Harrow ​the Ninth (The Locked Tomb 2.) 11 csillagozás

Tamsyn Muir: Harrow the Ninth Tamsyn Muir: Harrow the Ninth Tamsyn Muir: Harrow the Ninth

She ​answered the Emperor's call.

She arrived with her arts, her wits, and her only friend.

In victory, her world has turned to ash.

After rocking the cosmos with her deathly debut, Tamsyn Muir continues the story of the penumbral Ninth House in Harrow the Ninth, a mind-twisting puzzle box of mystery, murder, magic, and mayhem. Nothing is as it seems in the halls of the Emperor, and the fate of the galaxy rests on one woman's shoulders.

Harrowhark Nonagesimus, last necromancer of the Ninth House, has been drafted by her Emperor to fight an unwinnable war. Side-by-side with a detested rival, Harrow must perfect her skills and become an angel of undeath — but her health is failing, her sword makes her nauseous, and even her mind is threatening to betray her.

Sealed in the gothic gloom of the Emperor's Mithraeum with three unfriendly teachers, hunted by the mad ghost of a murdered planet, Harrow must confront two unwelcome questions: is somebody… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2020

>!
Tor Books, New York, 2021
544 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781250313218
>!
Tor Books, New York, 2020
512 oldal · ISBN: 9781250313201
>!
Recorded Books, Prince Frederick, 2020
ASIN: B08F2SJGYD · Felolvasta: Moira Quirk

2 további kiadás


Kedvencelte 4

Most olvassa 3

Várólistára tette 14

Kívánságlistára tette 17


Kiemelt értékelések

Noro>!
Tamsyn Muir: Harrow the Ninth

Értem én a viccet, csak…
Kezdem azt hinni, hogy Muir feltalálta az anti-világteremtő (világromboló?) fantasztikumot. A világteremtő stílusra ugyebár az a jellemző, hogy végigvezet a szerző által kiötölt univerzumon: dicsekszik vele, hogy micsoda ötletei vannak, esetenként túlzottan is előtérbe tolva őket. A Kilencedikek ezzel szemben azzal kecsegtetik az olvasót, hogy az egész galaxisból gyakorlatilag csak három épületet mutatnak meg. Tetszett, hogy az első kötet egy üres palotában játszódott, egy elhagyott bolygó felszínén? Akkor van egy jó hírem: a második egy üres űrállomáson játszódik, valahol a nagy semmi közepén. Itt jönnek össze a birodalom legnagyobb nekromantái, nehogy jelenlétükkel megzavarják az emberiség életét. Érdekelne, miféle világban is jársz már két regény óta? Hát, talán majd legközelebb (se).
Na, ha ezen kimérgelődte magát az olvasó, akkor viszont egy kétségtelenül ötletes könyvet olvashat. Talán nem pont azt, amit szeretett volna, de mégis. Tudniillik Harrow előadásában Muir megpróbál meggyőzni, hogy az első rész meg se történt, vagy legalábbis nem úgy, ahogy elolvastuk. Már eleve az elbizonytalanít, hogy a két rész narrátorának habitusa ég és föld, ehhez jön még az az egyre erősödő érzés, hogy valakinek nincs ki mind a három kereke (úgymint: fej, tor, potroh), mert a sztoriban egyik irracionális fordulat követi a másikat. Plusz az a néhány elem, amit a szerző mégis kidolgozott a világból – leginkább misztikus témában – annyira őrült, hogy ahhoz képest a szereplők szinte már normálisak. spoiler A legjobb kukába dobni az elvárásainkat, és együtt sodródni az író elmebajával.

1 hozzászólás
pinter_bence I>!
Tamsyn Muir: Harrow the Ninth

Ez az egyik legjobb középső kötet egy trilógiában, amit valaha olvastam. A középső kötetek mindig olyan mostohák szegények. De Muir pár jó narratív trükkel elérte, hogy nekem ez tulajdonképpen jobban tetszett a Gideonnál.

A_Nagy_Levin P>!
Tamsyn Muir: Harrow the Ninth

Zaklatott és érdekes.
A narráció (váltott személyű elbeszélés pl.), a történések kezelése miatt nem volt egyszerű követni: leginkább arról van szó, hogy az első kötet időbeli sorrendjét lebontja itt Muir, és ez bizonytalansággal töltött el. Magáról a történésekről már nem is beszélve. Viszont ez jól kiszolgálja a zaklatott lelkiállapotról szóló történetet, ezért kiválóan működik.
A történet pedig megy előre. utoljára Lawrence-nál láttam ezt a fajta szerkesztést, és ott is jól nézett ki. Némi nehézséget okozott a sok orvosi latin, amit az angol használ, de nem volt különösebben zavaró. Nagyjából a felétől kezdett el ténylegesen érdekelni, hogy mi történik, addig elvitte minden figyelmemet a dolgok megértése. Ez nem azt jelenti, hogy rossz a könyv tempója, csak azt, hogy addigra emésztettem meg mindent eléggé (és addigra állt rendelkezésre elegendő információ, hogy érteni kezdjem, mi is történik).
Aztán az utolsó harmada egy nagy adrenalinlöket és megvilágosodás és aztán mégsem. És Muir ráadásul játszik a toposzokkal. Az indokolatlan báli jelenet kifigurázásáért külön pontok járnak! Ugyanígy a narrációt középpontba emelő konfliktusmegoldásért is. Az igazi játék volt a színházzal.
Ezzel együtt nekem néha sok volt a „ki hogyan szeret kit” kérdés körüljárása, de, meglehet, ez itt az „új idők új dalai”, és én kezdek öreg lenni.
Lefordítani kutyakemény meló lesz: egyszerre szleng, popkultúra és versek.

ujhelyiz P>!
Tamsyn Muir: Harrow the Ninth

A könyv olvasása közben kicsit az lebegett a szemem előtt, hogy a konvencionális történetmesélés nem egy véletlenül kitalált sport, hanem sokat segít a könnyed olvashatóságon, ha az eseményeket nagyjából egy logikus sorrendben meséljük. Nem pedig összevissza ugrálva az időben, és közben még a narrátor is megkérdőjelezi azt, amit lát (nem beszélve a kedves olvasóról, aki felidézi az előző kötet eseményeit, szereplőit, aztán mondja, hogy de ez másképp volt)…

Ez határozottan egyes posztmodern alkotásokra emlékeztet (például a Végtelen tréfa), de azoknál lényegesen jobb a payoff, ha az ember végigmegy rajta, és megpróbálja megérteni, hogy mit is akart a tisztelt szerző leírni. Ezzel szemben itt a szaggatott történetmesélés igazából azt leplezi, hogy alig-alig történik bármi is, a világból sem ismerünk meg sokat (a könyv első kétharmadában praktikusan egy űrállomáson vagyunk, ahol kevesebb, mint 10 ember tartózkodik).

Ennek ellenére nem voltam teljesen elégedetlen az olvasás után, mert valahogy éppencsak a történet működik, épp elég információ van mindenhol elrejtve, hogy az ember ne akarja abbahagyni az olvasást és pörgesse az agyát, és közben meg újra és újra előkerüljenek a teljesen elborult gondolatmenetek, amik az első részt is jellemezték. Persze itt is megvannak a kilógó pontok, amik nem illeszkednek az alap hangulathoz, de megbocsátható mennyiségben (elvégre létezik a rule of cool is, és mi más lenne egy űrnekromanta, mint menő :) ). És persze egy pont után az ember felül a hullámvasútra, kikapcsolja a kritikus gondolkozást, és várja a szerző további agymenéseit (amiből azért van szépen).

Ami biztosan elmondható a kötetről: a furcsa szerkezete nem tesz jót neki (de valami ilyesmire szükség volt, hogy megfelelően el tudjon vinni minket a csúcspontra), de van benne elég szufla, hogy valahogy feljusson a hegytetőre. Azt remélem, hogy a folytatás (mert ezután az még szükséges), erre jól fog tudni építeni, és valami nagyon ütős lezárást hoz ki a végére.

Lecsós_Kivi>!
Tamsyn Muir: Harrow the Ninth

Nagy meglepetés, mintha ezt a kötetet egy új szerző írta volna.

Jobban tetszett az első könyvénél, mert:
– Kísérletezőbb, ritkán látni ilyen bátor narratív eszközöket
– Nem fogja kézen az olvasót, gondolkodni kell. Sok apróságról le lehet maradni, ezeket öröm észrevenni.
– Nagy fordulatok, több feszültség
– Jól illik a szereplők elmeállapotához a szokatlan narratíva
– Újszerű fantasy „utazási” mód, ritka az ilyen
– Többet látni a világból, az első kötetet jelentősen átértelmezi
– Az új szereplők összetett emberek
– Sok megválaszolt kérdés, az utolsó részben ebből könnyen lesz kerek történet

Amik ellenére is nagyon tetszett:
– Egy fontos cselekményszál feltűnően hiányzik – már az elején kivették Tupperware dobozba, és eltették a harmadik kötetre egy csomag banános ízű nyugtató mellé
– Kevesebb mellékszereplő, ők is kevesebb oldalon, pedig belőlük szívesen látnék többet
– Sokszor túlírt, virágos, vontatott nyelvezet – az elsőben jobb volt
– Olyan világ, amit jobb csak olvasni, mert vizuálisan rémálmok anyaga. A szagokba és ízekbe végképp ne gondoljunk bele.


Népszerű idézetek

Noro>!

“Oh, but the problem is that heroes always die. You can’t even really pronounce one a hero until they die heroically."

Chapter 36

CrazyTeddy>!

„Few have I fought so ferocious. To match you in arms is to stand against fully a hundred unworthy,” he said, which was exactly the kind of thing he was supposed to say.
„You're good, but you're just another fucking zombie,” she said, which wasn't.

449. oldal

Noro>!

She did not know what made Ortus Ortus. He was a mystery too boring to solve.

Prologue - PARODOS

Polaris >!

The Ninth House character, she was forced to admit, had always been low on wild and confident fucks.

Polaris >!

He cultivated a specific expression whenever Mercymorn was talking: an expression that was meant to say to all assembled, At least we suffer together, and that more than once you had seen Ianthe smother a laugh at, so comical was the mouth.

Polaris >!

“Go ahead. Kill me,” she said, muffled through a thick layer of down and pillowcase. “I have to train with Augustine in less than five hours anyway and I’ve stayed up too late. Death is preferable.”

Polaris >!

Harrow regretted not making him take a solemn pledge of silence, to walk the place as the mute and intimidating bulk his father had been; but only a very obedient idiot of a cavalier would have stuck to that.

Polaris >!

“Why am I constantly painted as a critical person,” came the inevitable critique.

Noro>!

"…and that means travel through the River. I like to think of it as descending into a well.”
There was a small noise of upset from the pilot’s seat. “Teacher,” said Mercy, “it is the River. There is a perfectly good water metaphor waiting for you.”
“Well, I want the idea of two depths, and I don’t want to confuse them with the idea of speed where none—”
“—it’s the River, which perfectly well lets you say, Imagine the River—”
“Mercy, either you don’t like my previous, perfectly good river phrasing, or you do. Pick one.”
“I will not help you to make hyperpotamous travel happen, thank you for the option, my lord,” said Mercy.
“In that case, despite hyperpotamous being a perfectly good word that both catches the ear and does what it says on the tin, let’s deviate,” said the Lord of the Nine Houses, who apparently existed within a complex power dynamic.

Chapter 6

Polaris >!

Harrow, if you bother to remember anything from my ramblings, please remember this: once you turn your back on something, you have no more right to act as though you own it.”


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King: The Gunslinger
Justin Cronin: The City of Mirrors
Christine Lynn Herman: The Devouring Gray
Cassandra Clare: Queen of Air and Darkness
Charles Stross: The Labyrinth Index
Joseph Fink – Jeffrey Cranor: Welcome to Night Vale
Mark Lawrence: King of Thorns
Anne Rice: Interview With the Vampire
Kendare Blake: Anna Dressed in Blood
Mark Lawrence: Prince of Fools