Breakable ​– Törékeny (A szív körvonalai 2.) 89% 546 csillagozás

„Ez a szerelem. Ez a gyógyulás. Ez az új valóság, amelyben az azelőttöt és az azutánt többé nem egyetlen törésvonal választotta el. Ahol minden pillanathoz kézzelfogható emlék kötődött, és valami eljövendő ígérete. Minden pillanat azelőttöt és azutánt foglalt magában. Minden pillanat átélendő most-ot jelentett – én pedig ki akartam élvezni mindegyiket, ezzel a másodperccel kezdve, a karomban tartott lánnyal.”

Nem kötött le igazán ez a könyv. Az Easy sokkal pörgősebb volt, vagyis így emlékszem rá. Ez valamiért nem tett rám nagy benyomást. A két főszereplő igazán kedvelhető, de most ezt egy kicsit unalmasnak tartottam. Elég sokáig tartott, míg átrágtam magam az elején. Napokig győzködtem magam, hogy folytassam és végre a közepe táján kezdett egy kicsit fellendülni és a vége igazán jó lett. A vége kifejezetten jóra sikerült. Szeretem az ilyen befejezést.
Valamikor a közel jövőben muszáj lesz elolvasnom az Egyszeregyet, mert nagyon furdal a kíváncsiság melyik szemszög tesz rám jobb benyomást.
Az biztos, hogy nekem nem igazán jött be a múlt és a jelen folyamatos cserélődése.

Hm…. kaphattunk volna egy kicsit a közös jövőjükből, igazán :(
Tartalmas, mozgalmas, piercinges és tetoválásos…… milyen kevéssel beérem!? :P

Landon / Lucas ♥♥♥
Ez egyszerűen tökéletes volt.
Szeretem az olyan, másik szemszögből íródott könyveket, ahol nem olvasom ugyanazokat a párbeszédeket, mint az első könyvben, hanem egy teljesen új történetet kapok.
Tetszett, hogy Landon által megismertük az egész gyerekkorát.
Az apjára kicsit haragudtam, hogy ennyire magára hagyta és nem foglalkozott vele. Nem is csoda, hogy Landon belesétált az ilyenkor tálcán kínált csapdákba. Sok ilyen Charles kellene, akik megmentik az ilyen fiatalokat attól, hogy végleg tönkre tegyék az életüket.
Az első részből igazán az sem derült ki, hogy a professzor ennyire laza, főleg a családja körében. :D
Tudtam , hogy mi lesz a vége, mégis nagyon izgultam, hogy Landon felismerje, hogy Jacqueline szereti és kitart mellette.

Felkerült a kedvencek közé ;)

„A szerencsét lehet kiérdemelni és megteremteni. Rá lehet bukkanni. Vissza lehet nyerni. Végül is rátaláltam erre a lányra. Rátaláltam a jövőmre. Rátaláltam a megbocsátásra.”

Másodszori olvasás után is csak azt tudom mondani, hogy csodaszép ez a történet. *-*

Nem akarom lehúzni a könyvet, de nekem most ez nagyon, de nagyon nem csúszott. Persze Lucas imádnivaló, még mindig, de úgy tűnik nem szabad két szemszögből ugyanazt a könyvet olvasnom egymás után, hanem csak bizonyos idő elteltével.

Sokszor untam a könyvet, nem kötött le, valamiért nem tudtam annyira elmerülni benne mint az Easy-ben.

Hátha majd egyszer, ha később újraolvasom, akkor másabb lesz, de most bőven sok volt belőle.

Ez a könyv sokkal, de sokkal több volt, mint egyszerűen csak az Easy Lukas szemszögéből. Azzal sem lett volna semmi baj, én annak is örültem volna, de ez így még szebb, még mélyebb volt.
Landon és Lucas szemszöge egyaránt tetszett. Nekem mindig megszakad a szívem, amikor azt olvasom, hogy egy szülő elvesztése után milyen könnyen kicsúszik egy kamasz lába alól a talaj. Picit haragudtam is Ray-re, mert hagyta, hogy a gyász így maga alá gyűrje és a fiától is ennyire eltávolodott.
Lucas-t már az első részben a szívembe zártam és alig vártam, hogy az ő szemszögéből is újraélhessem a Jacqueline és közte zajló jeleneteket. Közben olvadoztam attól, milyen hatást váltott ki belőle már első pillantásra Jacqueline, hogyan próbált minél többet megtudni róla, közeledett felé, vonzódott hozzá és tojta össze magát, amikor azt hitte, lebukott. :D

Kedvenc lett. – Jajjha Lucas! :)

Az írnónő élethűen mutatta meg, hogy a negatív külső hatások mennyire romokba tudnak dönteni egy embert, pláne egy kamaszodni kezdő fiatal fiút. Lucas sajnos kétségtelenül jegyet váltott egy vonatra, ami vég nélkül viszi lefelé a lejtőn, ahonnan már szinte nem is lehet látni a fényt. Egyre reménytelenebb az egész helyzete, és a legrosszabb az, hogy már őt sem érdekli, csak úszik az árral.. de aztán mégis valami jó történik.

„Messziről föl szoktam ismerni a könyöradományt, de egyszer ebben a nyomorúságos életben két kézzel kaptam utána, akár a mentőkötél megcsomózott vége után.”

Rátalál a szerelem Jacqueline személyében. Ugyanaz a történet főszereplő pasink szemszögéből, mint amit már olvastunk az Easy-ben. Mindennek ellenére üdítő volt. Lucas gondolatai nagyon szépek és értékesek. Szerettem olvasni az ő szemszögéből is.

Kötelező olvasmánnyá tenném mind a két könyvet a 16 éves, és az e feletti korosztálynak.
Bővebb értékelés: http://anikhomolyol.blogspot.hu/2015/05/tammara-webber-…

Hűha, még mindig imádom ezt a történetet. *-*

Az Easy után – ami hatalmas kedvenc lett – nagyon vártam Lucas szemszögét.

Be kell vallanom, kb. a könyv feléig voltak kétségeim, hogy 5 csillagot adjak rá. Egy kicsit nehezebben indult be a történet, mint az Easy; míg ott nem éreztem egyetlen oldalt sem feleslegesnek, itt egy kissé túl lett nyújtva szerintem a múltbeli rész. Számítottam ugyan egy kis múltidézésre, de nem ilyen sokra, és nem értettem azt sem, miért lett behozva ilyen sok mellékszereplő. Alig vártam mindig, hogy a jelenre ugorjunk. Talán pont az a plusz 90 oldal nem kellett volna bele, amennyivel hosszabb volt, mint az Easy.

Azt hiszem, az első résznél elmondtam mindent, hogy miért szeretem ezt a történetet. Számomra egyáltalán nem volt unalmas Lucas szemszöge sem a jelenben, hiszen megismerhettük jobban az ő érzéseit is. Örültem annak, hogy kaptunk még plusz Lucas-Jacqueline részeket, amik nem voltak benne az 1. részben spoiler.
És jó volt olvasni arról is, hogy spoiler.

Majdnem tökéletes történet, egyetlen dologgal nem voltam kibékülve. Ritkán kerül hozzám olyan közel egy szereplő, mint az Easy-ből megismert Lucas, így nem volt éppen szívderítő a múltjáról olvasni. Sem az őt ért tragédiáról, sem arról, ami utána következett.
spoiler

Ezek miatt összességében az Easy marad számomra a fő kedvenc, mégis a végén jó érzéssel és meghatódva csuktam be a könyvet. Mert ez a könyv a hitről, a reményről szól, reményt ad arra, hogy van visszaút a mélyből, hogy legyőzhetjük a démonjainkat, hogy meg lehet gyógyulni egy tragédia után, hogy van megbocsátás, és van igaz szerelem.

Lucas gyógyulási folyamatához Heller a legjobb dolog, ami történt vele az életében, és persze Jacqueline. De ők sem lettek volna elegek, ha nincs meg benne a lelkierő és az alapvető jóság és érzékenység, ami a lelke mélyén mindig ott volt.

Tammara pedig fantasztikus érzékkel rendelkezik hozzá, hogy úgy írt le mindent, szinte magam előtt láttam a jeleneteket, az ablak nélküli kis sufnit.

Hogy ajánlom-e? Mindenképp, de főleg az első résszel együtt. A két rész egy gyönyörű történetet tesz ki. Tartom, hogy ez az egyik legjobb a műfajban, ami úgy érzem, még sokáig meg fog maradni bennem, mert megérintett és nyomot hagyott a szívemben.

A fordítás is nagyon tetszett, egy dolog volt csak fura: mikor Lucas azt mondta többször is Jacqueline-ról, hogy „a lány”. Kíváncsi lennék, eredetiben hogyan volt pontosan, bár azt gyanítom, hogy a „she”-t fordíthatták le így.

U.i.: Lucas, imádlak. <3 És Téged is, Jacqueline. <3

Szeretem az olyan könyveket, amelyekben a férfi szemszög jól meg van írva. Már pedig ennél a könyvnél ez sokkal több volt, mint jó. A kezdeti szemforgatást idővel felváltotta a gyakori mosolygás, majd sóhajtás. Végül ördögi mosollyal zártam be a könyvet.
Szerettem, de nem karcolta meg az Easy szintjét.
Azért jó volt belelátni Luas/Landon gondolataiba és a múltja adott némi pluszt az Easy-hez. Az apjára nagyon haragudtam, amiért úgy elhanyagolta őt.
Egyébként nem szeretem az arco(ka)t ábrázoló borítókat. Különösen akkor, amikor az(ok) nem felel(nek) meg a karakter(ek)nek.
…but who cares…

Szerettem ezt a részt is az elsőhöz hasonlóan, azonban nem adta azt a hatást, mint vártam volna. Örültem, hogy sokkal több részletet megtudhattunk Landon életéből. Sok mindenre fény derült, amire az első részben nem igazán, hiszen Jackqueline szemszögéből nyilván nem tudhattunk meg annyi mindent Landonról.
Kicsit azonban számomra kapkodó volt az egész. Néha elég nehéz volt összerakni a teljes képet, mennyi idő is telt el pontosan, hol is tartunk és mi is történik. Hiányoltam az összeszedettséget.
Soha nem volt bajom azzal, ha több szemszögből ismerhetünk meg egy történetet, itt azonban tényleg nem azt a tökéletességet, pörgősséget kaptam, mint az Easy esetében. Tudom, hogy épp az volt a bajom, hogy ugrándozónak tűntek az események, pörgősség alatt nem ezt értem, hanem magát az eseményszálat. Néhol számomra eléggé ellaposodott nem is kötött le teljesen. Kicsit emiatt felszínesnek tűnt. De attól még nagyon szerettem, hiszen mindenképp csodás történet az övék.