A ​te országod 21 csillagozás

Tar Sándor: A te országod

Tar ​Sándor (1941-) „ritka madár” irodalmunkban. Életrajza egyetlen mondatban összefoglalható: Hajdúsámsonban született, gépipari technikumot végzett, és három és fél évtizede egyfolytában gyári munkás, jelenleg művezetői beosztásban, Debrecenben. Íróként is hűséges ehhez az emberi világhoz, amelynek hétköznapjait éli; a sokfelől jött és történelmi korfordulónként sokfelé szóródó magyar munkásosztályhoz, amelynek életérzése, vágyai és álmai először Kassák Lajos és József Attila írásaiban kaptak végérvényes és klasszikus megfogalmazást. Tar Sándort ugyanígy foglalkoztatják a mai magyar munkásvilág megalázottainak és megszomorítottainak a csöndes vagy kirobbanó tragédiái, legnagyobb írói ambíciója a munkáslét „öntőformáiba löttyintett” osztály „emberi tényezőjének” a megragadása és igazságának a kifejezése. Évekkel ezelőtt nálunk is játszottak egy emlékezetes olasz filmet a mozikban, amelynek A munkásosztály a paradicsomba megy volt a címe, s nálunk évtizedeken át vakította a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1993

Tartalomjegyzék

>!
Századvég, Budapest, 1993
362 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637911707

Kedvencelte 5

Várólistára tette 22

Kívánságlistára tette 36


Kiemelt értékelések

Kalmár_Melinda P>!
Tar Sándor: A te országod

”…a te országod…” – nem kell ahhoz gyakorló kereszténynek lenni, hogy az ember automatikusan kiegészítse: jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod – a remény és a beletörődés szavai, mert Isten országa csak jó lehet, az akarata ellen meg úgysem tehetünk semmit. Tar Sándor történeteiben ez a „szerzett” tehetetlenség dominál, az ország pedig, ami eljött, nyomasztó, keserves, kétségbeejtő. A történetekben egy a Teremtőhöz méltatlan világban botladoznak az emberek. Szándékosan nem nevezem őket szereplőknek, mert e novellák hősei valóságosak, a szerző „személyes” ismerősei, hiszen Tar maga is köztük élt. Szociografikus szépirodalom – gondolom, ezt nem én találom ki. Az ábrázolt világ szociológiai tanulmányokba illő pontossággal kerül bemutatásra, nagyon részletesen. Az olvasók legtöbbje számára ez a létforma ismeretlen, talán elképzelhetetlen, tehát megdöbbentő, zavarba ejtő, a benne formálódó emberi sorsok pedig mellbevágók, letaglózóak.

Azoknak az embereknek a sorsát örökíti meg, akiket közönségesen csak melósnak, parasztnak neveznek, akiknek élete a gyárak, a munkásszállók, a személyvonatok terében, az alkohol, az azonnali kielégülést kereső vágyak szorításában telik, és akiknek teljesen mindegy, hogy milyen az államforma, hogy 1960-at, ’70-et vagy ’90-et írunk, ugyanolyan reménytelen és értelmetlen az élete és a halála.

Mindez annyira fojtogató és kilátástalan, hogy fáj olvasni. (Ahogy @egy_ember írja: ”Tar Sándor novellákat olvasni olyan, mint egy tizenkétmenetes Klicskóval.” link) Mégis, ha valaki egyszer betekintett a Tar Sándor-i világba, abból nem szabadulhat, újra és újra vissza kell térnie oda. Nem tudnám kiválasztani a kedvence(i)met. Mindegyik történet egyformán „ütős” és maradandó. spoiler

Annál inkább szégyenletes, hogy Tarnak nincs életműkiadása. off Bármennyire is örvendetes, hogy a Magvető Zsebkönyvtár 2.0 már a negyedik könyvecskét jelenteti meg tőle, ez kevés ahhoz, hogy feledtesse azt a méltánytalan mellőzöttséget, amiben része van ennek a páratlan írónak.

3 hozzászólás
egy_ember >!
Tar Sándor: A te országod

Tar Sándor novellákat olvasni olyan, mint egy tizenkétmenetes Klicskóval.
Az ember eleinte élvezi a helyzetet. A bemutatásnál még minden rendben van, nagy az önbizalom, vigyorog, kicsit árnyékbokszol a kameráknak, belenéz a nagy melák bárgyú pofájába. Letépem a fejedet, visszaütlek Ukrajnába, köcsög – ilyeneket sziszeg neki a foga között.
Az első menetekben sincs még semmi baj. Az ember beméri az ütőtávot, beugrik, kicsit megszurkálja gyors jobbosokkal, aztán elegánsan eltáncolgat, elhajol, a nagy majom meg csak lépeget utána. A szünetekben kiinteget a csajának, meg a menedzserének az első sorba.
Aztán a negyedik menetben kezd egy kicsit fáradni a lába, kénytelen közelebb engedi a melákot, egy-két nagy egyenes elcsattan, még csak a kesztyűn, vagy az alkaron, de a fájdalom már végigvibrál az agyáig. Aztán beszed egyet testre. Úgy érzi, a hangzavarban is hallja, hogy recseg-ropog belül. A következőre már készül, lejjebb teszi a könyökét, de abban a pillanatban ott marad a feje, és már jön is az egyenes. Érzi, ahogy a vér lecsordul a szemöldökén, egy pillanatra elhomályosul a látása, de szerencsére gongatnak.
Levasalják, iszik pár kortyot, legyezik, bíztatják, de már semmi kedve visszamenni, ő tudja, hogy vége van, már csak az jár a fejében, hogy mire fog hivatkozni a meccs után, hogy törött a lábujja, és a szemébe csorgott a vér, mindegy is.
Még állja pár menetig, mert így trenírozták. Számolnak, kétségbeesetten kinéz, de nem lát már semmit a körülötte morajló arénából. És a nyolcadikban megkapja a taglót. Az agya meglódul, érzi, ahogy a kocsonyás massza ide-oda verődik a koponyában, és elterül.
És olyan jó a padlón elnyúlni, kifújni az összes fáradt levegőt a tüdőből, és nem tudni semmiről.

34 hozzászólás
mbazsa P>!
Tar Sándor: A te országod

A te országod kötet három ciklusból áll: az első kettő az első két novelláskötet anyagából merít (A 6174-es személy és a Miért jó a póknak?), a harmadik, a címadó ciklus pedig tíz „új” novellát tartalmaz. Az első két kötetről már írtam korábban, most a tíz elbeszélésről ejtenék pár szót. A te országod ciklus mind a tematikát, mind a formát tekintve sokkal egységesebb, mint az előző kettő. Az elbeszélő általában egyszólamú, vagy a saját nézőpontjából monológban meséli el (élet)történetét, vagy külső megfigyelőként, narrátorként jelenik meg. Most nincsenek polifonikus, többszólamú, montázs- vagy kollázsszerű szövegek, mint a korábbi kötetekben. A helyszín legtöbbször a gyár, narrátoraink pedig (elbocsátott) munkások. „Munkásnovellák” ezek. Az idő a rendszerváltás környéke. Tar arról ad szomorú tudósítását, hogyan alakul át az ipar, hogyan zárnak be gyárak, kerülnek emberek utcára, és csak csodálkoznak, hogy az (új) világ közönyösen elmegy mellettük. Paradox elbeszélőink szemlélete, ahogyan szinte már nosztalgiával gondolnak, emlékeznek vissza a rendszerváltás előtti időkre, de ugyanakkor meg az akkori nehézségeket, küzdelmeket, tragédiákat sem rejtik véka alá. Érthető is, hiszen a kötet megjelenése környékén Tart is elbocsátották munkahelyéről, ahol több évtizedig dolgozott. A gyár nemcsak megélhetést, munkahelyet, hanem egy fajta életformát, szinte már „második otthont” (ha nem elsőt) jelentett a munkások számára. Erről az életérzésről ír a kötetzáró A gyár, ahol élünk szinte lírikus hangvételű elbeszélése is, ami kicsit olyan, mintha Tar ezzel az „ódával” búcsúzna a gyártól. Ezzel a kötettel nem csak az író életszakasza, hanem az irodalmi életmű első része is lezáródik.

sztimi53>!
Tar Sándor: A te országod

A legutóbbi Tar értékelést is József Attila verscímmel kezdtem, miért lenne most másképp? Nagyon fáj, és most fordul először elő, hogy majdnem levontam egy fél csillagot. Még sosem volt ilyen nehéz olvasnom a novelláit, nem akartam vele szenvedni. Továbbra is rajongok, a nagyapám tudott így mesélni, elmondta a legszörnyűbbeket, de úgy hogy mégis tudtam nevetni rajta. Kegyetlenül írja le a nemszépet, sírósan az igazat. A debreceni (környékbeli) nyelvjárást külön szeretem, megőrzött írásban valami olyat, amit már alig beszélnek, én még igen. A legjobban A föld szagát szeretem, a történetet, amiben paraszti család fejét elhagyja az isten. Még mindig megvan az a képessége, hogy lelki fájdalmat okozzon, amit némileg ellensúlyoz a jómunkásember humora. A szociográfiai jellegű írásait jobban szeretem, mint a gyári életképeket, bár a beszédes nevek a gyárban szórakoztatóak. Egyébként csak A te országod novellái voltak ismeretlenek előttem (az se mind) A 6714-es személy (http://moly.hu/ertekelesek/332915) és a Mért jó a póknak? (http://moly.hu/ertekelesek/823528) novelláit már korábban értékeltem. Már kifogytam az igékből, amiben a tar szerepel és kifejezi mily hatásosak a művei, már igazán értékelést sem tudok írni, hiszen oly sokszor, annyi mindent elmondtam, szóval az ő reményvesztett soraival zárom: Kösz, ha végig olvastad. Ne csinálj semmit.

12 hozzászólás
iniesta>!
Tar Sándor: A te országod

A kötet a konkrét könyv, mint fizikai objektum elérhetetlenségén keresztül hűen példázza Tar kiadásának örök és örökkön szégyellni is való mostohaságát.

Válogatott és új novellák (mint később majd még annyiszor). A „válogatott” rész követi az eredeti kötetstruktúrákat (’A 6714-es személy’, ’Mért jó a póknak?’), az „új” rész, effektíve tehát az új kötet tíz elbeszélés (nem novella), bámulatosan szerteágazó prózaeszményekkel és stiláris megoldásokkal, amelyet ugyanakkor a kérlelhetetlen tematikai fonál mégis olyan erős tömbbé húz össze, hogy az alig hihető. (Hogy lehet ennyi mindent csinálni úgy, hogy ugyanazt csinálom? Miféle felsőbbrendű írástrükk ez?)

A magyar irodalomban a magasirodalmi megoldások értelmében ehhez hasonlóan sűrű, de gondolatilag mégis egyenletesen mély és elképesztően egységes kötet tényleg csak egy kézen megszámolhatóan kevés van. (A Szárnyas lovak mondjuk, meg az eredeti ’Sutting…’; aztán a két ’Esti Kornél’-kötet, formailag így olvasva. Más nem nagyon jut eszembe – pedig végiggondoltam.) Nem nagyon van értelme keresni az olvasói elégedettségre a szavakat, tényleg nem. Mestermű.

Ezen a ponton az olvasónak kötelessége még kitérni néhány dologra, amit Tarnak nem adnak meg (mert ugye róla, „aki féreg volt, miközben mi oly tiszták”, aham-aham, beszélni sem szabad).

Egy. Az van, hogy adott egy kicsi, de éppen kicsiségében csodálatos nyelvben egy író, aki ezen kicsi nyelv nem csak szerkezetileg-kompozícionálisan egyértelműen legjobb (http://moly.hu/konyvek/tar-sandor-mert-jo-a-poknak), de stiláris sűrűségét tekintve „megfuttathatóan” legjobb elbeszéléskötetét is produkálja amíg alkot. És ez két különböző könyv. Ennek az alkotónak ezen a kicsi nyelven nincs életműkiadása – a kiemelt két könyv is lényegében véve elérhetetlen –, hiszen, ugye: hiszen. (Erre az állapotra van egy sajnos túl sokszor érdemtelenül koptatott, de ide tényleg joggal illő szakirodalmi kifejezés: kibaszott nagy szégyen.) Meglepetést okozónak távolról sem, de rémisztőnek, élhetetlennek és menthetetlennek egyaránt tartok egy olyan közeget, ami nem képes az eredendő bűntől megkülönböztetni a megtörhetőség gyengeségét, ami híján van a megbocsátó intelligencia és az átértő együttérzés emberi minimumának. Teszem hozzá, ha Tar esetében az előbbiről lenne szó, kiadása és szövegeinek utólagos minőségi rendezése akkor sem lehetne kérdés: ugyanis Tar Sándor, az író NEM EGYENLŐ Tar Sándorral, az emberrel; így amikor valaki képes olyat leírni, hogy „avóta nem képef ugyanúgy olvafni a szövegeit, mijóta jóltuggyuk”, arra tényleg nem lehet mást mondani, minthogy „te nemcsak egy bunkó vagy, hanem még hülye is”. Megnézném például, hogy a francia irodalom hogyan tagadja meg az ’Utazás…’-t, mint művet, Céline valóban elvitathatatlan emberi aljassága miatt.

Kettő. Ezzel a könyvvel lezárul – ha persze önkényes olvasói definícióval is – Tar első prózai korszaka, ami tisztán rövidprózai korszak. (Ezt a továbbiak fényében érdemes észben tartani: a nagyprózai formák felé fordul néhány évig, majd ismét vissza. És Tar ezen első korszakának szempontjából teljesen mindegy az is, hogy a rákövetkezők ehhez képest mennyire sikerültek, illetve sikerületlenek, kudarcosak. Több rövidprózai remekműve valóban nem született már – de hát hová is szülessen, b…a meg?) Mérleget vonva ebből az első korszakból: három remekmű és egy ezek mellett is kimagasló kötet fémjelzi mindezt. Igen, ez tulajdonképpen lehetetlen. Ez az egymás utáni tömörség azelőtt és persze azóta – bár ez utóbbi időhatározót említeni sem kellene, annyira súlytalan – is példátlan a magyar irodalomban. Teszem hozzá, hogy a világirodalomból is csak olyan nagyon kevés analóg példát lehet hozni, mint a csehovi tíz év kb. 1885-95 között (persze itt kötetrendezések nincsenek: más irodalmi kultúra akkor még), vagy a borgesi tíz 1939-49 között (a kezdetektől az Alef-ig), a cortázari szűk másfél évtized a Bestiáriumtól a Kronópiókig, vagy a teljes carveri életmű 1976-83, ahol a Furious Seasons a „csak kimagasló” könyv. (De például, csakhogy durvuljunk, Conrad-nak vagy Hemingway-nak ilyen körülhatárolható korszaka nincs – amivel persze nem azt akarom mondani, hogy rövidprózai életművük nem egyenértékű a fenti szerzőkével, csak „máshogy oszlik el”). Ez olyan szintű kivételezettség, amit láthatóan fel sem fog, fel sem ér ésszel a mindig-oly-provinciális magyar kultúra. Magasról szarik legnagyobb kincseire. Tar róla szól pedig, de nem érdemli meg.

5 hozzászólás

Népszerű idézetek

sztimi53>!

Gáspárnak a kisujjában volt az egész kovácsolás, de azt levágta a gép.

315. oldal, Forgószél, Századvég. 1993.

30 hozzászólás
sztimi53>!

Valahogy úgy kellene élni, hogy az ember el is higgye azt, hogy ő egy ember.

348. oldal, Ez is elmúlt, Századvég. 1993.

2 hozzászólás
egy_ember >!

Bánát bácsi mindent meg tudott magyarázni, azt is mondta, hogy a munkamorál azt jelenti, hogy ezután munka közben morogni kell…

23. oldal Téli történet

1 hozzászólás
sztimi53>!

[…] Deák még okos is volt, mint egy kínai, most is ő fogalmazta meg először, hogy uraim, mi el vagyunk bocsátva, és most azon kell gondolkozni, hogy hogyan tovább. Én mindenesetre be fogok rúgni, abból nem lehet baj.

267. oldal, Századvég, A te országod, 1993.

4 hozzászólás
Kalmár_Melinda P>!

Az elején kezdem. Hosszú lesz.

245. oldal, Elejétől a végéig

Kalmár_Melinda P>!

Szerettem a mozgalmi dalokat, a falubéli hangszóró kihallatszott a tanyára is, fújtam a politikai szövegeket, közben konfirmáltam, nem volt ebben semmi furcsa."

250. oldal, Elejétől a végéig

1 hozzászólás
Kalmár_Melinda P>!

Gyerekkoromban azt hittem, olyan leszek majd, mint a nagyapám, nagy, mindig jókedvű, erős, majd nekem is lesz házam, gyerekem, unokám, ülök a tornácon és pipát szívok.

245. oldal, Elejétől a végéig

Kalmár_Melinda P>!

Deák ahhoz képest jól dolgozott, szakadt róla mindig a verejték, és nyelte a vizet. Csak mocskos volt, meg jött róla a másnapos szag, és állandóan munkaruhában járt, azt mondta, ilyen környezetben csak így lehet élni, mint az állat, ezt várják tőlünk, így aztán senkinek nincs lelkiismeret-furdalása, ha meglát bennünket az utcán, ide valók vagyunk, árokba, mocsokba, földbe.

284. oldal, A te országod

1 hozzászólás
Rushka>!

Csendes az üzem viszonylag, halkan zümmög a selejtgyártás.

193. oldal (Töréspróba)

Rushka>!

Béres elvégezte a marxista esti egyetemet, és ez mély barázdákat vágott bele.

175. oldal (Mindent megbeszéltünk)


Hasonló könyvek címkék alapján

B. E. Belle: A telepi lány
Marilyn Miller: Az egyetlen
Ella Steel: Az egyezség
Marilyn Miller: Túl a maffián
Ella Steel: Hajsza
Ruby Saw: Leah
Ella Steel: A szeretet dallama
B. E. Belle: Megtörtek – A szeretet ereje
Susannah Skiethen: Rád találtam
Ruby Saw: Walk the line