Gideon, ​a Kilencedik (Lezárt sír-trilógia 1.) 156 csillagozás

Tamsyn Muir: Gideon, a Kilencedik

A ​Császárnak nekromanták kellenek.

A Kilencedik Ház halottidéző hercegnőjének pedig egy rettenthetetlen kardforgató.

Gideonnak van egy jó kardja, pár izgi szexlapja, meg a hócipője, ami megtelt már az élőholt rendek baromságaival.

A lovaglány ugyanis eddigi életét halottimádó apácák, csontvázszolgák és ősöreg szektások között töltötte, így bármire hajlandó lenne, hogy végre kiszabadulhasson a rendház szolgaságából és beállhasson a Dominicus naprendszer Császárának fényes seregébe. Úrnője és egyben gyermekkorának megkeserítője azonban csak egyetlen feltétellel hajlandó útjára engedni…

Harrowhark Nonagesimus, a Kilencedik Ház páratlan csontmágus boszorkánya rendkívüli küldetés előtt áll. A Császár valamennyi Ház örökösét halálos próbatételre szólította, amelyhez minden tudásukra, erejükre és ravaszságukra szükségük lesz. Na, meg egy-egy tehetséges lovagra. Amennyiben Harrow kiállja a próbát, a Feltámadás halhatatlan, nagyhatalmú szolgájává… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Fumax SF Extra Fumax

>!
Fumax, Budapest, 2020
448 oldal · ISBN: 9789634701750 · Fordította: Varró Attila
>!
Fumax, Budapest, 2020
448 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634701521 · Fordította: Varró Attila

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Gideon Nav · Harrowhark Nonagesimus


Kedvencelte 17

Most olvassa 17

Várólistára tette 214

Kívánságlistára tette 284

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

phetei P>!
Tamsyn Muir: Gideon, a Kilencedik

Nagy volt a várakozásom ezzel a regénnyel kapcsolatban, hiszen már elég régóta robog a hypetrain körülötte külföldön és a megjelenése óta idehaza is. Az elvárásaimat részben hozta a könyv, de sajnos több olyan kínzó probléma is van vele, ami miatt végül éppenhogy csak az átlag fölé került.

Remek a próza (és a fordítás), a világ kellőképpen egyedi és hangulatos. A karakterek kellő mélységgel rendelkeznek, az egymáshoz való viszonyuk folyamatosan alakul, változik (lásd még: karakterfejlődés) és bár azon lehet elmélkedni, hogy ez a folyamat mennyire hiteles, de az mindenképpen örömteli, hogy nem egydimenziós szereplőkről olvashatunk.

Mint (majdnem) minden 400 oldal feletti regénynek, ennek is jót tett volna egy legalább 10%-os fogyókúra, hogy kicsit feszesebb legyen a tempó. Az olvasást gyakran megtörik olyan apróságok, minthogy az író egy karaktert akár 3-4 különböző néven is meg tud szólítani (akár átfedéssel a karakterek közt), így néha elég nehéz követni, hogy akkor ki-kivel is van és éppen ki-kinek is mond valamit, különösen problémás ez amikor egyszerre sok karaktert mozgat egy jelenet.

Ennél fájóbb volt a kötet befejezése. A végjáték teljes egészében a folytatás öncélú előkészítését szolgálja és ezt olyan módon állítja elő, ami lényegében a teljes regényt zárójelbe teszi. Elindul egy krimi, mely egy “ki a tettes” jellegű lezárás felé halad, végül azonban olyan finálét kapunk, aminek a megfejtésére esélyünk sem volt olvasóként, így amikor kiderült, miről is van szó, a belőlem feltörő b+ nem annak szólt, hogy úristen mekkora csavar erre nem gondoltam volna, hanem annak, hogy ez így egyáltalán nem elegáns, mert erre az előző 400 oldal alapján nem is gondolhattam volna… A fő probléma, hogy hiába épít fel a regény egy A viszony és következmény rendszert, melyben az olvasó gondolkodik és a megoldást keresi, ha a megfejtés végül egy B rendszerből érkezik, aminek viszont köze nem volt a regény által korábban felépített eseményekhez. Az az érzésem, hogy úgy általában egy elég erős szerkesztői bozótvágást még elbírt volna a regény.

Ettől függetlenül ez egy jól olvasható és szórakoztató könyv, ami nekem ugyan nagy kihagyott ziccer marad, de a folytatás a hírek szerint jobb lett. :)

1 hozzászólás
Naiva P>!
Tamsyn Muir: Gideon, a Kilencedik

Jobban szerettem ezt a könyvet, mint az a könyv elején gondoltam volna. Akárcsak a történet főszereplőjét, Gideont.
Már tavaly szemet vetettem erre a könyvre, amikor külföldi oldalakon megláttam. A fülszöveg alapján arra gondoltam, hogy ez tök jó’ lehet: mágikus képességű leszbi nekromanták, akik egy gótikus világűrben, hatalmas kalandok során csontvázakkal harcolnak. Nagyon nagy vonalakban…., de annyira mégsem! Meg se közelíti a teljes történet szélességét, minőségét.
Olyan volt ez mint, amikor egy feszültségekkel teli gótikus stílusú regény, találkozik egy Agatha Christie stílusú gyilkossági rejtéllyel, miközben a történet a jövőben és a világűrben játszódik.
A szerző ezeket az különböző műfajokat olyan könnyűszerrel csűrte-csavarta, hogy valami egészen újat, eredetit sikerült megírnia. Legalább is számomra.
Muszáj meghajolnom Tamsyn Muir írónő előtt, mert elsőkönyves szerzőhöz képest egy komplex, teljesen egyedi világot hozott létre. A nekromancia ebben a könyvben szerteágazó, több tudományágat is érintő. Ezt a nyolc ház szépen ábrázolja, mivel mindegyiknek megvan a maga tehetsége, története és filozófiája.
A rengeteg trágár kifejezése ellenére is az írásmód, a leírások, a párbeszédek és persze a karakterek páratlanok voltak. Nem sokszor kellett visszalapoznom a könyv elejére a Házak és személyek oldalakhoz. Aránylag hamar megtanultam, hogy ki-kicsoda és, hogy melyik házhoz tartozik. Ezeknek a karaktereknek a jelleme a történet előrehaladtával, „a csontvázak kiesésével a szekrényből” és a szövetségek változásával egyre csak formálódnak.
Összességében nagyon szerettem ezt a könyvet. Annyira, hogy a kezdeti unalomra már nem is emlékszem és azt se bántam, hogy kis híján ínhüvelygyulladást kapnak az ujjaim a könyv súlyától. Nem vastag könyv, de van súlya. Érdekel a folytatás.
Ui: A borítója milyen badass már!
spoiler

7 hozzászólás
vicomte P>!
Tamsyn Muir: Gideon, a Kilencedik

Nyolc kicsi nekromanta off

Csodálom, hogy ezt a poént nem sütötték el még el többen, de nyilván annyira adja magát, hogy szinte kínos lecsapni. No, de sebaj, mivel az írónő is meglehetősen pofátlan, ha ciki poénokról van szó, hát én sem érzem úgy, hogy ezt feltétlenül ki kell, hogy hagyjam.

Mert ennek a fura, néhány vonásában erősen Warhammer 40K felé húzó gótikus space-fantasynek legmarkánsabb jellemvonása, hogy üdítően pofátlan. Az írónő pedig úgy tud totál geek és LMBTQ lenni, hogy ezek nem lógnak ki a szövegből, és nem kellett kínosan éreznem amiatt, hogy az író már megint valami vélt olvasói igénynek off vagy SJW elvárásnak off akar erőlködve megfelelni.
Mondom ezt úgy, hogy egyértelműen nem én vagyok a könyv célközönsége.
Sőt, annak ellenére, hogy akár egy elnéző olvasó is számos ponton beleköthetne a szövegbe, és én meg, mint tudott, kimondottan kritikus olvasó vagyok, mégis élveztem a könyvet. Pedig volt pár dolog, amire azért ráncoltam a szemöldököm…
Kezdjük mondjuk rögtön a főszereplő stílusával – ugyanis rohadtul nem derül ki, hogy ugyan honnan a rózsaszín plüssmaciból szedte magára Gideon ezt a hányaveti lazaságot és a csuklója melyik hajlatából kaparta elő a nyegle benyögéseit, abban a szó szerint kriptaszagú közegben, ahol felnőtt? Mert hogy a Lezárt Sír Őrzői között kevés humorherolddal találkozhatott, az ziher…
Na, és itt rá is kanyarodhatunk arra, ami Gideon überlazaságának magyarázatánál fájóbb hiány: bár a könyv végére ezt-azt, sőt elég fontos dolgokat megtudhatunk a házakról és az azokat irányító nekromantákról, de a tágabb világ, amelyben a Kilencedik Ház, a többi nekromanta házzal karöltve leledzik és harcol valamiféle kozmikus ellenséggel, megmarad a szürkénél és ködösebb homályba burkolódzva. Pedig, ha pár lényegi dolgot off megtudtunk volna a házakon kívüli világról, rögtön sokkal hitelesebb lehetne, hogy mitől ilyen laza ez a csaj.
De így? Maradt az a halvány sejtelem, hogy Gideon azért ilyen, mert az írónő ilyennek akarta megírni, és nagy ívbe tett arra, hogy egy elvileg szeparáltan és magányosan felnőtt kamasz mitől is vált ilyen mocskosszájú és szabadelvű csajszivá.

A sztori jónéhány csavarral megfejelve klasszikus szalon krimi helyzetként indul, amelyben a házak tagjai nem csak vetélkednek egymással, de valaki elkezdi eltenni láb alól a riválisokat is…
A nyomozás során azonban nem miss Marple kotnyeleskedik mindenütt, hanem Gideon, a leszbikus kardforgató, és Harrow, a Kilencedik Ház nekromanta örökösnője. Ahogy a történet halad előre a klasszikus detektív sztori elemei mellett egyre több noir krimis effekt is bejátszik, és egyre csúfabb kép kezd körvonalazódni, ahogy a lehetséges mozgatórugókról sorra fellebben a fátyol.
A két főszereplő aztán jónéhány jellemformáló csapást és traumát valamint egymással való számvetést követően szép lassan megfejti a rejtélyt, aminek a megoldása nekromantához illő módon idézi meg a klasszikus krimiket.

Ahogy látszik, a könyv nem a konzisztens világépítésért vagy a nagyívű eseményekért rajongó olvasókat, hanem azokat szólítja meg, akik nyitottak a laza humorra, a nem kimondottan zavarja őket a vulgaritás vagy a szereplők felvállalt, de nem túlspilázott leszbikussága és főként kíváncsiak egy olyan krimire, ahol a mágia a rejtély lakatja és kulcsa egyszerre.

nope P>!
Tamsyn Muir: Gideon, a Kilencedik

The Hunger Games – The Broken Empire Special Edition – egyre az járt a fejemben, hogyha ez videójáték lenne, tuti ez lenne a neve.
Éhezők viadala, mivel a Házakból érkeztek az emberek, hogy képviseljék otthonukat egy akár halálos kimenetelű megmérettetésben, Széthullott Birodalom, mivel kaptunk egy sci-fi alapokon nyugvó fantasyt, amiben a szereplők elég kemény múlttal rendelkeznek és fontos szerepet kap a nekromancia.

A fent említett vonása a könyvnek egyáltalán nem volt zavaró, ellenben akadt pár problémám. Először is a megnevezések. Oké, oké, a könyv elején van egy összesítő, ami szépen összefoglalja a karaktereket, viszont ahogy megjelennek a történetben, sok esetben nem mutatkoznak be teljes nevükön, ezt követően viszont az író hol keresztnéven, hol vezetéknéven, hol Ház alapján emlegeti őket. Mivel 16 emberről beszélünk, ez sokszor zavaró volt, többször kizökkentett, hogy vissza kellett lapoznom, hogy akkor most kiről is van szó?
Ezen kívül észrevettem, hogy időnként a Házakat, vagy esetleg a Házakon belüli karaktereket is összecserélte. Konkrét példa erre a Negyedik, ahol a bekezdés elején még lovagot ír – aki itt a Jaennemary nevű lány volt – a végére viszont valamilyen különös oknál fogva már fiúként emlegeti – pedig ugye Negyedik Isaac a nekromanta, nem a lovag.

Picit frusztrált, hogy a háttérvilágról a könyv végére sem kaptunk teljes képet. Persze, sok minden kiderült, nagyjából összeállt a fejemben, hogy mit talált ki Muir, de hiányoltam egy kicsit bővebb kifejtést, legalább a könyv végére odabiggyesztve.

Fordítás szempontjából zavart, ahogy tegezték-magázták egymást a karakterek, pl.: Isaac lazán tegezte Gideont, a következő oldalon pedig magázta Coronát. Kicsit véletlenszerűnek tűnt így számomra.

A spoiler része a könyvnek talán kicsit elnyújtottra sikerült, ha valakit nem ránt be már az elején a történet, akkor itt jó eséllyel teljesen elunja magát.

Viszont, hogy ne csak a negatívumokat említsem, jöjjenek a pozitívumok.
Picit megijedtem a sci-fi részétől a dolognak, az első oldalakon nem igazán láttam magam előtt, hogy fog működni a nagy egész, de szerencsére ezt a részét ügyesen kitalálta az írónő. Utaznak az űrben, vannak különböző gépek, de az egyén szintjén sokkal jobban érvényesül a kardom van, vagy varázserőm, másra nem is támaszkodhatok .

A karakterek jól sikerültek, maga a történet szintén.
A befejezés abszolút váratlan volt, spoiler a háttértörténetet leszámítva a következő résznek sok köze nem lesz az első könyvhöz.

Összességében azt gondolom, hogy néhány pici hibája ellenére ez egy nagyon jól sikerült fantasy lett, sajátos világépítéssel és érdekes karakterekkel. Kíváncsian várom a folytatást.

Wee IP>!
Tamsyn Muir: Gideon, a Kilencedik

Ha leírom azt a két szót, amit folyamatosan hajtogattam a könyv utolsó oldalait olvasva, rám szólnak, hogy itt nem lehet káromkodni. Pedig ennél jobban semmi sem passzolna ehhez a történethez. Ehhez a lezáráshoz. Gideonhoz.

Félre értés ne essék: a könyv fantasztikus.
Az egész, úgy, ahogy van.
De most olyasmit szeretnék olvasni ezután, ami nem nyúl be a bordáim közé, nem facsarja meg a szívemet, és tépi ki tövestül a mellkasomból. Hogy aztán még jól meg is tapossa.

Egyelőre ennyi.
Ha összeszedtem magam, talán még írok valamit, bár egyébként felesleges lenne.
Olvassátok el, ha tudni akarjátok, miről beszélek.

2 hozzászólás
Hddorka P>!
Tamsyn Muir: Gideon, a Kilencedik

Vannak azok a könyvek, melyek az ember életében valamilyen oknál fogva kiemelkedő jelentőséggel bírnak. Számomra ez a könyv egy mérföldkő lett, egy meghatározó olvasmány, mely megszeretette velem a fantasy-t. Olvastam már YA fantasy-t, de ez a horror-krimi sötét mágiával fűszerezett vonal lett a befutó.
Tamsyn Muir által megálmodott világ teljesen lenyűgözött. Csak kapkodtam a fejem, hiszen belecsöppentem egy nekromanták által uralt világba, mely nagyon jól ki lett dolgozva. Ugyanakkor mégis maradtak megválaszolatlan rejtélyek, homályos dolgok, amik miatt nagyon várom a következő kötetet.
A cselekmény olyan volt számomra, mintha pár nagyon jól megrendezett horror filmet gyúrtak volna egybe. Sok rejtély, egy titkokkal teli ház, bezárt ajtók. És a szereplőkkel sem bánik kesztyűs kézzel az irónő. Hullanak, mint a legyek.
Harrow és Gideon nem mindennapi „teremtmények”. Ugyanakkor a maguk fekete világában mégis olyan emberi tulajdonságaik csillannak fel, mely még sokkal szerethetőbbé teszi őket. Gideon, kedvenc lett, minden cifra hozzászólásával együtt. Nagyon szerethető karakter. Vicces, jók a beszólásai. Ugyanakkor a legnehezebb helyzetben a hűség és a szeretet vezérli.
Szóval ha lehetne ötnél több csillagot adnék erre a könyvre. Tényleg fantasztikus, a borítója meg számomra a legszebb a könyveim között.

Morpheus>!
Tamsyn Muir: Gideon, a Kilencedik

Vegyesek az érzéseim a könyvvel kapcsolatban, mert a világ érdekes, a technika, a mágia összefonódása eléggé egyedi. Két főhősünk viszonya is különleges, azonban egy kicsit túl sok a jóból – vagy a rosszból -. Számomra egyértelmű, hogy ez egy bevezető kötet – ha nem az, akkor törjenek porrá a csontjai –, mert ez a nyomozósdi, kutatósdi kicsit – inkább nagyon – olyan volt, mint a tíz kicsi néger fantasy köntösben. Szóval a folytatását el fogom olvasni, azonban tartok a csalódástól, ha nem lesz képes az író ezt a kötetet felülmúlni. Ugyanis most már nagyjából ismerjük a dolgokat, ami most újdonság és érdekesség volt, a következőben nem lesz az. Várom, hogy mit húz elő a kalapból.

nemeth97 P>!
Tamsyn Muir: Gideon, a Kilencedik

Kicsit másfajta világ volt, mint amikhez szoktam, de hamar bele lehet rázódni ebbe az univerzumba…a fő “bajom” azzal volt, ahogy a kedves írónő zokszó nélkül kiírja a karaktereket a történetből akiket megkedvelsz.:D
Mindent összevetve nagyon izgalmas, újszerű élmény tele jó karakterekkel és érdekes nekromanciával, a főszereplő pedig zseniálisan lett megalkotva, ajánlom mindenkinek!;)

2 hozzászólás
gabriellaeld IP>!
Tamsyn Muir: Gideon, a Kilencedik

Egy Y vágással felnyitotta a mellkasom és kipakolt mindent, ami kell az élethez: először a tüdőm, aztán a májam, a lépem, a két vesém, még a működésképtelen hasnyálmirigyem is elvitte az irigy dögje, hogy a hülye szívemről már ne is beszéljünk.
Csoda-e, hogy úgy érzem magam, ahogy, amiért ez a könyv konkrétan elvett mindent, amit szerettem? :DDD

2 hozzászólás
LittleStar>!
Tamsyn Muir: Gideon, a Kilencedik

Nicsak, bicsak. :D Ez egy elég jó kis sztori volt.
Az eleje nem győzött meg, illetve ott is a sci-fi rész volt nekem kicsit hajtepo, de én azoktól menekülök, ennek ellenére nem adtam fel és jól tettem. Az eleje lassan haladt számomra, épült a történet egyről a kettőre, de éreztem, hogy lassú. Aztán szinte beszippantott. Nem győztem olvasni, bár időm nem sok volt rá, így az is lassabban haladt, mint ami rám jellemző.
A szereplők bitang jól meg vannak formazva, akit utaltam is, nem véletlenül, tett érte bőven, de nem volt egy klisé halmaz.
Amivel még nehezen azonosultam, hogy Gideon nő. Nekem ez a név annyira férfias, hogy nehezen álltam rá, kellett jó pár oldal, hogy jajj, nő, nem férfi. De aztán belerazodtam, megszoktam.
A dumák oltariak benne :D, igaz sok a nem éppen viragnyelvu, de nem zavaró. A Nicsak, bicsak a kedvencem. Szerintem én magam is fogom használni xD.
Azt mondom indító kötetnek jó volt, kíváncsian várom a folytatást.
A lassú eleje miatt levontam egy fél csillagot, mert nem érzem helyesnek a maxot adni rá. Osszessegeben viszont tudom ajánlani, a főhős egy kőkemény nőci, bocsánat nő, aki aztán tényleg odavag ha kell, meg akkor is ha nem. :D
4,5*

6 hozzászólás

Népszerű idézetek

Fumax KU>!

Urunk első miriádjának végső esztendejében – Halhatatlan Királyunk, a Halál kegyes Hercegének tízezredik évében! – Gideon Nav zsákjába dugta kardját, csizmáját és szexlapjait, hogy kereket oldjon a Kilencedik Házból.

(első mondat)

Fumax KU>!

– Te felfuvalkodott poronty, azt hiszed, az Úrnő miattad fújatott sorakozót?
– Tudod, mit mondok? A te drága Úrnőd porig égetné a Lezárt Sírt, csak hogy többé ne lássam a napot – mondta Gideon az égre pillantva. – A te Úrnőd szemrebbenés nélkül megenne egy csecsemőt, ha ezzel örökre rács mögé dughatna. A te Úrnőd lángoló fossal hajigálná meg nagynénjeit, ha azt hinné, elszúrja vele a napomat.

Kapcsolódó szócikkek: Gideon Nav
Fumax KU>!

– Harrow, hagyjuk a sódert – mondta Gideon, végre szavakat találva. – Még mindig ezer okom van, hogy utáljalak. De nem tudok haragudni rád, ha közben azon kell aggódnom, hogy agyadra ment a nyomás.
– Csak annyit mondtam, páratlan kardforgató vagy – vágott vissza a nekromanta. – Persze attól még egy gennyes fekély az emberiség alfelén.

187. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Gideon Nav · Harrowhark Nonagesimus
Fumax KU>!

– Mindig is félvállról vettél mindenféle teherviselést, Nav. Akkor sem tudnád a fejedbe vésni a „kötelesség” szót, ha betűnként nyomnám fel a seggedbe.
– Hát az tényleg nem sokat segítene – helyeselt Gideon. – Nagy mázli, hogy olvasni nem tőled tanultam.

44. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Gideon Nav
Fumax KU>!

– A méltóságos Kilencedik Ház azért hívott ma össze benneteket – kezdte Harrowhark –, mert páratlan jelentőségű megtiszteltetés ért minket. Szentséges Császárunk, az Első Nekrolord, a Kilenc Megújhodás Királya, a Feltámasztó, színe elé idéz minket.

A terem fenékre ült. Míg a csontvázak rezzenéstelenül figyeltek, a Kilencedik válogatott gyülekezete sipákolni kezdett az izgalomtól. Halk örömsikolyok csendültek minden zugból, hálás és elismerő kiáltásokkal vegyülve. Ha az uralkodó csupán egy zsírkrétával rajzolt segget küldött volna levelében, akkor is tömött sorokban tódulnak oda megcsókolni a papír szélét.

38. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Harrowhark Nonagesimus
Fumax KU>!

Harrowhark leeresztette a papírt a hosszan elnyúló csendben: első osztályú csend volt, egyetlen csont se rezzent a rózsafüzérben, egyetlen áll sem esett földig a csontvázak soraiban. A Kilencedik Házra döbbenet szakadt. Ziháló nyöszörgés hallatszott a kereszthajó egyik padjából Gideon mögött, ahogy az egyik hű alattvaló úgy döntött, nem végez félmunkát, és szívrohamot kapott a megtiszteltetéstől, némi zavart keltve a tömegben. A nővérek mindent megtettek érte, de pár perc múlva kihirdették, hogy egy remete belehalt a sokkba, majd a körülötte állók megünnepelték áldott szerencséjét.

39. oldal

Deidra_Nicthea IP>!

Gideon faképnél hagyta a vermet, inkább átkukucskált egy maszatos, kétszárnyú üvegajtón. A másik szoba túlvégéből egy görnyedt, csuklyás alak bámult vissza rá, mire ösztönösen a tőrkardjához kapott: a csuklyás éppoly gyorsan – és pont ugyanúgy – megragadta a sajátját.
Gratulálok, seggfej, gondolta Gideon felegyenesedve. Ez egy tükör.

97-98. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Gideon Nav
Wee IP>!

Kettes a Fegyelem, akadályt megvető,
Hármas a Pompa, gyémántos, nevető,
Négyes a Hűség, hol harcosok hullnak,
Ötös a Hagyomány, főt hajtva a holtnak,
Hatos az Igazság, könyörület nélkül,
Hetes a Szépség, mely elvirágzik végül,
Nyolcas az Üdvösség, mindenekfelett,
Kilences a Sír, és minden, mi odalett.

9. oldal

Naiva P>!

– Kár hazugokra pazarolni az őszinteséget

324. oldal

Fumax KU>!

Meglepő módon a sötétített fülkeüveg mögött – amelyet Harrowhark ridegen felhúzott, amint beszálltak a siklóba – nem ült pilóta. A hajót távirányítással vezérelték, költséget nem kímélve. Senki nem kapott leszállási engedélyt az Első Háztól, ha nem rendelkezett egyértelmű meghívással. Egyetlen gombnyomással kapcsolatba lehetett lépni a távoli navigátorral, de Gideon hiába szeretett volna végre egy idegen hangot hallani, Harrow rögtön és végérvényesen lezárta a térelválasztó üveget.
Úrnője megviseltnek és kimerültnek tűnt, sőt sebezhetőnek. Egész úton keze ügyében tartotta a rózsafüzérét, de csak kedvetlenül zörgette a csontokat. Gideon képregényeiben a Sereg nekromantái egy lapátnyi sírrögön kuporogtak, hogy enyhítsék a világűr hatását és erőforrásuk hiányát; Harrowharknak persze nem fűlt a foga az efféle placebókhoz. Gideon szívmelengető terveket gyártott arról, hogy kihasználva a remek alkalmat, feltörli vele az űrhajó összes padlóját; ámde felettébb kínos lett volna az érkezés egy cipóra vert nekromantával, így aztán Harrow megúszta a seggregulázást.

69. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Charles Stross: Pokoli archívum / A Betontehén-akció
Stephen King: A Setét Torony – A harcos
Amy Tintera: Reboot – Lázadók hajnala
Justin Cronin: A tükrök városa
Stephen King: Éjszakai műszak
Stephen King: Az Intézet
Veres Attila: Odakint sötétebb
Ray Bradbury: Gonosz lélek közeleg
Stephen King: Titkos ablak, titkos kert
Stephen King (Richard Bachman): A menekülő ember