A ​Girl Like That – Egy olyan lány 15 csillagozás

Tanaz Bhathena: A Girl Like That – Egy olyan lány

Hazug ​vádak csapdájában.

A tizenhat éves Zarin Wadiáról sokan sokfélét mondanak: okos és lelkes diák, szerencsétlen árva és vakmerő kamasz, aki nem fél semmitől. Ő az a fajta lány, aki folyton bajba keveredik és az iskolában mindenki jól ismeri a szerelmi kalandjairól szóló pletykákat. Szóval a szülők óva intik tőle a gyerekeiket: „Nem szeretném, ha közöd lenne Zarinhoz”, mondogatják. De akkor hogy lehetséges, hogy a tizennyolc éves Porus Dumasiának senki más nem tetszik, csak ő? És hogy fordulhat elő, hogy a két fiatalra holtan találnak rá egy összezúzott kocsiban a szaúd-arábiai város, Dzsidda határában? Miután a vallási rendőrség kiérkezik a helyszínre, mindaz, amit az emberek Zarinról hittek, megkérdőjeleződik. Ahogy a lány története több kis darabból összeáll, világossá válik, hogy sokkal több volt, mint egy „olyan” lány.

Friss, érzékeny, kritikusok által is dicsért YA-regény egy elnyomott és félreértett szaúd-arábiai lányról, a kamaszokat érintő mindennapi… (tovább)

Tagok ajánlása: 16 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2020
344 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634576983 · Fordította: Nagy Boldizsár

Most olvassa 3

Várólistára tette 78

Kívánságlistára tette 99

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

ap358 P>!
Tanaz Bhathena: A Girl Like That – Egy olyan lány

Ez a könyv méltán erősíti a Vörös Pöttyös sorozatot.
Szívszorító történet, egy olyan tinidráma, ami kimozdít a komfortzónából.
Nehéz úgy írni róla, hogy a vallást és a politikát ne említsem, hiszen alapját képezi a könyvnek. A karakterek emigránsok, és Szaúd-Arábia törvényeit betartva gyakorolják saját kultúrájukat is, és már az is érdekes volt, mennyire számít a fiataloknak is, ki honnan származik, milyen vallású.
A történetet négy szemszöget mutat be. A legerősebb Zariné, megismerhettem a gyerekkorát, és leginkább a kultúrából adódó nehézségeit. Hiába tudjuk, hogy milyen szigorú elvárásokat támasztanak egyes országok a nők felé, mennyi megszorítást és elnyomást kell elviselniük, Zarin megmutatta, miként kell ezekkel együtt élni. Számos dolog teljesen természetesnek hat, az élete része, és nem is akar ellenszegülni. Zarin, akárcsak a többi kamaszlány, keresi az útját, a helyét a világban, mégis sokkalta másabb nehézségekkel kell szembenéznie. Ismeri a nyugati kultúrát, mégis úgy tűnik, teljesen elfogadja a sajátját. Néha lázad? Igen, de csak annyira, amennyire minden korabeli tenné, és ennek elsősorban a családhoz van köze.
Mishal, Zarin egyik osztálytársa blogot vezet, ahol elsősorban a pletykák kerülnek fókuszba. Általa betekintést nyerhettem abba, mások miként látják a helyzeteket, és közben Mishal mit gondol róluk. A cselekményeket tekintve passzív karakter, mégis sokat hozzáad a történethez.
Felháborító volt olvasni, hogy még a lányok is úgy vélekednek, hogy „amit a pasiknak szabad, az egy lánynál szégyen”, és az áldozathibáztatás egy alapvető viselkedési forma.
Abdullahra haragudtam, ismerte a barátját, a szokásait, mégis elnyomta az érzelmeit és előrébb valónak tartotta a barátait. Farhan szemszöge egy torz világot vetített elém, amely megmutatta, milyen könnyen tud egy társaság befolyásolni valakit, és milyen útra terelhetik.
Porust imádtam. Az ő gondolkodása állt hozzám a legközelebb, és ő volt az, aki tisztán látta az embereket, és megdöbbentő volt, hogy képes hangot adni az érzéseinek, és mindehhez akarat is társul.
Az összes karakter életét megismerhettem, egészen a gyerekkortól. Az írónő nem csak a szereplők sorsát mutatja be, hanem a várost, a szokásokat, az iskolát, az embereket, ételeket, egy egész világot tár az olvasó elé, és ettől lesz ez a könyv több, mint egy egyszerű ifjúsági regény.

10 hozzászólás
adibandi>!
Tanaz Bhathena: A Girl Like That – Egy olyan lány

Ez a regény nem volt semmi. Miközben olvastam ezt a regényt, végig abban reménykedtem, hogy ez biztos évszázadokkal ezelőtt játszódik, és hogy manapság semelyik országban nem bánnak a nőkkel annyira lekezelően, mint régen. Sajnos az igazság az, hogy van olyan ország, ahol (az én véleményem szerint) balszerencse, ha lány vagy :(

Ha valamilyen hibát követsz el fiatal lányként, akkor egy életre megbélyegzed magad, és a családodat is. Pedig csak egy ártatlan mosoly volt egy fiú felé, de te már el vagy könyvelve könnyűvérűnek. De ha ne adj Isten nemi erőszak áldozata lettél, akkor se szólj a hatóságoknak, mert csak téged fognak beállítani Olyan lánynak, és ezzel szintén csak szégyent hozol a nevedre. De persze. ha egy fiú merészel több lánnyal is kacérkodni egyszerre, akkor az mennyire menő, meg mennyire rendjén van. Ha nő vagy Szaud-Arábiában, akkor tudnod kell, hol a helyed, mit mondhatsz, hogy viselkedhetsz, hogyan gondolkozhatsz. Aki pedig esetleg valami többen reménykedik, esetleg karrierben, vagy hogy maga választhatja ki élete párját, akkor őt egy életre kifogják nézni, amiért mert reménykedni egy jobb életben.

A regény még nagyon „szépen” bemutatja az iskolai zaklatást is. Az a lány, aki nem azt csinálja, amit elvárnak tőle, azt megvetik, és kigúnyolják, és igazából az sem érdekes, hogy az a pletyka igaz-e vagy sem, a lényeg az, hogy legyen mindig miről/kiről beszélgetni, és sose unatkozzanak. Néha tényleg nagyon rossz volt olvasni, hiszen tudtam, hogy ha egy másik országba születek, akkor ugyanezek velem is megtörténhettek volna. Kell néha ilyen regényeket is olvasni ahhoz, hogy jobban tudd értékelni az életet, és azt az életkörülményt, ami neked adatott.

Ajánlom a regényt azoknak, akik többet szeretnének megtudni Szaud-Arábiáról, vagy esetleg csak egy feminista kötetet keresnek.

redeifanni P>!
Tanaz Bhathena: A Girl Like That – Egy olyan lány

A csinos borító, a kezdetben könnyed stílus át fog verni. Nem egy habkönnyű ifjúságit tartasz a kezedben. Négy fiatal szemszögéből láthatjuk, milyen az élet tiniként Szaúd-Arábiaban, pláne,ha indiai emigráns vagy. A szereplők mindennapjain átsejlik egy könyörtelen, szabályokkal és előítéletekkel átszőtt világ, ahol szinte semmit sem szabad tenned, amit mégis, azt viszont muszáj. Lányok, nők a háttérbe szorulva, elnyomásban, bimbódzó fiatalok, akiket a tiltások közepette nem világosítanak fel, így egymástól szereznek (sokszor nagyon fals) információt szerelemről, szexről, szórakozásról.
Zarin a kulcsfigura, egy „olyan” lány, aki a róla kialakult kép szerint folyton lázad, bajba keveri magát, pasizik, dohányzik, az iskolai gúnyolódás állandó céltáblája. Nyilván mindez úgy, hogy senki sem tudja (vagy ha igen, keveseket érdekel), mi húzódik a háttérben. Egyedül Porus, a hozzá hasonlóan kirekesztett, de folyamatos stresszben és megfelelési kényszerben élő fiú próbálja őt megérteni . Bárki szemszögéből olvassuk épp a történetet, Zarin mindenhol jelen van. Ahogy az is, amit az ő karaktere képvisel: küzdelem a rossz bánásmód, árvaság, a merev szabályok és az iskolai bullying ellen.
Élés kezdés, hogy rögtön Zarin és Porus halálával indítunk, és onnan göngyölítjük fel a történetet, mintegy memoárként, de még így is üt. Talán pont ezért: nem kell izgulni a végkifejletért, csak hagyni, hogy sodorjanak az események ebben a rendkívüli, szigorú és mocskos világban.


Népszerű idézetek

Könyvmolyképző KU>!

Nem tudom, mit tartogat számomra a jövő. De mától kezdve ismét a jelenben szeretnék létezni. Úgyhogy előbújok és az a személy leszek ismét, akit olyan jól ismertek és utáltok.

Könyvmolyképző KU>!

Azt kívántam, bárcsak én is olyan bátor lennék, mint a vásárban mászkáló lányok, akik elöl nyitva viselték az abayájukat és kivillant a szép, színes ruhájuk. De nekem az abaya alatt sem volt csinosabb a viseletem: egy régi pólót meg egy olcsó farmert hordtam, amit Masi a Manara piacon vett .

Könyvmolyképző KU>!

Sosem tudtam lakatot tenni a számra, főleg, ha fiúkkal randiztam. Más mellett ezt nem éreztem, de akárhányszor valami sértőt mondtam Porusnak (szándékosan, viszont minden rossz akarat nélkül), elfogott a bűntudat. Más srác már rég lekopott volna rólam.

Cassie1204>!

Ebben a világban meg kell felelni egy rakás szabálynak ahhoz, hogy a társadalom elfogadjon téged.

279. oldal

Cassie1204>!

Az élet néha nem úgy halad, ahogy szeretnénk, és ezen nem tudunk változtatni. De ez nem számít, ha van, aki szeret. A szeretetnél nincs fontosabb dolog a világon. És te is ugyanúgy megérdemled a szeretetet, mint bárki más.

299. oldal

Cassie1204>!

A történetek, mondogatta az apám, képesek teljesen megváltoztatni az életünket, a legerőteljesebbekkel újra meg újra találkozunk, és nem is azért, mert valami erkölcsi tanulságot, leckét kell elsajátítanunk, hanem azért, hogy közelebb kerüljünk másokhoz.

130. oldal

Cassie1204>!

Lehet, hogy nem ás alagutat a hegy gyomrába érted, de megtesz érted dolgokat. Kis dolgokat: mondjuk emlékszik a születésnapodra, ajándékot ad neked minden különösebb ok nélkül, és figyel arra, hogy ha feleztek, tiéd legyen a hamburger nagyobbik fele. A végén a kis dolgok naggyá állnak össze. Az ilyen apróságok miatt egy átlagos fiú is olyan fontossá válhat, aki kiérdemli, hogy viszontszeressék.

188. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el!
Rainbow Rowell: Eleanor és Park
Wéber Anikó: Az osztály vesztese
Amy Harmon: Arctalan szerelem
Jenny B. Jones: Tiéd leszek
Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet
Darren Shan: Zom-B
Estelle Maskame: Mondtam már, hogy szeretlek?
Angie Thomas: The Hate U Give – A gyűlölet, amit adtál
E. Lockhart: Frankie Landau-Banks dicstelen tetteinek krónikája