A ​meghívás fennáll 2 csillagozás

Tandori Dezső: A meghívás fennáll

1977. ​július 9-én, egy szombati napon azzal a kéréssel ébredtem, hogy ha lehet, engem úgy most egy darabig ne nagyon keressenek az események, a dolgok pedig hagyjanak békén. Még aznap, 1977. július 9-én délelőtt aztán máskép alakult, s azóta is egyfolytában és homlokegyenest ellenkezőleg zajlik minden. Kérésemnek, keveset mondok, nem lehetett meg a címzettje. Hozzátehetném: szerencsére. De a szerencsével vigyáznék. Hiszen ahogy kérésemet a reggelizőasztalnál kifejtettem, hallanom kellett – és hallottuk is – három emelet mélységből azt a bizonyos hangjelenséget vagy zajt. Kitartóan szólt a hang, egészen addig, amíg végül tőle teljesen függetlenül lementünk, és akkor megkezdődött. De hát itt kezdődött-e, vagy már az előző napi halottal? Vagy még pár héttel korábban? Amikor valaki ott kapaszkodott fölfelé, reménytelenül, egy fa törzsén, aztán leszedtük, s mert nem bíztunk magunkban, keresztültaxiztunk vele a városon, a legjobb helyre, így hittük, ahol azután még három napot élt? Vagy… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1979

>!
Magvető, Budapest, 1979
564 oldal · ISBN: 9632708687

Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Szpéró


Kedvencelte 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 1


Népszerű idézetek

selfmadehell>!

„Miért szállunk le mindig legalantasabb felfogásunk szintjére, s nevezzük ezt józan értelemnek? A legjózanabb ember talán az, aki alszik, s értelmét horkolással fejezi ki. Néha azt, kinek másfél esze van, féleszűnek mondjuk, mert csak esze harmadát érjük fel ésszel.”

425. oldal

selfmadehell>!

Majd lesznek olyanok is, akik kiszedegetik ebből a könyvből az olyan „bölcsességeket”, mint ez a „jön a következő pillanat”, meg hogy „a világ meg akarja ölni egymást”, és így tovább. Sőt, mindjárt az első mondattal kezdik!

134. oldal

selfmadehell>!

mindent elkövet, hogy ne kelljen élnie, és közben mindig úgy akarna élni, ahogy neki tetszik

276. oldal

selfmadehell>!

Ha nincs még mindig csak fél hat, odacsapja a nagy német szótárat a géphez. Ebben a szótárban volt az a bejegyzése, hogy: „ Legyen mit apriorítani a tejbe.” De amikor azt a filozófust fordította, egyszerűen csak túl akart lenni rajta

74. oldal

1 hozzászólás
selfmadehell>!

Ha megfontoltan és tartózkodóan beszélünk, távolabb kívánkozunk egymástól, mint a hangos szavú fecsegők; kell, hogy állati melegünk, nedvességünk szabadon kipárologhasson. Ha legbensőségesebben társalognánk, énünknek azzal a részével méghozzá, amely rajtunk kívül vagy felettünk lakozik, írja, nemcsak hallgatnunk kell, hanem testileg is oly messze kerülnünk egymástól, hogy ha megszólalunk, akkor se hallatsszék amott.

513. oldal

Impertinens>!

Komolyan mondom, azért írok, hogy mások valamelyest bátrabban gondolják – nem is merem megkockáztatni, hogy: éljék! – az életüknek azt a részét, amelyik nem egyezik, legalábbis úgy látszik, hogy nem egyezik a szokással.

selfmadehell>!

Ez a küzdelem örökké reménytelen marad, gondolta; mert nem értjük egymás reményeit; és akiket ez-az igazol, joggal vélik – mert úgy vélik, joggal! – , hogy az ő reményeik az igaziak; holott minden remény igazi, mert nem minden – remény.

170

selfmadehell>!

ez volt az abszolút álnév. Soha semmit nem írt ilyen néven.

101. oldal

selfmadehell>!

Jó volt, hogy a vállamra tette a kezét, írta D'Array, ez az érintés a dolgok menetét befolyásolta; más lett, amit írtam utána; mindenki jobban járt.

507. oldal

selfmadehell>!

Túl akart lenni a könyvön; tudni akarta, mi les z a vége, a könyvnek, mert… ezt nem akarta elárulni. Ha valaki, írta, hátralapoz (vagy előrelapoz! milyen jellemző, gondolta, hogy ezt így is, úgy is mondhatjuk), aligha igazodik el

102. oldal

2 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Békés Pál: Csikágó
Rejtő Jenő (P. Howard): Az elátkozott part / A három testőr Afrikában
Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét
Konrád György: Elutazás és hazatérés
Szabó Magda: Pilátus
Gion Nándor: Latroknak is játszott
Gergely Ágnes: Őrizetlenek
Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes
Gárdonyi Géza: Mai csodák
Oravecz Imre: Ondrok gödre