Tandori ​Dezső válogatott versei 2 csillagozás

A túl-sok-minden annyi, mint az egy-se.

„... Egy gondolat se bántson..."

Ami másokra tartozik, már mindent
megírtam, épp írom, megfogom írni.
Létem papírnyi,
senki ne akarjon egyéb találkozásra bírni

Ami másokra tart

Csak mint nyelvtanban a vonzat
Toporgunk míg van hol legyünk

Round Pond avagy a Kerek tó

minden ok és dolog enyém, egészen,
mert beletartozom az ég alatt
a képbe, mely elvész a földi fényben.

Ami elvész a fényben

vasárnap volt, kilógtunk a világból,
épp vissza se és előre se nézve.
Talán ilyen szabadok sose voltunk,
bár munkák vártak s bonyodalmak;
hanem hogy előlegbe – kiboruljunk?

A tizenhetedik év

az élet főleg annyi csak, hogy éljünk,
nem díj, nem vigasz, se hiány, se pótlék.

A tizenhetedik év

fölkel a nap, így veszi kezdetét
a megnyerhető veszteség

A megnyerhető veszteség

Reggel is, mikor a tükörbe nézünk,
nem láthatjuk még egész napi képünk.
Miből mi lesz, persze, kérdés marad;
de már csak ilyen ívet ír a nap…!
És jó, ha van kiről e napvilágon
azt gondolnunk: „… Egy gondolat se bántson…”

„... Egy gondolat se bántson...”

Hittem valamit az irodalomról;
könnyebb lett volna csupán – magamról?
Ki-ki így lát égi fényt: a magáét,
mely másnak, bár ő mást néz már, tovább ég.

„... Egy gondolat se bántson...”

valami időn megálltunk,
vagy épp valami idő futni kezdett,
miféle vég felé miféle kezdet,
mellyel makacs mód úgy szövetkezünk,
hogy másba már aligha kezdhetünk.

Ki hitte, fű hull