Értékelések 33

KerekesCs P>!
Tamsyn Muir: Gideon, a Kilencedik

A könyv egyik legnagyobb előnye végül a hátrányára vált számomra, mégpedig a stílusa. Szórakoztató, és egyedi, de a végére nekem egy picit sok. A másik, ami fura volt számomra, a történetvezetés, kb. random emberek, random helyeken, random dolgokat csináltak. Mintha a haverokkal felelevenítette volna alkotás előtt a „Ki, kivel, mikor, hol?” című játékot, amihez előre megadta a választható lehetőségeket, és erre építette volna fel a cselekményt. Kicsit sok a sejtetés, és nekem hiányoznak magyarázatok. De az persze legyen az én bajom, amiért nagy igényem van a miértekre és hogyanokra.
Ezektől függetlenül jó könyv, várom a folytatást, mert tényleg szórakoztató és érdekes.
Egyébiránt nagyon szép könyv, sok csecsa halálfejjel. :)

pat P>!
Tamsyn Muir: Gideon, a Kilencedik

Ha Gideon stílusa nem emlékeztet annyira Martha Wells Gyilokdroidjára, főszereplőpárosunk pedig nem idézi nagyon durván A. M. Aranth Prophetájának két ifjú főleányzóját*, valamint ha a világépítés tovább megy azon, hogy Űrnekromanták!!, ha a mágiarendszer kevésbé tűnik légből kapottnak, ha többet kapunk a sci-fis elemekből, valamint ha a nyomozás kevésbé vontatott és a végső poént nem találom ki a regény kétharmadánál nagyjából, hát imádtam volna.
Mert szerethető, pörgős, vicces, újszerű, és kifejezetten ígéretes is. De fogom élvezni, ha a második rész tényleg olyan lesz, mint egy vicces sci-fi, amiben a „kvantum” varázsszó helyett a vicc kedvéért nekromancia szerepel.

* Mert annyira őket idézte, hogy kétszer néztem meg a kiadási időpontokat: nahát, mondtam magamban, Tamsyn Muir olvasta és lekoppintotta az Oculus duológiát.

2 hozzászólás
kocybaba P>!
Tamsyn Muir: Gideon, a Kilencedik

Jóságosisten, hogy lehet ennyire jó és egyszerre dög unalom egy könyv? Igen, így egyben, mert nagyszerű főszereplők, újszerű, egyedi hangvétel, stílus és ötlet mellé olykor vánszorgó tempójú cselekmény járt, hihetetlen bő lére eresztett (bár meg kell hagyni rendkívül választékos) leírásokkal, amiből még azt is megtudtam kb., hogy az utolsó sarokban van-e porcica avagy nincs. Persze nem kell mindig a szócséplés, de mintha patikamérlegen mérte volna ki párbeszédeket, amikre már éheztem, mert azok verték fel a történetet, ahogy az sem segített, hogy a nevekbe sem volt túl nehéz belegabalyodni. De azért kettő rendesen bevésődött az agyamba: Gideon és Harrow. Gideon a ritka mocskos szájával, aki egyébiránt lány(!) és Harrow, a kölcsönös mély, intenzív utálatukkal. Alig vártam a pillanatot, hogy megtörjön közöttük a jég és a könyv utolsó harmada már letehetetlennek bizonyult. A vége… a vége pedig illeszkedett ahhoz, hogy ez nem egy csillámpónis boldogság könyv. Már látom a vesztem a folytatás kapcsán, már csak a borítója miatt is. Nagyon tetszetős, akárcsak ennek!.*-*

4 hozzászólás