A ​6714-es személy 74 csillagozás

Tar Sándor: A 6714-es személy Tar Sándor: A 6714-es személy

Hírből ​sokan ismerjük a hírhedt hétvégi munkásvonatokat, de vajon ismerjük-e azokat a munkásokat, akik három műszakban dolgoznak, távol a családjuktól, akik olcsó borral vigasztalják magukat, elvégzik a városokban „a piszkos munkát”, de az „ünnepre” már nem kellenek? Valóban ismerjük-e őket: akik munkásszálláson kotyvasztanak maguknak este és vasárnap meleg ételt, akiknek nem égeti kérges bőrű kezét a forró vas, akik éppúgy, mint bárki más, boldogságot szeretnének, családot, szerelmet, hűséget, igazságot? Ismerjük-e a tekintetüket, a hangjukat, tudjuk-e a nevüket – vagy csupán rájuk mondjuk, hogy ők a nép, a munkásosztály? Tudjuk-e, milyen gyöngédség lakozik bennük, emlegetjük-e szellemes tréfáikat, komolyan vesszük-e őket, felnőttnek, egyenrangú polgárnak; vagy csak hivatkozunk rájuk; mert ők termelik meg azt, ami nélkül megbénulna az emberi világ? Megállunk-e, hogy elbeszélgessünk velük, vagy messzire kerüljük a kocsmát is, ahol nótázva lerészegednek kínjukban? Megértjük-e,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1981

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Új termés Magvető

>!
Magvető, Budapest, 1981
138 oldal · ISBN: 9632714652

Enciklopédia 1


Kedvencelte 9

Most olvassa 3

Várólistára tette 45

Kívánságlistára tette 54

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

gesztenye63>!
Tar Sándor: A 6714-es személy

Akár lehetne ez egy életmű újra olvasásának kezdőlépése is. Ha lett volna első (mármint életműolvasás, nem lépés!). Merthogy, amíg ilyen ütemben halad az újrakiadás, addig egy-egy korai kötet levadászása (a könyvtári próbálkozásokat is ideértve) leginkább egy Bear Grylls-féle túlélő kalandra fog hajazni. Mindenesetre nagyon akartam ezt (az első kötetet), végül meglett.

Amúgy meg, továbbra is minden úgy van, ahogy eddig volt. Mármint ahogy eddig láttam, ahogy eddig éreztem, és fogom, és ez így is marad, amíg kétágú vagyok (és baromira nem érdekel a III/III., a Kenedi-levélválltás, meg Az áruló se – tudom: ismerem, hallottam, láttam, végigolvastam).
Engem csak az érdekel, hogy ezzel a Tar Sándorral (negyvenévesen) megszületett a Kádár-kor autentikus, egyszeri és megismételhetetlen melós prózája, aztán 2005-ben úgy halt meg, hogy a szerző akkor már évek óta nem élt (értsd, ahogy kell!).
Amit a mondatokkal művelt, azt sem tanulni, sem tanítani nem lehet. Csak elmerülni benne. Persze, csak ha van hozzá szándék, vagy egyenesen akarat. Mert nem szép világba merülünk, de igazba, valódiba. Valahogy úgy, ahogy Krasznahorkai, meg Murakami Haruki divatos könyvcímei sugallják: Jobbra tőlem kompresszorház, balra tőlem galvániszap, előttem macskahugyszagú petúniák, a külső kettesre meg befütyül a fekete vonat.

Magvetőéknek pedig innen is üzenem (a legnagyobb tisztelet hangján!), hogy jelen állás szerint van még jó 15-20 évünk, amíg esélyes, hogy a jövő olvasója érteni fog Tarból bármit is, jó lesz hát sietni, mert ez a hungarikum, nem a felcsúti disznótoros.

Én nem tudom, hogy meddig élek, nem gondolkoztam még rajta, de sokszor már majd megszakadok, reszket a lábam, meg fáj a kezem, a karom, és ha leiszom magam a seggig, akkor nem fáj semmi…

7 hozzászólás
mbazsa P>!
Tar Sándor: A 6714-es személy

Értékelésem első felében A 6714-es személy c. kötetről, a másodikban pedig egy kicsit Tar Sándorról, illetve az olvasás körülményeiről, apropójáról fogok szólani, írni. Igyekszem majd fegyelmezni a gondolataimat, de aztán meg lehet, hogy csapongani fogok. Kezdődjön hát a locsi-fecsi.

Tar Sándort, azt gondolom, senkinek sem kell bemutatnom. Az egyik legellentmondásosabb és legtitokzatosabb figurája a magyar irodalomnak. (Többek között a máig tisztázatlan ügynök múltja miatt.) Sokféle címke ragadt rá az évtizedek alatt: „a megalázottak és megszomorítottak” írója, „azok helyett beszél, akik nem tudnak”, „Bodor után/mellett a legjobb magyar novellista” stb. Noha fontos tényező az író személyisége, alkata, engem most mégis az érdekelt, hogy A 6714-es személy szövegei több mint 40 év távlatából működőképesek-e? A kérdés persze költői, tudja rá mindenki a választ.

Kevesen vannak, akik már a legelső kötetükben megtalálják a saját hangjukat, és teljes fegyverzetükben tündökölnek. Tarnak ez mindenképpen sikerült. (Persze nem csak a saját hangját, stílusát sikerült megtalálnia, hanem azokat a témákat, narratív, poétikai eljárásokat is, amelyek majd végig kísérik az egész életművet.) Első kézből, mint kétkezi melós, tudósít a magyar (mély)szegénységről, amely mindenképpen hitelesíti a szövegeket. Az előbeszéd is működik, noha itt-ott azért kicsit manírosnak éreztem egy-két szövegrészt így 40 év távlatóból. Bár én szeretem a klasszikus értelemben vett novellákat, amelyeket Tar is űz, ahol tényleg üt az a bizonyos csattanó. Pár elbeszélést ismertem már korábbról, de azok így másodjára olvasva is rendben voltak (pl. a Celofánvirágok megint bevitt egy gyomrost rendesen.) A számomra ismeretlen szövegekben is a helyén volt szinte minden (közülük a kötetzáró Örökké c. elbeszélést tudnám kiemelni).

Összességében erős pályakezdés ez, még így 40 év távlatából is. (Noha Tar majdnem 40 volt, amikor megjelentek első novellái.) És sajnos ma is aktuálisak ezek az írások. (Ha jól tudom, ma is több mint 2 millió honfitársunk él a létminimum alatt, de ennek nem néztem utána.)

A „kismagyar nyomorpornó” legnagyobb művelőjének életműve talán nem múlt el nyomtalanul. A „szocionyomasztás” persze ma is aranykorát éli. De vajon lehet-e hitelesen írni, beszélni a (mély)szegénységről, szegényekről egy fancy kávézóban ülve, vagy úgy, mint ahogyan Tar tette azt az esztergagép mellől?

„Sándor ma is a szegényekről, a kocsmákban részegeskedő, lepusztult, megnyomorított, hajléktalan vagy külvárosi sufnilakó egzisztenciákról beszélhetne nekünk, mert ennek az egyetemes, emberi állapotnak rajta kívül nem volt és sajnos ma sincs jelentős képviselete irodalmunkban.” – olvasom a legújabb ÉS-ben egy Cortado mellett. off Hogy van-e Tarnak valamiféle öröksége, folytatása, ezt döntse el ki-ki maga, nyitva hagyom a kérdést.

Decki Sarolta nemrég megjelent Tar-monográfiáját olvasgatva az az elképzelésem támadt, hogy ha nem is az egész Tar-életművet, de legalább a fontosabb köteteket elolvassam. Lustaságomat ismerve kíváncsi vagyok, mi lesz belőle. Remélem, hamarosan jelentkezem a következő Tar-értékeléssel.

2 hozzászólás
Piintyő>!
Tar Sándor: A 6714-es személy

No igen, fogunk még találkozni Tisztelt Tar Sándor! Szűkebb pátriám, Hajdu-Bihar írója olyan élénkséggel rajzolta meg 70-es, 80-as évek gyári munkásainak életét – amely időszakot magam is már felnőttként éltem meg –, melyet csak az ismer igazán, aki maga is megélte. A szegénység, reményvesztettség, kilátástalanság sarkított ábrázolása akár ma is aktuális. Csak állami gyárak helyett kisüzemekben tengetik életüket a munkások, olykor-olykor még ennél is rosszabb körülmények között. Igaz, már 6714-es személy nincs, mert nincs ingázó. Nem utaznak Szabolcsból, Hajdúból a fővárosba dolgozni az emberek, nem laknak munkásszállásokon, mert nincs munka, sem ott, sem itt. Lényegileg nem változott a munkásemberek élete, legfeljebb nem a vonaton isznak haza utazás közben, hanem helyben a kocsmákban.

5 hozzászólás
krlany I>!
Tar Sándor: A 6714-es személy

Arcul csap. Rendesen megkeseredik az ember szája íze. Közben pedig eleven beég az ember lelkébe.

pável >!
Tar Sándor: A 6714-es személy

A magyarok nagykönyve mindig itt, ezeknél a lapoknál, sorsoknál nyílik ki magától, újra és újra. Be vagyunk szamárfülezve?

Quator>!
Tar Sándor: A 6714-es személy

70-es 80-as évek munkásvilága, mocsok, alkohol, fasírt, lealacsonyodás, és zsúfolt vonatok. Életszagú novellák a múlt rendszerből. Az írások a megszokott színvonalon íródtak, különös Tarra jellemző hangulat. Nem tudom máshoz hasonlítani, mint önmagához, és a mi utcánk nekem jobban tetszett, de ez is jó volt.

csodaszarvas01>!
Tar Sándor: A 6714-es személy

Tar Sándor borzasztó őszinteséggel számol be az egyszerű melósok városi munkásszállón töltött életükről, vonaton töltött órákról és nem utolsó sorban a falusi létről. Milyen egyszerű életet élnek ezek az emberek és mégis mennyi fájdalmat kell elviselniük, mennyi megpróbáltatáson és megaláztatáson mennek keresztül, de felvetődik a kérdés, vajon boldogok? Fanyar humorral áldotta meg Tar ezeket a történeteket, amelyeket olvasva az ember elhúzza a száját, elmosolyodik, de közben sóhajt is egyet, együttérzően bólogat, mert ilyen az élet. Mindenképpen ajánlott olvasmány.

prezzey>!
Tar Sándor: A 6714-es személy

Az egyik barátnőm nagy kedvelője Tar Sándornak és már régóta kapacitál, hogy valamit olvassak tőle; most hogy már kihívás is van, elvonszoltam magam a könyvtárba és hajrá, már tényleg nem akartam tovább halogatni.

Gondoltam, jó lesz időrendi sorrendben haladni, ez volt az első kötete, úgyhogy legyen ez, úgyis rövid, és ha nem tetszik, legalább nem ment el rá sok idő.

Abban a hitben éltem, hogy a címadó novella egy személyről szól, aki a 6714-es számot viseli (lásd még pl. „A 290. számú auschwitzi fogoly” és hasonló könyvcímek), hát nem – ez egy személyvonat, ami még azoknál a személyvonatoknál is durvább, amikkel nekem volt olykor szerencsém utazni. (A fülszövegből itt a Molyon persze kiderül, de a könyvtári példányomról le volt szedve a védőborító.)

A többi elbeszélés is kemény, naturalisztikus, tele van ez a kis kötet jobbnál jobb (vagy mondjuk inkább, brutálisnál brutálisabb) dolgokkal. Azért mindig kicsit szomorú, ha valaki a lepusztultsággal kapcsolatban ír olyan dolgokat, amikre ráismerek, hogy jé ez tényleg így van, meg hogy a mai napig is így van, sőt.

Összevissza csapongtam a kötetben, pedig így utólag végignézve van szerkesztési íve (a vége felé vannak a több szürreális elemet tartalmazó novellák), úgyhogy valószínűleg sorban lett volna érdemes.

Egy-két kitétel zavart, így visszagondolva már meg nem mondanám, mik; gondolkoztam a fél csillag levonáson, de így hogy meg se tudom mondani, hogy mik, nem igazán érzem jogosnak. Mindenesetre már ki is hoztam a könyvtárból a következőt…
        
Erre a kihívásra olvastam:
* Olvassunk Tar Sándort


Népszerű idézetek

Kalmár_Melinda P>!

Lent, a szuterénben macskák nyávogtak, ősz volt, bánat és pusztulás.

102. oldal - Óh, bíborszegélyű ég!

robinson P>!

Az a baj, hogy nem tudunk mi élni! Élni! Meg hát ha tudnánk is, hát hogyan?

27. oldal

robinson P>!

… Hogy a munkásvonatoknak kellene a legtisztábbnak és legkényelmesebbnek lenni, azt én is aláírom, meg hogy szocializmus van, de ne kapjon a fejéhez majd, ha mást tapasztal, mint amit a kisdobos-eligazításon hallott,…

19. oldal

pável >!

Mivel keni a kezét Bozsóné? Csak a moslékban áztatom, hogy kipuhuljon, felelte Bozsóné.

Dáliák

fuzsa>!

Bozsóné, a dáliák olyanok, mint az ember, ahány annyiféle, de mindegyik szép, persze vannak hervadtak, ritkásak is, de a legszebbek azok gyönyörűek.

robinson P>!

A város szürke, állapította meg P., hát persze, itt van a cementmű. Szürke, idegeb, kihalt, hideg és ellenséges.

6. oldal

rekavojnics>!

Szegény feleségem is mindig mondta, Alfréd, maga nem tudja mi az elég. Soha nem evett egy falattal többet, soha nem ivott egy korttyal többet az én feleségem, mint amit kellett, aztán egyszer bevett negyven darab altatót, és meghalt. Most már sose tudom meg, miért hívott Alfrédnak, mikor én Gábor vagyok.

44. oldal, Téli történet - A 6714-es személy

volna>!

„…Az a baj, hogy nem tudunk mi élni! Élni! Meg hát ha tudnánk is, hát hogyan? Hát hogyan, kérdem én!” "Ne ordíts, te hülye, így sose fogod megtudni!" „Mit érdekel engem! Nekem négy lovam volt! Négy! Most meg mi vagyok? A föld alatt, Pesten! Vakondok!” "Jól van már, ülj le, játszol, vagy nem?

A 6714-es személy 27. o. (Magvető, 1981)

volna>!

Tulajdonképpen semmi baja, hallotta később az öregasszony hangját, csak nem akar már élni, a húgom például sokkal betegebb. Sokkal, de sokkal.

Téli történet 37. o. (Magvető, 1981)

Diaval>!

„Annácska, maga főzte ezt a kávét, kiscsillag?” A nő ragyog. „Igen, mindig én főzöm…” "Fertelmes!"

57. oldal - Éjszakai műszak


Hasonló könyvek címkék alapján

Békés Pál: Csikágó
Lázár Ervin: Csillagmajor
Móricz Zsigmond: Tragédia / Szegény emberek / Barbárok
Móra Ferenc: Szeptemberi emlék
Móricz Zsigmond: Novellák – (1906-1942) Válogatás
Charles Bukowski: A semmitől délre
Móricz Zsigmond: Egyszer jóllakni
Móricz Zsigmond: Tyúkleves
Kanyó Ferenc – Koppány Tímea – Nagy Judit Áfonya (szerk.): Örökkék
Móricz Zsigmond: Szegény emberek