az csalatkozni fog. Egyszerű, prózai, durva. Van itt minden, korrupció, perverzió, alkoholizmus, bűnözés felsőfokon, nyomor, sorolhatnám. Az egész elképesztően kegyetlen és megdöbbentő. És nem csak azért amiket leír, hanem mert tudom nagy része megtörténhetett, vagy meg is történt. Nagyszerű korrajz. A tévé „Tessék mondani a Julcsit megkúrták már?”, a McDonald’s, a trendek, a helyi rádió (Traggs Wild things intróval) világa, hát pont ilyen volt a kilencvenes évek eleje-közepe.
Ezzel a véleménnyel nem szoktak egyetérteni, de azt hiszem nekünk, akik itt élünk egy kicsit mégis mást, talán többet jelentenek ezek a sorok, a szófordulatai, ahogy leírja várost, ahol élünk. A Coca-colás toronyház, a Svetits, a Sárga Templom, a megszokott utcák, mindez meghitten ismerős.
Eszembe jutott az a jelenet az Amadeusból, amikor Salieri leírja mit érez, mikor a Don Giovannit hallgatja, amikor azt mondja kettészakítja a fájdalom. Tar muzsikál a szavakkal – egyszerű, komor dallam – és olyan fájdalmasan zenél, hogy úgy érzem széthasadok. Tíz-, húszoldalanként le kellett tenni, mert azt hittem megzavarodok. És csak ültem és vártam a feloldást, nem jött. Aztán a rémes érzés elmúlt, mintha kiégtem volna. Érzéketlen nevetések buktak ki belőlem. Aztán a végén meglepett, van valami reményteljes a zárlatban. Bűnregény? Az. Minden hétköznapi visszataszító bűnt magába ölel.
Úgy kezdtem, hogy a könyv az maga a pokol, hát ő is ezt írja, „a pokol pedig a földön van, és életnek hívják.” Azt hiszem ő így élte le az életét, és ezt írta meg. Ez egy valóságos fikció. Mostantól figyelni fogom a város felett galambokat, különösen a szürkéket és dúdolom, hogy No More "I Love You's” töböböbötöptöptöp…

50 hozzászólás
>!
Tarja_Kauppinen IMP
Tar Sándor: Szürke galamb

Halál a gondolatjelekre! Hiányukban a krimi szépirodalommá, a hard-boiled szociográfiává avanzsál, Molnár hadnagy meg az idők során Sam Vimesszá lesz. A végtelen magyar noir felett véres havat hord a féktelen süvítő alföldi szél, s hidegét, mocskát nem enyhíti más, csak a hosszú, hooosszúúúú körmondatok, amelyek épp olyan végeérhetetlenek, akárcsak a földi pokol, meg az a válogatott gyötrelmek láncolatából álló irgalmatlan pechszéria, amelynek közismertebb neve élet, no és persze a humor, az a bizonyos, ami a Wenckheim bárót a legkönnyebben emészthető Krasznahorkaivá teszi: mert, kérem, nem csak gyilok van itten, vér literszám, nyúlszáj, pincelakás, Bizniszmeny, magyar ugar, hanem a helyzet- és jellemkomikum kiapadhatatlan kútfejeiként szolgáló és mindannyiunk számára bízvást ismerős kisemberek is, valamint olyan már-már rejtői csűrcsavarintása a cselekménynek, ami csak azért nem hat tájidegennek, mert távolról sem öncélú, épp ellenkezőleg: görbetükör.
A Kisváros című örökbecsű tévéklasszikust idéző, olykor szinte bohózatba illő jelenetek sem találtatnak Tar méltóságán alulinak, mert amiért a novelláit szeretjük, az megvan itt is: nem dramatizál, csak leír, méghozzá monokróm, mégis egykettőre kirajzolódik lelki szemeink előtt a deres határ az acélszínű égen keringő ragadozó galambokkal, fókuszban a szereplőkkel, amint épp péppé verik, elgázolják, vagy a tettleges, illetőleg verbális inzultusok számtalan féle-fajta egyéb módozatainak révén bántalmazzák ritkább esetben enmagukat, gyakrabban egymást.
Aki nem olvasott még Tartól: ajánlatos ezzel kezdeni. Befogadhatóbban durva, mint a novellái. A mai ember gyomra legalábbis mintha könnyebben venné be a vért hányást, mint az alföldi mélynyomor csüggesztő kilátástalanságát. Ami azért van itt is bőven, csak tompítják a krimielemek.
Csodás, na! Csakhogy ezzel átmenetileg ki is merültek a tartalékaim, mehetek megint könyvtárba. Addikcióm következtében addig is ócska szóvicceket öklendezem a frissetekbe. Ha halottnak látszanék, ne boncoljatok.

>!
Emmi_Lotta IMP
Tar Sándor: Szürke galamb

Nagyon kemény, nagyon kegyetlen és nagyon véres. Elborzasztó epizódok is akadnak benne, ezért a regény csak erős idegzetűeknek javasolt. Komor képet fest a magyar társadalmi valóságról, de mindennek ellenére helyenként a szerző humora is megcsillan.

Meglepően zseniális könyv, akár Nesbo is megirigyelhetné.

>!
Magvető, Budapest, 2005
290 oldal · ISBN: 9789631420432
>!
Cipőfűző
Tar Sándor: Szürke galamb

Krimibe öltöztetett szociográfia. Vagy szociográfiából vetkőztetett krimi. Talán inkább az előbbi. Ebben a könyvben olyan sötét van, hogy nem látni ki belőle. Nagyon kellemetlen, dohos. Adott egy omladozó vidéki város, ahol mindig szürkület van, ahol a mocsok megszokott dolog, és az erőszak is megtűrt.
Igazán „tarsándorosan” indul, egyszerű családot látunk és az apró-cseprő (leginkább egymásra vonatkozó) gondjaikat. Aztán hirtelen beindul a vérfürdő (galamblelkűek vigyázzanak), és csak folyik, folyik… Kell egy kis idő, amíg leülepszik, és a permanens borzadály megemésztődik. Addig az húz be, utána meg magunk előtt görgethetjük az eseményeket. Mindenhogy jó.
Többféle benyomást keltett bennem Tar regénye, és hát végülis ez a lényeg, hogy hasson. Először meglepődéssel vegyes idegenkedés kerített hatalmába, a fintor szerintem természetes reakció, aztán meg letaglózott a rögvalóság, mindenki bűnös, nem a kötetet krimivé tevő bűntettek a fontosak.
Tar Sándor könyvének érzelemvilágát ridegséggel kevert érzékenységhez tudnám hasonlítani, ösztönszerű megnyilvánulások, hideg, és számító jellemek, gyermeki vágyakozás. Sok szereplő, és szerintem tartható mennyiségű történeti szál, amit az írónak sikerült összerántani.
És hát Tar írásmódja. A rendkívül feszes, tömör szövegtest, rövid, de mégis találó és életszerű, beültetett párbeszédek sodró dinamikát adnak az egésznek, csak győzzük a tempót, és hagyjuk ránk telepedni a könyvből áradó fekete étert.

>!
Magvető, Budapest, 2005
290 oldal · ISBN: 9789631420432
>!
smetalin
Tar Sándor: Szürke galamb

Tar Sándor nem kedveli a tőmondatokat, sem a párbeszédet, ritkán tesz pontot egy mondat végére, előnyben részesíti a vesszőt, a sok szereplőt, az emberek orrán-száján folyó vért, a bonyodalmat, és a fekete humort. Szereplőit, mélységeiben mutatja meg.
Azt nem tudom, hogy hasonló bűnregény a magyar irodalomban van e másik mint ez, ami biztos én még nem találkoztam ilyennel, és itt nem nem csak a magyar irodalomra gondolok. Ez más, tényleg más.
Amiért csak ennyi a csillag, az a bonyodalom és a sok szereplő, néha elvesztettem a fonalat, na jó, ez a sok hosszú mondat és párbeszéd nélküliség is kicsit zavaró volt. Tudom, hogy ez a regény ettől is az ami, de akkor is.

>!
modus_operandi
Tar Sándor: Szürke galamb

Ha valamiről nehéz megállapítani valójában milyen műfajba tartozik – vagy szinte lehetetlen – , na én ezt a könyvet mondanám. Krimi is meg nem is, szociográfiai- és miliőleírásokkal, szóval ez olyan mindenesleves. A történet mozaikos, homályban és kétértelműségben tart. Ha egy filmcímmel kellene jellemeznem: „mocsokváros utcáin” lenne..Örület, hogy mi folyik Tar Sándor és az én kisvárosomban (zárójelben megjegyzem, hogy Debrecenről van szó, de ezt én is később tudtam meg): rafinált és nagyon egyszerű gyilkosságok, rejtélyes alvilági figurák érthetetlen párbeszédei, agyonhajszolt durva rendőrök önkényeskedései, egy titokzatos megfigyelő kényszeres diktafonozása, a város fölött hibbant galambok kóvályognak – és félelem, agresszió mindenütt, az utcák bűzlenek a bűnözők és bűnüldözők hatalmi viszonyaiból fakadó nyers erőszaktól. És hovatovább Tar gyilkosságaiban nem paradicsomlé folyik, páratlanul ocsmány halálokban vagy még visszataszítóbb életekben lehet részünk..és mindez Tar Sándor kiváló előadásmódjában.

>!
ppeva P
Tar Sándor: Szürke galamb

Tényleg kellett volna hozzá jegyzetfüzet… Így a sok-sok szál közül nekem jónéhány nem ért össze. De a stílus, a humor, az a jóféle fekete, az tetszett nagyon, a sok rémséges, agyament gyilkolászás ellenére. Nem szoktam thrillereket olvasni, ezt is csak azért olvastam, mert Tar Sándor.
Láttam valaha egy kis rajzfilmet, olyasmi címe volt, hogy Egy perc gyilkosság, vagy valami hasonló. Ott próbálták ki hasonló módon azt, hogy hányféleképpen lehet kinyírni, kinyuvasztani, hidegre tenni, életből törölni valakit. Itt is úgy gondoltam a végén vissza, hogy ami mód itt nem sorolódott fel, az nincs is. Mégse puszta leltár lett, és ez pont az utánozhatatlan stílusa miatt volt. Szürkével ír szürkére, feketével ír feketére. Itt még a jók is csúnyák, részegesek, hülyék, szerencsétlenek, boldogtalanok és reménytelenek.
A vége viszont nagyon összeesküvősre sikeredett.

>!
latinta SP
Tar Sándor: Szürke galamb

Tar Sándor nem a könnyű, egyszerű szórakozások közé tartozik. Ezt ezzel a kötettel is igazolni tudom.
Az irodalmi galambokkal azóta vagyok ambivalens viszonyban, amióta Parti Nagy Lajos: Hősöm tere társadalomkritikáját olvastam.

    Tisztában vagyok azzal, hogy ez a szárnyas sokféle kultúrában különleges szerephez jut: a zsidó-keresztényben a Noé bárkájáról kibocsátott és végül harmadjára már vissza sem térő, de előtte még azért zöld olajágat hozó madártól a picassói békegalambig; vagy akár a görög mitológiából és a magyar népköltészetből is a szerelem egyik attribútuma- vagy mondjuk, Kukoricza Jancsi számára Iluska metaforájaként jelenik meg…

    Aztán meg itt van a színe is: a szürke amolyan átmenet a fehér tisztasága és a fekete éjsötétsége között, amolyan semleges(?), elvegyülésre alkalmas(?), átlagosnak mutatkozó(?), de valamiképpen mégiscsak a két szélsőhöz mérve szennyes, mocskos, foltos, piszkos.

    Amilyen ennek a kriminek az egész megteremtett világa is. A tömény erőszakhoz már kissé hozzáedződtem a norvég sorozat darabjain keresztül, és azt kell mondanom, ez a regény egyáltalán nem marad el azoktól sem borzongatásban, sem a szereplők megelevenítésében.

    Ám ha valaki arra számít, hogy gyorsan haladós olvasmányt fog a kezébe, akkor készüljön fel arra, hogy ugyan vannak benne párbeszédes jelenetek is, de azok nem látszanak, mert Tar Sándor nem használja a gondolatjeles idéző- és idézetmondatformát.

    (Kissé félelmet keltő volt, miközben ezt írtam, hogy itt, az ablakpárkányon éppen burukkolt egy galamb…)

>!
Magvető, Budapest, 2018
370 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631436525
4 hozzászólás
>!
Quator
Tar Sándor: Szürke galamb

Egy város, ahol a bűn mindennapos szereplő, érzelmek nélküli világ, vér és brutalitás. Alvilági alakok és korrupt rendőrök. Mindent átható lecsúszottság. Mintha a regény során végig sötét lenne, miközben a szereplők a mocskos havon járják a várost, miközben kint dúl a hideg, és az emberek sorban meghalnak, ki így ki úgy. De sorra kerülnek. A boncmester folyamatosan dolgozik, akkor is ha hulla részeg. A szülők pedig nem minta apák, és nem minta anyák. Meglepően véres, sötét lelkületű könyv, amit romantikus lelkű olvasóknak egyáltalán nem ajánlok, aki azonban okosan felépített véres, időnként brutális történetre kíváncsi, egy nem átlagos világra, ahol nincsenek hősök, nincs erkölcs, nincs irgalom, de ahol aztán valaki mégis megoldja a bűnügyeket, valaki aki nem hős, de végül azzá válik, és egy pillanatra kisüthet a nap.


Népszerű idézetek

>!
sztimi53 P

(…) hogy aztán teljes legyen az Isten büntetése: a pokol pedig a földön van, és életnek hívják.

166. oldal, Magvető, 2005.

>!
sztimi53 P

Molnár hadnagy valami egérízű szendvicset evett az éjjel-nappal nyitva tartó McDonald’s étteremben, és meg volt róla győződve, hogy valami műanyagot rág, ami ugyanúgy jön majd ki, ahogy bement, és valami titkos szervezet újra összegyűjti a szennyvíztelep ülepítő medencéiből, miáltal ötletes módon visszakerül a táplálkozási láncba.

132. oldal, Magvető, 2005.

4 hozzászólás
>!
giggs85 P

De szép is lenne egyszer olyat aludni, amelyből egy álomvilágba ébredne az ember, és az lenne a valóság: arra nyílna a szeme, hogy friss, kipihent és maradéktalanul egészséges, az összes foga ép, lehelete tiszta, minden ízében fiatal, és még az sem baj, ha nem igaz, csak örökké tartson.

217. oldal

>!
sztimi53 P

Az őrmesternek akkor az volt a véleménye, hogy egy huszonnyolcas biciklibelsővel hamarabb össze tudna melegedni, mint ezzel az emberrel, de nem mondta ki, minek? Ezek mind egyformák, beszélnek, beszélnek, de azt sem tudják, hogy mit. Most is ez volt a véleménye, ezen a sokat próbált, kényelmetlen heverőn, de nem erre gondolt, a férfi ölelése alig észrevehetően gyengéddé vált, lélegzete lelassult, ő már azt hitte, mindjárt elalszik közben, aztán meglepődve tapasztalta, hogy a férfi már csak szorítja, szorítja, vállgödrébe fúrva a fejét, mintha az arcát szégyellné, akkor jött rá, hogy ez az ember tulajdonképpen magányos, de nagyon. És talán nem is őt érzi most maga mellett, hanem valaki mást. A keze akaratlanul tévedt a hadnagy tarkójára, hajára, a másikkal is a hátát kezdte simogatni, és valami szánalmat, egyben hálát is érzett a férfi bizonyára meglepődne, ha tudná, ő is egy másik szerelemre emlékezett közben, és hogy milyen örömet okozott neki azzal, hogy a maga bumfordi módján annyi idő után Malvin őrmesterből ismét nővé változtatta. Ugye nem sír, kérdezte később, mire a férfi váratlanul elnevette magát. Aztán beszélgettek még valameddig, olyan ez, mint egy rossz film, mondta a hadnagy, kint esik, az ablakon vízcseppek kopognak, mi meg itt hempergünk, és éppen azt a jelenetet játsszuk, hogy szeretjük egymást. Azért jó lenne sokáig így maradni. Mi a véleménye? Lehet, hogy mi is emberek vagyunk?

103. oldal, Magvető, 2005.

8 hozzászólás
>!
samspade

Érdekes volt a lakás most így, a felesége nélkül, rájött, hogy még soha nem volt alkalma körülnézni a saját otthonában, az utóbbi időkben inkább a konyhában üldögélt, itt pedig Ilus fetrengett, ha belépett az ajtón, csak őt lehetett látni, mást semmit. Fonnyadó levelekkel dacolt a szárazsággal egy nagy bokor hibiszkusz az ajtó mellett, Albert szeretettel nézett rá, ki fogsz pusztulni, mondta gyönyörűséggel a hangjában, és a többi is, mind.

178. oldal

1 hozzászólás
>!
giggs85 P

Az is lehet, hogy Lajos mindezt csak képzelte, a puffanást azonban nem, és tanácstalan volt, mikor visszament a szobába, az egész olyan hirtelen jött, mint minden ma este, jobb, ha elfelejti az ember az egészet: a fiúgyermek is furcsa arcot vágott, mikor az apja eléállt a hírrel: anyád meg kiesett az erkélyről, hát hallottál már ilyet?

99. oldal

>!
lacrimosa

Pál Lajos sokszor érezte úgy, hogy mindenből elege van, Summa Cum Laude végezte a jogot, sikeres ügyvédként vonult, igen, vonult nyugdíja, most pedig itt ténfereg egy lavór zöldséggel az erkélyen. Ha ezt most a kollégák látnák! És ha még azt is látták volna. mikor hirtelen ledobta az erkélyről az egészet, mindenestől, meg se nézve, hová esett, kikre abban a tömegben! Aztán egymáshoz törölte a tenyerét, és valami rég áhított, nagy-nagy nyugalom áradt el benne. Egy ideig az égre bámult gyűrött pizsamában, koszlott frottírkabáttal a vállán, majd úgy, ahogy volt, fésületlenül, borostásan leugrott ő is.

228. oldal

>!
Tarja_Kauppinen IMP

(…) a leleményes időjósok erre azt találták ki, hogy az előre jelzett melegfront a felső légrétegekben következett be, miáltal lent hideg lett, a hidegfront ugyanezen észjárás szerint tavaszias meleggel öntötte le az alant elterülő környezetet, és ez igen hatásos magyarázatnak bizonyult, hiszen a felső légrétegekben úgyszólván nem jár senki. Aki még ekkor sem kapcsolta ki a tévét, rádiót, hallhatott egy hasonlóan tudományos fejtegetést is az úgynevezett hidegérzetről, ami nem más, mint olyan meleg, amiben fázunk és viszont.

221. oldal

>!
Tarja_Kauppinen IMP

Igen nehéz dolga van a közlekedési rendőröknek a gyorshajtókkal szemben, és nemcsak azért, mert azok gyorsan mennek, a bemérő kocsi pedig áll, hanem mert lehangolóan unalmas az egész, az autó nagy, fehér ernyőjét már messziről kiszúrják a vezetők, és azonnal intenzív fékmunka következik, egyidejűleg a biztonsági övek csattogásától lesz hangos a határ, villognak, mutogatnak egymásnak, kész röhej.

224. oldal

>!
ppeva P

(…) ha gazemberek vesznek körül, ki kell egyet választanod közülük, akiben megbízol, másként nincs esélyed – így tanulta.

247. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok
Csabai László: Szindbád, a forradalmár
Cserhalmi Dániel: Csengőfrász
Baráth Katalin: A borostyán hárfa
Kondor Vilmos: Budapest novemberben
Munkácsi Miklós: A sintér
Pill Pillgrin: Halálvirág
Nagy Zoltán (szerk.): Téboly