Vadon ​nőtt gyöngyvirág 15 csillagozás

Tamási Gáspár: Vadon nőtt gyöngyvirág Tamási Gáspár: Vadon nőtt gyöngyvirág Tamási Gáspár: Vadon nőtt gyöngyvirág Tamási Gáspár: Vadon nőtt gyöngyvirág

„A ​szerző, aki legkedvesebb virága nevét tűzte címül könyve fölé, mint az újonnan épült ház tetejére a bokrétát szokták szülőföldjén, Tamási Áron édesöccse. Ezt nem annyira a nagyobb piacosság kedvéért említem mindjárt az elején, inkább csak útbaigazításul (…) De a név és a vér szerinti rokonságon túlmenően a szó szerinti rokonság, az egyazon szavak hasonló észjárásra valló egymáshoz illesztése is indokolja a nagy íróra való hivatkozást. Mégse gondoljon senki valami halovány utánzengőre, aki nagynevű bátyja árnyékában s annak morzsáiból élne. (…) A Múzsa vett neki egy négyszáz oldalas füzetet s azt mondta: – Na, Gáspár, ebbe írja le, amire emlékszik s amit fontosnak tart. Gáspár bácsi megszemlélte az irkát, mint az olyan földet, amelyről még nem tudja, hány véka férő, fölmérte tekintetével, talán még föl is fohászkodott abban a reményben, hogy; hátha ezzel a munkával az ő neve is valamennyi időre fennmaradna (…) Aztán vetni kezdte betűit a valóságnak megfelelően, gondosan vigyázva… (tovább)

>!
Palatinus, Budapest, 2005
324 oldal · ISBN: 9639578606
>!
Kriterion, Bukarest, 1990
300 oldal · ISBN: 9732601248
>!
Kriterion, Bukarest, 1983
298 oldal

2 további kiadás


Kedvencelte 5

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

>!
eme P
Tamási Gáspár: Vadon nőtt gyöngyvirág

Tamási Gáspár négy elemit végzett. Pedig neve predesztinálta volna a tanulásra – a családi hagyomány szerint minden generációból egy fiú tanulhatott, csak egy, ennyit bírt meg a családi költségvetés. Ezt is csak keservesen. Gáspár egy tanulni küldött, de fiatalon meghalt másik Gáspárt helyettesített volna. Volna… Ha nem szól közbe egy kis baleset, amely a tanulás lehetőségét Áronnak adja át (milyen véletleneken múlthat egy író íróvá válása…). Gáspár pedig marad a kis székely faluban földet művelni. Áront tanulás, munka, Amerika, majd hírnév, siker, Budapest várja. Egy ideig, míg közbe nem szól a halál. Gáspár a család utolsó mohikánjaként ekkor veszi fel a tollat. Emléket továbbvinni, az írás örökségét, a család nevét, mely fiúörökös hiányában lassan megszűnik létezni.

Már Kányádi előszava megszeretteti velünk Gáspár bácsit. Olyan melegséggel, tisztelettel, szeretettel és nem kevés humorral tárja elénk az emlékirat megszületésének körülményeit, írójának alakját, hogy kétség nincs afelől: ezt csak szeretni lehet.
És szereti is az ember végig – szereti semmit nem szépítő őszinteségét, nyíltságát. Azt az egyszerű természetességet, ahogy a sokat tapasztalt és sokat átélt ember visszatekintve életére gondosan kiválogatja története megőrzésre méltónak ítélt pillanatait. Tamási Áron halálával indítja, és azzal is zárja le az első könyvet, mintegy tisztelgésül és az emlékirat létrejöttének magyarázatául. Mégsem a testvérről szól a könyv, hanem Gáspárról – és hétköznapokról, apai szigorról és kocsmázásokról, anyai féltő szereteről, betegségekről, munkáról, udvarlásról, lánykérésekről, katonaságról, tisztiszolgaságról, házasságról, gyerekekről, budapesti útról, búcsúkról és találkozásokról – az emberi élet kisebb-nagyobb eseményeiről. A nagy eseményekről hallgat. Talán mert a hatvanas évek végén nem is nagyon lehetett volna beszélni róluk. Talán mert nem is olyan nagyok azok, mint ahogy gondoljuk. Talán mert Áron megírta már, és az ő területére nem lépünk. Nem tudom. Még a sorok közt sem olvashatni ki semmit. A változás egyetlen jele, hogy a bort már lejért mérik, hogy Ploiestre kell menni katonának, dolgozni pedig a regátba. Ennyi. Egyébként ott is vannak emberek. Nem rosszabbak és nem jobbak, mint máshol.
Szeretem Gáspár bácsi bölcsességét. Azt az egyszerű, pátosztól, panaszkodástól mentes hangot és egészséges szemléletet, amellyel a világra reflektál. Tudja, hogy a háborús kitüntetést csak azért kapja az ember, mert az ellenség még jobban fél. Tudja, hogy a természet törvényei minden törvénynél erősebbek és hatalmasabbak. El tudja érni, hogy álszent erkölcsi felháborodás nélkül tudjak szemlélni olyan dolgokat, amelyekről nem szokás, mert nem kellemes beszélni – az idős nagyanya halálával járó kevesebb tüzelőfogyasztást, a beteg gyermek gyógyítására csak vonakodva kiadott pénzt… Ablakot nyit egy számunkra talán már kevésbé ismert világra, ennek szokásrendjére, erkölcsi kódexére. Arra a világra, ahol az asszony nem ember (kivéve, ha munkáról van szó, itt elismeri az egyenrangúságot), ahol néha eljár az ember keze, ahol a feleség helyettesíthető eszköz, ahol a fiú a gyermek, a lány meg, hát csak lány, ahol bizony sok mindenre sajnálja az ember a nehezen összekuporgatott pénzecskét – kivétel a bor és a pálinka. És mindezek ellenére érzed mindennek az ellentétét is – a szeretetet, a megbecsülést, a másokért, a családért meghozott áldozat fontosságát.
De Gáspár bácsi nem boncolgatja ezeket a problémákat. Ő jóízűen mesél, néhol humoros, néhol fájdalmas, máskor akár néprajzi szempontból is érdekes jeleneteket rajzol, és ha nem telt volna be a négyszáz oldalas füzet, odakanyarít a végére egy kis elbeszélést, hogy ne maradjon üresen az a két lapocska a végén. Kár volna a szép fehér papírért.
Az olvasó meg elmereng azon a fölösleges, de azért mindig fantáziát birizgáló kérdésen: mi lett volna, ha… ha mondjuk Áron gyerekkorában hagyja azt a puskát, és végül mégis Gáspár megy oskolába tovább tanulni.

3 hozzászólás
>!
Marismanka
Tamási Gáspár: Vadon nőtt gyöngyvirág

Ez a könyv nem szól se többről, se kevesebbről,mint az életről magáról. Nem szépít, nem dramatizál, nem okoskodik utólag. Pont attól nagyszerű, hogy nem író írta, hanem egy ember.

>!
Stitch 
Tamási Gáspár: Vadon nőtt gyöngyvirág

Ez az egyetlen könyv amit valaha is elolvastam kétszer :D

>!
earland
Tamási Gáspár: Vadon nőtt gyöngyvirág

A mult szazadi szekely falusi eletnek a hiteles (szerintem) leirasa.

>!
agyagasztal
Tamási Gáspár: Vadon nőtt gyöngyvirág

Nagyon kellemes olvasmány, meleg hangvételű. Aki szereti a székelyes előadásmódot, szeretni fogja.

>!
adry
Tamási Gáspár: Vadon nőtt gyöngyvirág

Egyik néprajz szakos órámra olvastam és nagyon meglepett a stílusa. Olyan egyszerű és batárságos hangnemű, hogy könnyen átérezzük az író szavait és érzéseit.


Népszerű idézetek

>!
Cicu

Az én iskolásgyermek koromban még varrógép alig volt öt-hat darab az egész faluban. Édesanyánk nekünk gyermekeknek kézzel varrta meg az alsó ruhaneműt, akkor az úgy jó is volt. Most a gyermekeket nagy kényelmesen nevelik. Még a születésük idején annyi pénzt érő ruhát vesznek nekiek, hogy mi, akkori gyermekek egész iskolába járásig nem kaptunk annyit. Pedig akkor is a gyermek gyermek volt minden szülőnek, s akkor általában számítva nagyobb tiszteletet kaptak a szülők a gyermekeiktől, mint manapság.

220. oldal (Kriterion, 1983)

>!
Cicu

Azután így szólt bátyám apámhoz: Édesapám, ha elengedne, akkor én egy kicsit elmennék hazulról. – Hát eredj, nem bánom, csak a híred ne jöjjön hamarább haza, mint te.

57. oldal (Kriterion, 1983)

>!
Cicu

Most is itt lakom ezen a nehezen termő földön, amely annyi fáradságot és verejtéket kíván, de azért mégis szeretem, mert honpolgári kötelessége mindenkinek, hogy a szülőföldjét és a hazáját szeresse. Bennem is ez az érzés, amikor arra gondolok, hogy mindenütt jó, ha van egészség, de a legjobb otthon, mert valahányan vagyunk, mind azért vagyunk, hogy valahol otthon legyünk.

171. oldal (Kriterion, 1983)

10 hozzászólás
>!
mohapapa I

Na, fiam, Gáspár, a mai naptól fogva székely ember gyermeke vagy. Ami számomra annyit jelentett, hogy nemcsak iskolába kellett mennem, hanem szabad időmben dolgozni is a gazdaságban…

14. oldal

1 hozzászólás
>!
Cicu

Azonban egy alkalommal úgy történt a dolog, hogy nem volt pénzem, hogy a második negyedévi kötelező húskvótát megvegyem, hanem egy juhomat odavittem, hogy azt odaadom, mert juhot is lehetett adni. Ellenben az én juhomat az orvos fiatalnak minősítette, nem engedte levágásra, s így haza kellett hozzam. Itthon azonban a harapófogóval a juhnak két fogát kihúztam, s a következő pénteken újra azt a juhot vittem. Mert minden héten pénteken volt a húsbészolgáltatás ideje, s ott vártam addig, amíg a sor reám is elkerült. De izgattam magam, hogy most mi lesz, de amikor az orvos megnézte a juh száját s látta, hogy annak két foga hiányzik, akkor rám néz és így szól: No látja, ez már jó, mért nem hozta ezt ide először is? Ez már öreg, mehet a levágásra. Én nem mondtam, hogy hát előbb is ez volt, csak a fogát kihúztam, csak azt gondoltam magamban, hogy igaza van az orvosnak, mert most egy héttel idősebb a juh, de a fogán kívül csak az, amely akkor volt.

155. oldal (Kriterion, 1983)

>!
Cicu

No de utoljára mégis úgy döntöttem, hogy a szüleimhez megyek előbb, hiszen onnan mentem volt el, s mégiscsak az az igazság, hogy az édesanya és apa elsőbb kell hogy legyen, mint egy leány, amelyik még nem feleség, csak szerető.

103. oldal (Kriterion, 1983)

>!
Cicu

Akkor elkezdték bátyámmal mind a ketten a kaszát kalapálni. Én még akkor csudálkoztam azon, s meg is kérdeztem bátyámtól, hogy miért kell azt kalapálni. Mire azt mondja bátyám, hogy megverve jobban vág. Na, gondoltam magamban, hogy lám, a kaszának is olyan tulajdonsága van, mint a rosszféle gyermeknek, mint jómagam is vagyok. Mert azt is sokszor megverik, mint a kaszát, de hát én erről apáméknak semmit se szóltam, csak néztem, miként kalapálja mind a kettő a saját kaszáját.

31. oldal (Kriterion, 1983)

>!
Cicu

A vacsora mellett mindnyájan jól éreztük magunkat. Azután bátyám elkérezett apámtól, hogy engedje el a faluba. Apám el is engedte, de amikor már indulni akart, így szólt apám: Aztán a híred ne jöjjön hamarább haza, mint te. Erre így szólt anyám: Hadd el már, örökké ne figyelmeztesd, már nem gyermek, tudja, mi a jó és mi a rossz. Ekkor apám újra így szólt, hogy most mg jobban kell fegyelmezni, mint gyermekkorában, mert most a verekedés szelleme is benne van és a szerelem vágya is benne. Ez egyik sem jó, mert a szerelem hamar gyümölcsöt terem, s neki az még elérkezik három-négy évig. Erre anyám így szól apámnak, hogy ha visszagondolunk a múltra, te sem voltál jobb a diákné vásznánál.

64. oldal (Kriterion, 1983)

>!
mohapapa I

Aztán visszajöttem a szobába, megmosakodtam, s a reggelit meg is ettük, s ekkor azt mondja édesapám: Na, Gáspár, fogjuk be a teheneket s menjünk, hogy húzassuk haza a szekeret, amelyik ott maradt a tegnap, megrakva fával. Mi el is indulánk, de csak úgy szekér nélkül, gyalogszerrel, meg is érkeztünk szerencsésen, a szekeret ott találtuk, semmi baja nem volt. Ellenben volt nekem, mert az ütések helye még akkor is nagyon fájt. Közben azon gondolkoztam, hogy vajon ki a hibás azért a dologért, amiért nekem fájnak az ütések helyei, de nem kellett sokáig gondolkoznom, mert hamar úgy határoztam, hogy ha én lennék az édesapám helyében, én is csak így tettem volna. Mert lám, ha én vigyázok a tegnap a tehenekre, akkor ma nem kellett volna idejönni. Vagy már ha elveszett is az egyik tehén, a másikkal mért nem maradtam a szekérnél az apám parancsa szerint. Mert apám, amikor megkapta a másik tehent, a szekérhez visszajárt, de már engem nem talált ott, s így mind a két verés jogosan történt. Az egyik azért volt jogos, mert nem vigyáztam rájuk, a másik azért volt jogos, mert nem vártam vissza apámat, sőt még a tehent is hazavezettem. Így ő sem volt mit csináljon egyebet, csak azt, hogy haza kellett jöjjön. így két napba telt, amit egy nap könnyen meg lehetett volna csinálni. Mindezt amikor végiggondoltam, akkor teljesen magamévá tettem a hibát, mert az okozója én voltam.

30. oldal

3 hozzászólás
>!
mohapapa I

…volt a szülésznőnek egy jó kövér leánykája, s ahogy kijöttünk az iskolából, elkezdett velem csúfolódni. Amire én nagyon megharagudtam, s abban a pillanatban meg is fogtam, le a földre, s ott úgy megvertem, ahogy jólesett nekem.

26. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér / Engedjétek hozzám jönni a szavakat
Nyirő József: Uz Bence
Wass Albert: Csaba
Bálint Tibor: Zokogó majom
Polcz Alaine: Asszony a fronton
Bánffy Miklós: Emlékezések
Bánffy Miklós: Huszonöt év
Szabó Dezső: Az elsodort falu
Tamási Áron: Bölcső és bagoly
Nyirő József: Madéfalvi veszedelem