Afrika, ​India: vadállatok őshona 12 csillagozás

Tandori Dezső: Afrika, India: vadállatok őshona

A gyerekek egyik kedves játéka farkasszemet nézni, vagyis állhatatosan belemélyedni egymás tekintetébe. E könyv lapjairól hol kedves, hol fenséges vadállatok néznek ránk nyílt, fényes szemükkel. Ritkán engednek ilyen közel magukhoz… Kicsinyeiket is láthatjuk a képeken, ami a gyerekek számára mindig fokozott örömöt jelent. Szecskó Péter mívesen megmunkált, természethű, szép rajzaihoz Tandori Dezső írt derűs verseket, amelyekből az állatok sok érdekes tulajdonságát megismerhetik az olvasók.

Eredeti megjelenés éve: 1981

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

Tartalomjegyzék

>!
Móra, Budapest, 1981
22 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631123340 · Illusztrálta: Szecskó Péter

Enciklopédia 18


Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 3

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Ibanez P>!
Tandori Dezső: Afrika, India: vadállatok őshona

Bár úgy lenne még ma is, hogy a keskeny- és a szélesszájú orrszarvúnak nincs mitől tartania…
:-(

Kek P>!
Tandori Dezső: Afrika, India: vadállatok őshona

Szépek a rajzai, tudom, gyerekkoromban is ezért szerettem – s lám, még mindig megvan. A borítón a tigris képe, s ezzel is zárul a könyv, ő a 17. állat, nekem ő volt a kedvencem anno. Ma már nem tudom, miért – azóta e téren is változott az ízlésem, a tigrist meg nem szeretem. :) A versek nem túl jók, a képekhez kellett némi állatismertető versbe szedve… Ez a didaktikus cél túlságosan kilóg minden sorból, de hát hagyjuk, ezt már csak felnőttként látom így, fogalmam sincs gyerekként milyen benyomást keltett. Afrika, India? Áááááá! Ez pusztán egy állatkerti körséta. És épp ezért hiányzik is pár fontos állat (kígyó, cápa, pingvin, bagoly, teknős…) Hja. Jó ötlet, jó kivitel. Gyerekkönyv pipa. :)

imma P>!
Tandori Dezső: Afrika, India: vadállatok őshona

nagyon szépek a rajzok, de kicsit gyengék a versek. talán jobb lett volna, ha nem próbálják rímeltetni. egyedül a vízilovas tetszett.
hozzátenném még, hogy érdemes felhívni a kicsik figyelmét, hogy bár a cím szerint ezek az állatok Afrikában vagy Indiában laknak, valójában a puma amerikai, a jegesmedve az északi-sarkvidéken él, stb.

NyZita>!
Tandori Dezső: Afrika, India: vadállatok őshona

Tökéletes felolvasnivaló óvodás csemetéinknek, pláne ha állatkertbe készülünk vagy épp onnan jövünk. Szépen összeszedi a bolygó, elsősorban Ázsia-Afrika, legismertebb vadállatait, és röviden bemutatja mindet egy játékos kis versikében. Oké, egyértelműen nem Pilinszky János vagy Csoóri Sándor kategória, de a célközönséget figyelembe véve nem is kell annak lennie. Rímel, érthető, itt-ott kifejezetten vicces. Gyerekeknek szóló illusztrált verseskötetnél nekem ez bőven elég. Ráadásul állatos! :D Az mindig nyerő. Tetszett.

BZsofi P>!
Tandori Dezső: Afrika, India: vadállatok őshona

Nagyon helyes kis ismeretterjesztő versikék a vadállatokról. Élveztük. :)
Lásd az idézeteket is.


Népszerű idézetek

BZsofi P>!

ZSIRÁF

Azt mondanád: leopárd,
olyan a sok foltja.
De figyeld csak a nyakát:
mintha teve volna.

Magas fákról legelget,
nyelvét nyújtogatva.
Amire ott szemet vet,
nyomban leharapja.

Színe rejti ügyesen,
lombos fák közt állván,
nem látszik a füle sem
akácliget árnyán.

Szépséges a futása:
ringatózó vágta.
Csoda-e: aki látja,
felnéz a zsiráfra!

6. oldal

Kapcsolódó szócikkek: leopárd · teve · zsiráf
BZsofi P>!

SZARVAS

Törpe szarvas a vapiti,
fejét agancs ékesíti,
mint a többi szarvasét –
az agancs pompás fej-ék.

Északon él a hatalmas,
vadon-lakó jávorszarvas,
agancsa mint egy lapát,
tápláléka friss faág.

Nevezetes a dámvad,
mutatós, szép, nagy állat.
Fehér foltok tarkázzák
rozsdavörös bundáját.

Gímszarvasok bikái
ősszel szoktak csatázni.
Szarvasbőgés idején
kiderül, ki a legény.

13. oldal

Kapcsolódó szócikkek: agancs · jávorszarvas · szarvas · vapiti
BZsofi P>!

VÍZILÓ

A víziló nem paripa.
Vizet fúj az orra lika,
az alakja malacos,
vastag bőre iszamos.

Növényevő, kényelmes,
igen ritkán félelmes.
Súlya több, mint két tonna,
jó öt méter a hossza.

Ha a partra jön pihenni,
nem lovagol rajta senki.
Bőréről vízimadarak
szedegetnek rovarokat.

Az is igen kedves látvány,
Ha kicsinyét hordja hátán.
Hangját néha kiereszti,
bömböl, ahogy soha senki.

15. oldal

Kapcsolódó szócikkek: iszamós · víziló
Kek P>!

Éjjel járnak
vadászni,
jó zsákmánynak
akármi:

ami mozog,
ami él,
ha antilop,
ha egér.

Sötét fényű
villámok,
forró vérű
portyázók.

10. oldal, Fekete párduc (részlet)

Kapcsolódó szócikkek: antilop · egér
BZsofi P>!

ZEBRA

Se nem szamár,
se nem ló;
mindkettőhöz
hasonló.

Hasa, háta,
lába, feje,
csíkos – fehér
és fekete.

Élénk kedvű,
fürge állat,
boldog, ha csak
szaladgálhat:

köves, kopár
hegyvidéken,
napos mezők
dús füvében.

7. oldal

Kapcsolódó szócikkek: zebra
Kek P>!

PUMA

Ez a puma.
Ragadozó.
Lépte puha,
lopakodó.

Hegyek-dombok
oroszlánja.
Vagy azt mondod:
kicsit gyáva?

Prédára les
a magas fán,
zsákmányt keres
rideg pusztán.

Rabló, hamis –
nem kedvelik.
Kutyákkal is
megkergetik.

8. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kutya · puma
Kek P>!

És a lomha krokodil
néha oly gyors, mint a nyíl.
Ha dühítik, visszatámad;
zsákmányt vízbe ránt magának.

Könyörtelen sárkányvilág!
Egyik hüllő a másikát
elpusztítja – de száz évet
él aztán, amelyik élhet.

14. oldal, Krokodil (részlet)

Kapcsolódó szócikkek: krokodil
Kek P>!

Barlangot az anyamedve
váj törmelék-jéghegyekbe.
Ott születnek meg a bocsok,
selymes-bundás bocskorosok.

16. oldal, Jegesmedve (részlet)

Kapcsolódó szócikkek: medve
Kek P>!

Szélesszájú orrszarvú,
szemed körül mért van bú?
Keskenyszájú orrszarvú,
ugye, nem vagy szomorú?

18. oldal, Orrszarvú (részlet)

Kapcsolódó szócikkek: orrszarvú
Kek P>!

Mondd, mit tudsz az elefántról?
Ha nem bántják, igen jámbor.
De ha egyszer megvadul,
bizony, mindent összedúl.

5. oldal, Elefánt

Kapcsolódó szócikkek: elefánt

Hasonló könyvek címkék alapján

Móra Ferenc: Zengő ABC
Varga Katalin: Mosó Masa mosodája
Varga Katalin: Gőgös Gúnár Gedeon
Tasnádi Kubacska András: Hangyácska
Benjámin László: Vidám ABC
Nagy Bandó András: Dinoszauruszok
Petres Csaba (szerk.): Tücsök koma, gyere ki
Dala László – Fazekas László – T. Aszódi Éva (szerk.): Kincskeresők 1974
Tóth Csaba Tamás: Extrém külső
Lázár Ervin: Öregapó madarai